Számtalan veszély leselkedett egy középkori szentföldi zarándokra

2016.07.08.

A középkorban a zarándokok akár több ezer kilométert is hajlandóak voltak megtenni annak érdekében, hogy eljussanak a kereszténység szent helyeire. Akár több hónapba is beletelhetett, míg az utazók eljutottak Jeruzsálembe, így egy ilyen vállalkozás keresztülviteléhez mindenképpen alapos tervezésre volt szükség.  Nem kizárt, hogy voltak, akik a 15. századi szerző, William Wey utazási tanácsait megfogadva keltek útra. A medievalist.com ezekből szemezgetett.

Amikor még ártatlan lényeknek gondoltuk a cápákat

2016.07.07.

Egy évszázaddal ezelőtt a legtöbb tudós még ártatlan és „jóindulatú” élőlényekként gondolt a tenger legveszedelmesebb ragadozóira, a cápákra, amelyek – mint mondták – sohasem támadnának emberre. Mindez a naiv vélekedés 1916 júliusában változott meg végérvényesen, amikor négy ember vált egy sorozatos halálos cápatámadás áldozatává az amerikai partok mentén. Ezt követően az Újvilágban, de világszerte is kialakult a máig meghatározó nézet: a cápák vérszomjas ragadozók és egyáltalán nem emberbarátok.

Churchill megjósolta: ugyanakkor fog meghalni mint édesapja

2016.07.06.

Nagy-Britannia legismertebb miniszterelnöke, Sir Winston Churchill unokája, Celia Sandys egy különleges történetről számolt be a minap a sajtónak. Elmondása szerint nagyapja egyszer azt állította, hogy ugyanazon a napon fogja itt hagyni az árnyékvilágot, mint édesapja, Lord Randolph Churchill tory politikus, aki 1895. január 24-én hunyt el. „Jóslata” valóra vált.

Tudta-e, hogy...?

2016.07.04.

Hitler volt az első politikus, aki repülőgéppel utazott politikai kampánykörútja során, mondván, hogy az hatékonyabb, mint a vonatközlekedés.

Rabszolga fedte fel a világ egyik legismertebb whiskeyjének titkát

2016.07.01.

150 év után kiderült, hogy egy rabszolga állhat az Egyesült Államok legnépszerűbb whiskymárkája mögött. A történet eddigi legelterjedtebb változata szerint  egy lepárlóüzemet vezető lutheránus lelkész, Dan Call avatta be a fiatal tanoncot, Jasper Newton „Jack” Danielt a whiskeykészítés titkaiba. Kiderült azonban, hogy nem Call, hanem egyik rabszolgája, Nearis Green adta át a receptről a szükséges tudnivalókat Danielnek. 

Ferenc József, a korona nélküli talicska és a Kossuth-címer alatt megbúvó Sztálin

2016.06.29.

1848 forradalma a polgári szabadságjogok kivívását és biztosítását, 1956 forradalma azok visszaszerzését tűzte ki céljául. Az ’56-os forradalom ’48 szellemiségén, esetenként programján alapult, és szinte teljes egészében annak szimbólumrendszerére épült. A Néprajzi Múzeum és az Országgyűlési Múzeum által az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából közösen rendezett, A szabadság kódjai – Jelek és jelképek a függetlenség jegyében című, Néprajzi Múzeumban megtekinthető tárlat számos kiállítási tárgy és multimédiás eszköz segítségével hívja fel a figyelmet az 1848-49-es és az 1956-os forradalom és szabadságharc – többek között a szimbólumrendszerek szintjén is megmutatkozó – összefüggéseire. 

Tudta-e, hogy...?

2016.06.27.

Annak ellenére, hogy csak 1924-ben kaptak polgárjogot, az első világháborúban 13 ezer indián harcolt az USA hadseregében.

Ilyen tanácsokkal szolgáltak a szülők gyerekeiknek a középkorban

2016.06.24.

Amióta léteznek gyerekek, léteznek szülői tanácsok is. Ezúttal két középkori szöveg, a How the Goode Wife Taught Hyr Doughter (Hogyan tanította egy jó feleség a lányát?), valamint a How the Goode Man Taught Hys Sone (Hogyan tanította a fiát egy jó férj?) alapján kereste a medievalist.com arra a választ, milyen útmutatást adtak a szülők a középkorban gyermekeiknek.

Címkék: gyermekek, Középkor

Tudta-e, hogy...?

2016.06.20.

Benjamin Franklin az Egyesült Államok alapító atyáinak egyike pár évig vegetáriánus étrenden élt.

Több ezer éves ehető vaj került elő egy mocsárból

2016.06.16.

Az északnyugat-európai tőzeglápokból általában vaskori lápi testek szoktak előbukkanni, azonban most egy nem kevesebb mint nyolc kilogrammos vajdarab került elő mintegy négy méter mélyről, miközben egy munkás dolgozott a lápban.