Valós események ihlették Jancsi és Juliska történetét

Kép forrása: Wikimedia Commons

Amikor Európára 1314-ben emberemlékezet óta nem látott éhínség sújtott le a termést kipusztító, kitartó esőzések miatt, sok helyen odáig fajult a helyzet, hogy a szülők magukra hagyták gyermekeiket, de előfordult az is, hogy megették őket. Számos kutató szerint az ilyen tragédiák által a lakosság kollektív emlékezetén hagyott nyomokból született a Grimm-fivérek által leírt, mára klasszikussá vált mese, a Jancsi és Juliska.

Világsikerű mese

Jancsi és Juliska (németül Hänsel und Gretel) történetét 160 nyelvre lefordították, amióta a mesegyűjtő fivérek 1812-ben először kiadták.

A számos sötét motívumot – gyermekek szándékos elhagyását, kannibalizmust, rabszolgaságot és gyilkosságot – tartalmazó történet eredete azonban még ezeknél is félelmetesebb.

Ennek tárgyalása előtt azonban érdemes a széles körben ismert történetet röviden összefoglalni. Két testvér, Jancsi és Juliska éhező szülei úgy döntenek, kihelyezik őket az erdő mélyén, és sorsukra hagyják őket.

A gyermekek tudomást szereznek a tervről, és túljárnak a szülők eszén: az erdő mélyére vezető út közben Jancsi kavicsokat szór el, amelyeket követve egyenesen hazatalálnak. Édesanyjuk (későbbi változatokban mostohaanyjuk) azonban ráveszi az édesapát, hogy próbálkozzon újból.

Másodszorra már nincs ilyen szerencséje a testvérpárnak: Jancsi csupán morzsákat tud elszórni, ezeket azonban időközben madarak eszik meg, és a két gyermek eltéved az erdőben. Az éhesen bolyongó páros idővel egy mézeskalács házikóra bukkan, amelyet azonnal elkezdenek felfalni.

Kiderül azonban, hogy a házikó egy gonosz, gyermekevő boszorkány (más változatokban ógre vagy egyéb rémisztő szörnyeteg) csapdája. A boszorkány elfogja a gyermekeket, és arra kényszeríti a láncra vert Juliskát, hogy a ketrecbe zárt Jancsit felhizlalja, hogy aztán kemencéjében megsüthesse magának.

A gyermekek végül megmenekülnek, miután Juliska belöki fogva tartójukat saját kemencéjébe, ahol elevenen elég.

Juliska a boszorkány kemencébe lökése előtti pillanatban (kép forrása: nerdalicious.com)

Ezt követően hazatérnek a boszorkány által felhalmozott gazdag kincsekkel, otthon pedig kiderül, hogy gonosz anyjuk sincs többé, így boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban azonban az éhínség által sújtott életek ritkán végződnek boldogan.

A Grimm-fivérek

Napjainkban szinte mindenki – közvetve vagy közvetlenül – Jacob és Wilhelm Grimm feldolgozásán keresztül ismeri a mesét.

Az elválaszthatatlan páros a középkori történelem iránti rajongástól fűtve gyűjtötte megszállottan a német vidékek folklórját. 1812 és 1857 között 200-nál is több történetet adtak közre gyűjteményük hét egymás utáni kiadásában.

Jacob és Wilhelm Grimm (kép forrása: Wikimedia Commons)

Habár ma már „Grimm-mesék” néven ismertek világszerte, a fivérek eredetileg korántsem gyermekmese-gyűjteménynek szánták művüket.

A német, illetve tágabb értelemben a germán folklórról kívántak lenyomatot készíteni egy olyan korban, amikor a francia kultúra volt domináns Európa-szerte (nem kis részben Napóleon hódításainak köszönhetően).

Könyvük eredeti címe Gyermek- és családi mesék (Kinder- und Hausmärchen) volt – e meglehetősen tudományos hangulatú első kiadásban semmiféle illusztráció nem szerepelt, ellenben lábjegyzetekkel bőségesen el volt látva. A gyakran igen sötét „mesék” telis-tele voltak erőszakkal és gyilkossággal.

A nem éppen az olvasók tömeges vonzására tervezett körítés ellenére azonban a gyűjtemény hamar rendkívül népszerűvé vált.

Sikere azóta is töretlen: a könyvnek egyedül az Egyesült Államokban 120-nál is több kiadása született az idők során, a 20. század során pedig a legnépszerűbb meséket sorra dolgozták fel Walt Disney rajzfilmjei is.

