A vegyésznő halála kellett a gyilkos anyag felismeréséhez

Karen Wetterhahn (kép forrása: chemistryworld.com)

Ahhoz, hogy a tudomány eljusson mai, soha nem látott fejlettségi szintjére, a történelem során rengetegen áldozták életüket – kutatók, orvosok, betegek, véletlen balesetet szenvedők és sokan mások. Habár sokan gondolhatják úgy, hogy a tudományos emberáldozatok a múlt tartozékai, valójában a modern korban is előfordul, hogy egy élet elvesztése hívja fel a tudósok figyelmét egy tényállásra. Így volt ez Karen Wetterhahn amerikai vegyészprofesszor tragikus 1997-es halála esetében is.

Váratlan haláleset

1996. augusztus 14-én Wetterhahn, a mérgező fémek szakértője a New Hampshire állambeli Hanover városában található neves Dartmouth College laboratóriumában éppen dimetil-higanyt szívott fel egy pipettával, amikor néhány csepp a kezére került.

A latexkesztyűt viselő vegyész nem esett pánikba, azonnal megszabadult a szennyezett kesztyűtől, és a protokollnak megfelelően letisztította magát és felszerelését. A színtelen, szagtalan folyadék azonban már megtette hatását – kevesebb, mint egy év múlva a kétgyermekes édesanya halott volt.

A tudósok csak később jöttek rá, hogy a protokoll által előírt és Wetterhahn által is viselt latexkesztyű valójában semmiféle védelmet nem nyújt a dimetil-higannyal szemben.

Habár ezt megelőzően is mérgezett már meg halálosan embereket a vegyület – 1865-ben több angol laboratóriumi dolgozót, illetve 1972-ben egy csehszlovák vegyészt –, senki sem értette igazán, mennyire veszélyes anyag.

Az amerikai kémikusnő halála megváltoztatta ezt, és a biztonsági intézkedések új korszakát hozta el az emberiség által ismert egyik legmérgezőbb anyag kezelésében.

Az 1948-ban a New York állambeli Plattsburgh-ben született Wetterhahn már gyermekkorától kezdve a tudomány rajongója volt.

Miután a közeli St. Lawrence Egyetemen diplomát szerzett, a Columbia Egyetemen megkapta doktori minősítését is, majd az itteni rákkutató intézetben dolgozott egy évet. 1976-ban kezdett a Dartmouth College-nál dolgozni, annak első női kémiatanáraként.

Utóbbi minőségében számos női diák mentora volt, és társalapítója volt az intézmény Nők a Tudományban nevű programjának, amely támogatja a nők természettudományos alapképzésekben való részvételét.

Az intézmény egyik dékánjaként is szolgált, majd 1995-ben egy, a Környezetegészségügyi Tudományok Nemzeti Intézetétől kapott hétmillió dolláros ösztöndíjjal elindította a Dartmouth College mérgező fémeket kutató programját. Ennek célja a gyakori fémes szennyezőanyagok emberi egészségre gyakorolt hatásának vizsgálata.

Wetterhahn a Dartmouth égiszén kívül is jelentős eredményeket ért el, különös tekintettel azon kutatásaira, amelyek azt vizsgálták, az emberi sejtek miként metabolizálják a krómot, és hogy a fémes elem mikén okozhatja rákos daganat kialakulását.

Az Amerikai Rákkutatásért Társaság egyik vezető tisztségviselőjeként is szolgált, és mintegy 80 tudományos publikációt jelentetett meg különféle szakfolyóiratokban. Amikor nem dolgozott, igyekezett minél több időt tölteni férjével, Leonnal, valamint Ashley fiával és Charlotte lányával.

Későn észlelt mérgezés

1996 novemberében Wetterhahn először tapasztalta magán a visszatérő hányinger és hányás tüneteit. Állapota az elkövetkező hónapok során csak romlott: egyre nehézkesebben beszélt, látása és hallása leromlott, továbbá rendszeresen elvesztette egyensúlyát és elesett.

Az orvosok eleinte nem tudták mire vélni a helyzetet. Gerinccsapolások és CT-vizsgálatok sorát követően azt közölték vele, tünetei a higanymérgezéssel vágnak egybe.

Egyikőjük még azt is megkérdezte Wetterhahn férjétől, lehet-e feleségének olyan ellenlábasa, aki meg akarhatná mérgezni. A vegyésznő ekkor számolt be a munkahelyén hónapokkal korábban történt dimetil-higanykiömlésről.

1997 januárjában hivatalosan is higanymérgezéssel diagnosztizálták, és kelációs terápiát kezdtek meg olyan gyógyszerekkel, amelyek a toxikus fémet megkötve elősegítették annak távozását szervezetéből.

A New Jersey állambeli Trenton helyi lapjának Wetterhahn haláláról beszámoló cikke (kép forrása: acmt.net)

Ekkoriban azonban – annak ellenére, hogy a higany mérgező mivolta teljes mértékben ismert volt – a tudomány igen kevéssé értette a dimetil-higany veszélyeit.

A vegyület gyakorlatilag egyetlen kizárólagos felhasználási területe a mágneses magrezonancia spektroszkópia volt, amelyben összehasonlítási standardként szerepelt.

