Milyen hatással volt a világra az 1918-as spanyolnátha-járvány?

A londoni buszok belső tereinek szappanos permetezésére készülő férfi 1920. március 2-án (kép forrása: Getty Images)

A 19. század óriási léptékű orvostudományi fejlődése ellenére a világot teljességgel felkészületlenül érte, amikor az első világháború vérontását tetéző, úgynevezett spanyolnátha végigsöpört rajta. Az újkori történelemben példa nélküli katasztrófa országokat bénított meg, és amilyen hirtelen jött, olyan hamar el is tűnt – az orvosi és hatósági intézkedésektől teljesen függetlenül.

Ismeretlen jelenség

1918. szeptember 28-án egy spanyol hírlap rövid tájékoztatást adott olvasóinak az influenzáról. „A fertőzésért felelős kórokozó” – írta a lap, „a Pfeiffer-bacilus, amely rendkívül apró, és kizárólag mikroszkóp alatt látható.”

A magyarázat időszerű volt, mivel a világot éppen a történelem valaha látott legpusztítóbb influenzajárványa szorongatta – azonban egyúttal téves is volt: az influenzát vírus okozza.

Sajnos nem csupán egyetlen spanyol hírlap azonosította helytelenül a betegség okát. Az elképzelés, miszerint az influenzát bakteriális fertőzés okozza, általánosan elfogadott volt a korabeli orvostudomány berkeiben – emiatt is voltak jobbára tehetetlenek a szakértők a járvánnyal szemben.

A H1N1 influenzajárvány az emberi történelem egyik legsúlyosabb katasztrófája volt. Az 1918 márciusában feljegyzett első megbetegedés és az 1920 márciusában rögzített utolsó között a becslések szerint 50 millió ember vesztette életét, bár egyes szakemberek szerint a teljes szám ennek kétszerese is lehetett.

A „spanyolnátha” több ember halálát okozta, mint az első világháború, és talán még a második világháborúnál is több áldozatot szedett – lehetséges, hogy akár a két óriási konfliktust együttesen is túlszárnyalja.

A járvány a fertőző betegségek tudományos megértésének egy kritikus pontján robbant ki. Még a 19. század folyamán is jócskán tartotta magát az a középkori gondolat, hogy a különféle járványok isteni büntetések voltak.

Baktériumokat már a 17. században is figyeltek meg nagyítás alatt, de a tudósok sokáig nem sejtettek összefüggést köztük és az emberi megbetegedések között.

Az 1850-es évek végén Louis Pasteur francia biológus kapcsolta össze a mikroorganizmusokat a fertőzésekkel, elméleteit a századfordulón támasztotta alá kísérleti úton is Robert Koch német mikrobiológus. A mikróba elmélet lassan elterjedt világszerte, a természetfeletti magyarázatok helyére lépve.

Elégtelen elmélet

A 20. század elejére a mikróba elmélet elterjedése a higiéniai viszonyok javításával együtt nagy mértékben visszaszorította a 19. századi városokra jellemző tömegbetegségeket, mint például a tuberkulózist, a kolerát vagy a tífuszt.

A 19. század során annyira rendszeresen tizedelték meg a nagyvárosok lakosságát ezek a betegségek, hogy lélekszámuk fenntartásához a vidékről történő folyamatos beáramlásra volt szükség. A nagy járványok megszűntével a városok önfenntartóvá váltak.

1918-ra az előremutató eredményeknek köszönhetően magas volt a tudományba vetett bizalom, egyes tudósok pedig egyfajta arrogáns hozzáállást is megengedtek maguknak számos kérdésben.

George Bernard Shaw ír drámaíró őket figyelmeztette Az orvos dilemmája című 1906-os művével, amelyben egy kiváló orvos, Sir Colenso Ridgeon – akit létező személyről, a tífusz elleni védőoltás kifejlesztőjéről, Sir Almroth Wrightról mintázott – pácienseinek végzetével játszik önkényesen.

