Hat történelmi személy, aki a legtöbbet hozta ki a karanténból

Az 1348-as firenzei pestis Boccaccio Dekameronjában (kép forrása: Wikimedia Commons)

A modern orvostudományi vívmányok előtti korokban is jól tudták az emberek, hogy a fertőző betegségeket egymástól kapják el, ezáltal az ellenük való védekezés egyik legjobb módja az izoláció. A történelem nagy járványairól szóló leírásokban rendszerint feltűnnek az otthonukba zárkózó emberek, illetve azok is, akik a ritkábban lakott vidékek relatív biztonságába húzódnak vissza.

Az élet megszokott része

Idővel a jó városvezetés részévé vált fenntartani egy épületet a város szélén a fertőző betegségeket terjesztő emberek elzárva tartására – a különböző korokban és helyeken más-más névvel illették ezeket (lazarettók, pestisházak stb.). Angliában, a 17. századi Bristolban a helyi karanténház a hangzatos „Elveszett Remény” nevet kapta.

A történelem során rendszeresek voltak a különböző ragályos betegségek tombolásai, így az ismert történelmi alakok jó része élete során valamikor átélte a karantént, illetve az elzárkózást, akár önszántából, akár kényszerből. Némelyikük hatékonyan töltötte el ezt az időt, mások kevésbé.

VI. Kelemen pápa

Az 1342 és 1352 között uralkodó egyházfő, a Pierre Roger néven született VI. Kelemen volt a negyedik pápa, aki a francia király hatalmába kerítve, Róma helyett Avignonban tartotta udvarát. Művelt és világias politikai machinátorként nem utasította vissza az élvezeteket, és családtagjait is igyekezett minél előkelőbb pozíciókba juttatni az egyházi hierarchiában (egy unokaöccsét például 18 évesen megtette bíborosnak).

Az utókorban az a hír járta róla, hogy amikor Avignonban kitört a pestis, Kelemen eleinte szobájába zárkózva töltötte napjait, ahol ágya két oldalán éjjel-nappal tüzek égtek. Ha valóban így tett (ami korántsem biztos, tekintve, hogy Avignonban eleve meglehetősen meleg van nyáron), esetleg némi védelmet talán élvezhetett a fertőzést terjesztő bolháktól. Elzárkózása azonban nem tartott sokáig.

VI. Kelemen ábrázolása a Vaticinia de Summis Pontificibus című, pápákkal kapcsolatos jóslatokat tartalmazó 14. századi műben (kép forrása: picryl.com)

„A pápának boldoggá kell tennie alattvalóit” – jelentette ki, és élvhajhász életmódja és a pápaságát körüllengő korrupció ellenére humánus és tevékeny módon lépett fel a járvány kapcsán.

Orvosokat és asztrológusokat (akiket akkoriban szintén tudósnak tekintettek) állított rá a járvány vizsgálatára (egyikőjük ekkor állapította meg a bubó- és a tüdőpestis különböző mivoltát), továbbá kimondta, hogy minden pestisben elhunyt ember bűnbocsánatot nyer. Ez rendkívül megnyugtató lehetett abban a korban, amikor a vallás határozta meg az élet szinte minden aspektusát.

Kelemen megszentelte a Rhône folyót is, hogy a beledobált holttestek temetése méltónak minősüljön, és elítélte azokat, akik a zsidókat tették felelőssé a járványért, rámutatva, hogy az minden felekezetet egyaránt érint. VI. Kelemen emellett felügyelte a betegek ápolását és a holtak eltemetését, ezalatt saját udvarának egynegyedével, de akár egyharmadával is végezhetett a pestis.

Giovanni Boccaccio

A fekete halál ihlette a reneszánsz kori Európa egyik legjelentősebb irodalmi művét, Boccaccio Dekameronját. Az ebbe foglalt történetek kiindulópontja, hogy egy fiatalokból álló csoport együtt menekül vidékre a pestis sújtotta Firenzéből.

