A levegőből szórtak volna pestises bolhákat Amerikára a japánok 1945-ben

Pestises holttestek Mandzsúriában, 1910-1911 körül (kép forrása: Wikimedia Commons)

1945-ben a második világháborúban immár egyértelműen vesztésre álló Japán a tömeges pusztulást hozó biológiai fegyver bevetésének tervével állt elő az Egyesült Államok ellen. Az ártatlanul hangzó Éjjeli Cseresznyevirágok hadművelet végül kudarcot vallott.

Emberkísérletek Kínában

A második világháború során elkövetett borzalmaknak se szeri, se száma, így a csupán tervezett, végre nem hajtott brutalitásról ritkábban esik szó. A szóban forgó projektet Japán talán leghíresebb háborús bűnöse, Isii Siró vezette, aki a vegyi és biológiai fegyverek fejlesztésével foglalkozó 731-es egység fejeként emberkísérletek és más, minden etikát nélkülöző orvosi beavatkozások tömegét felügyelte.

Isii és emberei terveik szerint egy legalább a középkor óta használatos biológiai fegyvert vetettek volna be légi úton: a bubópestist, amelyet sikerrel használtak fel korábban kínai hadműveleteik során.

A 731-es egység Kína északkeleti részén, a japánok által megszállt mandzsúriai Harbin városa mellett működő kísérleti telepén található írásos és tárgyi anyagokat 1945 nyarán a szovjet csapatok közeledtével igyekeztek kimenekíteni, illetve megsemmisíteni a személyzet kimenekítése mellett.

A néhány szovjet fogságba került közreműködőt (12 főt) a szovjetek 1949-ben, a távol-keleti Habarovszk városában állították bíróság elé háborús bűnök vádjával. A tárgyaláson számos elborzasztó részletre derült fény, köztük arra, hogy Harbinban kimondottan a pestis célba juttatásához tartottak és tenyésztettek bolhákat.

Miután 1925-ben a genfi egyezmény részeként tiltólistára kerültek a biológiai fegyverek, a japán haderő vezetésében az a nézet vált uralkodóvá, hogy a tiltás csupán megerősíti e fegyverek pusztító mivoltát. E gondolkodás egyenes következménye volt a japán biológiai fegyverkezési program, legfőképpen a 731-es egység létrejötte.

Mandzsúria 1931-ben kezdődő megszállásának, majd a Kína egésze ellen 1937-ben megindított háborúnak is része volt a kínai civilek életének alárendelése a 731-es egység kutatásainak.

A harbini telepen végzett embertelen kísérletek közé tartozott a különleges kamrákban légnyomással és nehézségi gyorsulással („g-erővel”) való kísérletezés, a legválogatottabb boncolások, amelyeket élő embereken is elvégeztek, illetve fegyverek (például kézigránátok és lángszórók) embereken való tesztelése. Mindezek mellett folyt a különböző vegyi és biológiai ágensek kifejlesztése is.

Mitsubishi G3M bombázók a levegőben (kép forrása: Wikimedia Commons)

A pestist a japánok először 1940 októberében vetették be a harctéren, a kelet-kínai Ningpo és az ország középső részén fekvő Csangde városait is fertőzött bolhákkal szórták be a levegőből. Csiu Ming-hszüan kilencéves gyermekként élte át a különös bombázást, és felnőttként járványügyi szakértővé vált. Becslése szerint legalább 50 000 emberrel végzett a pestis e támadások során.

„Még emlékszem a pánikra, amely úrrá lett az embereken” – mondta később. „Mindenki zárva tartotta ajtaját, és félt kimenni. A boltokat bezárták. Az iskolákat bezárták. De decemberre a japán repülőgépek már majdnem minden nap jöttek. Nem tudtuk lezárva tartani a karanténövezetet. A bent ragadt emberek kimenekültek vidékre, és magukkal vitték a pestisbaktériumokat.”

A bizonyítottan hatékony fegyver készen állt arra, hogy máshol is bevessék – akár a Csendes-óceánon túl is.

Az Éjjeli Cseresznyevirágok hadművelet

Az első tervek szerint – mivel Japán ekkor már nem volt olyan helyzetben, hogy repülőgép-hordozóival bombázórepülőket juttasson az Egyesült Államok közelébe – a magaslégköri futóáramlatok által sodort légballonok segítségével juttatták volna célba a kórokozót hordozó bolhákat.

Az eljárás gyújtóbombák esetében már valamelyest bevált, ezekkel kíséreltek meg erdőtüzeket okozni az ország nyugati partján – habár ez nem sikerült, a bombák néhány civil életét kioltották, amit a korabeli amerikai sajtó eltitkolt.

