„Dobozos lányokkal” akarta benépesíteni amerikai gyarmatait XIV. Lajos

A „dobozos lányok” az Újvilágban (kép forrása: culturacolectiva.com)

Franciaország a 18. század elején aggódott újvilágbeli gyarmataiért: lakói „vademberek” voltak, és félő volt, hogy megfelelő, szaporodóképes lakosság híján az európai királyság nem tudja megtartani területeit az őslakosokkal, illetve a szomszédos brit területekkel való konfliktus esetén. A tengerentúli gyarmat azonban nem vonzotta a nőket.

A „franciaság” kérdése

Miután Franciaország 1534-ben – Jacques Carties Szent Lőrinc-folyót feltérképező expedíciójától kezdve – elkezdte kiépíteni „Új-Franciaországot” Észak-Amerikában, a jobb élet, illetve a meggazdagodás reményében tömegével érkeztek telepesek mind a mai Kanada, mind a mai Egyesült Államok akkor francia fennhatóság alá kerülő területeire.

E telepesek túlnyomó többségükben férfiak voltak – nem csak a terület védelmére érkező katonák és tengerészek, de prémvadászok, favágók, kovácsok és egyéb szakemberek.

Mississippi és az Ohio folyók mentén terjeszkedő korai francia településeken kevés lehetőség volt francia feleséget találniuk, így egyre nőtt az őslakos nőkkel együtt élő és akár családot is alapító francia férfiak száma.

A 18. század elejére a területek kormányzói kifejezték aggodalmukat XIV. Lajos király felé a gyarmat jövőjét illetően – attól féltek, a lakosság e keveredéssel hamar elveszíti mind francia, mind keresztény jellegét.

Bizonytalannak látták azt is, hogy az őslakosokkal kirobbanó háború esetén e lakosság kinek az oldalára áll. Nem volt elhanyagolható szempont számukra az sem, hogy miközben Új-Franciaországba főként egyedülálló férfiak érkeztek, addig a szomszédos brit gyarmatokon a lakosság saját erejéből is növekedett.

A király és helytartói nem gondolkodtak sokáig: elhatározták, hogy feleségnek alkalmas nőket küldenek a gyarmatokra.

„A király lányai”

Habár az észak-amerikai és karibi francia gyarmatokra addig is szokás volt Franciaország számára „nemkívánatosnak” tekintett személyeket – nők esetében adósokat és prostituáltakat – küldeni, az úgynevezett „filles à la cassette” („dobozos lányok”) fontossága éppen hátterükben rejlett: habár őket is hátrányos körülményekből toborozták, „erényüket” (azaz szüzességüket) garantálták.

Nevüket az egyszerű, bőröndszerű ládákról kapták, amelyekben minden holmijukat magukkal vitték.

A név egy különös félrefordítást is eredményezett: a francia „cassette” szóból később, miután a terület az Egyesült Államok birtokába került, „casquette” (azaz sapka) lett, ez pedig átalakult az angol „casket” (koporsó) szóvá, amelyből ismét levezethetővé vált a bőrönd, doboz jelentés. Az angol nyelvű történetírás ma is széles körben „casket girls” („koporsós lányok”) néven ismeri őket.

A toborzott lányok útnak indulása egy korabeli ábrázoláson (kép forrása: Wikimedia Commons)

A korábbi „király lányai” (filles du Roi), akiket adósbörtönökből és bordélyházakból toboroztak, nem bizonyultak kelendőnek a családot alapítani szándékozó férfiak körében a gyarmatokon, és új hazájukban is a kirekesztettség várt rájuk.

