A cárnő reformjai által nyerte el büntetését az „orosz vérgrófnő”

„Szalticsiha” szolgáit kínozza egy 1920-as évekből való ábrázoláson (kép forrása: istorya.ru)

Az Orosz Birodalom területén az 1861-es felszabadításukig a magánkézben lévő földeken élő jobbágyok (holopok) sorsa jóval sanyarúbb volt, mint Európa más feudális berendezkedésű államaiban. A földesurak gyakorlatilag rabszolgatartókként bánhattak velük, és rendelkeztek életük minden részlete felett, ami gyakran embertelen visszaéléseket eredményezett. Ezek legékesebb példája Darja Szaltikova nemesasszonyé, aki merő kedvtelésből kínozta válogatott módokon szolgáit, főként fiatal nőket. Szaltikovát gyakran nevezik a hasonló tettekkel vádolt és elítélt Báthory Erzsébet orosz megfelelőjének, azonban a sokak szerint koncepciós per áldozatául esett „csejtei rémmel” szemben Szaltikova bizonyítottan el is követte rémtettei legalább egy részét.

Rémisztő hírek

1762 folyamán sorra érkeztek bejelentések a moszkvai hatóságokhoz arról, hogy a város közelében fekvő birtokán az özvegy Szaltikova asszony sötét titkokat őriz.

A birtokot sokan egy pók hálójához hasonlították: fiatal lányok a nemesasszony szolgálatába szegődtek, majd soha többé nem látta őket senki. Számos bejelentés érkezett az éjszakánként hallható vérfagyasztó sikolyokról is.

Az interneten előforduló gyakori tévedés középpontjában áll François-Hubert Drouais festménye, amely Darja Petrovna Szaltikovát (született Cserniseva, 1739-1802), II. Katalin cárnő egyik udvarhölgyét ábrázolja, aki Ivan Petrovics Szaltikov marsallhoz ment feleségül. Minden ellenkező állítás dacára a festményen NEM a sorozatgyilkos Darja Nyikolajevna Szaltikova látható. (kép forrása: Wikimedia Commons)

Egy alkalommal egy papot hívtak a birtokra, hogy feladja az utolsó kenetet egy haldokló, terhes szolgálólánynak. A nőt láthatóan durván bántalmazták, és szúrt sebei is voltak – többek elmondása szerint hasát is megtaposták.

Egy másik nevezetes bejelentés egy közeli falu lakójától érkezett, aki éjszaka haladt el Szaltikova birtoka mellett, és szemtanúja volt annak, ahogyan egy megnyúzott női holttestet szállítanak el kocsival az éj leple alatt.

Darja Szaltikova abba a szűk csoportba tartozik – a magyar „vérgrófnő” Báthory Erzsébettel és a rabszolgáival kegyetlenkedő New Orleans-i Delphine LaLaurie-val egyetemben –, akik arisztokrata nőkként éltek vissza hatalmukkal, hogy különös kegyetlenséggel gyilkoljanak olyanokat, akiknek nem volt módjuk megvédeni magukat.

Báthoryhoz hasonlóan Szaltikovát is végül bűnösnek találták, és elítélték 38 holop meggyilkolásáért – habár a korabeli források szerint áldozatainak valódi száma 138 lehetett.

A nemesasszony nem volt mindig vérszomjas gyilkos. Az 1730-ban született Darja Nyikolajevna Ivanova hajadonként jámbor hívő hírében állt, aki végiglátogatta a jelentősebb zarándokhelyeket, és feddhetetlen erkölcsű volt.

Szaltikova kegyetlenkedik jobbágyaival egy 19. századi ábrázoláson (kép forrása: istorya.ru)

Fiatalon feleségül ment a híres Szaltikov-család egyik sarjához, Gleb Alekszejevicshez, aki II. (Nagy) Katalin cárnő fia és utódja, I. Pál cár tanítója, Nyikolaj Ivanovics Szaltikov nagybátyja volt. Két gyermekük is született (Fjodor és Nyikolaj), mielőtt Gleb Szaltikov 1755-ben meghalt.

Az ekkor még mindössze 25 éves Szaltikova a hatalmas birtok és férje előkelő kapcsolatai mellé 600 holopot is örökölt – a hirtelen jött hatalom végzetes kimenetelűnek bizonyult.

Ugyan nem fürdött szolgálónői vérében, mint ahogy azt állítólag Báthory tette, és nem tartotta padlásán groteszk helyzetekben leláncolva őket, mint LaLaurie – vagy legalábbis nincsenek ismert példák ilyen esetekre –, előkelő helyzetéből adódóan nehéz kihámozni az igazságot tetteivel kapcsolatban.

Lehetséges, hogy a beszámolók eltúloznak egyes részleteket, azonban az is biztos, hogy a nemesség tagjaként kapcsolatai segítségével a lehető legjobban igyekezett akadályozni az információ terjedését bűntetteivel kapcsolatban.

Vonzódás az erőszakhoz

Szaltikova a források szerint – Báthoryhoz hasonlóan – főként a fiatal lányok bántalmazásában lelte kedvét. Volt olyan áldozata, aki halálakor mindössze 12 éves volt.