Giovanni Boccaccio (kép forrása: Wikimedia Commons)

Itt aztán azzal szórakoztatják egymást, hogy tíz napon keresztül mind napi egy történetet mesélnek el. Az ügyességről és kapzsiságról, szerelemről és veszteségről szóló, humoros és tragikus történetek kiválóan példázzák a reneszánsz emberének ízlését.

Ilyen ember volt maga Boccaccio is, aki élete során volt jogász, üzletember, diplomata és tudós is, irodalmi munkássága mellett. Nem tudható biztosan, hogy ő maga elzárkózott-e valahol a járvány idején, az azonban biztosnak tűnik, hogy ezen időszak legalább egy részét Firenzében töltötte.

Boccaccio más firenzeiekkel a járvány elől vidékre menekül (kép forrása: Wikimedia Commons)

A pestis végzett édesapjával, akitől így megörökölte az igencsak megcsappant családi vagyont. Vélhetően ez tette lehetővé, hogy időt szánjon a Dekameron megírására, amelyet 1453 körül fejezett be.

VIII. Henrik angol király

A Tudor- és Stuart-kori Angliában rendszeresen pusztítottak különféle járványok, ezek alkalmával az uralkodó rendszerint elhagyta a fővárost, és vidéki birtokai valamelyikén keresett menedéket. Gyakran külön elrendelték, hogy senki ne próbálja őket követni – amikor I. Erzsébet egyszer a windsori kastélyba húzódott vissza a pestis elől, a kapu mellé akasztófát állíttatott, elrettentésül a bejutni próbálóknak.

VIII. Henrik (kép forrása: Wikimedia Commons)

A betegségektől azonban a legjobban kétségtelenül Erzsébet apja, VIII. Henrik rettegett. Annak ellenére, hogy az erős, robusztus katonakirály szerepében igyekezett tetszelegni, valójában igencsak hipochonder személyiség volt, aki sokat tanulmányozta a korban elérhető orvosi irodalmat, és saját kotyvasztású „gyógyszerekkel” is előállt, amelyeket orvosi tanácsok kíséretében kínálgatott környezetének.

Lánya, Erzsébet is hódolt e hobbiknak, azonban ő jóval kevésbé kezelte görcsösen a betegség gondolatát, miután gyermekkorában a feketehimlőn is átesett.

A pestis mellett Henrik legnagyobb félelme az úgynevezett izzadásos kór, avagy angol izzadás volt, egy máig ismeretlen, fertőző betegség, amely emberek tízezreivel végzett a szigetországban Henrik és édesapja uralma idején. Habár tünetei és lefolyása eltértek a pestisétől, nem volt kevésbé halálos – az orvostörténészek szerint lehetséges, hogy egy hantavírushoz hasonló kórokozó idézte elő.

1517-ben Henrik az izzadásos kór elől menekülve elkezdte körbeutazni szűkebb kíséretével az országot. Decemberre majdnem kifogytak az élelemből, miután a király nem volt hajlandó olyan kereskedőktől venni, akik kapcsolatba kerülhettek a fertőzéssel – végül az ország déli partján fekvő Southamptonba hozattak élelmet Flandriából.

1528-ban, egy újabb járvány kitörésével Henrik ismét útra kelt, és akkori feleségét, Boleyn Annát sem volt hajlandó meglátogatni, miután az elkapta a kórt. Egy szerelmeslevél kíséretében egyik orvosát küldte el hozzá.

William Shakespeare

A leghíresebb angol drámaíró életét szinte végigkísérte a pestis: kisgyermekkorában szülővárosa, Stratford-upon-Avon lakosságának egy jókora szeletét vitte el a kór, és későbbi élete során többször is át kellett vészelnie a londoni színházi élet teljes leállását a fertőzés okán.

