Az indiánokkal élhették le életüket Roanoke „eltűnt” angol telepesei

Virginia Dare megkeresztelése (kép forrása: Wikimedia Commons)

Lehetséges, hogy megoldódott az Újvilág újkori történelmének egyik legrégebbi rejtélye: írásos bizonyíték került elő a híres roanoke-i „eltűnt kolónia” lakóinak sorsát illetően. Eszerint a nehéz időket átélt angol telepesek beleolvadtak a környező őslakos populációba.

A kitartó amatőr

A magát évszázadok óta konokul tartó rejtély egyik legismertebb jelenlegi kutatója, Scott Dawson hobbirégész évtizedek óta megszállottan vizsgálja otthona, a közeli Hatteras-sziget környékét az eltűnt angolok után kutatva, és régóta meggyőződése, hogy az „eltűnt” telepesek valójában elvegyültek az őslakosság körében.

Az 1587-ben érkezett telepesekkel az anyaországnak különböző okokból kifolyólag három évre megszakadt a kapcsolata, és az 1590-ben őket felkutatni érkezők csupán a „CROATOAN” feliratot találták egy fába vésve a romba dőlt házak mellett – a felirat kétségtelenül a barátságosnak tartott croatan őslakos törzsre utalt.

Eme expedíció vezetője, John White a szűkös ellátmány és a rossz időjárás miatt nem folytathatta a keresést, így le kellett mondania arról, hogy valaha lássa lányát, Eleanort, illetve unokáját, Virginia Dare-t, az első Újvilágban született angol gyermeket.

Az évszázadok során számos különböző elmélet látott napvilágot sorsukat illetően. Egyesek szerint egy járvány végzett velük, mások szerint ellenséges őslakosok vagy portyázó spanyolok irtották ki a kolóniát, sokak szerint azonban reális lehetőség, hogy a környező lakosságba olvadtak bele – abban, hogy önként vagy rabszolgákként, szintén megoszlanak a vélemények.

Sokan – köztük Dawson is – amellett kardoskodnak régóta, hogy a telepesek legalább egy része délre, Hatteras szigetére vonult át, ahol aztán barátságos őslakosok körében folytatták életüket. A hobbirégész a Bristoli Egyetem szakavatott kutatóival együttműködésben jelentette meg júniusban könyvét, Az elveszett kolónia és Hatteras szigete címmel.

A műben egyebek mellett összefoglalja a közös régészeti kutatás eredményeit, amelynek során mind az angol telepesektől, mind az indiánoktól származó tárgyak tízezreit találták meg a Roanoke-tól délre fekvő szigeten.

Több leírás is akadt

Az ásatások mellett Dawson különféle levéltárakban is kutatott esetleges nyomok után, amelyek Roanoke lakosainak sorsára utalhatnak. A később (1607-ben) alapított Jamestown kolónia iratanyagában több olyan feljegyzésre is bukkant, amely kész tényként kezelte, hogy néhány évtizeddel korábban a roanoke-iak elvegyültek az indiánokkal, és a kevert családok nemzedékekkel később is számon tartották származásukat.

Ez azonban nem minden, amit Dawson talált. A 17. század végén, mintegy száz évvel a telepesek eltűnését követően egy John Lawson nevű angol felfedező a térségben járva nagy meglepetésére kék szemű indiánokkal találkozott, akik beszámolója szerint „tudtak könyvből beszélni”.

Végül ott van maga John White naplója is, amelyben a Roanoke-on talált feliratról azt írta: „Nagy volt az örömöm, hogy nyomát találtam annak, hogy Croatoannál vannak, ahol Manteo is született.”

Manteo ábrázolása egy angol metszeten (kép forrása: Wikimedia Commons)

A White által említett Manteo a croatan törzs egyik vezetője volt, aki még 1584-ben az első angol felderítőkkel kötött barátságot, és meg is keresztelkedett. Két alkalommal, 1584-ben és 1585-ben is járt Angliában, 1587-től pedig a roanoke-i kolónia egyik fő pártfogója és segítője volt.

„Sohasem tűntek el” – mondta a telepesekre utalva Dawson. „Ez kitaláció. A rejtélynek vége.”

