A vikingek különleges halászati módszerét őrzi egy dél-skóciai öböl

Kép forrása: Atlas Obscura / John Warwick

A Nagy-Britannia nyugati partján, Anglia és Skócia határánál a tengerből a szárazföldbe benyúló Solway Firth északi, Skóciához tartozó oldalán különleges szokásnak lehetnek szemtanúi az arra járók: a kényelmesen, hajóról vagy csónakból horgászók helyett a vízben álló, furcsa eszközt tartó férfiakat láthatnak. A mára már ősi hagyománynak számító „haaf-hálós” halászat ez, amelynek eredete a középkorba nyúlik vissza.

Nehezen érthető hagyomány

Az első haaf-hálós halászok ugyanis a vikingek voltak. Sok évszázaddal ezelőtt, amikor a skandináv hajósok megérkeztek az Ír-tenger eme öblébe, a megszokottól eltérő árapály-viszonyokhoz alkalmazkodva új módszert fejlesztettek ki a halak befogására.

Ahelyett, hogy a hajókról vetettek volna hálókat, a vízben állva tartottak egy ötméteres gerendát, amelyen egy kétméteres rúd helyezkedett el keresztben.

A rudat az iszapba süllyesztve és a gerendát a vízfelszín felett tartva egy futballkapuhoz hasonlatos hálót feszítettek ki, amely alkalmas az áramlást kihasználva úszó óvatlan lazacok és pisztrángok összegyűjtésére.

A Solway Firth partján fekvő Annan városának (a híres Bruce klán első birtoka) lakói a viking kor óta gyakorolja a haaf-hálós halászatot.

Minden alkalommal meg kell küzdeniük a helyenként veszélyesen süppedős iszappal és a Solway Firth kiszámíthatatlan áramlataival, azonban a jelenlegi gyakorlói szerint a befogott halak mellett a bajtársias közösség miatt is megéri.

Napjainkban azonban a szokás alighanem eltűnőben van, jellemzően a nemzedékek óta halászattal foglalkozó családok tagjai űzik csak.

A nemrégiben hozott szabályozás szerint ráadásul kizárólag sportcélból lehetséges a halászat, azaz a régi időkkel ellentétben megélhetést senkinek sem biztosíthat már.

Annak ellenére, hogy bizonyára a Solway Firth sajátos viszonyai késztették a vikingeket a haaf-hálós halászat feltalálására, senki sem tudja, miért éppen e módszerre esett a választásuk.

„Hálózók” a Solway Firth menti iszapban (kép forrása: Wikimedia Commons)

A mai „hálósok” beismerik: nem különösebben hatékony, és nem is kiemelkedően hatásos vagy (eredeti értelmében) gazdaságos. A halászok órákon át állnak – általában derékig – a hideg vízben, ha pedig szerencséjük van, és beúszik egy hal a hálóba, az egész eszközt azonnal ki kell emelniük a vízből, hogy elfogják.

Bármikor előfordulhat, hogy a sötét vízben egy hal beúszik a hálóba, majd azonnal távozik is, a halász tudta nélkül. Sokkal kevesebb idejük van cselekedni, mintha horgásznának – a horogra akadt hal jóval hosszabb ideig marad kifogható, mint a hálóban nehezen érzékelhető állat.

A ma is kitartó „hálósok” szerint éppen a ritkán jelentkező „húzás” adja a tevékenység izgalmát. Habár a kapások által előidézett adrenalinlöketek között könnyű elveszíteni az időérzéket, a haaf-hálós halászat egyik fontos megtanulandó készsége az, hogy az ember figyelje a környezetét, és tudja, mikor kell aznapra abbahagyni.

A hirtelen áramlatváltozások akár ki is sodorhatják a mélyebb vízbe a halászokat, és előfordul, hogy a hálóikat tartó nagy faeszközökbe kapaszkodva kell kiúszniuk. Az áramlat hirtelen változása az iszap textúrájára is hatással lehet, és az elővigyázatlanok könnyen beleragadhatnak.

