Miért félnek az izlandi gyermekek Grýlától, a karácsonyi boszorkánytól?

Grýla egy bölcsőben fekvő csecsemő fölé hajol (kép forrása: Twitter)

Az izlandi kultúra méltán híres világszerte egyedi mivoltáról. Az Atlanti-óceán által elszigetelten több mint ezer éve alakuló, a kereszténység felvétele előtti skandináv kultúrát és a későbbi európai hagyományokat is a maga módján értelmező és továbbgondoló mondakörök és hiedelemvilág számtalan különös példával szolgálnak arra, hogy egy kis létszámú, ám sok évszázados egybefüggő történetiséggel rendelkező kultúra miként alakítja saját képére a külső behatásokat, és ötvözi azokat a teljességgel saját elemekkel. Nincs ez másként a karácsonyi hagyományok esetében sem: a szigetországban a gyermekeket egészen különös lényekről szóló mesékkel igyekeznek jó magaviseletre bírni.

Ősi gyökerek

Ezek talán legfélelmetesebb szereplője Grýla („Morgó”), aki a szélesebb köztudatban ismert trollok és a rosszindulatú, gyermekfaló boszorkányok egyfajta ötvözetének tekinthető.

Grýla a 13. századtól mutatható ki az izlandi folklórban (a Prózai vagy Ifjabb Eddában óriásként jelenik meg), azonban első említései nem a karácsonnyal kapcsolatosak. Mindazonáltal már a korai időszakban is főként a rosszul viselkedő gyermekeknek volt tőle félnivalójuk.

Az egyik korai feljegyzés szerint Grýla a lakott területektől messze lakik, azonban időről időre az emberek közé merészkedik, hogy kardjával kibelezze azokat a gyermekeket, „akik húsért sírnak nagyböjt idején.”

E mondában fegyvere mellett egy zsákot is hord a hátán, amely Grýla karácsonyi hagyományba való kerülését követően is megőrizte jelentőségét.

Egy másik ősi hagyomány szerint Grýla egyfajta koldus, aki a gyermekes házakhoz jár, és arra kéri a szülőket, hogy adják neki rossz gyermekeiket, hogy aztán megehesse őket.

Grýla a 17. századtól kezdve „vesz részt” a karácsonyi előkészületekben – nem kizárt, hogy bizonyos mértékben az európai kontinensen (eredetileg német nyelvterületen) gyermekeket rémisztgető krampusz hatására vette fel új szerepét.

Izlandon a karácsony (Jól, e. „joul”) más európai országokhoz hasonlóan számos aspektusát őrzi a kereszténység felvétele előtti hiedelemvilágnak, így az ünnep eredeti szerepe – a téli napforduló, mint a melegebb idő eljövetelének első jelének ünnepe – sem tűnt el nyomtalanul.

Grýla egy csecsemőn lakmározik Þrándur Þórarinsson festményén (kép forrása: guidetoiceland.is / thrandur.com)

Grýla bizonyos tekintetben maga a megtestesült izlandi tél: a mostoha időjárás, a nélkülözés és a reménytelenség szimbóluma, akitől okkal rettegnek az emberek.

Az izlandi táj sajátosságai – elsősorban a gyakran kiszámíthatatlan és félelmetes vulkanikus jelenségek – emellett azt a hitet is elültették az emberekben, hogy földrajzi környezetüket tudattal rendelkező lények irányítják akaratuk szerint, e nagy hatalmú teremtmények közé tartozott sokáig Grýla is.

Grýla és családja azonban kétségtelenül a nemzetközi karácsonyi „trendeknek” köszönhette a hideg évszakon belül magával az ünneppel történt összekapcsolását – minden valószínűség szerint eredetileg különálló mitológiai alakokból álló családjának „létrejötte” is e folyamatnak köszönhető.

Szörnyetegek családja

Grýla a napjainkban is elterjedt hagyomány szerint ugyanis nem egyedül él. Férjével, Leppalúðival a sziget északi részén található Dimmuborgir („sötét várak”) nevű különös formájú vulkáni képződmények közt egy barlangban lakik, közös gyermekeik népes táborával.

