A történelem egyik legelképesztőbb csalásával lett híres Charles Ponzi

Charles Ponzi sikere csúcsán, 1920. (kép forrása: fcced.com)

1920-ban egy Charles Ponzi nevű olasz származású férfi nyolc hónap alatt 20 millió dollártól szabadított meg több tízezer amerikai lakost, főként Boston városában. Ajánlatának, amely azt ígérte a befektetőknek, hogy 50 százalékos hasznot látnak majd 45 napon belül, sokan bedőltek az Egyesült Államok más részein is. Ponzi látványosan meggazdagodott, és sokáig úgy tűnt, senki sem sejti a cselszövést – egészen addig, míg a piramisjáték olyan látványosan össze nem omlott, hogy Ponzi nem csupán börtönbe, de a történelemkönyvekbe is bekerült.

Ki volt Charles Ponzi?

Carlo Pietro Giovanni Guglielmo Tebaldo Ponzi 1882-ben született Olaszország északi részén, az Emilia-Romagna tartománybeli Lugóban (később sokaknak azt állította, a szintén itt található Parmából származik).

Korai éveiről ezen kívül igen keveset tudni: állítása szerint beiratkozott a római La Sapienza egyetemre, annyi azonban biztos, hogy diplomát nem szerzett.

„Egyetemi éveim során az a fajta ember voltam, akit errefelé tékozlónak neveznének” – mondta később a New York Times újságírójának egy interjúban. „Elérkeztem a fiatalemberek azon életszakaszába, amikor a világ legvonzóbb dolgának a pénz költése tűnik.”

Miután elfogyott a pénze, Ponzi az Egyesült Államokba emigrált 1903-ban. Az S.S. Vancouver nevű hajó fedélzetén az Atlanti-óceánon való átkelés közben maradék vagyonát is elvesztette szerencsejátékon.

„Két dollár 50 cent készpénzzel, és egymillió dollár reménnyel érkeztem ebbe az országba” -mondta a csaló, „és ezek a remények sosem hagytak el.”

A lehetőségek hazájában utcai gyümölcsárusként, mosogatóként és pincérként is próbálkozott, mielőtt a keleti part legnagyobb csalására adta volna a fejét.

Ezelőtt azonban többször költözött is: miután New Yorkban megunta az éttermi felszolgálást, táblákat festett Floridában, majd innen a kanadai Montréalba ment, ahol egy banknál állt munkába.

A Zarossi bank kimondottan az olasz bevándorlók kiszolgálására jött létre. Többnyire a csak olaszul tudó, kiszolgáltatott embereknek adott kölcsönök uzsoraszerű kamataiból kereste bevételét, azonban idővel ez sem tudta megmenteni a csődtől, és a bank tönkrement. Ponzi ismét nincstelenné vált.

Az első átverések

A későbbi csalólegenda bűnözői karrierje meglehetősen szerény módon indult. 1907-ben a kanadai rendőrök letartóztatták csekkhamisításért, és a következő három évet egy québeci börtönben töltötte.

Manipulátori képességeit jól tükrözi, hogy édesanyjával el tudta hitetni, hogy nem büntetését tölti, hanem csupán a börtönben dolgozik.

Ponzi kanadai rendőrségi fényképe 1909-ből (Charles Bianchi álnéven) (kép forrása:nbcnews.com)

Szabadon bocsátását követően ismét törvényellenes tevékenységre adta fejét: öt olasz bevándorlót csempészett át az Egyesült Államokba. Ezzel is lebukott végül, és újabb két évet töltött börtönben, ezúttal Atlantában.

Ponzi következő nagy ötlete 1919-ben támadt: nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó lapot akart indítani, és az ebben megjelenő hirdetésekből megélni. A kezdőtőkéhez azonban banki kölcsönre lett volna szüksége, amelyet azonban rovott múltja miatt megtagadtak neki – személyesen a bank elnökétől kapta meg az erről értesítő levelet.

Az év augusztusában jött a később világhírűvé váló ötlet ihlete: egy spanyol levelezőpartnerétől kapott boríték felbontásakor abban egy nemzetközi postai válaszbélyeget talált.

A bélyeget a spanyol postahivatal adta ki, és beváltható volt amerikai bélyegre. A különféle pénznemek árfolyamingadozása miatt az amerikai bélyeg értéke tíz százalékkal több volt, mint amennyiért a spanyol küldő a válaszbélyeget vásárolta.

Ponzi úgy döntött, kihasználja a rendszert: óriási mennyiségben vásárol fel válaszbélyegeket gyengébb gazdaságú országokban, és erősebb gazdaságú országokban váltja őket értékesebb bélyegekre.

Mivel az átváltási értékeket nem a piac határozta meg, hanem nemzetközi szerződések rögzítették, a terv úgy tűnt, nem ütközik semmiféle törvénybe.