Robert Koch (ül) és Richard Pfeiffer munka közben (kép forrása: Getty Images)

Shaw éppen az elbizakodottságtól intette óva őket, azonban az 1918-ban kitörő járványra volt szükség ahhoz, hogy a tudomány felismerje, valójában mennyire kevés ismerettel rendelkezik a betegségekről.

Amikor a tudósok kórokozókról beszéltek a 20. század elején, azok alatt kizárólag a baktériumokat értették.

A vírus ekkoriban még meglehetősen új fogalom volt: az első, 1892-ben dokumentált vírus a dohánynövényt támadta meg, és indirekt módon fedezték fel fertőző mivoltát. Az ekkoriban ismert baktériumokkal ellentétben láthatatlan volt a korabeli optikai mikroszkópok alatt, így megfigyelni sem tudták közvetlenül.

A tudósok a vírusok legalapvetőbb tulajdonságairól is vitatkoztak: organizmusokról vagy mérgező anyagokról, folyadékról vagy részecskékről volt-e szó? Élőlények vagy élettelen képződmények? (Ez utóbbi a mai napig nem eldöntött kérdés.) Minden szempontból rejtélyesek voltak, és senki sem sejtette, hogy emberi megbetegedéseket is okozhatnak.

Az 1918-ast megelőző influenza-világjárvány – az 1889-es, úgynevezett „orosznátha” – idején Koch tanítványa, Richard Pfeiffer azt állította, azonosította a betegségért felelős baktériumot. Az úgynevezett Pfeiffer-bacilus valóban létezik, és betegséget is okoz – de nem az influenzát.

Az 1918-as járvány során azok a patológusok, akik fertőzött emberek tüdejéből vett bakteriális kolóniákat tenyésztettek, arra lettek figyelmesek, hogy némelyik kultúrában jelen volt a Pfeiffer-bacilus, míg másokban nem. Az értetlenséget fokozta, hogy a Pfeiffer-bacilus ellen kifejlesztett oltások némelyike használni látszott egyes betegek esetében.

A titok nyitja az volt, hogy e vakcinák hatékonyan vették fel a küzdelmet a másodlagos, bakteriális fertőzésekkel, amelyek a tüdőgyulladást – sok esetben a halál tulajdonképpeni okát – okoztak, ezt azonban még nem tudták. A hibát túl későn ismerték fel.

„Spanyol” nátha

A korábbi „orosznátha” onnan kapta nevét, hogy a járvány kiindulási pontjának az Orosz Birodalom részét képező Buharát (a mai Üzbegisztánban) vélték. A három évtizeddel később kirobbant világjárványt spanyolnáthának nevezi a mai napig a köznyelv, holott köztudott, hogy nem Spanyolországból indult pusztító útjára.

A halálos influenza három hullámban söpört végig a világon: 1918 tavaszán egy mérsékeltebb járvány formájában, amelyet egy rendkívül halálos fertőzési hullám követett ugyanazon év őszén, végül pedig 1919 elején erősödött fel újra egy, a kettő közötti pusztító erővel bíró járvánnyal.

Az első eseteket hivatalosan 1918 márciusában jegyezték fel az Egyesült Államokban, a Kansas állambeli Camp Funston katonai bázison. Hat héttel később a betegség már elérte a nyugati front lövészárkait Franciaországban, de Spanyolországban csak májusban jelent meg.

A Kansas állambeli Fort Funston katonai támaszpont gyengélkedője 1918-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)

Elnevezésének oka egy háborús félreértés. A többi jelentősebb európai országgal ellentétben ugyanis Spanyolország semleges maradt az első világháborúban, így az ottani sajtó nem volt szigorú cenzúrának alávetve.

Az első spanyolországi esetekről szóló beszámolók tehát megjelentek 1918 májusában a spanyol lapokban, és mivel ezen esetek közé tartozott maga XIII. Alfonz király, miniszterelnöke, és számos más kormánytag, az ország szorult helyzete kívülről is feltűnő volt.

