Milyennek látta a vikingeket egy bizánci császár?

A mitikus skandináv dinasztiaalapító, Rurik és testvérei megérkezése Sztaraja Ladogába Viktor Vasznyecov festményén (kép forrása: Wikimedia Commons)

A birodalom kormányzásáról (De administrando imperio) című „uralkodói kézikönyvet” VII. (Bíborbanszületett) Konsztantinosz bizánci császár készítette fia, a későbbi II. Rómanosz császár számára. Rendkívül fontos forrása a korabeli kelet-európai történelemnek, valamint a magyar őstörténetnek – és egyben az egyik első beszámoló, amely a Bizánci Birodalom és a ma vikingeknek (vagy kelet-európai kontextusban varégoknak) nevezett skandináv hajósok közti kapcsolatról szól.

Sovinizmusmentes segédlet

A művet a császár arra szánta, hogy fiának a diplomáciában és a belügyekben is segítségére legyen. A mű kilencedik fejezetében esik szó a ruszokról, azaz azon skandinávokról, akik a mai Oroszország, illetve Ukrajna területén telepedtek le, és az itteni folyókon a Fekete-tengerhez lehajózva Bizánccal folytattak kereskedelmet.

VII. Konsztantinosz sokkal inkább párfogója volt az irodalomnak, mint irodalmár a javából – habár a kézikönyv mellett rengeteg egyéb művet jegyzett, ezeket nagyrészt korábbi forrásokból illesztette össze. Mindazonáltal e műve kiemelkedik az egyéb bizánci források közül abban, hogy meglehetősen kevés értékítéletet mond ki más kultúrákról – ellentétben a számos korabeli úti beszámolóval, amelyeket utazók készítettek általuk idegennek és különösnek tekintett területekről.

Az ismert bagdadi utazó, Ibn Fadlan például „Allah legmocskosabb állatainak” nevezi saját beszámolójában a ruszokat, kiemelve, hogy szokásuk volt koszos vízben mosakodni, illetve nyilvánosan közösülni rabszolgalányaikkal. Konsztantinosz az ilyen információk helyett inkább arra fókuszál írásában, amit fiának a gazdasági, hatalmi és diplomáciai vonatkozásokban kell tudnia az adott népről.

Konsztantinosz írása azért is különleges a görög-római gyökerű bizánci írások közt, mert a birodalmon kívülieket nem tekinti egyöntetűen „barbároknak”: egyedi népek képe rajzolódik ki a szövegből, meghatározott területekkel és törvényekkel, egyedi történelemmel és kultúrával. Konsztantinosz egyetlen egyszer sem használja a „barbaroi” kifejezést a szövegben.

Tagadhatatlan azonban, hogy a császár visszafogott fogalmazása ellenére egyértelműnek gondolta birodalma felsőbbrendűségét. Mindazonáltal tény, hogy más népek függetlenségét is elismeri, azaz nem tekinti egyetemesnek a bizánci császár hatalmát.

A ruszok esetében sem tér ki arra, hogy alávetettek lennének, azonban egyes szakértők szerint ez jelentheti azt is, hogy az árukat bizánci pénzre cserélni kívánó kereskedők esetében nem volt szükség ennek kiemelésére: egyértelműnek tűnhetett korabeli szemmel, hogy ki az alávetett.

Rusz nemes temetése Ibn Fadlan leírása alapján Henryk Siemiradzki festményén (1884) (kép forrása: Wikimedia Commons)

A kilencedik fejezetben Konsztantinosz leírja, hogy a ruszok úgynevezett monoxülonban, azaz egyszerű, fatörzsből vájt hajóval érkeztek tavasszal, miután a jég olvadásával végig tudtak hajózni a Dnyeper folyón a Fekete-tengerhez. Az idegenek éves rendszerességgel jártak bizánci területre kereskedni, ami növeli annak valószínűségét, hogy a császár leírása pontos: a gyakori kontaktus lehetővé tette, hogy a bizánciak jól megfigyeljék a másik fél szokásait.

A fejezetben szó esik a Dnyeper torkolatának földrajzáról (a Krím-félszigettől nyugatra), valamint arról, hogy a monoxülonok is az eladni kívánt áru részét képezték: az egyszerű hajókat azért vásárolták a bizánci területek lakói, hogy saját korábbi, elhasználódott hajóik felhasználható elemeivel kiegészítsék őket.