XIV. Lajos 1704-ben az újvilági gyarmatok lakóinak címzett levele ekképpen szólt:

„Őfelsége hajóval 20 leányt küld feleségül azon kanadaiaknak és másoknak, akik megkezdték lakhatásukat Mobile-nál [a mai Mobile kikötővárosa az Egyesült Államok Alabama államában], hogy e kolónia szilárdan megalapoztassék. E leányok mindegyike erényben és jámborságban neveltetett, és tudja, mi a munka, ami hasznossá teszi majd őket a gyarmaton azáltal, hogy megmutatják az indián lányoknak, mire képesek, e célra értelmetlen volna mást küldeni, mint ismert és feddhetetlen erényűeket.”

A Pélican modernkori rekonstrukciója (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az első leendő feleségek a Pélican nevű hajón érkeztek Mobile-ba 1704 nyarán. Többségüket árvaházakból, illetve árvákat nevelő zárdákból toborozták.

A 14 és 19 év közötti fiatal nőknek, mivel árvaként nőttek fel, kevés lehetőségük lett volna Franciaországban a felemelkedésre – családi háttér, ezáltal pedig hozomány nélkül aligha volt esélyük magasabb osztályba tartozó férjet találni.

Szabadság és lázadás

A „dobozos lányoknak” megadatott a választás szabadsága: nem jelöltek ki számukra férjet, ehelyett maguk ismerkedhettek meg a nekik tetsző jelöltekkel – amíg nem döntöttek, az egyház, nevezetesen a Szent Orsolya-rend oltalma alatt voltak.

Habár esélyeik kétségtelenül jobbak voltak az Újvilágban, egyikük sem számított az őket fogadó körülményekre. Nem véletlenül érkezett ugyanis kevés nő önszántából Új-Franciaországba: a vadászatból és más, nehéz körülmények közt végzett munkából élő férfiak meglehetősen igénytelen módon éltek.

Egyszerű faházaiknak nem volt padlója, ablakaikra állatbőröket feszítettek, ruháikat pedig büdös bundákból készítették (utóbbi nem csupán a vadászokra és favágókra, de még a katonákra is igaz volt). Sokuk azután is szívesen élvezte az indián nők társaságát, hogy a jövevények közül francia felesége lett.

Francia prémvadász ábrázolása egy 1902-es grafikán (kép forrása: dp.la)

A fennmaradt elbeszélések szerint volt olyan férfi, aki annyira megharagudott új feleségére annak ellenvetései miatt, hogy nem adott neki enni, az asszony pedig makkokon élt. A férfiak nem voltak hajlandók földet művelni sem, idejük jó részét otthonuktól távol, az őslakosok közt töltötték.

A félrevezetett nők – akik előtt toborzóik az Édenkerthez hasonlóként festették le Új-Franciaországot – nem hagyták annyiban: kezdetét vette az úgynevezett „alsószoknya-lázadás”. Ennek keretében a nők nem voltak hajlandók újdonsült uraikat szolgálni, amíg azok nem alkalmazkodtak elvárásaikhoz.

A „lázadás” részben sikeresnek bizonyult, és a nők közül többen sikeresen rendezkedtek be végül új otthonaikban. Nem mindegyikőjüknek volt azonban erre ideje: a Pélican hajó a lányokkal együtt magával hozta a sárgalázat is, amelybe a kolónia lakói közül sokan belehaltak.

A Pélicanon érkezett nők közül a leghíresebb Marie Gabrielle Savary volt, aki a Québecből származó Jean-Baptiste Saucier-hez ment feleségül. Saucier 1716-os halála után Savary további két alkalommal ment férjhez, és 1735-ben hunyt el. Sírja ma New Orleansban található.

A nők betelepítésének programja 1704 után is folytatódott, a mai Mississippi államban lévő Biloxiba 1719-ben, míg New Orleansba 1728-ban érkezett több hajónyi „dobozos lány”.

Habár első olvasatra nem tűnnek jelentős történelmi szereplőknek, a „dobozos lányok” valójában jelentősen előmozdították a „vademberek” által lakott Új-Franciaország fejlődését, és napjainkban is büszkeség tárgya az Egyesült Államok déli vidékein, ha valaki a felmenői között tudja őket.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/89163/pics/15795197651343778_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?