A Hatterason feltárt, kevert leletanyaggal szolgáló régészeti helyszín Dawson és társai szerint a Roanoke-ot sújtó kataklizma – bármi is volt az eredetileg – túlélőinek tábora lehetett, amelynek lakói lassan egybeolvadtak a barátságos croatan törzs tagjaival.

A föld alól előkerült tárgyak mellett más nyomok is a két kultúra együttélésére utalnak: az indiánok süllyesztett tűzhelyeitől – amelyek egy-egy lakóház középpontját jelölik – mindössze 10-20 méter távolságra európai stílusú cölöpök helyeit találták meg, amelyek az angolok házainak alapjaiként szolgálhattak. „Az indán faluban éltek, hosszúházakkal körülvéve” – mondta el Dawson.

Az egykori településen egy palatáblára és a hozzá való ólom „ceruzára” is bukkantak a régészek, akik szerint a tábla akár White tulajdonát is képezhette. A táblába karcolt kép egy indián férfit hátba lövő angolt ábrázol, ami az írott forrásokkal is alátámasztható, megtörtént esetre utal.

Winginát, a croatanokkal ellenséges secotan törzs főnökét 1586-ban kétszer hátba lőtte az egyik telepes – mondta el Dawson. Ez vélhetően azt követően történt, hogy a secotanok rátámadtak az ellenségeikkel barátkozó angolokra.

Eltűnt telepesek, eltűnt indiánok

„Egy egész nemzetet foszt meg a történelmétől az a feltevés, hogy a „Croatoan” egy fába vésett rejtély” – mondta. „Ők egy nép voltak, igen fontos szereppel.”

A könyvben a kolónia sorsán túl a kutatók az egykor létezett törzs történelmének más aspektusait is bemutatják. „Arra is van bizonyítékunk, hogy később egy szökött rabszolgát is rejtegettek – számos mellékszála van a történetnek, amelyeknek nincs köze a kolóniához” – mondta Dawson.

Theodor De Bry: Az angolok megérkezése Virginiába (1590). A metszet alapjául egy John White által készített rajz szolgált. (kép forrása: Wikimedia Commons)

„A könyv legnagyobb tanulsága nem is az, amit a telepesekről találtunk, hanem az, hogy ezek az indiánok már nincsenek itt. Kizárólag szeretetről, könyörületről és kedvességről tettek tanúbizonyságot azzal, hogy befogadták ezeket az embereket, etették őket, és asszimilálódtak velük – és ma senki sem tudja még azt sem, hogy kik voltak.”

Dawson és a Bristoli Egyetem régésze, Mark Horton együttműködése 2009 óta tart. A Hatterason végzett ásatások eleinte többféleképpen értelmezhető leletekkel szolgáltak – rézgyűrűk, illetve európai fegyverek maradványai kerültek elő, amelyek ugyanakkora eséllyel kerülhettek cserekereskedelem által az indiánokhoz, mint az esetleg arra járó telepesekkel.

Ezt követően azonban olyan tárgyak – például fülbevalók és más ékszerek – is előkerültek, amelyek a korabeli angol nők jelenlétére utaltak. Ezeket csak az 1587-ben érkezett telepesek hozhatták magukkal, mivel a többi expedíció katonai jellegű volt, és kizárólag férfiakból állt.

Az „eltűnt” kolónia története azonban ezzel még nincs teljességgel feltárva – Dawson és Horton szerint a legvalószínűbb eset az, hogy a telepeseknek csupán egy része maradt Hatteras szigetén a croatan törzzsel.

„Amikor egy kolóniát elhagynak, nagy politikai törések keletkeznek, az emberek összevesznek és távoznak” – mondta Horton. „Valószínű, hogy egy csoport felfelé indult a Chesapeake-öböl mentén, az Albemarle folyón.”

„De igen biztos vagyok benne, hogy legalább egy részük, vélhetően a nagyobb részük, kijött Hatteras szigetére.” A régész magyarázata szerint a szigetről tisztán látható minden, a térségbe érkező hajó, így a segítségre itt lett volna érdemes várniuk.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/99633/pics/15990554293892920_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?