Sosem hordott fegyvert Frank Costello, „a maffia miniszterelnöke”

Frank Costello a bíróságon (kép forrása: All That's Interesting)

Az általa ihletett Don Corleonéhoz hasonlóan Frank Costello politikusokat tartott a markában, nem volt hajlandó a drogkereskedelemben részt venni, és túlélt egy merényletkísérletet, amely kis híján sikerrel járt.

Fegyver és erőszak nélkül

A híres maffiózók többségétől három fő dologban különbözött: sosem hordott fegyvert, tanúskodott a szervezett bűnözésről az Egyesült Államok Szenátusa előtt az ötödik alkotmánykiegészítés (a bíróság előtti öninkriminálás elkerülésének joga) védelméről lemondva, és számos letartóztatása, börtönbüntetése és egy merényletkísérlet ellenére szabad emberként halt meg békésen, 82 éves korában.

Mindazonáltal „a maffia miniszterelnöke” a történelem egyik legsikeresebb bűnözője volt. Már A keresztapa című regény írója, Mario Puzo is őt vette alapul Don Vito Corleone karakterének megalkotásakor, és a regény megfilmesítésekor a Corleonét alakító Marlon Brando is Costello szenátusi meghallgatásán tanúsított modorából és viselkedéséből merített ihletet a szerephez – beleértve a filmben hallható jellegzetes, rekedtes hangot is.

Costello útja a csúcsra nem volt azonban akadályoktól mentes. Más maffiavezérekhez hasonlóan neki is küzdenie kellett, ebben azonban a többségnél jóval sikeresebbnek mondhatta magát – már csak azért is, mert minden harcot túlélt.

Frank Costello eredetileg Francesco Castiglia néven született Olaszországban, a calabriai Cosenza városában 1891-ben. Az amerikai olasz alvilág alapítóinak többségéhez hasonlóan gyermekként került az Egyesült Államokba családjával a 20. század első éveiben.

Édesapja a család többi tagjánál előbb vándorolt New Yorkba, és hozott létre az East Harlem negyedben (amelyet ma már az olasz hátterű bevándorlókat felváltó spanyol ajkú lakosokra való tekintettel Spanish Harlem, illetve El Barrio néven ismer a köznyelv) egy apró olasz élelmiszerboltot.

Nem sokkal az Újvilágba érkezésüket követően Costello bátyja a helyi utcai bandák egyikéhez csatlakozott, lopásokkal és más kisebb bűncselekményekkel szerezve magának hírnevet.

Costello egy fiatalkori rendőrségi fényképe (kép forrása: nationalcrimesyndicate.com)

Néhány év után Costello is követte őt, 1908 és 1918 között háromszor vették őrizetbe rablásért, illetve testi sértésért.

1918-ban hivatalosan is felvette a Frank Costello nevet, és feleségül vette ifjúkori szerelmét, egyben gyermekkori barátja húgát, a zsidó származású Lauretta Geigermant.

Még ugyanebben az évben tíz hónapot töltött börtönben rejtett fegyverviselésért, szabadulását követően döntötte el, hogy eltávolodik az egyszerű utcai bűnözéstől, és jövedelmezőbb, biztonságosabb kereset után néz.

Innentől fogva nem is viselt többé fegyvert, és ódzkodott az erőszakos bűncselekményektől. Számos bűntársával ellentétben ezt követően 37 éven át elkerülte a börtönt.

A szesztilalom győztesei

„Egyáltalán nem volt »puha«” – mondta róla később ügyvédje, „de »emberi« volt, civilizált volt, és elutasította a véres erőszakot, amelyben a korábbi főnökök kedvüket lelték.”

Börtönbüntetését követően a harlemi Morello bandában helyezkedett el, itt ismerkedett meg Charles „Lucky” Lucianóval, a Lower East Side-i olasz banda vezérével. Costello és Luciano azonnal barátságot kötöttek, és egyre jobban összevonták üzleti vállalkozásaikat.

Összeborulásuk során kapcsolatot teremtettek több más bűnszervezettel a városban, így a Vito Genovese és a Tommy Lucchese által vezetett bandákkal, illetve Meyer Lansky és Benjamin „Bugsy” Siegel zsidó bandavezérekkel.

Charles „Lucky” Luciano (kép forrása: thefamousbirthdays.com)

E széleskörű együttműködés éppen akkor kezdett beindulni, amikor 1919-ben az Egyesült Államok a 18. alkotmánykiegészítéssel bevezette a szesztilalmat.

