Az antoninusi járvány után már nem nyerte vissza régi erejét a Római Birodalom

A halál angyala kopogtat egy római ház ajtaján a járvány idején egy kora újkori allegorikus rajzon (kép forrása: Wikimedia Commons)

A Marcus Aurelius császár idején kitört, antoninusi járvány néven ismert ragályos betegség dúlása olyannyira megtépázta a Római Birodalmat, hogy számos történész szerint közvetlenül hozzájárult annak leromlásához, majd végül megszűnéséhez. A pusztítás csúcsán naponta 3000-en haltak meg.

A fénykor vége

Az antoninusi járvány (egyes források a „pestis” szót használják rá, ez azonban nem értendő szó szerint – a kórokozó máig ismeretlen) a későbbi évszázadokban nosztalgiával emlegetett „öt jó császár” közül az utolsó, Marcus Aurelius (teljes nevén Marcus Aurelius Antoninus Augustus, uralkodott 161-180) idején állította meg a birodalom gyarapodását.

Habár pontosan nem tudni, honnan származott az először 165-166 körül említett betegség, a híres görög orvos, Galénosz írásaiban részletesen dokumentálta a járvány lefolyását.

A betegeket Galénosz szerint két héten át láz, hányinger, szomjúság, köhögés és torkuk feldagadása, elzáródása gyötörte, mások azonban piros-fekete keléseket tapasztaltak bőrükön, leheletük büdössé vált, és hasmenésben szenvedtek, amelynek végterméke fekete volt.

A betegség másfél évtizedes tombolás alatt a birodalom lakosságának körülbelül a tizedével végzett, majd ugyanolyan rejtélyesen, mint ahogy elkezdődött, véget ért. A láthatatlan gyilkossal a kor legerősebb állama teljességgel tehetetlen volt.

Napjainkban a történészek jobbára egyetértenek abban, hogy a fertőzés 165-166 telén tűnt fel. A mai Irak területén található Szeleukeia városát ostromló római sereg előbb a helyiek között, majd saját soraiban figyelte meg egy különös betegség terjedését.

A hadjáratról hazatérő katonák ezután szétszéledve a birodalom szinte minden sarkába magukkal hurcolták a fertőzést, amelynek eredetét a kutatók a mai Kína területén feltételezik.

Lucius Verus márvány mellszobra, a párizsi Louvre gyűjteményének része (kép forrása: Wikimedia Commons)

Egy korabeli legenda szerint a járvány oka az volt, hogy Lucius Verus tábornok – Marcus Aurelius későbbi társcsászára – egy elátkozott sírt nyitott fel az ostrom során, amivel kiszabadult a betegség.

Elterjedt volt az a nézet is, miszerint az istenek büntették meg a rómaiakat, miután korábbi ígéretükkel szemben mégis kifosztották Szeleukeiát.

Galénosz a járvány kezdetén éppen távol volt a fővárostól, és csak 168-ban tért vissza, amikor már Rómában is javában pusztított.

A fent leírt tüneteken kívül az orvos azt is megfigyelte, hogy a fertőzöttek negyede halt bele a betegségbe – általában az első tünetek megjelenését követő két héten belül –, a gyógyultak azonban immúnissá váltak.

Teljes átalakulás

A járvány a 180. év körül alábbhagyott, eddigre mintegy ötmillió emberrel végzett. Ez a birodalom összlakosságának mintegy tizedének felelt meg, azonban régiónként különböző mértékű volt a pusztítás: míg egyes helyeket elkerült, máshol az emberek egyharmada veszett oda.

A rejtélyes betegség egyik leghíresebb áldozata maga Lucius Verus volt, aki időközben megszerezte a társcsászári méltóságot, azonban 169-ben meghalt. Napjainkban egyes járványkutatók szerint a 180-ban elhunyt Marcus Aureliusszal is még a járvány végzett.

Marcus Aurelius márvány mellszobra a toulouse-i Musée Saint-Raymondban (kép forrása: Wikimedia Commons)

A járvány több szinten fejtette ki hatását Róma erejére. Az egészséges munkaerő létszámának nagymértékű csökkenése miatt a gazdasági növekedés megtorpant, majd visszaesésbe váltott.

A betegség a hadsereget sem kímélte, aminek további negatív hatásai lettek: a nagyban lecsökkent állomány pótlására idővel szinte bárkit felvettek, így bűnözők, felszabadított gladiátorok és egyéb rabszolgák képezték a hajdanán legendás légiók gerincét.

Az egyszerre kieső rengeteg tapasztalat hamar meglátszott a légiók teljesítményén: innentől kezdve sorozatos vereségeket szenvedtek el a birodalom határait ekkor már ostromló germán népektől – többek között ekkor sikerült a germánoknak először átkelniük a Rajna folyón is.

Az alulteljesítő gazdaság, az adózók számának csökkenése és a területi veszteségek miatt egyre jobban ellehetetlenült pénzügyileg a birodalom fenntartása.

Jean-Léon Gérôme: a keresztény mártírok utolsó imája (1883) (kép forrása: Wikimedia Commons)

Marcus Aurelius a keresztényeket tette felelőssé a járványban, mivel elfordultak a hagyományos római istenektől, ezzel feldühítve őket. Ironikus módon a kereszténység jelentősen népszerűbbé vált a járvány idején, a korabeli gyülekezetek jótékony tevékenységének köszönhetően – a járvány okozta válság nagy szerepet játszott az új vallás későbbi kizárólagossá válásában.

A Római Birodalom a későbbi évszázadok során nem tudott a járványt megelőző viszonyokhoz visszatérni. Az addig kiterjedt középosztállyal és elégedett polgársággal rendelkező állam az egyre szűkebb elitre és az egyre nagyobb számú leszakadókra oszlott, ami a középkori feudalizmusba való átmenet egyik első lépcsőfoka volt.

A sors fintora, hogy a birodalom történetében e törést éppen fejlett közlekedési és kereskedelmi útvonalai, valamint világverő hadserege segítették elő – ezek tették lehetővé ugyanis a járvány feltartóztathatatlan terjedését.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/94845/pics/15894770719929184_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?