Gyakran verték át egymást paranormális jelenségekkel az újkori britek

Kép forrása: Pinterest

A természetfeletti erőkben való hit, és a tőlük való félelem igen elterjedt volt a 18. és 19. századi Nagy-Britannia lakosságának körében. Ebből kifolyólag előfordult, hogy különféle törvényszegők kovácsoltak a babonákból előnyt, és túlvilági szellemek vagy más paranormális jelenségek „bevetésével” félemlítették meg, illetve verték át áldozataikat.

„Kaparó Fanny” bosszúja

Habár a 18. századot a felvilágosodás koraként ismeri a történelem, a köznép hite a természetfeletti jelenségekben nem szűnt meg egyik napról a másikra, emiatt pedig sokan estek áldozatul „szellemátveréseknek”.

Ezeknek sokféle célja lehetett, a vallási ellentétek felszításától az álomházasság bebiztosításáig, egy Richard Parsons nevű londoni írnok esetében pedig egy bosszúálló szellem híre járta be az országot.

1759-ben Parsons egy szobát adott ki a londoni Szent Pál-székesegyháztól nem messze lévő Cock Lane-en egy William Kent nevű özvegynek, akivel együtt beköltözött Fanny Lynes, a férfi elhunyt hitvesének testvére, és immár Kent szeretője.

Parsons és a bérlők között akkor romlott meg a viszony, amikor Parsons pénzt kért kölcsön Kenttől, majd nem fizette vissza. Kent és Lynes nem sokkal később elköltöztek, a nő pedig ezt követően elhunyt (a jelek szerint himlőben). Kentnek végül jogi úton sikerült visszaperelnie Parsonstól a kölcsönadott összeget.

1762-ben Parsons és 12 éves lánya, Elizabeth arról tettek bejelentést, hogy Lynes szelleme kísért a Cock Lane-i házban. A bútorokat kaparó, ezért „Kaparó Fanny” -nek nevezett szellem Parsonsék elmondása szerint arról számolt be, hogy halálát valójában Kent okozta: szándékosan megmérgezte arzénnal.

Az ügy a maga korában óriási médiafigyelmet kapott. Országszerte beszámolt róla a sajtó, és kíváncsiskodók tömegei szállták meg a Cock Lane-t. Magasan képzett médiumok tartottak szeánszokat a házban, amelyek során kommunikálni próbáltak „Kaparó Fanny” -vel, és egy vizsgálóbizottság is alakult a jelenség kivizsgálására, melynek tagja volt a manapság főként internetes mémekből ismert neves író, Samuel Johnson is.

Samuel Johnson (kép forrása: Wikimedia Commons)

A bizottság vizsgálata végül eloszlatta a szenzációt: arra jutottak, az egész átverés volt, és a Kenten bosszút állni kívánó Parsons utasítására lánya volt az, aki a „paranormális” jelenségeket előidézte.

Parsonst két év börtönbüntetésre ítélték, és háromszor is kalodában állították a nyilvánosság elé.

Habár a jelenségek végül magyarázatot nyertek, az ügy széles nyilvánossága nem múlt el nyomtalanul: rávilágított a brit társadalom mélyebb megosztottságára, ami a szellemeket illeti.

A metodista hívők ugyanis kitartottak amellett, hogy az ilyesfajta jelenségek igenis lehetségesek, míg az anglikánok teljességgel elutasították ezt. Még Richard Parsons elítélését követően is megosztott maradt a közvélemény.

A lelkes anglikán Samuel Johnson később így fogalmazott a „Cock Lane-i szellemmel” kapcsolatban: „Csodálatos, hogy 5000 év eltelt már a világ teremtése óta, és még mindig nem eldöntött kérdés, hogy volt-e valaha akár egyetlen példa is arra, hogy bármely személy lelke megjelenjen a halál után. Minden érv ellene szól, minden hit azonban mellette.”

A megbotlott és elvert szellem keservei

1737-ben a skóciai Aberdeenshire megyében egy Geordie Watt nevű férfi szokatlan gonddal fordult lelkészéhez: elhunyt édesanyja szelleme gyötörte őt.

A szellem állítása szerint azt közölte vele, hogy „a nagy Isten akarata” az, hogy Watt vegye feleségül a család szolgálólányát, Tibbie Mortimert, mert neki az örök dicsőség a végzete.

A szellem szerint ha Watt nem egyezik bele a rangon aluli házasságba, őt és hat fivérét „mennyei tűz emészti el”.

Kép forrása: telegraph.co.uk

Watt történetét hallva a lelkész beleegyezett abba, hogy meglátogatja a férfi tanyáját. A szellem meg is jelent, a lelkész pedig azonnal rárontott. A kísértet megpróbált elfutni, azonban megbotlott és elesett.

