Nem ehették meg, de szentként tisztelték a mangót a kínaiak Mao alatt

Jellegzetes kínai propagandaplakát, középpontban egy tál mangóval (kép forrása: chineseposters.net)

1968 augusztusában valóságos mangóláz kerítette hatalmába Kína lakosságát: a gyümölcsöt versekben magasztalták, oltárokon imádták, és valóságos ereklyeként hordozták körbe az országban. Az emberek mangókkal fényképezkedtek, mangó alakú csészékből itták a teát, és „Mangguo” márkájú cigarettát szívtak. Mi vezetett ehhez a különös kultuszhoz?

Véres anarchia

Kujcsou tartományban egy alkalommal több ezer földműves verekedett össze egy mangót ábrázoló fekete-fehér fényképen. A helyzet iróniája, hogy az egzotikus gyümölcs újdonsült rajongóinak nagy része sohasem kóstolhatta meg azt – néhány hónappal korábban még a létezéséről is kevesen tudtak.

A kínai „mangókultusz” a Mao Ce-tung úgynevezett „kulturális forradalma” (amely hivatalosan 1966-tól 1969-ig tartott, valójában azonban csak Mao 1976-os halálával ért véget) által keltett erőszakos zűrzavar közepette jött létre, amikor a rendszerhez hű szervezetek éveken át igyekeztek erőszakkal kigyomlálni a kapitalizmus, illetve a hagyományos kínai kultúra és gondolkodás minden nyomát a társadalomból.

Mao legitimitását erőteljesen aláásta az ezt megelőző „nagy ugrás” (1958-1960) kudarca. A mezőgazdasági és ipari életet átalakító intézkedéssorozat országos éhínséghez, és a becslések szerint legalább 18 millió, de akár 56 millió ember halálához is vezethetett.

Ingatagnak tűnő hatalma megszilárdítása és az időközben felbukkant politikai riválisai ellehetetlenítése érdekében Mao felszólította a kínai ifjúságot, gyomlálja ki a „kapitalista úton járókat”, és törölje el a „feudális múlt” nyomait.

A felhívást diákok milliói fogadták nagy lelkesedéssel, ők lettek az úgynevezett „vörösgárdisták”. Katonai egyenruhában, vörös karszalagokkal járták az országot, és semmisítettek meg felbecsülhetetlen kulturális értékeket, bántalmazták a „burzsoá” módon öltözködőket, de még a „régiesnek” tartott állatfajok példányait is lemészárolták. Az „osztályellenségnek” tekintett embereket nyilvános gyűléséken alázták és kínozták meg, számos esetben halálos kimenetellel.

Vörösgárdisták olvassák az „Idézetek Mao Ce-tung elnöktől” című könyvet, avagy „A vörös könyvecskét” egy tömeggyűlésen (kép forrása. ThoughtCo)

„Annyi embert láttam meghalni a kulturális forradalom miatt. Emberek haltak meg a szemem láttára” – emlékezett vissza a ma az Egyesült Államokban élő Zhang Hongtu festő és szobrász, aki Kínában élte át a zűrzavaros éveket. „Láttam, amint a Mao elveit követő diákok kínai és nyugati könyveket hordanak egy kupacba, és egyszerűen felgyújtják. Nem kulturális forradalom volt ez, csupán pusztították a kultúrát.”

A vörösgárdistákat mindössze a Mao iránti feltétlen hűségük kötötte össze, így hamar egymással marakodó frakciókra oszlottak, anarchikus és erőszakos állapotokat idézve elő országszerte. Két év vérontás után Mao úgy döntött, megfékezi megveszett követőit.

Hatalomátadás a forradalomban

1968. július 27-én a pártfőtitkár 30 000 gyári munkást rendelt a pekingi Csinghua Egyetemhez, amely addigra két vörösgárdista csoport csataterévé vált. Habár a lázongó diákok mindössze 400-an voltak, a felkészületlen munkásokat eleinte hatékonyan távol tartották.

A csupán Mao-képekkel felszerelt munkásokat a diákok téglákkal, házi készítésű lándzsákkal és pokolgépekkel, valamint kénsavval dobálták, többük halálát és több száz súlyos sebesülést okozva. Végül a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg segítségével számolták fel a vörösgárdisták ellenállását.

Hálája jeléül Mao az egyetemet visszafoglaló munkásoknak egy láda mangót küldött, amelyet nem sokkal korábban kapott ajándékba a pakisztáni külügyminisztertől. Az ajándékhoz mellékelt üzenetben kijelentette: ettől fogva a munkásokat illeti a forradalom vezetése.

A Csinghua Egyetemnél történtek után megajándékozott munkások a Maótól kapott mangókkal és „A vörös könyvecske” példányaival. A gyümölcsök elé helyezett üzeneten az áll: „Tisztelettel kívánunk Mao elnöknek örök életet!” (kép forrása: collectorsweekly.com)

„Mao igen ritkán nyújtott át bármiféle ajándékot, így ez a munkások felé igen erős gesztusnak számított” – mondta el Alfreda Murck művészettörténész, a zürichi Museum Rietberg „Mao aranymangója és a kulturális forradalom” című kiállításának kurátora.