Az asszony a legválogatottabb „büntetéseket” eszelte ki a szerinte kihágásokat elkövető lányokra: volt, akit forró vízzel öntött le, de a palota legtöbb szobájában tartott egy-egy fadarabot is, kimondottan a szolgák veréséhez. Volt, akit megégetett, de a legapróbb hibákért is könnyen letaszította a lányokat a lépcsőn.

Szaltikova későbbi állítása szerint tettei mind jogos büntetések voltak, mert szolgái a gazdaság működését fenyegették alkalmatlanságukkal. Az a tény azonban, hogy szinte kizárólag a fiatal szolgálólányokra „utazott”, mást sugall.

A védtelen holopok nem költözhettek el uruk földjéről, és rendkívül korlátozott lehetőségeik voltak bármiféle jogorvoslatra.

Darja Szaltikova egy holopot korbácsol egy 1911-ben készült ábrázoláson (kép forrása: Wikimedia Commons)

A legtöbb, amit Szaltikova szolgái tehettek, az volt, hogy egymás között gúnynevekkel illették úrnőjüket – ezek közé tartozott a „parasztos” Szalticsiha megnevezés is. Ez Szaltikova népszerű nevévé vált a mai napig – olyannyira, hogy még Tolsztoj Háború és béke című művében is feltűnik.

Szaltikova nagy valószínűséggel igen boldogtalan volt özvegyként. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az egyetlen alkalom, amikor bosszúvágyát vele egy osztályba tartozókon próbálta meg kiélni.

Férje halálát követően egy Nyikolaj Tyutcsev nevű nemessel bonyolódott viszonyba, aki azonban 1762-ben elhagyta őt, és egy fiatalabb nemesasszonyt vett feleségül. Szaltikova dühében merényletet szervezett Tyutcsev és új hitvese ellen.

Az általa a robbantással megbízott jobbágyok azonban jobbnak látták figyelmeztetni a célszemélyeket, így azok a számos szolgálólánytól eltérően megmenekültek Szaltikova haragjától.

Felvilágosodás és bűnhődés

Éppen ebben az évben foglalta el puccsal férje, III. Péter cár trónját II. (Nagy) Katalin. A felvilágosodás eszméinek híveként eltökélte, hogy modernizálja Oroszországot, ennek keretében a holopok sorsán is javítani kívánt.

Az orosz nemesség erről természetesen hallani sem akart, azonban a cárnő óvatosan elért némi előrelépést: uralkodása kezdetén megtiltotta a holopokkal való kegyetlenkedést, és lehetőséget biztosított panaszaik hatósági kivizsgálására.

II. (Nagy) Katalin orosz cárnő (kép forrása: Wikimedia Commons)

Katalin törekvései hozták el végül Szaltikova rémuralmának végét: a megszokottnál jóval több, 22 panasz érkezett rövid időn belül a birtokán uralkodó viszonyokról.

A panaszt benyújtani szándékozókon Szaltikova rendre bosszút állt, minden esetet azonban nem tudott megakadályozni.

A huszonkettedik panaszt egyik férfi jobbágya adta be: állítása szerint úrnője nem egy, de három egymás utáni feleségével is végzett rövid időn belül. A hírről maga a cárnő is értesült, és elrendelte Szaltikova letartóztatását.

A nemesasszonyt egy moszkvai tömlöcbe zárták a végül két éven át tartó vizsgálat idejére. A hatóságok nyomozása során számos jobbágy jelentkezett, és mintegy 138 gyilkossággal vádolták meg úrnőjüket.

Nagy Katalin cárnő ítéletének kihirdetése a Szaltikova-ügyben 1768. október 18-án (kép forrása: istorya.ru)

A nemesek számára önmagában egy holop megölése nem ütközött törvénybe, mivel a jogfosztott földművesek gyakorlatilag uraik tulajdonának számítottak, azonban Szaltikova vérszomja még az akkoriban elfogadhatónak tartott határokon is túlment.

Úgy tűnt, a cárnő Szibériába száműzi – Oroszország még Katalin férjének elődje, Erzsébet cárnő idején, 1754-ben eltörölte a halálbüntetést, amely egyébként sem valószínű, hogy szóba jöhetett volna egy nemes esetében azért, ahogy holopjaival bánt.

Végül köztes megoldás született: Darja Szaltikovát 38 holop meggyilkolásában találták bűnösnek, és „civil kivégzésre” ítélték. Ez azt jelentette, hogy a moszkvai Vörös téren nyilvánosan megverték, majd közszemlére tették leláncolva, egy táblával a nyakában, melyre bűneit írták fel.

Az Ivanovszkij-zárda az 1880-as évek elején (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az összegyűlt tömeg egy órán át bámulhatta és szidalmazhatta, ezután pedig a moszkvai Ivanovszkij-zárda egyik cellájába vitték. A zárda addig is gyakorlatilag az orosz arisztokrácia „problémás” női tagjainak magánbörtöneként funkcionált, melyben apácák felügyelték a fogvatartottakat.

Itt igen szűkös körülmények között töltötte élete hátralevő évtizedeit. Néhány leírás szerint láthatóan leépült a börtönben, és agresszívan viselkedett látogatóival.

Nem tisztázott, hogy Szaltikova eleve ilyen alkat volt, vagy a magányos bezártság miatt váltak még súlyosabb mentális betegségének tünetei. 1801-es, 71 éves korában bekövetkezett haláláig mindössze hetente egyszer, istentiszteletre engedték ki zárkájából.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/89966/pics/15808113087919797_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?