Előbb kétszínű diplomáciával, majd erővel bővítette birodalmát Hammurapi

Hammurapi király imádságra emeli jobb kezét egy domborművön (kép forrása: Wikimedia Commons)

Csaknem négy évezreddel hatalomra jutása után is ismerjük Hammurapi babiloni király nevét, elsősorban törvénykönyve által, amelyet egykor embermagasságú kőoszlopokra (sztélékre) vésve állítottak közszemlére a fennhatósága alatt álló területeken. A 282 rendelkezést rögzítő törvénykönyv azonban csupán egy volt azon vezér eredményei közül, aki a városállam Babilont Mezopotámia első számú hatalmi központjává tette.

Példaértékű államférfi?

Kr. e. 1792-től Kr. e. 1750-ben bekövetkezett haláláig tartó uralkodása során Hammurapi példaként szolgált arra, hogyan lehet a katonai erőt, a diplomáciai ügyességet és a politikai tehetséget együttesen alkalmazni egy olyan birodalom irányítására, amely a Perzsa-öböltől mintegy 400 kilométerre a szárazföld belsejébe nyúlva foglalt magába területeket a Tigris és az Eufrátesz folyók mentén.

A kőbe vésett törvények mellett „számos egyéb arca is van a király által elért eredményeknek” – írta a Columbia Egyetem professzora, Marc Van De Mieroop 2005-ben megjelent, Hammurapi babiloni király életrajza című könyvében. „Uralkodó volt, harcos, diplomata és hivatalnok.”

Hammurapi azért vált a térség legerősebb uralkodójává, mert „ravasz államférfi volt” – mondta el Kelly-Anne Diamond, a Villanova Egyetem történész vendégadjunktusa, akinek szakterülete a közel-keleti történelem és régészet. Elmondása szerint az ókori király nagy ügyességről tett tanúbizonyságot a hatalom felé vezető útján.

„Hammurapinak semmiféle gondot nem jelentett szövetségre lépni, majd érdekének megfelelően elárulni szövetségeseit” – mondta Diamond. „Diplomaták és kémek összetett hálózatát alkalmazta, hogy a térség legtájékozottabb uralkodója lehessen.”

Uralkodása jelentős részében Hammurapi a diplomácia eszközeire hagyatkozva érvényesítette Babilon érdekeit, miközben egyre jobban fejlesztette haderejét is.

A későbbi években azonban egyre inkább utóbbit alkalmazta. Hosszú távú játékot űzött, azonban elegendő ideje is volt rá, mivel a régió többi uralkodójánál lényegesen fiatalabb korában került hatalomra.

Az építő és hódító király

Hammurapi hatalomra jutásakor, 1792-ben Babilon minden tekintetben rosszabbul állt riválisánál, a délre fekvő Larszánál, amelynek királya, I. Rím-Szín csatában legyőzte Hammurapi édesapját. Az új uralkodó elsőként városállama megerősítésének látott neki.

Ő volt az első babiloni uralkodó, aki védőfalat emelt a város köré, emellett pedig lépéseket tett annak érdekében is, hogy alattvalói bizalmát elnyerje: uralkodása elején egy olyan rendelkezést is hozott, amely minden babiloni tartozásait elengedte. E gesztust további négyszer megismételte regnálása során.

Hammruapi modern kori szobra az iraki Babil tartományban (kép forrása: Wikimedia Commons)

Számos modern politikushoz hasonlóan Hammurapi is masszív infrastruktúra-beruházások sorozatába kezdett népszerűsége növelése érdekében: templomokat, gabonatárolókat és palotákat építtetett, továbbá egy, az Eufrátesz folyó felett átívelő hidat is, amely lehetővé tette a városnak, hogy mindkét parton terjeszkedjen. Nagy kiterjedésű öntözőcsatornái nem csupán az élelmiszerellátást biztosították a fejlődő városállam számára, de az árvizek ellen is védték azt.

Befektetései jócskán megtérültek, ugyanis Babilon hamar híressé vált gazdagságáról. A király azonban abban is biztos akart lenni, hogy alattvalói tudják, mindezt neki köszönhetik: a csatornarendszer építésekor például tudtukra adta, hogy ezzel csupán az istenek által kirótt kötelességét teljesítette, akik megbízták őt a föld gondozásával.