Az emberek ezáltal világszerte arra következtettek, a betegség Spanyolországból terjedt szét, e nézetet pedig a hadakozó országok propagandistái is szították, mivel tudták, náluk valójában hamarabb feltűnt. A harci morál fenntartása érdekében örömmel hibáztatták Spanyolországot, a név pedig megragadt a köztudatban.

A spanyolok érthető módon nem örültek a „megtiszteltetésnek”, és arra gyanakodtak, a franciák okozták szándékosan az országukat sújtó járványt a határ túloldaláról. Itteni elnevezését a madridi Zarzuela színház egyik előadásából nyerte: a Don Juan mondáját újramesélő operett, A feledés dala népszerű része volt a Nápolyi katona (Soldado de Nápoles) című dal, amely a betegség spanyolországi nevévé vált.

Habár a járvány nem Spanyolországból indult, az ibériai ország sokat szenvedett miatta. Ugyan a 20. század elején az influenzát meglehetősen „demokratikus” betegségnek tartották – nem kímélte a gazdagokat és a nemeseket sem –, az embereknek feltűnt, hogy a „nápolyi katonának” meghatározható célcsoportjai vannak.

A nagyon fiatalok és a nagyon idősek mellett a 20 és 40 közöttieket is gyakran megfertőzte, és a férfiakat jobban kedvelte a nőknél – kivételt képeztek ez alól a terhes nők, akik kimondottan nagy veszélynek voltak kitéve.

Két francia férfi az utcán hirdeti a maszkokkal való védekezést az influenza ellen (kép forrása: Getty Images)

E kor és nem szerinti megoszlás megismétlődött szerte a világon, de a kór pusztítása egyúttal igen egyenlőtlen volt: Ázsia lakói mintegy harmincszoros valószínűséggel haltak bele a betegségbe, mint az európaiak.

Általában véve Afrikában és Ázsiában volt a legmagasabb a halálos esetek aránya, Európa, Észak-Amerika és Ausztrália jóval kevesebb veszteséget szenvedtek.

A kontinenseken belül is nagy eltérések voltak e tekintetben: a Szaharától délre kétszer vagy háromszor is nagyobb volt a halálozási arány, mint Észak-Afrikában, míg Európában Spanyolországé volt a legmagasabb – kétszer akkora, mint Franciaországban vagy Nagy-Britanniában, és háromszor akkora, mint Dániában.

Az egyenlőtlenségek nem értek véget itt sem: általánosságban a városokat jobban sújtotta a kór, mint a vidéket, azonban a városokon belül is óriási eltérések voltak.

A legtöbb nagy központban a nemrég érkezett bevándorlók jóval nagyobb arányban vesztették életüket, mint a helyiek, a vidéki falvak esetében pedig előfordult, hogy míg egyet valósággal megtizedelt a járvány, a szomszédos – szinte minden tekintetben azonos tulajdonságokkal rendelkező – településen alig észleltek megbetegedést.

A spanyolnátha áldozatai

A halálos influenza sokszor úgy tűnt, kegyetlen véletlenszerűséggel csap le. Az erejük teljében lévő felnőttek nagy arányú pusztulása miatt számtalan közösség szinte összeomlott.

Gyermekek váltak árvákká, idős szülők maradtak magukra. Senki sem tudott magyarázattal szolgálni erre a jelenségre, amely világszerte mély nyomot hagyott.

A járvány által okozott érzésről értekezve egy lyoni francia orvos azt írta, egyáltalán nem hasonlított arra a „szaggató gyomorfájásra”, amelyet frontszolgálata során érzett. „Ez sokkal egyenletesebben eloszló szorongás volt, valamiféle meghatározhatatlan iszonyat érzése, amely a város minden lakóját hatalmába kerítette” – írta.

Csupán később, miután az epidemiológusok alaposan kielemezték a számokat, kezdett kirajzolódni valamiféle minta, amely a magyarázat első elemeként szolgált. Az egyenetlen eloszlás részben magyarázható volt a vagyoni és társadalmi egyenlőtlenségekkel, ebbe sok helyen a bőrszín is beletartozott.