Vállalkozásának a Securities Exchange Company (Értékpapírok Átváltási Társasága) nevet adta, és befektetőket keresett. Ehhez egy csapat ügynököt tanított be, miként adják elő tervét a kiszemelteknek – ők minden befektetett összegből tíz százalékos részesedést kaptak.

Ponzi bostoni irodájában, 1920. (kép forrása: Wikimedia Commons)

A Ponzi által megbízott ügynökök további „alügynököket” vettek fel, akik ötszázalékos részesedésért vállalták a feladatot.

Ponzi üzletének sikere hibás elgondolásra épült. Ahelyett, hogy ügynökeit valóban „bevetette” volna külföldön nemzetközi válaszbélyegek felvásárlására, befektetőit egyszerűen az utánuk következők befektetéseiből fizette ki. Ezt amiatt is könnyű volt végrehajtania, mert sok befektető újra Ponzira bízta „nyereségét”.

A „vállalkozás” gyorsan gyarapodott: első 15 kliense együttesen 870 dollárt fektetett be, hat hónappal később már 20 000 embertől érkezett mintegy 10 millió dollár.

Ponzi az eredeti, Massachusetts államban lévő bostoni irodán kívül New Jersey és Maine államokban is fiókokat nyitott. Nem telt egy egész évbe, mire 40 000 befektetőjének köszönhetően egymillió dollárt is félre tudott tenni magának.

Az átverés tovább terjeszkedik

1920. július 24-én a Boston Post című hírlap a címlapon közölt cikket Charles Ponziról. A szalagcím a következő volt: „MEGDUPLÁZZA A PÉNZT HÁROM HÓNAP ALATT, 50 százalékos kamatot fizet 45 napon belül Ponzi – Több ezer befektetője van.”

A cikkben Ponzi jótékony, bőkezű gazdag emberként adta elő magát. „Nem okoz nekem örömöt magamra költeni a pénzt, annál inkább az, ha valami jót tehetek vele” – mondta a Boston Post riporterének.

Miután megkereste első millióját – magyarázta Ponzi, „mindent, ami azon egymillió fölött van, arra fogok költeni, hogy jót tegyek a világban.”

A cikk 8,5 millió dollárra becsülte Ponzi összvagyonát. Két nappal később kígyózó sorban álltak a befektetni vágyók a férfi irodájánál. „Mindannyiuk arcán a remény és a kapzsiság volt kiolvasható” – írta később önéletrajzában Ponzi. „Az őrület, a pénzőrület, a legrosszabb őrület tükröződött mindenki szemében!”

Ponzi feleségével (b) és édesanyjával 1920-ban (kép forrása: wgbh.com)

Ponzi azt állította magáról, ő „a ’varázsló’, aki koldusból milliomost csinál egyik napról a másikra!”, és mesés gazdagságát alá is tudta támasztani külsőségekkel: 12 szobás palotája volt, fizetett szolgálószemélyzete, több autója – köztük egy egyedi limuzin –, és aranyozott sétapálcával járt. Felesége, a fiatal szépség Rose Gnecco, rendre gyémántokkal kirakott ékszerekkel mutatkozott.

Habár sokan kételkedtek abban, hogy Ponzi valóban becsületes üzletember volna, még más szélhámosok sem tudtak rájönni, pontosan miként épült fel vállalkozása.

William Miller, egy híres csaló, aki 1899-ben több mint egymillió dollárral rövidítette meg befektetőit, teljesen értetlenül állt Ponzi módszere előtt.

Néhány nappal azelőtt, hogy ugyancsak a Boston Post leleplezte volna az olaszt, Miller azt mondta a lapnak: „Lehet, hogy meglehetősen együgyű vagyok, de fel nem foghatom, Ponzi miként keresett ilyen sok pénzt ennyire rövid idő alatt.”

A nagy médiafelhajtás közepette a szövetségi hatóságok átvizsgálták Ponzi könyvelését, gyanítva, hogy üzleti modellje törvénybe ütközik.

Védelmében a szélhámos annyit mondott: „A titkom csupán az, hogy miként váltom készpénzre a bélyegeket. Ezt nem mondom el senkinek. Derítse ki az Egyesült Államok, ha tudja.”

Saját embere által leleplezve

Miközben a hatóságok tovább vizsgálódtak körülötte, Ponzi saját publicistája fordult ellene. Az „üzletember” azzal a céllal alkalmazta William McMasterst, hogy reklámozza a Securities Exchange Company-t, ehelyett azonban McMasters felfedte Ponzi csalását.

Miután átvizsgálta pénzügyi dokumentumait, McMasters rájött, „pillanatnyilag csak az a pénz volt nála, amelyet a befektetőktől átvett. Az óriási profitok, amelyekről oly ékesen beszélt, mitikusak és nemlétezők voltak.”

