Szovjet kémrádiót találtak a római romokat kereső német régészek

 

A készülék és kiegészítői a fém dobozzal együtt a bonni LVR Landesmuseum kiállításán (kép forrása: bild.de / Uli Engers)

A németországi Köln mellett egy egykori római villa feltételezett helyszínén folyó ásatás során a régészek egy igen szofisztikált szovjet rádióba botlottak, amelyet nem sokkal a vasfüggöny lehullása előtt áshattak el.

A minden bizonnyal kémkedési célra telepített eszköz egy gumigyűrűvel és csavarokkal hermetikusan lezárt fémdobozban volt elhelyezve, és bár elemei az eltelt három évtized során kimerültek, a doboz a felnyitásakor felszisszent a kinti levegő beáramlásától.

„A dobozban minden gondosan papírba volt csomagolva – ez egy gyári állapotú rádió” – mondta Erich Classen, a Rajna-vidéki Tájtársaság (Landschaftsverband Rheinland, LVR) műemlékvédelmi hivatalának vezetője.

A dobozt még 2019 augusztusában találták a régészek, akik a Hambach-erdő egy lignitbányászatra kijelölt, immár fáktól megtisztított részén végeztek archeológiai felmérést.

A kutatók arra számítottak, egy római kori település maradványaira fognak bukkanni, amely egykor a területen állhatott, így meglepte őket a fémdoboz.

„Szerintünk a rádió működne, ha lenne hozzá új elem, de nem próbáltuk ki” – mondta Classen. „Restaurációs munkára azonban nem volt szükség.”

A vasfüggöny emléke

A rádiót a szakemberek a szovjet R-394KM katonai adóvevő „Sztrizs” („gyors”) kódnevű, külföldön tevékenykedő kémek számára készült változataként azonosították, amely 1987-ben készülhetett a Szovjetunióban. A típust a vasfüggöny hátralevő rövid élete során számos alkalommal vitték magukkal kémek Nyugat-Európába.

A készüléket megtaláló tudósok úgy gondolják, az ügynökök az innen 10 kilométerre nyugatra található Jülich Atomkutató Központról készített jelentéseiket szándékozhattak továbbítani a rádió segítségével a Szovjetunióba. Lehetséges az is, hogy a délkeletre fekvő Nörvenichnél lévő légitámaszpont érdekelte őket, ahol az 1990-es évekig amerikai Pershing típusú ballisztikus rakéták is telepítve voltak.

Classen szerint elképzelhető, hogy a rádiót a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi emberei ásták el jövőbeni használatra, ám az is előfordulhat, hogy tartalékként helyezték el.

A rádió kezelőfelülete közelebbről – jól láthatók az angol nyelvű feliratok (kép forrása: bild.de / Uli Engers)

A magasfrekvenciájú rádió akár 1200 kilométerre is el tudja sugározni üzenetét, azaz nem csupán Kelet-Németországba, de Lengyelországba is elért volna az üzenet.

Mindazonáltal az elásott készülék makulátlan állapota arra utal, sohasem volt használva, és a vasfüggöny lehullása, majd a német újraegyesülés során egyszerűen a földben lett felejtve.

A kémrádió titkai

A készülék egyes tulajdonságai nyomként szolgálhatnak arra, kik használhatták. A típus legtöbb példányától eltérően ugyanis a rádió különféle funkciói latin betűvel, angol nyelven vannak jelölve, így vélhetően nem orosz anyanyelvű felhasználóknak szánták – habár elképzelhető, hogy ez is egyfajta félrevezetés része lehetett.

A papír, amelybe a rádió bele volt csomagolva, orosz nyelven kiírt kódsorokat tartalmaz, amelyek a rádió beállításához nyújtanak segítséget – Classen elmondása szerint hasonló számsorok találhatók a szovjet rádiókhoz tartozó listákon is.

Nem tűnik valószínűnek, hogy a Hambach-erdei kémrádió történetéről további részletek derülnének ki, az eltelt idő okán. A készülék mindazonáltal immár az LVR Landesmuseum gyűjteményének részét képezi Bonnban, ahol március 29-éig megtekinthető. Ugyanitt látható néhány egyéb tárgy, amelyet a felmérés során tártak fel a régészek, azonban ezek datálása még folyamatban van.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/90934/pics/15826321153885430_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?