A tilalmat a gyakorlatba ültető törvények meghozatala után nem sokkal Costellóék szervezete rendkívül nyereséges csempészvállalkozásba kezdett, melyet a legendás szerencsejátékos és az 1919-es országos baseballbajnokság „megbundázója”, Arnold Rothstein is támogatott.

A szeszcsempészet beindulása kapcsolatba hozta a vállalkozást az írekkel is, és a rumcsempész Bill Dwyer csatlakozásával létrejött a csak The Combined („az egyesültek”), avagy „a nagy hetes” néven ismert szervezet.

A Combined mélyen beette magát New York közigazgatásába, elsimította a hatóságokkal való konfliktusokat, és komplett hajóflottájával egyszerre 20 000 láda szeszes italt is képes volt mozgatni.

Hatalma csúcsán a Combined valósággal megállíthatatlannak tűnt. A parti őrség számos alkalmazottjának fizettek rendszeresen kenőpénzt, és hetente több ezer üveg tömény alkoholt szállítottak a városba. Azonban minél magasabbra törtek, annál több vesztenivalójuk is volt.

Costello szintet lép

1926-ban a hatóságok letartóztatták Costellót és Dwyert a parti őrség tisztjének megvesztegetése miatt. Az olasznak szerencséje volt, az ő ügyében az esküdtszék döntésképtelenné vált, míg az írt elítélték.

Dwyer börtönbe vonulása után Costello átvette a vállalkozás felügyeletét, ami igencsak zavarta az ír csempész addigi beosztottjait.

Bandaháború robbant ki azok között, akik szerint Dwyer éppen Costello miatt került börtönbe, illetve Costello hű követői között. A „manhattani sörháborúk” néven ismert konfliktus következtében a Combined felbomlott.

Kép forrása: notrecinema.com

Costello azonban nem hagyta, hogy ez akadályozza az előrejutásban. Lucianóval közösen továbbra is többféle vállalkozást üzemeltettek, köztük kaszinóhajókat, játékgépeket, és fogadóirodákat.

A bűnözőkkel való kapcsolattartás mellett Costello nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy jó viszonyt alakítson ki politikusokkal, bírókkal, rendőrökkel és más hivatalnokokkal, akikről úgy érezte, könnyebben áthidalhatóvá teszik az alvilág és a Tammany Hall, azaz a város politikai erőközpontja közötti szakadékot.

Kapcsolatainak köszönhetően Costellót hamar „a maffia miniszterelnökének” titulálták, aki képes bármilyen nézeteltérést elsimítani, és segíteni bárkinek, aki kéri.

1929-ben Costello, Luciano és a chicagói gengszter Johnny Torio nagyszabású találkozót rendeztek az amerikai szervezett bűnözés legmeghatározóbb alakjainak.

A találkozó az első lépést jelentette egy országos hálózat létrehozása felé, amely minden szervezett bűntevékenységet képes felügyelni és valamiféle rendet fenntartani az alvilágban.

Costello, Luciano és Torio mellett részt vett a találkozón Lansky és a New Jersey-i alvilág feje, Enoch „Nucky” Johnson is.

Lemaradt a meghívottak listájáról ugyanakkor az olasz maffia két fontos szereplője, Salvatore Maranzano és Joe Masseria – Costello tudta, hogy a két férfi nem híve az alvilági tevékenység országos összehangolásának, és a „régi” maffiarendszerben képzelték el a jövőt, az egyeduralomért való folyamatos harcban.

Egy új rend születése

Maranzano és Masseria ekkor éppen háborúra készült egymás ellen: Masseria próbálta kiterjeszteni hatalmát a többi New York-i olasz maffiacsaládra, és 10 000 dollár védelmi pénzt követelt Maranzano érdekeltségeitől.

A kibontakozó konfliktus a „castellamarei háború” néven vonult be a történelembe, Maranzano olaszországi származási helyére utalva.

Maranzano az „ifjaktól”, azaz Costellótól és Lucianótól kért segítséget Masseria törekvéseinek megállításához. A két fiatal maffiózó egyezséget kötött vele: megfogadták, hogy minden támogatást megtagadnak Masseriától, ha cserébe biztosak lehetnek abban, hogy Maranzano megöleti a törtető vezért.

Luciano 1948-ban (kép forrása: theconversation.com)

Joe Masseria néhány héttel később látványos leszámolás keretében vesztette életét egy Coney Island-i étteremben, Maranzano pedig nyeregben érezte magát: kijelentette, immár ő a „capo dei capi”, azaz a főnökök főnöke New Yorkban.

