Róma szolgálatában juthattak különleges ékszerekhez a kaukázusi alánok

Kép forrása: thehistoryblog.com / Joint North Caucasian Archaeological Expedition

Nagyszámú római készítésű ékszerrel eltemetett alán nő maradványaira bukkantak régészek Oroszország észak-kaukázusi régiójában, Kabard- és Balkárföldön. A körülbelül 2000 évvel ezelőtt élt asszony mellett mások is nyugodtak a sírban, vélhetően egyazon család tagjai voltak.

Anna Kagyijeva, a Zajukovo–2 régészeti lelőhely vezető régészének elmondása szerint „az ujjain található két gyűrűt igen összetett technikával készítették.” A régész szerint „nincs kétség afelől, hogy az ékszerek római készítésűek”.

A két gyűrűt áttetsző fehér üvegből öntötték, és aranyszínű üvegszálak futnak végig rajtuk, középen pedig sötétebb színű üvegből készült berakással rendelkeznek.

Az egyik üveggyűrű (kép forrása: thehistoryblog.com / Joint North Caucasian Archaeological Expedition)

Kagyijeva hozzátette: „Ezek a korban igen drágák lehettek, és szinte felbecsülhetetlen értékűek a barbár világban, mivel az Észak-Kaukázusban ekkoriban nem létezett üveggyártás.”

A nő által viselt cipőn szintén üvegből készült gyöngyök találhatók, ezek a karneol nevű narancsszínű kalcedonkristályt is tartalmazzák.

Az ametisztmedál (kép forrása: thehistoryblog.com / Joint North Caucasian Archaeological Expedition)

A nő emellett egy világos színű ametisztmedált is viselt, amelynek foglalata aranyból készült. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy az észak-kaukázusi gazdag harcosok igen drága ékszerekkel ajándékozták meg szeretteiket” – mondta el Kagyijeva.

Az ékszereket viselő asszony mellett három férfi maradványait találták meg a sírban, egyikőjük biztosan harcos volt. Ő egy jellegzetes, úgynevezett Aucissa típusú ruhakapcsot, azaz fibulát viselt, ilyeneket legtöbbször római katonák sírjaiban találni.

A sírban talált további ékszertöredékek (kép forrása: thehistoryblog.com / Joint North Caucasian Archaeological Expedition)

A férfi emellett két római csatot is viselt, az egyik bronzból, a másik ezüstből készült. A sírban egy római lóféket is találtak a régészek.

Kép forrása: dailymail.co.uk / Joint North Caucasian Archaeological Expedition

Lehetséges, hogy e római tárgyak hadizsákmányként kerültek az alánokhoz, azonban a régészek valószínűbbnek tartják, hogy a harcosként azonosítható férfi római szolgálatban állt.

„A nő vélhetően közeli rokona volt a harcosoknak – anya, feleség vagy testvér –, mert a sír egy családi temetkezést takar.”

Kép forrása: dailymail.co.uk / Joint North Caucasian Archaeological Expedition

Az alánok a Kr. u. 1. század során vándoroltak a ponto-kaszpi sztyeppére, majd telepedtek le a Kaukázus északi előhegységeiben. A velük szomszédos szarmaták területére való betöréseik során a két kultúra temetkezési szokásai között keveredés történt, ami a Zajukovo–2 lelőhelyen található sírok közül többen is kimutatható. A sírok feltárása és elemzése tovább folyik.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/86307/pics/15742487111243502_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?