Kiderülhet-e Edgar Allan Poe írásaiból halálának rejtélyes oka?

Kép forrása: Wikimedia Commons

1849. október 3-án az amerikai romantika és gótika egyik leghíresebb íróját és költőjét, Edgar Allan Poe-t a marylandi Baltimore városának utcáin a teljes delírium állapotában találta egy Joseph W. Walker nevű nyomdász. Poe beszéde összefüggéstelen volt, megjelenése rongyos, és nem a saját ruháit viselte. Négy nappal később egy helyi kórházban halt meg, mindössze 40 évesen. Utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Uram, segíts szegény lelkemen!”

Elméletek sokasága

A 170 évvel ezelőtti haláleset legtöbb részletét azóta is homály fedi, a történészek és az irodalomkedvelők egyaránt értetlenül állnak előtte. A kórházban esetleg készült mindennemű orvosi dokumentáció elveszett mára, beleértve a halotti bizonyítványt is (ha volt ilyen).

A hírlapok „agyi vértolulásról”, illetve „agyi gyulladásról” számoltak be a nagy író halála kapcsán – ezek a kevésbé „jó hírű” halálokokra, például az alkoholizmusra használatos korabeli eufemizmusok, így nem szolgálnak értékelhető információval.

Ennélfogva több tucat lehetséges halálok merült már fel az eltelt csaknem két évszázad során, a szifilisztől kezdve a veszettségen át különféle mérgezésekig (sokszor idegenkezűséggel tarkítva), illetve ritka betegségekig.

Az egyik legidőtállóbb magyarázat szerint – amely az író megtalálásakor viselt különös öltözetére is konkrét indoklással szolgál – Poe a „cooping” („tyúkólba zárás”) nevű korabeli választási csalási gyakorlat áldozata lett.

Ez abból állt, hogy egy adott párt vagy politikus által megbízott személyek elraboltak és magatehetetlenre itattak (illetve bántalmaztak) mit sem sejtő embereket, akiket aztán különféle ruhákba öltöztetve, változó ál-arcszőrzet és parókák segítségével többször is elküldtek az adott jelöltre szavazni. Aznap, amikor Walker rátalált az íróra, éppen választás volt a városban.

Egy másik népszerű elmélet szerint Edgar Allan Poe öngyilkosságot követett el, leginkább valamiféle méreg segítségével.

Kortársa, Charles Baudelaire – aki franciára fordította műveit – úgy tartotta, az eset „szinte öngyilkosság volt, olyan öngyilkosság, amelyet hosszasan előkészített.”

Első olvasatra az öngyilkosság meglehetősen drámai feltevésnek tűnhet. Már-már klisészerűnek hat, hogy egy olyan író, akinek művei híresen sötét hangulatúak, végül önkezével vet véget életének. Mindazonáltal nem szabad teljesen elvetni Poe halálának ezen olvasatát.

Az író magánélete összetett képet mutat, benne számos olyan tényezővel, amelyekről az idők során bebizonyosodott, szoros összefüggésben állnak a depresszió és az öngyilkosság magas kockázatával.

Férfi volt, gyakran érezte teljességgel reménytelennek élethelyzetét, hosszú évekre visszanyúló gondjai voltak az alkohol és más szerek kóros használatával, és egymás után veszítette el szeretteit.

Mindezen tényezőkön túl Poe korábban már megpróbált önkezével véget vetni életének: egy évvel halála előtt, 1848-ban laudánumot (a korban széles körben használt orvosi ópiumoldat) vett be nagy mennyiségben e szándékkal, azonban végül túlélte a mérgezést.

Jelek az írásban

Mivel az író halálával kapcsolatban semmiféle feljegyzés nem maradt fenn, és boncolást sem hajtottak végre testén, nemigen marad közvetlen objektív módszer halála körülményeinek vizsgálatára.

Hannah J. Dean, a Texasi Egyetem kutatója és Ryan L. Boyd, a Lancasteri Egyetem szakértője egy tanulmányban ezért megkíséreltek korszerű eljárásokkal képet alkotni arról, Poe írásai mennyiben utalnak arra, hogy önkezével vetett véget életének.

Poe 1849-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)

A nyelvezet, a depresszió és az öngyilkos viselkedés megjelenése közötti kapcsolat a pszichoanalízisben mára bizonyítottnak tekinthető: a tanulmányok rendre azt igazolják, a depresszióval küzdő emberek másként használják a nyelvet, mint mások.