Costello és Luciano azonban nem gondolta komolyan a Maranzano alá való betagozódást – egyszerűen felhasználták a „régi rend” egyik hívét, hogy eltüntesse útjukból a másikat.

Masseria halála után nem sokkal Luciano két bérgyilkosa magát adóhatósági ügynöknek kiadva a New York Central Buildingben (a mai Helmsley Buildingben) lévő irodájában lőtte le Maranzanót. Ezzel gyakorlatilag véget ért a „castellamarei háború”, Costello és Luciano pedig új rendszert hoztak létre a New York-i olasz alvilágban.

A két „ifjú” vezetésével megalakult a „Bizottság” néven ismert tanács, amely a továbbiakban a Masseria és Maranzano háborújához hasonló konfliktusok elkerülését szolgálta – az új rendszerben senkinek sem volt érdeke a „capo dei capi” címre törnie.

Az egyezséget a New York-i „öt család” vezetői, azaz Luciano, Vincent Mangano, Tommy Gagliano, Joseph Bonanno és Joe Profaci, valamint a chicagói Al Capone és a buffalói Stefano Magaddino ütötték nyélbe.

A „Bizottság” jóváhagyására volt szüksége a továbbiakban az összes olasz maffiacsalád új főnökének, mielőtt elkezdhette gyakorolni hatalmát, továbbá gyilkosságokat és más fontos ügyeket is központilag tudtak intézni rajta keresztül a családok főnökei.

Építkezés a háttérben

A New York-i maffiacsaládok közül az események után formálisan a Luciano-család emelkedett ki, e szervezetben nevezték ki consigliere, azaz tanácsadó szerepre Costellót is. A gyakorlatban Costello vette át a család nyerőgép- és fogadóiroda-érdekeltségeinek felügyeletét.

Costello hamar páratlanul nyereségessé tette ezen vállalkozásokat, és megfogadta, hogy a város minden éttermébe, kávézójába, patikájába és benzinkútjára telepít legalább egy nyerőgépet.

Eme álma azonban nem valósulhatott meg: New York híresen keményvonalas új polgármestere, Fiorello La Guardia szívügye volt az olasz származás lakosokra szégyent hozó maffia felszámolása, és ahol csak tudta, akadályozta tevékenységüket.

Costello barátjával, Walter Winchellel 1951-ben, egy héttel a szenátusi meghallgatás után (kép forrása: nationalcrimesyndicate.com)

Ennek egyik nagy médiafigyelmet kiváltó epizódja volt, amikor La Guardia az egész városban egyenként „levadászta” Costello nyerőgépeit, és gyakran személyesen, újságírók és fényképészek kereszttüzében zúzta szét kalapáccsal és dobta hajóról a vízbe őket.

Costellónak új biztos bevételi forrás után kellett néznie. Első lépésként elfogadta Louisiana állam kormányzója, Huey Long ajánlatát: nyerőgépeket telepíthetett szerte a déli államban, és az ezekből származó bevétel tíz százaléka őt illette.

Azonban miközben Costello már más államokban építkezett, „Lucky” Lucianónak éppen kifogyóban volt a szerencséje: La Guardia arra utasította a New York-i hatóságokat, hogy bármilyen ürügynél fogva tartóztassák le a maffiavezért.

A „nyerő” vád végül a prostitúció szervezése volt, amely miatt nem csupán őrizetbe vették, de 1936-ban 30-tól 50 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték Lucianót. Ezt követően átmenetileg helyettese, Vito Genovese vette át a Luciano-birodalom irányítását, ő azonban egy éven belül jobbnak látta Olaszországban menedéket keresni.

Az addigi főnökök kompromittálódásával a consiglierére hárult a maffiacsalád ügyeinek továbbvitele. Frank Costello ehhez igen alaposan kiépített hátországgal rendelkezett: már nem csupán louisianai nyerőgép-vállalkozásából, de Kubában és Floridában fenntartott illegális kaszinóiból is (melyeket Lansky felügyelt) óriási bevételekre tett szert.

Békéből felfordulás

Costello virágzó uralma kitartott egészen a második világháború utáni évekig. A háború azonban változásokat idézett elő: Lanskyn keresztül a börtönben ülő Luciano kapcsolatait felhasználva segített az amerikai kémelhárításnak, amiért 1946-ban szabadon bocsátották azzal a feltétellel, hogy elhagyja az országot – Luciano egészen 1962-es haláláig Nápoly környékén élt, alapos rendőri megfigyelés alatt.

