Évszázadokon át senki sem vette észre a kőműves arcképét a spanyolországi katedrálisban

A 11. században egy ismeretlen középkori kőműves fontos építkezésen vett részt: a Santiago de Compostela-i Szent Jakab-katedrális munkálatain segédkezett. A ma már Spanyolország egyik leghíresebb műemlékének számító székesegyház eme építőjének neve a történelem ködébe vész, azonban sajátos emléket hagyott magáról a kőben, amellyel dolgozott: egy ügyesen elrejtett önarcképet.

Bárki is volt ez a kőműves, sajátos „szelfije” mintegy 900 éven át észrevétlen maradt, mígnem a közelmúltban fel nem figyelt rá egy művészettörténész, aki aprólékosan tanulmányozta a katedrális minden egyes faragványát.

A faragványon egy vidám, kerek arc tekint kifelé különböző növényi motívumok közül, akárcsak egy bokorból. A körülbelül 28 centiméter magas fej egy nagyjából 12 méter magas oszlop tetején helyezkedik el – szándékosan úgy lett elhelyezve, hogy a templom klérusának ne tűnjön fel, de a kőművesszakma beavatottjai könnyen észrevegyék.

Jennifer Alexander, az angliai Warwicki Egyetem művészettörténeti tanszékének kutatója éppen az egykori kőművesek által hagyott különféle jeleket keresett csapatával a katedrálisban – szinte kőről kőre végigvizsgálva az épületet –, amikor meglátták a magasra rejtett arcot.

A művészettörténészek tudták, hogy odafent nagyobb eséllyel lesz szerencséjük: a templombelső alsó szakaszain több évszázadnyi festékréteg fedi a köveket, a nehezebben elérhető részeken azonban továbbra is az eredeti felület látható.

„Fel, a galéria felső íveire világítottunk a lámpáinkkal, amely egy olyan része az épületnek, ahová a turisták nem mehetnek, a klérus pedig ritkán tette” – mondta el Alexander. A több mint 900 évvel ezelőtt hagyott jelek keresése közben „egyszer csak szemtől szemben találtuk magunkat e férfiak egyikével.”

Az önarckép rendkívüli részletgazdagsága arra utal, az illető igen tapasztalt kőfaragó lehetett, különösen, mivel a gránitot kimondottan nehéz ily módon alakítani. „Ennek ellenére haja igen részletes, és ujjai is mind kivehetők” – mondta Alexander. „Habár ezeket az embereket elsősorban munkák elvégzésére képezték, nagyon is művészeknek számítottak a korban, és a szobrászathoz is értettek a kőfaragáson túl.”

Az önarckép a magasban rejtőzött, ahol vélhetően igen kevesen vették észre az évszázadok során

Az efféle kézműves önarcképek gyakran fordulnak elő a középkori épületekben. Könnyen „elrejtőznek” a többi díszítő motívum közt, azonban Alexander szerint „gyakran olyan helyre rejtették őket, ahol csak más kőművesek, vagy egyéb, az épületen dolgozó személyek találhattak rájuk”. Ez történt a Szent Jakab-katedrálisban is.

Hasonló önarcképet rejt például az angliai Nottinghamshire-ben található Southwell katedrálisa, amely „vigyorog az emberre a lépcső alján, amely a rendház tetejéhez vezet” – mesélte Alexander. „De sötét helyen van, így az embernél lámpás kell, hogy legyen ahhoz, hogy észrevegye.”

Részletgazdagsága ellenére azonban a spanyolországi katedrális kőművesének nevét már valószínűleg nem tudja meg soha az utókor. Még az ilyen fontos építkezéseken is rendkívül ritkán jegyezték fel az alacsonyabb beosztású dolgozók neveit. „Megtalálni egyetlen kőműves nevét, aki kifaragta saját képmását, nagyon különleges lenne – de eddig egyszer sem sikerült” – mondta.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/102545/pics/16053027367248158_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?