Az otthon ízeit hozták a frontvonalba az amerikai „fánkos babák”

Az Amerikai Vöröskereszt női önkéntese egy friss adag fánkkal a második világháborúban (kép forrása: All That's Interesting)

A történelem során a nők által a háborúkban játszott szerep rendre háttérbe szorul, mivel a harci cselekményekben túlnyomórészt férfiak vesznek részt. A modern kor fegyveres konfliktusaiban leggyakrabban a sebesültekkel foglalkozó ápolókként tűnnek fel, ritkábban pedig a harcmezőn – férfi társaik kétkedése és az eléjük gördített más akadályok ellenére – fegyverrel állnak helyt. Ennél azonban sokkal változatosabb szerepek is jutottak nekik a háborúk történetében. Jó példa erre a második világháborúban az amerikai csapatokat kísérő „fánkos babák” (Donut Dollies) esete.

Kik voltak a „fánkos babák”?

A „fánkos babák” az Amerikai Vöröskereszt női önkénteseiből nőttek ki. Gyökereik az első világháború idejére vezethetők vissza, azonban a második világháborúban már hivatalossá vált jelenlétük a katonai adminisztratív és logisztikai rendszerben is.

Szerepük látszólag egyszerű volt: egészséges szórakozást és az „otthon” ízeit nyújtani a hazájukért harcoló ifjú katonáknak. Sokkal többet nyújtottak azonban az édes péksüteményeknél.

A Pearl Harbor elleni 1941. december 7-ei japán támadást követően az Amerikai Vöröskereszt gyors ütemben mozgósította személyi állományát, hogy a hadba lépő Egyesült Államok katonáinak minél több segítséget legyen képes nyújtani.

E segítség részét képezte a csapatok moráljának megfelelő szinten tartása: itt kerültek a képbe az európai hadszíntéren 1942-től a „fánkos babák”.

Habár ezzel a névvel már 1917-ben is illették a Vöröskereszt egyes női önkénteseit, akik saját elhatározásukból – egyéb teendőik mellett – finomságokat készítettek az amerikai katonáknak, a második világháborúban már merőben más, jóval szervezettebb formában jelentek meg.

Az Üdvhadsereg női önkéntese fánkhoz való tésztát gyúr az első világháborúban (kép forrása: worldwar1centennial.org)

Az Amerikai Vöröskereszt az 1940-es években már maga kereste a „fánkos baba” szerepére alkalmas nőket, méghozzá igen határozott szempontok szerint. E női önkénteseknek voltaképpen szigorúbb követelményeknek kellett megfelelniük, mintha a fegyveres erőkhöz jelentkeztek volna.

A „fánkos babáknak” legalább 25 évesnek kellett lenniük (ezáltal az átlagos sorállományú katonánál néhány évvel idősebbek voltak), munkatapasztalatot, főiskolai végzettséget és ajánlóleveleket kellett felmutatniuk, valamint fizikai felméréseken is megfelelően kellett teljesíteniük.

Mindezen túl „kiemelkedő személyiséggel” is kellett rendelkezniük – a jelentkező nők mindössze egyhatoda teljesítette a szigorú követelményeket.

„Fánkos babák” egy „klubmobil” mellett (kép forrása: messynessychic.com / Life)

Akinek sikerült bekerülnie, védőoltásokat és méreteire szabott vöröskeresztes egyenruhát kapott, majd többhetes „alapkiképzésen” ment keresztül mind a Vöröskereszt, mind az amerikai szárazföldi hadsereg történelméből, szabályaiból és eljárásrendjéből.

A „fánkos babákra” is szigorú szabályok vonatkoztak. Egyenruhájukhoz például nem vehettek fel sem fülbevalót, sem bármiféle hajdíszt, tilos volt a „csillogó körömlakk” és a „túlzott kozmetikumhasználat” is.

Lényeges eleme volt a „fánkos babák” imázsának, hogy törekedtek a szexuális kétértelműség vagy szuggesztivitás teljes hiányára – feladatuk a csapatok „tiszta” szórakoztatása volt.