A háború az Olaszországban önkéntes száműzetésben élő Genovese számára is változást hozott: az addig magát a Mussolini-rendszer feltétlen hívének mutató maffiózó a szövetséges csapatok bevonulásával egyszerre az amerikai katonai hírszerzés segítségére sietett, ahol nem tudtak múltjáról, így elfogadták szolgálatait.

Vito Genovese 1959 körül (kép forrása: Wikimedia Commons)

1944-ben egy korábbi maffiatag, Jerry Rupolo lebuktatta Genovesét azzal az 1934-ben elkövetett gyilkossággal kapcsolatban, amely miatt korábban jobbnak látta Olaszországba költözni.

Genovesét letartóztatták és az Egyesült Államokba vitték, azonban a lehetséges tanúk közül többen hirtelen rejtélyes gyilkosságok áldozatává váltak, így Rupolón kívül nem volt kire támaszkodnia a vádnak: Genovese szabad ember volt, immár ismét New Yorkban.

Az erőszakos átrendeződést megelőzendő, Lansky összehívta a Bizottságot 1946 decemberében. Az olasz–amerikai maffiacsaládok vezetői – hogy az Egyesült Államokból kitiltott Luciano is jelen lehessen – Kubában, a havannai Hotel Nacionalban szálltak meg egy héten át. A gyűlés hivatalos ürügye Frank Sinatra havannai koncertje volt.

A konferencián újra megerősítésre került az egyszemélyi „capo dei capi” általi vezetés elutasítása, Luciano pedig egyértelműen tudtára adta Genovesének, hogy a Luciano-család nem szándékozik visszahelyezni őt korábbi pozíciójába, és meg kell elégednie a szervezetben betöltött alacsonyabb beosztással.

A havannai konferencia egy másik fontos tényre is fényt derített: míg Luciano (és Genovese) egyáltalán nem zárkóztak el a narkotikumokkal – ekkoriban elsősorban heroinnal – való kereskedelemtől, Costello teljességgel elutasította azt.

Ellentétek és a meghallgatás

Genovese nem volt hajlandó elfogadni a neki osztott lapokat: eltökélt szándéka volt, hogy átvegye a hatalmat Costellótól. Megalázónak tartotta, hogy a Luciano-család korábbi főnökhelyetteséből egyszerű capo lett, néhány beosztott „katonával”.

Frontális támadást azonban nem indíthatott: Costello rendkívül népszerű volt a családban, uralma konfliktusoktól mentes és mindenki számára jövedelmező volt.

Nagy vonalakban elmondható, hogy Genovese törekvéseit főként a család erőszakosabb bűncselekményekkel foglalkozó tagjai támogatták, míg a békés, illetve legitim vállalkozások résztvevői egyöntetűen Costello mellett álltak.

Közeli szövetségese, Joe Adonis figyeli Frank Costello kezeit a televízióban a meghallgatás idején (kép forrása: Pinterest)

Az utóbbiak ereje és befolyása volt a nagyobb, ráadásul Costello mellett állt helyettese (egyben unokatestvére), Guarino „Willie Moore” Moretti, aki „katonák” sokaságának parancsolt New Jersey-ben. Genovese kénytelen volt várni.

A fordulópont 1950-ben jött el: az Egyesült Államok Szenátusa nagyszabású vizsgálatot indított a szervezett bűnözéssel kapcsolatban, Estes Kefauver tennesseei szenátor vezetésével.

A tanúk százait beidéző vizsgálat a Kefauver-meghallgatások néven vált ismertté: 600-nál is több gengsztert, stricit, bukmékert, politikust és a maffiával kapcsolatban álló ügyvéd tanúskodott a törvényhozás felsőháza – és a televíziós közvetítés nézői – előtt.

Costello az idézett tanúk között igazi sztár volt – ő volt az egyetlen, aki önként feladta az ötödik alkotmánykiegészítés által nyújtott védelmet, azaz azon jogot, hogy az ember elutasítsa bármely kérdés megválaszolását, ha a válasz saját magára nézve terhelő lenne.

Costello ettől azt remélte, hogy bebizonyíthatja: teljesen legitim üzletember, akinek nincs rejtegetnivalója. Habár az egész országban az a hír járta, hogy egész New York államban nem lehet egyetlen bírót sem kinevezni az ő jóváhagyása nélkül, megpróbálta az elit, és nem az alvilág tagjaként feltüntetni magát a szenátus előtt.