Az igaz történet

A Jancsi és Juliska-mese valós alapját minden bizonnyal az Európa számos térségét 1314 és 1322 között sújtó éhínség idején kell keresni.

A szakértők szerint Délkelet-Ázsiában és Új-Zélandon a megnövekedett vulkáni aktivitás több nagy kitörést is eredményezett, amelyek a légkörbe juttatott törmelékkel a világ távoli pontjain is befolyásolták a klímát.

Európában az addig megszokottnál hűvösebbé és jóval csapadékosabbá vált az időjárás, emiatt pedig egymás utáni években sorra elégtelen volt a termés.

Az addigi nagyfokú népességnövekedés és a mezőgazdaság relatív fejletlensége olyan helyzetet eredményezett, hogy egy enyhén elégtelen termés is nagy mértékben megakaszthatta az élelmiszerellátást, a sorozatos élelmiszerhiányos évek pedig sok helyen elképesztő inflációt eredményeztek. A lakosság nagy része számára elérhetetlenné váltak a legalapvetőbb élelmiszerek is.

Középkori földművelés egy 1279-ből való ábrázoláson (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az addig sem feltétlenül békés társadalmakban elharapódzott a bűnözés, és szerte a kontinensen szinte felfoghatatlan tettekre sarkallta az éhezés a népet.

A pontos veszteségeket nehéz megbecsülni, nem csupán a korabeli összeírások pontatlan és rendszertelen volta miatt, de amiatt is, hogy a legyengített lakosság a következő évtizedek során több járványnak (köztük a század közepén a „fekete halál” néven ismert pestisjárványnak) is áldozatul esett.

Az éhínség és a járványok együttvéve az 1300. év táján elért, körülbelül 78,7 milliós csúcsról 1350-re 70,7 millióra csökkentették Európa összlakosságát.

Ebből az éhínség egyes számítások szerint 30 millió egyéni halálesetet tehetett ki. A kontinens némely területéről akár a lakosság 25%-a is eltűnhetett.

Az éhező közösségekben a feljegyzések szerint volt, hogy az idősek önként vállalták az éhhalált, hogy a fiatalabbaknak nagyobb esélye legyen a túlélésre.

Máshol azonban az életkor szerinti választásnak a fordítottja történt: az emberek megölték, és akár meg is ették gyermekeiket. Egy Észtországban keletkezett krónika 1315-ben írt bejegyzése szerint „az anyákat a gyermekeikkel etették”.

A kontinens másik végén, Írországban egy krónikás arról írt, „az embereket oly mértékben lerontotta az éhség, hogy a holtak testeit kivették a temetőkből, és kiásták a húst a koponyákból és megették, a nők pedig megették gyermekeiket az éhségtől”.

Korábbi változatok Európa más részeiről

A sötét, kilátástalan korszak számos, ennek megfelelő tanulsággal járó mesét ihletett. Európa-szerte keletkeztek a nép körében olyan, gyermekeknek szánt történetek, amelyek központi eleme a szereplők magukra maradása és a túlélésért folyó küzdelem. Majdnem mindegyikben az erdő szolgál a veszély, a varázslatok és a halál forrásaként.

Ilyen, a Jancsi és Juliskával számos párhuzamot mutató mesék több, a Grimm-fivéreket megelőző gyűjtésben fennmaradtak. Az itáliai Giambattista Basile, aki a 17. században gyűjtött hazájában népmeséket, Nennillo és Nennella címen jegyzett le egyet.

Nennillo és Nennella kegyetlen mostohaanyja (aki önmagában is egy másik, világszerte ismert toposz leképeződése) ráveszi a gyermekek édesapját, hogy vigye ki őket az erdőbe, és hagyja őket ott.

A gyermekeket az erdőbe kísérő szülők egy 19. századi metszeten (kép forrása: posterazzi.com)

Ebben a történetben az édesapa az, aki megpróbál gyermekeinek segíteni a hazajutásban – zabszemeket szór maga mögött a hazaút során, ezeket azonban egy nyomában haladó kóbor szamár falja fel.

Magyarország egyes területeiről a népmesegyűjtők egy olyan hasonló történet számos változatát jegyezték fel, amely a szokottnál több mágiát tartalmaz.

A mese szerint a szegény családban az asszony (legtöbbször mostohaanya) a lánygyermeket is elküldi otthonról, amíg az édesapa a földeken dolgozik, így kettesben marad otthon a fiúgyermekkel.