Útvonalak nyomai

Az út során a ruszoknak zuhatagokkal és egyéb hajózhatatlan folyószakaszokkal is meg kellett birkózniuk. E helyeken a parton cipelték végig a hajókat, bennük a többi eladni kívánt áruval. Hogy mi mindennel kereskedhettek a rabszolgákon kívül, a szövegből nem derül ki – Konsztantinosz leginkább az út nehézségeit emeli ki.

Mielőtt visszahelyeznék a hajókat a vízre, a férfiak némelyike levetkőzik és a folyóba veti magát, hogy lábbal kitapogassa, mennyire sziklás még az adott helyen a meder. Ha nincsenek veszélyes sziklák, a ruszok és rabszolgáik visszaszállnak a hajókba, és folytatják az utat.

A veszélyes, de nem hajózhatatlan szakaszokon szintén voltak, akik a vízbe szálltak, ezúttal azért, hogy irányítsák a hajókon maradt társaikat. A vízben lévők kitapogatták a biztonságos utat, amelyet a többiek követtek, hosszú rudak segítségével kormányozva a hajót, távol tartva azt a veszélyes szikláktól.

A császár beszámolója szerint a Dnyepernek három szakaszán kellett a ruszoknak ilyen praktikákhoz folyamodniuk, mielőtt elérték volna a Fekete-tengert. A szárazföldi szakaszok nem csupán nehezek, de veszélyesek is voltak, a sík vidéken mindig figyelniük kellett ellenségeik, a besenyők közeledtére.

A tengerhez közel érve egy, a bizánciak által Szent Gergelyről elnevezett szigeten (a mai Horticja, Zaporizzsja város területén) álltak meg, ahol sorsot húztak, majd áldozatot mutattak be az áruból, amely éppen náluk volt, konkrét példaként Konsztantinosz kakasok feláldozását említi.

A berezanyi rúnakő (kép forrása: Wikimedia Commons)

Ezt követően a folyót elhagyva, a tengeren egy másik, Szent Aitherioszról elnevezett szigeten (a mai Berezany-sziget) pihentek meg több napra, megjavítva hajóik kötélzetét, vitorláit, árbocait és kormányrúdjait. Innen, ha eddigre eladták minden portékájukat, visszaindulnak, vagy tovább haladnak a part mentén más kereskedőhelyekre.

A Konsztantinosz által e fejezetben leírtakat alátámasztják más korabeli források is, a Dnyeper zuhatagjainak neveit pedig „a szlávok és a ruszok nyelvén” is megadja, utóbbiak szinte teljességgel skandináv alakban jelennek meg – alátámasztva Ibn Fadlan állítását, miszerint skandináv népről van szó.

1905-ben megerősítette a császár beszámolóját a berezanyi rúnakő felfedezése. A skandináv rúnákkal vésett kövön az áll: „[Gráni] készítette e koporsót társának, Karlnak.” A „társ” („félagi”) szó üzlettársat, illetve fegyvertársat jelenthet, azaz a két férfi vélhetően kereskedőként vagy hajótulajdonosként alkotott egy párost, amelynek egyik tagja életét vesztette az úton.

A 950 körül írt Muridzs ad-Dahah című világtörténelmi leírás, a bagdadi tudós Al-Maszúdi tollából, szintén megerősíti a ruszok jelenlétét e térségben, „a Fekete-tenger urainak” nevezve őket. Al-Maszúdi arról is beszámol, hogy a ruszok a Fekete-tengerről a Kaszpi-tengerre is átvitték hajóikat.

A több évtizednyi kutatás mára bebizonyította, hogy a Konsztantinosz császár által említett útvonalon és módon valóban lehetséges volt lehajózni a Dnyeperen az északi vidékekről egészen a Fekete-tengerig. Sokáig azonban rejtély volt, pontosan miért is tették meg e hosszú utat a ma vikingeknek vagy varégoknak is nevezett ruszok.

A középkor későbbi évszázadaiból fennmaradt, korábbi szövegeket alapul vevő másolatok, illetve összeállítások szerint a ruszok főként prémeket, mézet, méhviaszt és rozmáragyarat, valamint jó minőségű fegyvereket adtak el a bizánciaknak, a Konsztantinosz által is említett rabszolgák mellett.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/101247/pics/16024926064579074_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?