A 15 (más források szerint 40) farokkal, szénfekete fogakkal, a kecskékéhez hasonló szarvakkal, vállig érő fülekkel, ápolatlan szakállal és tarkóján is szemekkel rendelkező Grýlával szemben férje – aki hozzá hasonlóan meglehetősen csúf külsejű – igen lusta, és ideje nagy részét otthon tölti.

Grýla és Leppalúði Akureyri városának fő bevásárlóutcájában (kép forrása: Flickr)

Grýla az, aki előszeretettel gyűjti össze a rossz gyermekeket karácsony előtt, és hírhedt zsákjában (más változatok szerint a farkain található hólyagokban) barlangjába viszi őket, ahol üstjében levest főz belőlük.

Grýla és Leppalúði családjához tartozik még 13 fiuk, akik összefoglaló néven Jólasveinar („karácsonyi csibészek”) ismertek.

A „karácsonyi csibészek” (kép forrása: odsmal.org)

A fiúknak mind megvan saját szerepük, amellyel bosszantják az embereket a karácsony előtti hetekben – egyikük éjszaka az ajtókat csapkodja, hogy felébressze a házban lakókat, míg mások az ételmaradékokat, illetve az éppen füstölt kolbászt csenik el.

A család háziállattal is rendelkezik: a Jólakötturinn („karácsonyi macska”) egy óriásira nőtt, vérszomjas ragadozó, amely az ünnep idején a vidéket járva felfal bárkit – felnőttet és gyermeket egyaránt –, aki nem kapott semmilyen új ruhát (egyes korábbi hagyományok szerint a fenevad csupán az ételt eszi el a hoppon maradt emberek elől).

Hatalmas, a Jólakötturinnt ábrázoló díszlet Reykjavíkben, a Lækjartorg nevű téren karácsonykor (kép forrása: guidetoiceland.is / Regína Hrönn)

Grýlának ráadásul nem ez az első családja – a csúf asszonynak egy, de akár több férje is lehetett korábban, egyikőjüket egyes hagyományok szerint megette, miután megunta.

Habár Izlandon is – ahogy világszerte – a téli ünnepek egyre jelentősebb kereskedelmi időszakká válásával elindult a hagyományos, kevésbé derűs mondabeli alakok „felpuhítása” (Grýla és Leppalúði gyermekei például elkezdtek ajándékokat hagyni a gyermekek cipőiben, ahogy a hazai hagyományban Szent Miklós), az elmúlt évtizedekben ennek ellentéte is megfigyelhető.

Az izlandi Nemzeti Múzeum szakértői a szigetország hagyománya nélkülözhetetlen részének tekintik a „félelmetes” alakokat, így Grýlát és családját is.

Grýla gyermekfőző üstjével egy izlandi skanzenben (kép forrása: Reddit)

Gyermekeit a 20. század második felében egyre gyakrabban kezdték az amerikai „Coca-Cola Télapóhoz” hasonlóan nagy, fehér szakállal és piros ruhában ábrázolni, a helyi hagyományok szakértői azonban aktívan igyekeznek ellensúlyozni az effajta folyamatokat.

Napjainkban a nagyobb városokban (a főváros Reykjavíkben, illetve az északon található Akureyriben nagyszabású utcai installációk is felállításra kerülnek a téli ünnepek idején, amelyek „korhű”, kora újkori ruházatban ábrázolják Grýlát, Leppalúðit és a többieket.

A fővárosi Nemzeti Múzeumban ilyenkor beöltözött munkatársak fogadják a látogatókat, és énekelnek karácsonyi dalokat a gyermekekkel.

A róluk szóló mesék prominens helyet foglalnak el az izlandi gyermeknevelésben – az óvodás korú gyermekek valósággal rettegnek tőlük, a különféle divattrendek ellenére sosem vesztek ki a köztudatból.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/87363/pics/15761548288603525_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?