Kapcsolat a múlttal

A veszélyek ellenére mind egyetértenek azonban abban, hogy tevékenységük révén egészen különleges kapcsolatba kerülnek a régmúlttal.

A „haaf” szó az óskandináv nyelvből ered (a mai izlandi nyelven a „haf”, a kontinentális skandináv nyelveken a „hav” szó ma is „tenger” jelentéssel bír). A legenda szerint a hálókhoz alkalmazott gerenda azért éppen öt méter (16 láb) hosszú, mert a viking hajósok evezői ekkorák voltak.

Annan partjainál az iszapból kiáll egy nagyméretű kő, amelyet a helyiek Oltárkőnek neveznek. Az Oltárkő már a haaf-hálók feltalálásakor eligazodási pontként szolgálhatott az iszapban dolgozóknak, és a halászok egymást követő nemzedékei máig belevésik nevüket.

A parton száradó hálók (kép forrása: Wikimedia Commons)

A szokás mindemellett régóta szimbolikus történelmi jelentőséggel is bír, amelynek azonban nem a vikingekhez, hanem a skót nacionalizmushoz van köze.

Az Angliához való közelsége miatt Annant a skótok sokáig az „ősi ellenségeik” elleni védvonalnak tekintették, ahogy V. Jakab király egy 1538-as oklevélben nevezte déli szomszédjaikat.

A szóban forgó oklevél azért is bír különös jelentőséggel, mert kinyilvánította „Annan burgh polgárainak jogát, hogy halásszák a folyót és a Solway Firth-öt”, az angolok elleni hadjáratokban való kiemelkedő teljesítményük meghálálásaképpen. E jogukat ismét kinyilvánította a korona 1612-ben, VI. Jakab uralkodása idején.

Megjegyzendő, hogy a haaf-hálós halászatnak a Solway Firth déli partján, az angol oldalon is él a hagyománya, azonban itt is szinte kihalófélben van.

A mai skót halászok számára különösen fájó, hogy éppen ma, a skót függetlenség iránti megnövekedett vágy idején látszik kimúlni őseik e féltve őrzött, évszázadok óta elismert hagyománya.

Napjainkban azonban egyre több akadály gördül a „hálózás” elé. Környezetvédelmi okokból a skót kormányzat nemrégiben kizárólag sportjellegű tevékenységként határozta meg a haaf-hálós halászatot, azaz az elfogott halakat a halászok kötelesek azonnal visszaengedni a tengerbe.

E szabályozás lehetetlenné tette a hagyományos halászat életvitelszerű folytatását, azonban sok olyan embert is eltántorít, akik hobbiból őriznék a szokást.

Annan városa a Solway Firth-be torkolló Annan folyóval (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az igazi „megszállottaknak” azonban, akik továbbra is „hálóznak”, egyéb panaszaik is vannak. Szerintük a Solway Firth élővilága mára teljességgel megváltozott: hálójukba egyre gyakrabban akad sügér, pér vagy éppen márna az őshonos lazac és pisztráng helyett. Annan halászai szerint az idegen fajok térnyeréséért az egyre sokasodó haltenyészetek felelősek.

A hagyomány ápolásában további akadályt jelentenek a nemzedékek közötti különbségek. Az egyre globalizálódó világban az Annanban és hasonló helyeken született emberek közül egyre kevesebben hajlandók helyben maradni, a fiatalok elvándorlása egyre jelentősebb mértéket ölt.

A helyi Devil’s Porridge Museum (nevének jelentése: „az ördög főzeléke”) új, a haaf-hálós halászatot bemutató kiállítása ezért a fiatalokat is igyekszik megszólítani, és az aktív „hálósok” is terveznek ifjúsági programokat idén májusra, a halászidény kezdetére.

Egybehangzó véleményük szerint, habár a szokás a vikingektől ered, továbbra is él, ezért nem szabad rá halott, múltbéli dologként tekinteni.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/90603/pics/15820262817966015_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?