Mozgó szórakozóhelyek

Kiképzésük befejeztével a nőket Angliába szállították, ahol 1942-től az amerikai csapatok egyre nagyobb létszámban voltak jelen.

Mind 1942 őszén Észak-Afrika, mind később Olaszország és Franciaország inváziója során innen indultak útnak az amerikai csapatok, így eleinte a szigetországban őket elszállásoló támaszpontokon működött az Amerikai Vöröskereszt úgynevezett „Klubmobil Szolgálata”.

A GMC hatkerékhajtású „klubmobiljainak” egyike egy 2010-es kiállításon (kép forrása: Wikimedia Commons)

A Vöröskereszt „klubmobiljai” átalakított nagyobb méretű civil járművek voltak, amelyek büfével, pihenőtérrel (egyfajta „klubhelyiséggel”), gramofonnal, és egy kávé, valamint a jellegzetes amerikai fánkok előállítására alkalmas miniatűr konyhával rendelkeztek.

Személyzetük eleinte egy brit sofőrből és három „fánkos babából” állt, később azonban már a gépjárművezetést is a női önkéntesek vették át.

A járművön készített kávé és fánkok mellett a „klubmobilok” bőségesen el voltak látva egyéb édességekkel, rágógumival, cigarettával, könyvekkel, újságokkal és a gramofonon hallgatható, „aktuális” hanglemezekkel.

A járművek látogatása ingyenes volt a katonák számára, bár az ott kapható élelmiszer nem sokáig maradt az.

A háború során a New York-i székhelyű Doughnut Corporation of America nevű fánk-nagykereskedő cég kölcsönözte a Vöröskeresztnek a finomságok gyors előállítására alkalmas masinákat.

E gépek óránként 48 tucat fánkot voltak képesek előállítani, azonban a „klubmobilok” olyan népszerűek voltak, hogy a fedélzetükön lévő egyetlen ilyen gép nem tudott lépést tartani a katonák étvágyával.

A Vöröskereszt végül központi „pékségeket” is nyitott az angliai (és később más európai) bázisokon, hogy biztosan el tudja látni megfelelő mennyiségű fánkkal a katonákat – a Doughnut Corporation of America a háború során összesen 468 fánkgyártó gépet kölcsönzött a szervezetnek.

Amerikai katonák állnak sorban egy „klubmobil” büféjéhez (kép forrása: npr.org)

Egy 1944 végéről származó összesítés szerint az addigra Nagy-Britanniába került 205 amerikai női önkéntes addig több mint 4,6 millió fánkot szolgált fel a csapatoknak.

Míg a korai „klubmobilok” eseti alapon kiválasztott civil járművekből, majd egykori londoni buszokból lettek átalakítva, a normandiai partraszálláshoz 1944 júniusára 100 erre a célra vásárolt és kialakított amerikai GMC teherautót szállítottak Európába.

Ezek tíz csoportban követték aztán az amerikai inváziós erőket (csoportonként nyolc járművel), irányításuk pedig átkerült az Amerikai Vöröskereszttől a szárazföldi hadsereghez.

Az Amerikai Vöröskereszt Klubmobil Szolgálata az európai háború végéig (1945. május 8-9.) tevékenykedett Franciaországban, Belgiumban, Luxemburgban és Németországban, ezt követően pedig fokozatosan csökkentette jelenlétét – 1946-ban még lehetett velük találkozni az Egyesült Államok németországi és angliai támaszpontjain.

Későbbi háborúkban

A második világháborút követően a „fánkos babák” más hadszínterekre is elkísérték az amerikai csapatokat, így Koreába és Vietnámba is, és nem csupán a harcok idejére: 1953-tól (a koreai háború végétől) 1973-ig összesen 899-en teljesítettek szolgálatot amerikai támaszpontokon Dél-Koreában – itt azonban már nem saját járműveiken, hanem koreai pékségekben készült fánkokat árultak.