Japán iskoláslányok maszkban a járvány idején (kép forrása: Bettmann Archive)

A rossz étrend, a zsúfolt lakhatási körülmények, és az orvosi segítséghez való korlátozott hozzáférés egyaránt gyengítette az emberi szervezet védekezőképességét, ezzel a szegények, a bevándorlók és az etnikai kisebbségek váltak a legveszélyeztetettebbekké.

Ahogy Patrick Zylberman francia történész fogalmazott: „A vírus ugyan »demokratikusan« viselkedhetett, a társadalom, amelyet megtámadott, aligha volt egalitárius.”

Kiszolgáltatottá tette az embereket továbbá bármilyen lappangó egyéb betegség, míg az influenzával való korábbi kontaktus mérsékelte az esetek súlyosságát.

Az olyan elszigetelt közösségek szenvedtek a legjobban, ahol korábban nem találkoztak a betegséggel. Hasonlóképp jártak azok a városok, amelyeket a járvány első hulláma elkerült, mert az itt élők immunrendszere nem volt „felkészítve” a halálosabb második hullámra.

Brazília akkori fővárosa, Rio de Janeiro például egyetlen hullámban, 1918 októberében tapasztalta meg a betegséget, a halálozási arány pedig kétszeres-háromszoros volt azon északabbra fekvő városokhoz képest, amelyek mind a tavaszi, mind az őszi hullámot átélték.

Az alaszkai Bristol-öbölt 1919 elejéig elkerülte a járvány, amikor azonban a vírus megérkezett, a helyi inuit lakosság 40%-át kiirtotta.

Miért volt ennyire halálos?

Arra, hogy miért az erejük teljében lévő felnőttek körében volt magasabb a halálozási arány, magyarázatot adhat az 1918-as vírus 2007-es kísérleti újraalkotásának eredménye.

Az alaszkai permafrosztban eltemetett halottakból, illetve korabeli amerikai katonák által adott és fennmaradt mintákból a tudósok sikeresen szekvenálták a vírus genomját, és képesek voltak létrehozni a világjárványt hozó kórokozót.

Az ezzel végzett állatkísérletek során a megfertőzött közönséges makákók úgynevezett citokinviharba, azaz az immunrendszer túlreagálásába, az immunsejtek túlzott fokú termelésébe haltak bele. Az egészséges felnőtt emberek erős immunrendszerét 1918-1919-ben is hasonló módon önmaguk ellen fordíthatta a spanyolnátha.

A USS Ascutney amerikai hadihajó egy spanyolnáthába belehalt tengerészének temetése az oroszországi Arhangelszkben, 1919. február (kép forrása: National Archives)

A kampányszerű közegészségügyi intézkedések voltak némi hatással a halálozási arányokra annak ellenére, hogy az orvosok ekkor még nem értették a kór okát.

Az emberiség az ősidőktől fogva tudja, hogy a fertőzött egyénektől távolságtartás csökkenti a megbetegedés kockázatát, a hatóságok pedig ennek megfelelően karanténövezeteket hoztak létre, és tiltották a nagy tömegben való gyülekezést.

Ahol valóban betartották e szabályokat, ott az intézkedések lassították a spanyolnátha terjedését. Ausztráliába például egyáltalán nem jutott el az őszi hullám, miután hatékony karanténintézkedéseket hozott tengeri kikötőiben.

A prevenció hatékony foganatosítására képtelen kormányzatok negatív példával szolgálva bizonyították annak hatékonyságát: 1918-ban Perzsia (a mai Irán) gyakorlatilag bukott állam volt, miután a megelőző évtizedek során a „nagy játék” – a Brit Birodalom és az Orosz Birodalom terjeszkedése és érdekszféra-kialakítási kísérletei az Arab- és a Kaszpi-tenger között elterülő térségben – áldozatává vált.

Kormánya gyenge volt, és az ország csődközeli helyzetben állt, közegészségügyi infrastruktúra nélkül, így amikor a járvány 1918 augusztusában felütötte fejét az északkeleti Mesed szent városában, semmiféle elkülönítő intézkedésre nem került sor.