Mivel az életéről igen kevés kortárs forrásból származó információ áll rendelkezésre, Shakespeare életének kutatói sok szempontból a sötétben tapogatóznak. A járványok azonban biztos, hogy kettős hatással voltak a drámaíró életkörülményeire: jelentős bevételkiesést hoztak, egyúttal azonban rengeteg időt adtak neki új művek alkotására.

William Shakespeare (kép forrása: Wikimedia Commons)

Sokak szerint egyik leglehangolóbb és legszomorúbb darabja, a Lear király az 1606-os londoni pestis idején született. Az biztosan tudható, hogy ugyanebből az időszakból származik a szintén komor Macbeth, továbbá a tragikus Antonius és Kleopátra is.

Ezt megelőzően elképzelhető, hogy a Szeget szeggel, az Othello, valamint a Minden jó, ha a vége jó egy 1603-1604-es járvány során születtek, amikor a város minden színháza bezárt.

Korábban, az 1590-es években mintha egy jóval nagyobb kreatív periódusa is lett volna, ennek során körülbelül 12 hónap alatt felkerült társulata, a Lordkamarás embereinek kínálatába a Tévedések vígjátéka, a II. Richárd, a Szentivánéji álom, a Rómeó és Júlia, valamint a Lóvátett lovagok – és talán az állítólagos „elveszett” Shakespeare-darab, a Nyertes szerelmi fáradságok is.

A kutatók szerint e darabok legalább egy része, de akár mindegyike is az 1592 és 1594 közötti, szintén pestis által okozott színházi zárvatartás idején íródhatott.

Annyi bizonyos, hogy Shakespeare jól ismerte a pestist és a miatta hozott intézkedéseket. A Rómeó és Júlia ötödik felvonásában János barát a következőt meséli Lőrinc barátnak, amikor a Rómeónak címzett üzenet célba érkezése felől érdeklődik:

„Elmentem egy mezítlábas baráthoz,
Ki gyámolítja a betegeket,
Hogy elkisérjem és meg is találtam,
De minthogy azt hitték a városőrök,
Hogy mind a ketten oly helyen forogtunk,
Hol döghalál és fertőzet lakik,
Ajtónk lezárták és mi ottrekedtünk.
Így Mantovába el sem érkezénk.”

Isaac Newton

A neves matematikus és fizikus éppen Cambridge-ben tanult, amikor az egyetemet 1665 augusztusában bezárták a pestis okán. Newton ekkor visszatért otthonába, a lincolnshire-i Woolsthorpe-ba, hogy egyedül folytassa tanulmányait. 1667 tavaszáig nem tért vissza Cambridge-be.

Ez alatt az idő alatt egészen figyelemreméltó kreatív munkát végzett, és több olyan összefüggésre is ráeszmélt, amelyek későbbi karrierje alapját képezték, mind a számtan, mind az optika területén. A híres anekdota szerint ekkor, egy otthoni almafa alatt érte a gravitációval kapcsolatos megvilágosodás is.

Sir Isaac Newton (kép forrása: Wikimedia Commons)

A tudós később maga is azt írta: „Mindez 1665-1666 két pestises évében volt. Mert akkoriban a legjobb korban voltam a feltaláláshoz, és többet foglalkoztam a matematikával és a filozófiával, mint azóta bármikor.”

Edvard Munch

Edvard Munch norvég festőművész (1863-1944), akinek életútja inkább a mentális betegséggel való küzdelemről szólt, számos önarcképet festett.

Edvard Munch: Önarckép a spanyolnáthával (1919) (kép forrása: Wikimedia Commons)

Habár meglehetősen magányos életet élt, az első világháború végén lesújtó spanyolnáthát ő is elkapta, a kínzó betegség pedig – bár túlélte – igen jelentős hatással volt rá.

Önarckép a spanyolnáthával, illetve Önarckép a spanyolnátha után című festményei jól ábrázolják a magányos elkeseredettséget, és azon kevés híres műalkotás közé tartoznak, amelyek az akár 50 millió halálos áldozatot követelő világjárvány folyományaként születtek.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/98340/pics/15959302079307249_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?