„Mindkét partját művelt földdé változtattam” – jelentette ki Hammurapi. „Halmokba szedtem a gabonát, és apadhatatlan vizet bocsátottam a földekre (…) a szétszórt népet összegyűjtöttem a legelőkkel és vízzel, melyet adtam nekik, bőséggel legeltettem őket, és békés otthonokba telepítettem őket.”

A több évtizedes építkezés után Hammurapi immár elég erővel rendelkezett ahhoz, hogy hódító hadjáratokba kezdjen. Gyors egymásutánban foglalta el a Babilontól keletre fekvő Esnunnát, az északra lévő Asszíriát, a déli Larszát és az északnyugatra található Márit is.

Hammurapi ügyes, ám kétszínű módon kombinálta az erőt és a diplomáciát: szövetségre lépett más térségbeli uralkodókkal, majd ellenük fordult, amikor alkalmasnak látta. Emellett hadat is alattomos módon viselt: egyik kedvelt húzása az ellenséges város vízellátását biztosító folyó vagy csatorna eltorlaszolása volt. Ilyenkor aztán vagy a szomjúságot fegyverként alkalmazva kényszerítette megadásra a várost, vagy – hirtelen szabadon engedve a felgyülemlett vizet – elárasztotta azt, hogy „felpuhítsa” csapatai támadása előtt.

A máig mintaként szolgáló törvények

Hammurapi nagy kiterjedésű törvénykönyve az épületek biztonságától az öröklési ügyeken át a rabszolgák fegyelmezésének módjaiig és a korabeli állatorvosok bérezéséig (például hogy ökrön, illetve majmon végrehajtott beavatkozásért mennyi pénzt kérhetnek) az élet rengeteg különféle területét szabályozta.

A közhiedelemmel ellentétben nem Hammurapié volt a történelem első törvénykönyve, és nem is tekinthető teljességgel az „övének” – számos olyan rendelkezést is tartalmaz, amelyet elődei hoztak. Hammurapi sztéléi azért gyakoroltak maradandó hatást a jogtörténetre, mert a jogra alapuló állam képét testesítették meg – a rajtuk szereplő törvények mindenkire érvényesek voltak.

„Számos olyan törvény van, amelyet ma túlzónak, vagy egyenesen barbárnak tartanánk, mások azonban a perifériára szorult csoportok iránti törődésről és felelősségérzetről tanúskodnak” – mondta el Diamond.

Hammurapi törvényoszlopa a párizsi Louvre-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)

Több olyan elemet is tartalmaz az ókori király törvényrendszere, amely napjaink törvényeiből is ismerős lehet. Jó példa erre azon elv, miszerint bizonyítékokra és más megerősítő tényezőkre van szükség ahhoz, hogy valakit bűncselekmény elkövetésével vádoljanak meg. „Az ártatlanság vélelme ma is érvényes” – mondta Diamond. Hammurapi törvényei emellett a történelem első ismert gyermektartási fizetési kötelezettségeit is tartalmazzák.

Hammurapi, a jóságos uralkodó

A törvénykönyv bizonyos szempontból maga is a király népszerűsítésének eszköze volt, amelynek segítségével bölcs, jószándékú uralkodóként állíthatta be magát népe előtt. Hammurapi fennmaradt kőoszlopainak egyike ezt hangsúlyozandó, a király Samas napistennel való találkozását is ábrázolja.

„Aligha lehet kétség afelől, hogy Hammurapi az alattvalóit védelmező, igaz uralkodónak is akart látszani, az istenek földi helytartója, hadvezér, építő és legfelsőbb bíró mellett” – mondta el Diamond.

És habár Hammurabi volt talán a történelem egyik első nagy politikai önfényezője, az önmagáról kreált kép nem csupán szóbeszédre alapult. Olyan uralkodó volt, aki valóban jót akart népének: hivatalnokaival folytatott levelezésében hangsúlyozta, hogy bárki, aki úgy érezte, a bírói igazságtalanok voltak vele szemben, a királyhoz fellebbezhettek. Van De Mierloop szerint „garantálta, hogy minden ember igazságos ítéletben részesül, és senkinek sem kell félnie a hatalmától.”

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/101397/pics/16027571053062655_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?