McMasters egyenesen a Boston Posthoz ment, hogy leleplezze Ponzit. 1920. augusztus 2-án – alig több, mint egy héttel a Ponzit sikeres üzletemberként bemutató cikk után – „KIJELENTI PONZI IMMÁR REMÉNYTELENÜL FIZETÉSKÉPTELEN” szalagcímmel jelent meg az újság címlapja.

A Boston Times Ponzit leleplező címoldala, 1920. augusztus 2. (kép forrása: saltofamerica.com)

A publicista a cikkben részletesen kifejtette a szélhámos módszerét, lerántva a leplet az átverés-sorozatról.

A szövetségi hatóságok még a hónap folyamán felforgatták Ponzi irodáját. Nem meglepő módon nem találták meg a hatalmas mennyiségű nemzetközi válaszbélyeget, amelynek a befektetések alapját kellett volna adniuk.

Ellenben olyan bizonyítékokat találtak, amelyek alapján bűncselekménnyel vádolhatták, nevezetesen az ügyfeleknek postán kiküldött, befektetéseik helyzetéről szóló beszámolókat: Ponzit 86 rendbeli postai hamisítás vádjával vették őrizetbe.

Ponzi a maga részéről nem tekintette bűncselekmény áldozatainak ügyfeleit: „Még ha sosem kaptak érte semmit, azon az áron olcsó volt. Előre kiterveltség nélkül megadtam nekik a legnagyobb műsorszámot, amely a területükön színre került a puritánok partraszállása óta!” – mondta a vádemelést követően. „Bőven megérte azt a 15 millió dollárt, hogy végignézzék, ahogy ezt a dolgot megcsinálom!”

A szélhámos három és fél évet ült szövetségi börtönben a történelem első Ponzi-sémájáért. Miután innen 1925-ben feltételesen szabadlábra bocsátották, Massachusetts államban további kilenc év börtönbüntetés várt rá további hamisítási vádakkal.

Mialatt óvadék ellenében szabadlábon tartózkodott, Floridába szökött, ahol álnéven kezdett kereskedni mocsaras területekkel, végül azonban lebukott.

Ezután Ponzi ismét megszökött óvadék alatt, ekkor Texasba ment, ahol csatlakozott egy olasz teherhajó legénységéhez.

Nem sikerült azonban elszöknie az országból: New Orleans-ben lekapcsolták a hatóságok. Börtönbüntetése letöltése után 1934-ben azonnal deportálták Olaszországba. Felesége Bostonban maradt, és 1937-ben elvált tőle.

Újra szegénységben

Az immár 42 éves, túlsúlyos és kopaszodó Ponzi szakma nélkül nemigen talált munkát hazájában, és egyre rosszabb állapotba került.

Több sikertelen gyors meggazdagodási kísérletet követően a korabeli olasz légitársaságnál, az Ala Littoriánál sikerült állást találnia, annak brazíliai ügynökeként.

A második világháború során a brit titkosszolgálat és a szövetségesek oldalára álló Brazília hatóságai együtt leállították a társaság működését az országban, így Ponzi ismét munkanélkülivé vált.

Ponzi deportálása az SS Vulcania nevű hajón 1934-ben (kép forrása: flickr.com)

Meglehetős szegénységben élt tovább a dél-amerikai országban, időnként fordítói munkálat elvállalva, valamint megírta önéletrajzát.

1941-ben szívrohamot kapott, és fokozatosan elvesztette látását. Utolsó éveiben egyetlen megmaradt barátja, egy olasz származású brazil fodrász támogatta anyagilag.

1948-ra már szinte teljesen megvakult, az év elején pedig agyvérzést szenvedett, amely lebénította jobb oldalát.

Nem sokkal később egy Rio de Janeiró-i alapítványi kórházban hunyt el, összvagyona ekkor mintegy 75 dollárt tett ki.

Bernie Madoff 2009-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Ponzi neve végleg összefonódott a piramisjátékszerű átverésekkel. A 20. és 21. század azóta eltelt évtizedei során számos csaló bukott le hasonló „vállalkozásokkal”, leghíresebben Bernie Madoff Wall Street-i befektetési tanácsadó, akiről 2008-ban derült ki, hogy mintegy 65 milliárd dolláros kárt okozott ügyfeleinek.

A jelenleg is 150 éves börtönbüntetését (a kiszabható maximumot) töltő Madoff lelepleződése után megbánást tanúsított, Ponzi azonban később sem mutatta ennek jelét.

Életét ugyanolyan nincstelenül fejezte be, ahogyan elkezdte, azonban valahol talán büszke is volt a rövid időre, amelyet tízezrek átverése által luxusban tölthetett.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/90738/pics/15822804405221554_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?