Az angol rövidítéssel NMR spektroszkópiaként is ismert eljárás éppen az emberi sejtekben teszi lehetővé különféle mérgek viselkedésének tanulmányozását.

A dimetil-higany fő előnye az, hogy hígítás nélkül felhasználható, ezáltal a kutatók nem kockáztatják azt, hogy tulajdonságai megváltoznak egy-egy kísérlet során. Amikor Wetterhahn véletlenül a kezére cseppentette a folyadékot, éppen annak mágneses magrezonanciáját mérte egy elvégzendő kísérlethez.

Mialatt a vegyésznő az életéért küzdött, kollégái a Dartmouth-nál – és sok más szakértő szerte a világon – a higannyal kapcsolatos tudományos irodalmat bújták, hátha találnak olyan információt, amellyel a segítségére lehetnek.

Emellett átvizsgálták haját, ruházatát, autóját, diákjait, családját és a kórtermet, ahol feküdt, hogy megbizonyosodjanak arról, nem szenvedhetett-e a környezetében más is mérgezést.

Sajnos Wetterhahn vérében a higany szintje a megengedett 800-szorosa volt, így az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Február folyamán kómába esett, 1997. június 8-án pedig meghalt.

A biztonság ára

Az őt kezelő toxikológuscsapat egyik tagja, Dr. David Nierenberg szerint a professzor egyik utolsó kívánsága az volt, hogy a vegyészek és az orvosok vizsgálják meg közelebbről a dimetil-higanyt, és állapítsanak meg új szabályokat a kezelésére, hogy mások ne jussanak az ő sorsára.

„Nagyon, nagyon fontos volt neki, hogy eljusson az üzenet más tudósokhoz és orvosokhoz, hogy a higanymérgezés lehetséges, és mindent meg kell tennünk, hogy megakadályozzuk” – mondta Nierenberg a New York Times című lapnak.

Karen Wetterhahn halála nem volt hiábavaló. Hatására jelentősen szigorúbbá váltak a protokollok, amelyek szerint dolgoznak a mérgező anyagokkal a laboratóriumi dolgozók, mind a Dartmouth College-nál, mind világszerte.

Nem sokkal halála előtt kollégái tanulmányban állapították meg, hogy a dimetil-higany szinte egyenesen átfolyik a latexkesztyűn, és figyelmeztették a tudóstársadalmat, hogy az ilyen anyagok kezelésekor legalább két kesztyűt – köztük egy laminált, többrétegű laboratóriumi kesztyűt – kell viselniük.

Kép forrása: scoopnest.com

Még 1997 folyamán az amerikai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (OSHA) bírságot szabott ki a Dartmouth College-ra, amiért nem oktatta megfelelően alkalmazottjait az egyszerhasználatos laboratóriumi kesztyűk korlátait illetően.

A büntetés mellett a hivatal egy körlevelet is kiadott Wetterhahn haláláról, arra biztatva a tudósokat, hogy a mérgező anyagok laboratóriumi kezeléséhez áthatolhatatlan kesztyűt és arcvédőt is vegyenek fel.

A körlevél arra is felhívta a figyelmet, hogy a laboratóriumi dolgozók azonnal jelentsék az esetleges kiömléseket, vegyenek részt rendszeres vér- és vizeletvizsgálaton, ha dimetil-higannyal dolgoznak, és helyettesítsék azt kevésbé veszélyes anyagokkal, amikor csak lehetséges.

Széles körben nyilvánvalóvá vált a vegyésztársadalomban, hogy a latexkesztyű sok esetben korántsem nyújt elegendő védelmet.

Wetterhahn halála emellett arra is felhívta a figyelmet, milyen hosszú idő telhet el a higanymérgezés bekövetkezte és a tünetek megjelenése között – a vegyésznő szinte el is feledkezett már az esetről, mire megbetegedett.

A logika azt diktálná, hogy ha nagy dózisban jut higany az emberi testbe, az hamarabb eredményez tüneteket, mint ha kisebb dózisú mérgezés következik be, azonban Wetterhahn esete ennek ellenkezőjét bizonyította.

Egy 2002-ben megjelent tanulmány három eset – köztük az övé – alapján jelentette ki, „az alacsony szintű kitettség a magas szintű kitettségnél nagyobb valószínűséggel mutatja ki káros hatásait, vagy legalább is gyorsabban.” Más szóval a nagy mennyiségű higannyal történt mérgezés jóval alattomosabb, ezáltal sokkal veszélyesebb.

Wetterhahn emlékét nem csupán a szigorított biztonsági intézkedések őrzik. A Dartmouth College kémiaösztöndíjat, tanári elismerést, és egy évente megtartott természettudományos szimpóziumot is elnevezett az elhunyt professzorról.

A Környezetegészségügyi Tudományok Nemzeti Intézete is alapított egy Karen Wetterhahn Emlékdíjat, azon doktori és posztdoktori kutatók számára, akik „Dr. Wetterhahnéhoz hasonló tudományos kiválóságról tesznek tanúbizonyságot”.

„A baleset nagy ébresztő volt” – mondta el a Dartmouth Alumni Magazine című lapnak Ed Dudek, Wetterhahn egykori kutatótársa a krómmal foglalkozó csapatban. „Most már nagyon odafigyelünk mindenre, amit csinálunk.”

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/91984/pics/15845483018650765_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?