Az esetről készült egyházi dokumentumok szerint ezután a pap „oly vizsgálatnak vetette alá a kísértetet, amelyet összeegyeztethetőnek gondolt a keresztény kinyilatkoztatással és az igaz világnézettel” – azaz egy bottal kezdte ütlegelni, ezzel megbizonyosodott arról, hogy testtel bíró lénnyel áll szemben. A „szellem” által viselt lepel lerántásával kiderült, az valójában nem más, mint maga Tibbie Mortimer.

A feljegyzések szerint Mortimer terhes volt, végül őt és Wattot is megbírságolták „paráználkodásért”.

Az egyház ezen túl az istenkáromlás vétkében is bűnösnek találta Mortimert, ezért vasárnaponként a templomi istentisztelet alatt elöl kellett ülnie, az úgynevezett „bűnbánók székén”, mindössze egy durva zsákvásznat viselve – e büntetés több, mint egy éven át tartott.

Arról nem állnak rendelkezésre források, hogy mi lett Watt és Mortimer törvénytelen gyermekének sorsa – arra mindenesetre nem utalnak a feljegyzések, hogy a pár végül összeházasodott volna.

A Mortimer helyzetébe került szolgálólányoknak kevés lehetőségük volt, ha teherbe estek, így vélhetően elkeseredettségében tervelte ki, hogy túlvilági erők segítségével veszi rá Wattot, hogy vegye el feleségül.

A természetfeletti jelenségekbe vetett hitet minden bizonnyal sokszor használták fel a hátrányos társadalmi helyzetben lévők a náluk szerencsésebb születésűek befolyásolására, ez alkalommal azonban a kísérlet szó szerint elbukott.

Síron túli terrorizmus

A szellemek létének kérdése valószínűleg az emberiséggel egyidős vita. A többségében protestáns, az állami anglikán egyház által uralt Nagy-Britanniában a protestáns teológusoknak is megvolt rá a saját válaszuk: a szellemek léte katolikus babona, így a „szellemátveréseket” igyekeztek a lehető legtöbbször a „pápisták” szavahihetőségének megkérdőjelezésére felhasználni.

Se szeri, se száma nem volt a korabeli vallásos témájú irodalomban az olyan történeteknek, amelyekben katolikus papok hamis kísértetjárásokkal csaltak ki pénzt híveikből az elvégzendő ördögűzésért, vagy szellemnek öltözve szöktek be erényes szűzlányok hálószobáiba.

Kép forrása: rd.com

1733-ban egy igazán drámai ügyről jelentett egy Revolution Politicks („Forradalmi Politika”) című folyóirat. Az itt megjelent írás szerint katolikus hívők egy csoportja arról számolt be, kísértet zaklatja őket.

A szellem szerintük azt állította, addig nem nyugodhat, míg földi maradványait egy bizonyos Szent Kelemen-templom pulpitusa alá nem helyezik át. Miután a hívők „ajándékkal” járultak a helyi anglikán lelkész elé, az engedélyezte az exhumálást és az újratemetést, amelyek meg is történtek.

Az újratemetés éjszakáján aztán a lelkész azzal álmodott, hogy a templom lángokban áll. Felesége azt tanácsolta, aludjon tovább, azonban a férfi újra és újra a szörnyű látomással ébredt.

Végül úgy döntött, a végére jár: még az éjszaka felverte álmából a sírásót, akivel a templomhoz vonult, és felnyitották az új sírhelyet, majd a benne elhelyezett koporsót is.

Itt nem mindennapi látvány fogadta őket: holttest helyett „tűzlabdákat és más éghető dolgokat, valamint egy meggyújtott kanócot” találtak, „hogy a templom felrobbanjék.”

„Azt mondják egyesek” – folytatja a szerző, „hogy ez egy újabb intrika az Egyház ellen, mely ugyanolyan mély, mint a november ötödikei [Guy Fawkes és társainak „lőporos összeesküvése” 1605-ben]”.

Az egész szellemekkel, újratemetéssel és robbanószerekkel kapcsolatos történet minden bizonnyal kitaláció, jól mutatja azonban, a szellemek mennyire hasznos szerepet tölthettek be a vallási felekezetek egymásnak ellen való hergelésében

Az 1730-as években, amikor a protestáns angol lakosság egy lehetséges jakobita (katolikus) invázió árnyékában érezte magát, az ilyen történetek alátámasztották gyanújukat, miszerint a katolikusok az állam ellenségei.

A késdobáló kísértet

A 19. században is előfordult még, hogy a kevésbé becsületes emberek mások tulajdonára is szellemek segítségével tettek szert.

Egy ilyen bűncselekmény 1810-ben is a bíróság elé került: egy Margaret Salter nevű nő egy bizonyos Mary Andersont vett célba az átveréssel, akivel egyazon épületben béreltek szállást.

Salter már a kezdetektől igen különösen viselkedett: szertartásokat végzett, amelyek során fehér szövetből vágott darabokat vetett a kandallóba, homokkal teli teáscsészét vett körbe papírfigurákkal, illetve főzelékkel kínálta Andersont, amelybe titokzatos port hintett.