A depressziós emberekre Dean és Boyd szerint alapvetően a negatívabb, illetve visszahúzódóbb nyelvhasználat jellemző: gyakoribb az „én” és egyéb önmagukra visszautaló szavak előfordulása, valamint a „kognitív feldolgozó” szavaké és kifejezéseké is – „gondolni”, „hinni”, „érteni”.

Az eddigi nyelvelemző kutatások eredményei szerint az önkezük által elhunytaknál felismerhető, hogy haláluk közeledtével felerősödnek nyelvhasználatukban e minták.

Ezt mind Marilyn Monroe néhány éve Fragments (Töredékek) címen kiadott magánlevél- és feljegyzésgyűjteménye, mind Henry Hellyer angol felfedező (Tasmánia és Ausztrália belső vidékeinek feltérképezője) naplójának elemzése alátámasztotta – mindkét személy az utókor számára rejtélyes körülmények között oltotta ki saját életét.

Erre alapozva Dean és Boyd a „depressziós nyelvezet” indexét összeállítva elemzett összesen több mint 400 prózai művet, verset és magánlevelet Poe egész életéből, azt vizsgálva, előfordulnak-e visszatérő hullámok, epizódok az író megszokott nyelvhasználatához képest jobban a depresszióra, öngyilkos viselkedésre utaló nyelvezettel.

Marilyn Monroe 1953-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)

A kutatók tanulmánya szerint Poe élete során csaknem 20 olyan szöveg keletkezett, amelyek rendkívül magas pontszámot szereztek a „depressziós nyelvezet” indexe szerint. E szövegek fele 1843-ban, 1845-ben, illetve halálának évében, 1849-ben készült.

Az író „depressziómutatói” jóval szembetűnőbbek voltak magánleveleiben, amelyek általában egyébként is az „autentikus személyiség” leghűbb lenyomatai, míg irodalmi műveiből jobbára teljességgel hiányoznak.

Kivétel ez alól utolsó, befejezetlen műve, amelynek az utókor A világítótorony (The Lighthouse) címet adta. E mű – amely naplóbejegyzések formájában meséli el a főszereplő élményeit – szintén rendkívül nagy mértékben mutatta a „depressziós nyelvezet” jellemzőit.

Dean és Boyd emellett megvizsgálta Poe életének eseményeit a leginkább depresszióra utaló írások születésének időszakaiban.

Meglepő módon 1843 és 1845 az író talán legsikeresebb évei közé tartoztak: 1843-ban egyik napról a másikra hírnévre tett szert Az aranybogár című novellával, 1845-ben pedig A holló című verssel örökre beírta magát a világirodalom történetébe.

Mindkét mű több tucat újrakiadást ért meg az állandó kereslet miatt, Poe újdonsült hírnevével ápolt viszonya azonban bonyolult volt.

Ismertsége ellenére anyagilag szinte semmit sem profitált, és mélyen megvetette saját szegénységét. A hírnév valószínűleg még növelte is az emiatti csalódottság-érzetét.

Valóban öngyilkos lehetett?

A szakértői elemzésből levonható az a következtetés, hogy Poe utolsó hónapjai valóban igen borúsak voltak.

Ez legfőképpen magánéletére volt igaz – az összességében legnagyobb pontszámot szerző írása egy magánlevél, amelyet 1849 júliusában írt anyósának, és amelyben rossz egészsége, pénzügyei és ruházata rossz állapotára panaszkodik.

Habár kétségtelen, hogy Poe depressziós spirálba keveredett élete végére, nem jelenthető ki biztosan, hogy önkezével vetett véget életének.

Poe szobra Baltimore-ban (kép forrása: Flickr)

Mindazonáltal az életkörülményeiből kimutatható magas klinikai kockázat miatt egyáltalán nem zárható ki. Dean és Boyd összefoglalása szerint az öngyilkosság-elmélet az egyetlen olyan hipotézis az író haláláról, amely mögött objektív bizonyíték is áll.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy egy olyan súlyos cselekedet, mint az öngyilkosság vagy az arra tett kísérlet, ritkán vezethető vissza egyetlen okra.

Pusztán az írásai alapján lehetetlen pontos képet alkotni Poe elmeállapotáról, azonban a műveiben és leveleiben tükröződő elkeseredettség minden bizonnyal szerepet játszott az utolsó heteiben, napjaiban meghozott döntéseiben is.

Edgar Allan Poe halálának miértje továbbra is – a morbid, gótikus írás mesteréhez méltóan – a rejtélyek homályába vész.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/91598/pics/15838403065312165_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?