Rombolással próbálták megfékezni a britek az 1894-es hongkongi pestist

A brit katonai kontingens a Tai Ping Shan „megtisztítása” közben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Mialatt a világ számos nagyvárosához hasonlóan Hongkongban is szinte megállt az élet, a különleges státuszú metropolisz Sheung Wan kerületében igen sötét emlékek is előtörtek. Csaknem 130 évvel ezelőtt itt volt a város történelmében előfordult egyik legsúlyosabb járvány epicentruma, és napjainkban is rávetül ennek árnyéka.

Embertelen körülmények

1894-ben a kikötőváros Nagy-Britannia gyarmata és egyik legfontosabb kereskedelmi központja volt. Emiatt nagy számban költöztek a városba Kína más részeiről munkások.

E csaknem 200 000 ember elsősorban Sheung Wanban rendezkedett be, amely akkor a Tai Ping Shan nevet viselte. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a britek már 1840 óta csak ide engedték költözni a kínaiakat, hogy a város többi részen saját fejlesztéseiket vigyék véghez.

A mindössze 1,3 négyzetkilométer területű városrész igen zsúfolt volt, egész családok laktak szinte egymás hegyén-hátán, sokszor állataikkal – disznókkal, borjakkal – egy helyiségben, utóbbiakat sokszor helyben is ölték le.

E viszonyok éles kontrasztban álltak a város európai lakóinak körülményeivel, akik közül sokan a „Csúcsnegyed” (Peak District) néven ismert kerület stukkóval díszített palotáinak hatalmas füves gyepjein töltötték szabadidejüket.

A kínai negyed valóságos időzített bomba volt járványügyi szempontból, és 1894 elején be is robbant: a begyújtó szikra a bubópestis volt. A baktériumnak nem csupán termékeny táptalajt nyújtott a kerület, de miután egyszer elszabadult, lehetetlennek bizonyult kordában tartani.

A láz, a testen megjelenő sötét duzzanatok, az önkívületi állapot és a nyelv elfeketedése csupán néhány tünetét jelentette a borzalmas betegségnek, amely egyes becslések szerint 90 százalékos halálozási arányt is elért a város kínai lakossága körében. A betegség felbukkanása ezen felül ráadásul tovább mélyítette a szakadékot a nyugatiak és a kínaiak között, növelve a két kultúra kölcsönös bizalmatlanságát és ellenségeskedését.

Habár a betegséget valójában bolhák hordozták, a megbetegedésekért hamar a kínai etnikumú bevándorlókat tették meg bűnbakká. A „megoldás” szinte adta magát: a bevándorlónegyed „megtisztítása” a betegektől.

Razziák és menekülés

A hatósági intézkedések meg is kezdődtek, méghozzá kíméletlenül erőszakosan, és a kínai kulturális normák – különösen a halállal és a halottakkal kapcsolatosak – teljes figyelmen kívül hagyásával. Ez természetesen csak növelte a feszültséget.

Amit a britek szükséges intézkedésnek tekintettek, azt a Tai Ping Shan lakói öncélú barbárságként látták és érezték saját bőrükön, a kínaiak számára szent dolgokat a gyarmatosítók puszta babonának tartották.

Májusban egy többnyire britekből álló katonai kontingens – elterjedt elnevezésén a „meszelőbrigád” – ajtóról ajtóra járta végig a negyedet, ellenőrizve, fertőtlenítve, és gyakran földig rombolva emberek otthonait.

Azokat a lakhelyeket (sokuk nehezen volt nevezhető épületnek), ahol fertőzötteket találtak, vagy akár csak gyanítottak, szétbontották, a halottakat pedig azonnal elszállították.

Az emberek annyira féltek attól, hogy otthonukat lerombolják, halott hozzátartozójukat pedig elviszik a katonák, hogy előfordult, hogy az ellenőrzéskor a halottat a madzsongasztal mellé ültették, mintha csak játszana.

Brit katonák a Tai Ping Shan negyedben, 1894. (kép forrása: Wikimedia Commons)

A kínai hagyományok szerint ahhoz, hogy az ember a következő életében elkerülje a szenvedést, halála után tisztességes temetésben kell részesülnie. Ennek három fő eleme az ép holttest, a megfelelő koporsó, és az illető szülőhelyén való elhantolása.

A britek mindezzel szemben egyszerű gödrökbe temették a halmokba hányt hullákat (néha cementet is öntöttek föléjük), de volt, hogy egyszerűen szétszórták őket a városon kívül – a lényeg a gyorsaság volt.

A halottakkal való bánásmód hatása nem maradt el: a halál, majd helytelen temetés által fenyegetett lakosság óriási kivándorlásba kezdett, a bevándorlók tömegei igyekeztek hazajutni szülőhelyükre. Miután nem maradt munkaerő, a város ezt követően gyakorlatilag leállt.

Az „ellenőrzések” végére mintegy 350 otthont romboltak le, és 7000 ember vált hajléktalanná. Ugyanebben a hónapban a britek egy Hygeia nevű hajót „úszókórházzá” nyilvánítottak, és helyeztek el mintegy másfél kilométerre a kikötőtől a tengeren. A „kórház” szerepe valójában a kínaiak elkülönítése volt.

A helyzeten egyedül a Tung Wah nevű kórház segített valamelyest, amely ingyenes koporsókkal látta el a lakosságot, és intézte a holttestek eljuttatását távoli szülőföldjükre is. A kórház ma is létezik, a teljes hongkongi kórházhálózat ma a Tung Wah nevet viseli.

A Tai Ping Shan nevű utca napjainkban, a ma már Sheung Wan nevet viselő kerületben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Tai Ping Shanba lerombolása és kiürítése után a járvány elmúltával sem tértek vissza korábbi lakói – a Tung Wah körül egyfajta kórháznegyed jött létre, amely a jelenleg zajló koronavírus-járvány közepette is fontos szerepet játszik.

Sokak szerint az egykor halálukban megalázottak szellemei máig kísértenek a kerületben, azonban nem biztos, hogy ez így is marad. A sokáig figyelmen kívül hagyott negyed az utóbbi években egyre népszerűbb lakóövezetté vált, a lakbérek pedig az egekbe szöktek.

Könnyen lehet, hogy a koronavírus levonulta után az egykori nyomornegyedből idővel Hongkong következő elit lakóövezete lesz.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/95108/pics/15899736266625611_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?