„Kevesen hallották korábban a „mangó” szót is, nem hogy találkoztak volna a gyümölccsel” – mondta el Vang Hsziaoping, az azonos című könyv szerzője. „A ritka és egzotikus ajándék nagyfokú izgalmat keltett az emberekben.”

„A munkások úgy döntöttek, nem eszik meg a gyümölcsöket” – mondta Murck. „Egész éjszakákon át ébren maradtak, és nézegették, simogatták, szagolgatták a mangókat. Fogalmuk sem volt, hogy micsodák, de mivel Maótól kapták őket, a gyümölcsök teljességgel lebilincselték őket.”

A következő napokban a hadsereg képviselői a példásnak tartott gyárakba is vittek mangókat, amelyeket az ottani munkások igyekeztek megőrizni az utókor számára. A Pekingi Népi Nyomdaügynökség dolgozói az övéket egy üveg formaldehidbe helyezték, ez azonban idővel elfeketedett és összesorvadt, akár egy nagy mazsola.

A Pekingi Textilgyár munkásai az ő szent ajándékukat viasszal vonták be, a védőréteg alatt azonban néhány nap után változatlanul rothadásnak indult a gyümölcs. A munkások ezután óvatosan meghámozták, húsát pedig egy nagy üstben forralták szét. Ezt követően a gyárban egy úrvacsoraszerű szertartást rendeztek, amelyen minden dolgozó egy kanálnyival ihatott a drága elixírből.

A kínai kultúrában erős hagyománya van a különféle ételekhez társított szimbolikus jelentéseknek, emiatt különösen nagy jelentőségre tett szert a Mao által adományozott mangó. Az egzotikus gyümölcsöt a kínai mitológia halhatatlanságot adó gombáihoz, illetve barackjához hasonlították – ebben az értelmezésben Mao saját hosszú életéből adott önzetlenül a munkásoknak.

A szent gyümölcs

A mangókultusz hamar továbbterjedt a munkásoktól a szélesebb társadalomba. Az emberek a mangó szimbólumában látták a reményt, hogy a kulturális forradalom káosza véget ért (erre a valóságban még várniuk kellett).

„Az volt az általános benyomás, hogy Mao azzal, hogy közbelépett a Csinghua kampuszán folyó erőszak kapcsán, a máshol zajló erőszaknak is hamarosan vége” – mondta el Murck.

Valójában Mao jóval kevésbé nemes indíttatásból küldte szét ajándékait. „Nem szerette a gyümölcsöket, így a mangókat sem állt szándékában megenni” – mondta Murck. „Teljesen váratlan fejlemény volt, hogy ilyen csodálattal és lelkesedéssel fogadják majd őket. Valóságos ajándék volt ez a propagandagépezet számára.”

Mangót ünneplő munkások egy propagandafotón (kép forrása: dw.com)

A gépezet pedig nem volt rest: a kommunista párt hamar megtette a gyümölcsöt annak szimbólumává, hogy a vörösgárdisták átadják hatalmukat a munkásoknak. Mangóábrázolások jelentek meg a propagandaplakátokon, leggyakrabban egy új jelmondat kíséretében: „Mindenben a munkásosztályé kell, hogy legyen a vezető szerep.”

Az ünnepi felvonulásokon is feltűntek az óriási papírmasé mangók, és üvegszekrénybe helyezett, viaszból készült műmangókat osztogattak kitüntetésként Kína minden táján. A pénz nem volt akadály: mangókat (vagy azok utánzatait) szállították országszerte nagygyűlésekre repülővel, különvonattal és egy erre a célra létrehozott teherautóflottával is.

Habár az emberek nagy részében valódi örömöt keltett az új szimbólum, e tömegrendezvények erősen kötelező jellegűek voltak: az északkeleti Tacsing városban, Hejlungcsiang tartományban az olajipari munkásokat télvíz idején fűtetlen buszokra rendelték, és a –30 fokos hidegben is a helyi „mangógyűlésre” vitték őket.

„Nem tudom, az emberek közül hányan imádták szívből a mangót” – mondta Zhang. „Egyszerű módja volt a Mao elnök iránti hűség kifejezésének, egyúttal az önvédelemnek. Ha nem játszottad a szerepet, nem csupán megkritizáltak mások, de meg is öltek.”

A kellő tisztelet ki nem mutatásának következményei igen súlyosak voltak. Vang elmondása szerint egyik kollégáját „megfeddték felettesei, amiért nem tartotta stabilan a gyümölcsöt, ami a tiszteletleség jele volt a Nagy Vezető irányába.”

Munkások és vörösgárdisták róják le tiszteletüket egy vitrinbe helyezett mangó (vagy annak utánzata) előtt (kép forrása: dw.com)

Murck egy 2007-es írásában dokumentált egy halálos esetet Szecsuan tartományból: egy férfit végighurcoltak az utcán, majd kivégeztek, amiért a mangót az édesburgonyához hasonlította.

Másfél évvel később a mangóláznak már nyoma sem volt Kínában: miután a vörösgárdisták tevékenységét korlátozó intézkedések szilárdan érvénybe léptek, a gyümölcs eltűnt a hivatalos propagandából. A viaszból készült mangóutánzatokat – miután elvesztették „szentségüket” – sokan felhasználták kanócok bevonására, s az emberek e házi készítésű gyertyákkal világítottak áramszünetek idején.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/86235/pics/15741622956232299_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?