Kép forrása: cambridge.org

Egy napon a két nő együtt ült a szobában, amikor látszólag a semmiből egy kés állt bele a falba. Salter szerint egy Richard Connors nevű férfi szelleme volt az elkövető, aki Anderson legbecsesebb értékeit akarta magának. A naiv nő ezt elhitte, és végül egy muszlin- és egy pamutruhát, egy alsószoknyát, egy fűzőt és öt sapkát is átadott Salternek, hogy a szellemhez juttassa őket.

Richard Connors valóban létező ember volt, azonban nem volt halott. Rendszeres látogatója volt a háznak, és később feleségül is vette Saltert. Anderson idővel rájött, hogy átverték, és feljelentést tett Salter és Connors ellen. A bíróság egy shilling pénzbüntetésre és 12 havi „javítóházra” ítélte Saltert, míg Connors felmentésben részesült.

Az eset nem egyedi: a korban gyakori volt, hogy egyes falusiak mások jószágait szellemnek öltözve lopták el, illetve az útonállók is sokszor fehér lepelben rémisztették meg áldozataikat. A természetfeletti erőkbe vetett általános hit gyakran segítette a bűnözőket céljaik elérésében.

Amikor egy jóakaró szellem járja a temetőt

Míg egyesek saját előnyükre és mások kárára bocsátkoztak szellemekkel kapcsolatos átverésekbe, mások ennél nemesebb célzattal ijesztgettek.

1815-ben a The Times című hírlaphoz egyre több hír érkezett arról, hogy a Holborn negyedben található Szent András-templomban és a hozzá tartozó temetőben éjszakánként egy szellem kísért.

Idővel a lap már arról írt, esténként egyre nagyobb „alacsonyabb osztályú” tömeg gyűlik össze a templomkertnél, hogy láthassa a jelenséget.

Kép forrása: eighteenthcenturyfiction.tumblr.com

Egy este aztán általános riadalom tört ki a bámészkodók közt: megjelent a szellem, amely a sírkövek közt járva hisztérikus nevetést, valamint „síri nyögéseket” hallatott.

Végül rendőrök is érkeztek a helyszínre, akik félelem nélkül megközelítették a titokzatos alakot. Kiderült, hogy valójában egy fehér nadrágot, inget és sapkát viselő fiatalemberrel állnak szemben.

A letartóztatott kamasz a 16 éves James Cainessként azonosította magát a hatóságok előtt, és elmagyarázta, hogy egy úriember korábban pénzt adott neki, hogy menjen be a temetőbe éjjel, és vizsgálja ki a szellemjárást.

Miután megállapította, hogy az, amit annyian kísértetnek hittek, valójában csak a holdfény különös játéka volt egy sírkövön, úgy döntött, maga öltözik szellemnek, hogy felhívja a „hiszékeny sokaság” figyelmét.

Ezt követően azt tervezte, felfedi magát, hogy az emberek ráeszméljenek, a szellemek nem léteznek. Miután jónevű édesapja tanúskodott Cainess jó magaviselete mellett, a hatóságok büntetlenül szabadon engedték a fiút.

A fiatalember terve egybevágott a kora újkor számos felvilágosult szerzőjének véleményével, miszerint a babonák megcáfolása a közjót szolgálja.

John Locke például már 1693-ban arra biztatta olvasóit, ne engedjék, hogy szolgálóik szellemtörténeteket meséljenek gyermekeiknek, mert ezek miatt egész életükben félnek majd a sötétben.

Kép forrása: Wikimedia Commons

Cainess is vélhetően felvilágosítani szerette volna szomszédjait alakításával, azonban nem számolt az első benyomások meghatározó erejével.

A fenti esetek mindegyikében végül a racionalitás győzedelmeskedett a hiedelmek felett, azonban az is kitűnik belőlük, mennyire könnyen végződhettek volna ennek ellenkezőjével is.

Ez meglehetősen gyakori lehetett, és az olyan esetek, amelyek során a megtévesztett ember elhitte, hogy a természetfelettivel van dolga, vélhetően ritkán kerültek a hatóságok látókörébe.

Napjainkban sem lehetetlen a szellemekkel való hisztéria keltése: elég belegondolni a brit BBC csatornán 1992-ben élő adásban forgatott dokumentumfilmként vetített (valójában előre felvett) Ghostwatch című alkotás által keltett országos botrányra, vagy a hasonlóképp valódi felvételnek beállított Ideglelés című 1999-es amerikai horrorfilm hatásaira.

A 18. és 19. századi Nagy-Britannia „szellemátverései” rávilágítanak a társadalom megosztottságára is mind a vallás, mind az anyagi helyzet mentén – a paranormális jelenségekbe vetett hit pedig mind az ellentétek szítására, mind a társadalmi előmenetelre „felhasználható” eszköznek bizonyult.

A túlvilág és a természetfeletti erők gondolata valószínűleg mindig is izgatni fogja az emberiség fantáziáját.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/88536/pics/15783172973504145_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?