Az asszony megöli a kisfiút, holttestét pedig a készülő főzelékbe helyezi. Miután a lány hazaér, az asszony kiküldi vele a főzeléket édesapjának ebédre.

Az édesapának nagyon ízlik az eledel, kérdésére, hogy milyen húsból készült, az ekkor még mit sem sejtő lány azt válaszolja, talán bárány lehet.

Az erdőben bolyongó testvérpár egy 1868-ból való illusztráción (kép forrása: Wikimedia Commons)

Csak ismét hazaérve döbben rá az igazságra, miután sehol sem találja öccsét. A mezőre visszatérve megtalálja a fiú csontjait, és azokat egy selyemkendőbe összegyűjtve egy holló fészkébe (más változatokban egy fa tövébe) helyezi.

A fészekhez visszatérő holló kikölti a csontokat, és tavasszal a hollóként újjászületett fiú emberhangon elkezd énekelni a fészekben:

Anyám megölt, apám megevett
Kistestvérem, Juliskám (más változatokban: Mariskám)
Összeszedte csontocskám,
Kötte selyemkendőbe,
Tette bocfa (bodzafa) tövébe,
Kikelt, kikelt, itt van, itt!

Az éneklésre előbb felfigyel egy boltos, aki selyemkendővel (más változatokban köpennyel) ajándékozza meg, majd egy kalapos, aki egy kalapot ad neki (egyes verziókban egy bottal járó férfi, aki botját adja neki), majd végül egy molnár, akitől egy malomkövet kap ajándékba.

A fiú ezután a szülői házhoz repül, és ott énekli dalát. Az énekre mindenki felfigyel, és egymás után mennek ki szemügyre venni a madarat.

A lánynak a kendőt (vagy köpenyt) dobja le, édesapjának a kalapot (vagy botot), amikor pedig a gonosz mostoha megy ki, hogy elhajtsa, a fiú a malomkövet dobja rá, megölve őt, majd visszaváltozik emberré, és a történet boldog véget ér.

Jancsi, a háttérben testvérével és szüleivel egy 19. század végi illusztráción (kép forrása: Wikimedia Commons)

A mesének egy román nyelvterületről származó változata is ismert, amely a gyermekek kihelyezését és a madárrá változást egyaránt tartalmazza: ebben a két gyermek elszórt hamut követve talál haza, majd a gonosz mostoha hasonlóképp megöli a fiút, azonban itt a lány szemtanúja az esetnek, és ő kapja a feladatot, hogy készítsen belőle ebédet.

A lány, mivel nem akar ugyanígy járni, engedelmeskedik, azonban elteszi testvére szívét, és egy fa odvába helyezi, majd miután édesapjuk gyanútlanul megette a fiút, a lány a csontokat is ide teszi. A fiú ezután nem hollóvá, hanem kakukká változik, és egy hasonló éneket ad elő a családnak.

A mostohaanya egy nagy darab sóval megpróbálja megdobni, ez azonban visszaesik rá, a halálát okozva. A fiú e változatban nem változik vissza emberré, hanem örökre egy emberhangon éneklő kakukk marad.

A Grimm-fivérek számára a Jancsi és Juliska-történet eredeti forrása szomszédjuk, Henriette Dorothea Wild volt, aki később feleségül ment Wilhelmhez.

A könyvükben szereplő változat számos módosításon esett át a különböző kiadások során: az 1857-es utolsó változatra a vér szerinti anyából gonosz mostoha lett, az édesapa pedig egyre nagyobb belső konfliktust él át a gyermekek kihelyezése miatt.

A testvérek találkozása a boszorkánnyal egy 1902 körüli illusztráción (kép forrása: Wikimedia Commons)

A fivérek által szerkesztett változatok óta a mese újabb és újabb iterációi gyakran további „enyhítéseket” tartalmaznak – egyes, óvodások számára készült variánsok már a gyermekek szándékos kihelyezésének motívumát is teljesen elhagyják a történetből.

Időről időre előfordul olyan feldolgozás is, amely megpróbál a „sötétebb” gyökerekhez visszatérni. Ilyen a 2020 januárjában mozikba került Gretel & Hansel című film is, Oz Perkins rendezésében. A valódi borzalmak azonban, amelyek a történet minden verzióját eredetileg ihlették, valószínűleg mindig félelmetesebbek lesznek bármilyen mesénél.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/90648/pics/15821115928001112_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?