Isii Siró (kép forrása: Wikimedia Commons)

A ballonoknál hatékonyabb módszernek tűnt a vesztésre álló háború apokaliptikus hangulatában a pestis célba juttatására is kamikazepilótákat alkalmazni. Ehhez katapulttal felszerelt, repülőgépindító tengeralattjárók szállították volna őket Kalifornia partjai közelébe, ahol aztán útnak indultak volna a szárazföld felé.

Miután célpontjaik felett ledobták halálos bombáikat, a pilótáknak öngyilkos manővert kellett volna végrehajtaniuk valamilyen egyéb amerikai célpont ellen.

Az első műveletet, melynek során 20 kamikazét juttattak volna el San Diegóhoz, 1945. szeptember 22-ére írták ki. Mivel a háború az augusztus elején Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák hatására véget ért, a pestis nem került bevetésre – legalábbis ez volt az okok egyike.

Tódzsó Hideki (kép forrása: Wikimedia Commons)

Több japán szakértő szerint a császári haditengerészet sem hagyta volna már jóvá erőinek ilyen mértékű elvonását a központi szigetek védelmétől 1945 második felében.

Éppen augusztus 9. volt az a nap is, amikor a 731-es egység megkezdte felszerelése és dokumentációja megsemmisítését – az anyag tekintélyes része azonban végül megmenekült, köszönhetően főként annak, hogy az amerikaiak teljes amnesztiát ígértek Isiinek a kutatások eredményeiért cserébe.

A haditengerészet parancsnokságánál magasabb helyeken is megakadhatott volna a művelet, ha Isiiék megpróbálják véghez vinni: egy 1944. júliusi tanácskozáson maga Tódzsó Hideki hadügyminiszter zárta ki kategorikusan a biológiai fegyverek bevetését az amerikaiak ellen.

Valószínűleg felismerte a háború végének közeledtét, és tudta, az egyezményesen tiltott fegyverek bevetése csak súlyosabb retorziót eredményezne a győztesek részéről.

A kegyetlenkedés jutalma

1959-es, torokrák okozta haláláig Isii Siró békében élt. Korábbi beosztottjai közül többen igen magas pozícióba jutottak a háború utáni Japánban – egyikőjük Tokió kormányzója lett, egy másik a Japán Orvosszövetség feje.

Évekkel korábbi tevékenységüket firtató kérdésekre sokan adtak racionalizáló választ. Az az orvos például, aki érzéstelenítés nélkül szelt darabokra egy kínai foglyot, a logika egyszerű volt:

„Az élve boncolást átlagos körülmények közt kell végezni. Ha használtunk volna érzéstelenítést, az hatással lehetett volna az egyes szervekre és vérerekre, amelyeket vizsgáltunk. Így nem használhattunk érzéstelenítést.”

A 731-es egység telephelyének egyik épülete Harbinban (kép forrása: Wikimedia Commons)

Amikor a gyermekeken végzett kísérletekre terelődött a szó, hasonlóan egyszerűen fogalmazott:

„Persze, hogy voltak kísérletek, amelyeket gyermekeken végeztünk. De az apáik valószínűleg kémek voltak. Lehetséges, hogy ilyesmi újra megtörténhet. Mert a háborúban nyerni kell.”

Nem férhet tehát kétség ahhoz, hogy a 731-es egységnél komolyan gondolták az Egyesült Államok lakosságának pestissel való megfertőzését, még ha a terv végül kivitelezhetetlennek bizonyult is. A támadáshoz kijelölt egyik pilóta, Óbata Isió számára évtizedekkel később is nehéz volt beszélni arról, amire készültek:

„Annyira borzasztó emlék, hogy nem akarom felidézni” – mondta. „Nem akarok a 731-es egységre gondolni. Ötven év telt el a háború óta. Kérem, hadd maradjak csendben.”

Habár részben ő akadályozhatta meg a amikor őrá került a sor, Tódzsó érdekében nem lépett közbe senki.

A japán kapitulációt követő hetekben az amerikai fogságban lévő Tódzsó megpróbált önkezével véget vetni életének, egy amerikai pisztoly segítségével. Kísérlete nem sikerült, és egy – amerikaiaktól származó – vérátömlesztéssel megmentették az életét az orvosok. A halálra várnia kellett: három évvel később – miután egy nemzetközi bíróság elítélte háborús bűnökért – felakasztották.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/96477/pics/15924751811264899_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?