Döntése hibának bizonyult. Habár a meghallgatás a televíziós kamerák kereszttüzében, nevének felvállalásával zajlott, az operatőrök Costellónak csupán a kezét mutatták. Óvatosan fogalmazta meg válaszait, az eseményt figyelemmel kísérő pszichológusok pedig megjegyezték, hogy igencsak idegesnek tűnt.

A meghallgatás vége felé a bizottság a következő kérdést tette fel: „Mit tett Ön az országáért, Mr. Costello?”

A válasz a meghallgatások során igen ritka nevetést váltott ki a jelenlévőkből: „Befizettem az adómat!” A Luciano-család főnöke nem sokkal később kisétált a meghallgatásról.

A nehéz ’50-es évek

Costellón kívül a maffiatagok közül egyetlen ember beszélt nyíltan a meghallgatásokon: unokatestvére és helyettese, „Willie” Moretti.

A férfi többnyire viccelődött a meghallgatási bizottság tagjaival, azonban néhány, Costello számára is kellemetlen részletet is elejtett a Luciano-családról. Egyesek szerint Moretti viselkedése a szifilisz által előidézett mentális leépülésnek volt köszönhető.

A meghallgatáson elmondottak és az idő előtti távozás kényszerpályára állította Costellót: előbb Moretti 1951. októberi megöletésének vádjával tartóztatták le (a gyilkosságot valójában nem ő egyedül, hanem a Bizottság rendelte el központilag), majd a szenátus megsértésével vádolták meg a meghallgatásról való távozása miatt.

A merénylő, Vincent Gigante bilincsben 1957-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Costellót 1952 augusztusában 18 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelyből 14-et le is töltött, majd 1954-ben adóelkerülés vádjával öt évre ítélték. 11 hónap letöltését követően sikeresen fellebbezett, és ismét szabadon engedték.

Costello az 1950-es évek közepére csaknem 40 év kihagyás után összesen több mint két évet töltött börtönben, és leghűbb társa, Moretti nélkül maradt. Ennél azonban még tovább is romlott a helyzete.

1956-ban egy fontos szövetségese, Joe Adonis a börtön helyett az Olaszországba való deportálást választotta, így Costello hatalmának egy újabb fontos pillére szűnt meg. Vito Genovese elérkezettnek látta az alkalmat a cselekvésre.

1957. május 2-án Costello éppen a jellegzetes ikertornyairól ismert Majestic apartmanház földszintjén sétált a lift felé, amikor egy hangot hallott maga mögül.

A korábban ökölvívóként híressé vált Vincent „az Áll” Gigante volt az, aki pisztollyal a kezében így szólt: „Ezt neked, Frank!”

Costello bekötözött fejjel, véres ruhában a merényletkísérlet után (kép forrása: dailytelegraph.com.au)

Éppen Gigante kiáltásának volt köszönhető, hogy Costello túlélte a támadást: ahogy elfordította fejét, a lövedék éppen csak súrolta azt. A maffiavezér mindazonáltal elesett, Gigante pedig azt hitte, sikerrel járt, és elhajtott.

A közvélemény megrökönyödésére a nyomozás során Costello nem volt hajlandó megnevezni támadóját, és végül a háttérben békét kötött Genovesével: cserébe azért, hogy megtarthatta New York-i legális vállalkozásait, valamint más államokban működő érdekeltségeit, Costello átadta a Luciano-család vezetését Genovesének.

„Nyugdíjas” évek

Costellót ezt követően névleg egyszerű „katonává” fokozta le a szervezet, azonban senki sem tekintett rá másként, mint a legnagyobb főnökök egyike.

Továbbra is New Yorkban lakott, ahol gyakran fogadott a tanácsáért folyamodó maffiózókat, emellett azonban főként kertészkedéssel foglalkozott, versenyekre is nevezve alkotásaival. Élete végéig változatlanul „a miniszterelnökként” tartották számon.

Kép forrása: themobmuseum.org

1961 februárjában egy korábbi bírósági ítélet elleni sikertelen fellebbezés után az amerikai Legfelsőbb Bíróság megfosztotta Costellót állampolgárságától, 1964-ben azonban szintén a Legfelsőbb Bíróság akadályozta meg – technikai hibára hivatkozva – deportálását.

Costello 1973. február elején szívrohamot kapott manhattani lakásán, és kórházban hunyt el február 18-án, 82 évesen. Temetésén 50 ember vett részt, köztük rokonok, barátok, de több rendőr is.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/86537/pics/15746839031245587_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?