Két héten belül a szent város minden otthonában és munkahelyén jelen volt a betegség, az ősz során a lakosság kétharmada megfertőződött.

Tömegsírt ásó férfiak az Egyesült Államokban, a Pennsylvania állambeli Philadelphiában a spanyolnátha idején (kép forrása: The Historical Medical Library of the College of Physicians of Philadelphia)

Az emberek szabad mozgását semmilyen formában nem korlátozták, így az influenza a várost elhagyó zarándokok, kereskedők és katonák által az ország minden sarkába eljutott. Mire Perzsiában is elhalt a járvány, a lakosság legalább 8-22 százaléka is odaveszhetett (a fent említett viszonyok miatt a statisztikák sem túl pontosak).

Összehasonlításként a 8 százalék is több mint harmincszorosát jelenti a rendkívül szegény Írországban tapasztalt halálozási aránynak.

A fertőződés és a halálozás egyenlőtlenségeit az emberek a kor elterjedt nézeteinek megfelelően igyekeztek (félre)magyarázni. Amikor Charles Darwin 1859-ben A fajok eredete című művében lefektette az evolúció és a természetes kiválasztódás szabályait, nem állt szándékában azokat az emberi társadalmakra is alkalmazni.

Ennek ellenére a 20. század elejére a közgondolkodásban elterjedtté vált az úgynevezett szociáldarwinizmus, amelyből egyenesen következett az eugenika áltudománya.

Ennek korabeli hívei úgy tartották, az emberi „fajok” egymással versengenek a túlélésért, így a szegényeket, illetve az etnikai kisebbségeket aránytalanul magasan sújtó betegségről azt gondolták, újabb bizonyítéka annak, hogy az említett csoportok kevésbé alkalmasak a túlélésre.

Az eugenika-hívők a mikróba elméletet is sajátos módon értelmezték: ha a szegények és a munkásosztály hajlamosabbnak bizonyultak a megbetegedésre, az szerintük biztosan a saját hibájukból adódott, mivel Pasteur bebizonyította, hogy a fertőzések megakadályozhatók.

Társadalmi feszültségek

Az efféle gondolkodás következményei sehol sem mutathatók ki jobban, mint az ekkor brit fennhatóság alatt álló Indiában.

Mivel a gyarmatosítók már régen eldöntötték, hogy az egész szubkontinens alapjában véve híján van bármiféle higiéniának, ezért nem is tartották érdemesnek a helyiek számára egészségügyi rendszer kialakítását.

Golyónyomokra mutató helyi lakosok Amritszárban (kép forrása: live-manchester.co.uk)

A spanyolnátha a becslések szerint akár 18 millió indai életét is követelhette, ami a világon a legnagyobb számú emberi veszteséget jelentette.

A britek nemtörődömsége azonban visszaütött: az influenza terjedésére adott erőtlen válasz olaj volt a brit uralommal szembeni elégedetlenség tüzére, és nagy mértékben megerősítette a függetlenségpárti mozgalmat.

A feszültség tetőpontját az úgynevezett Rowlatt-törvény 1919-es hatályba lépése jelentette, amely meghosszabbította a háború alatt bevezetett statáriumot a gyarmaton.

A törvényre békés tiltakozásokkal válaszolt a lakosság, április 13-án azonban brit csapatok Amritszár városában belelőttek a fegyvertelen tömegbe, több száz ember halálát okozva, és tovább erősítve a függetlenségi mozgalmat.

A nyugati fronton szolgált szerb katonák egy szerbek és portugálok számára fenntartott kórházban a hollandiai Rotterdamban, 1919. február 5. (kép forrása: H.A. van Oudgaarden / Piet van Bentum)

A spanyolnátha máshol is nagyfokú belső feszültséghez és lázadásokhoz vezetett: 1918 őszén a világ számos országában – köztük Magyarországon is – sztrájkok és a társadalmi egyenlőségért tartott tüntetések zajlottak.