Vietnámban – bár elnevezésük megmaradt – ennél is távolabb kerültek az amerikai fánkoktól: szerepük inkább a szórakoztató műsort, mint az édességek árusítását jelentette.

Az Amerikai Vöröskereszt női önkéntesei találgatós játékkal szórakoztatnak katonákat Vietnámban (kép forrása: vimeo.com)

1962 és 1973 között összesen 627 amerikai nő szolgált Vietnámban „fánkos babaként”, azonban fő tevékenységük sokkal inkább a zenés előadások, valamint a pingpong- és biliárdversenyek lebonyolítása volt.

Egyvalami azonban változatlan maradt a második világháborúhoz képest: a „fánkos babáknak” akkor is mosolyogniuk kellett, amikor semmi kedvük nem volt hozzá.

A mosolyhozók kihívásai

A második világháború európai hadszínterével ellentétben a vietnámi gerillaháború már konkrét veszélyeket is hordozott a frontvonal mögött szolgáló női önkéntesek számára. Emellett voltak, akik jelenlétüket károsnak tartották.

„»Fánkos babaként« a katonák felvidítása volt a feladatunk. Ezt könnyebb volt mondani, mint elérni” – mondta el később Jeanne Christie, aki Vietnámban teljesített szolgálatot. „Egy kis szelet otthont hoztunk magunkkal, meghallgattuk őket. Játszottunk velük, vagy zenét játszottunk a bázisok rekreációs központjaiban.”

Christie elismerte azt is, hogy korántsem voltak mindig jó tapasztalataik. „Nem volt könnyű »fánkos babának« lenni. Sokak szerint csak ingereltük a férfiakat. Azt mondták, rosszak vagyunk azért, mert ott vagyunk. Szerintük ha valaki terhes lett, az az ő baja volt, ő akarta.”

A Vöröskereszttel önkéntesként érkezett friss diplomás nők a saigoni Tân Sơn Nhứt légibázison a vietnámi háború idején (kép forrása: nytimes.com / Larry Ray / American Red Cross))

A negatív megítélés mellett a fizikai veszélyek is nyomást helyeztek a nőkre – hárman is életüket vesztették a vietnámi háborúban. Hannah E. Crews egy katonai járműbalesetben halt meg, Virginia E. Kirschet egy drogok hatása alatt álló amerikai katona gyilkolta meg, Lucinda Richterrel pedig a Guillain-Barré-szindróma nevű idegbénulásos betegség végzett, amelyet általában vírusos vagy bakteriális fertőzés okoz.

Linda Sullivan Schulte szintén Vietnámban volt önkéntes, és bár nem esett baja, a háborút követően elmondta, folyamatos volt a veszélyérzet. „Mindannyiunknak volt része valamilyen incidensben, például könnygázt kaptunk, rakéták csapódtak be a bázison, vagy orvlövészek lőttek ránk.”

Minden kritikus vélemény dacára elmondható, hogy a „fánkos babák” egy szokatlan háborús környezetben is példásan álltak helyt egy olyan konfliktusban, amelynek célja korántsem volt tiszta az amerikai lakosság számára sem.

A háborúval kapcsolatos otthoni politikai megosztottságot és ennek a csapatok moráljára gyakorolt súlyos negatív hatását igyekeztek minden erejükkel ellensúlyozni.

Az első világháború idején rögtönzött jelleggel létrejött önkéntes szolgálat többnyire láthatatlan eredményeket ért el. Sok évtizeddel azelőtt, hogy a háború óhatatlan velejárójaként ismerte volna fel a tudomány – éppen a vietnámi háborút követően – a poszttraumás stresszt és egyéb negatív pszichológiai jelenségeket, a „fánkos babák” ott voltak a katonák között, és nem csupán jobb kedvre igyekeztek deríteni őket, de meg is hallgatták őket – próbáltak megértőek lenni velük akkor is, amikor senki más.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/87537/pics/15765025331656909_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?