A széteső Osztrák-Magyar Monarchián és a válságba került Németországon kívül Oroszországban is nagy, erőszakos átalakulás ment végbe 1917-1918 folyamán, azonban még a rendezett, a háborúban semleges Svájc is csupán hajszál híján kerülte el a polgárháborút 1918 novemberében, miután baloldali csoportok a kormányt és a hadsereg vezetését tették felelőssé a pusztításért, amelyet a járvány a katonák körében végzett.

A babonák járványa

Mindazonáltal voltak továbbra is olyan helyek a világon, ahol soha nem hallottak sem Darwinról, sem a mikróba elméletről, és a hagyományos indokokkal magyarázták a tömeges megbetegedéseket.

Kína gyéren lakott belső területein például sokan gondolták úgy, hogy sárkányok vagy démonok küldték az emberiségre a járványt, és sárkánykirályok nagyméretű ábrázolásaival rendeztek felvonulásokat az utcákon, hogy kiengeszteljék a haragos természetfeletti lényeket.

Egy misszionárius orvos később arról írt, hogy 1919 első hónapjaiban Sanhszi tartományban házról házra járva arra lett figyelmes, hogy a családok ollókat helyeztek a bejárati ajtókhoz – úgy gondolták, ezek elrettentik a démonokat, „vagy esetleg kettévágják őket.”

A járvány áldozatainak temetése Kanadában, az újfundlandi North Riverben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Még a modernnek gondolt nyugaton is feltűntek „alternatív” magyarázatok. A halál látszólag bármiféle logikus ok nélkül sújtott le emberekre, a négy évi háború pedig legyengítette a lakosság pszichológiai immunrendszerét is.

Látva, hogy az orvosok mennyire tehetetlenek a gyilkos kórral szemben, sokan visszanyúltak a modern tudomány előtti időkbe a magyarázatért. Közülük a legtöbben úgy hitték, a járvány Isten bosszúja a bűneikért.

Következtetéseik sokszor még rontottak is a helyzeten. A spanyolországi Zamorában például a püspök nem volt hajlandó betartani a hatóságok által elrendelt gyülekezési tilalmat, ehelyett a templomokba rendelte a népet, hogy kiengeszteljék „Isten jogos dühét”.

Ez a továbbiakban a spanyolországi járvány egyik legsúlyosabb halálozási arányát eredményezte a városban. Ez a lakosoknak is feltűnt, azonban nem hibáztatták érte a püspököt, inkább kitüntették hősies kiállásáért.

Volt – nincs

A halálos járvány 1920-ra már csupán nyomokban volt jelen néhány helyen, és az 1918 őszi „halálos hullámhoz” képest elenyésző számú áldozatot szedett.

A legvalószínűbb magyarázat erre maga az evolúció, amely a vírusok esetében rendkívül gyors ütemben figyelhető meg: a vírusnak végső soron nem áll érdekében megölni a megfertőzött gazdatestet, mivel annak halála esetén nehezebben terjedhet tovább.

„A legfrisebb hírek – Továbbra is mutatkozzanak jóhiszeműen! Kerüljék a temetőket!” A „nápolyi katona” ábrázolása egy spanyol karikatúrán (kép forrása: Wikimedia Commons)

A spanyolnátha-vírus leghalálosabb mutációi tehát voltaképpen saját kihalásukat eredményezték, a legsikeresebben terjedő variánsok pedig azáltal találtak újabb és újabb gazdatestekre, hogy egyre kevésbé voltak hajlamosak megölni áldozataikat.

Nagyvonalakban kijelenthető, hogy a spanyolnátha a sikeresebb túlélés érdekében kevésbé halálos vírussá alakult, ami az emberiség szemszögéből a járvány végét jelentette.

A történtekből kiolvasható, mennyire felkészületlenül érte a világot az 1918-as influenzajárvány. A túlbizakodott orvostudományt térdre kényszerítette pusztításával, emellett pedig évtizedekre – de talán az egész évszázadra is – hatással volt az érintett területek gazdaságára és társadalmára, és arra is, hogyan kezeli az emberiség a különböző kórokozók formájában időről időre felbukkanó járványveszélyt.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/90007/pics/15809023871089510_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?