Lázban tartották Amerikát egy bostoni szélhámos „szellemfotói”

Kép forrása: history.com

Az Egyesült Államok történelmében kétségtelenül az egyik legmegrázóbb időszak az ország minden háborújánál több elesettel járó polgárháború volt. A gyász valamilyen formában szinte minden amerikait érintett, ennek pedig fontos szerepe volt a 19. század második felében kibontakozó spiritualista mozgalom felemelkedésében – rengetegen akarták hinni, hogy szeretteik a túlvilágról képesek kapcsolatba lépni velük. Ebben a közegben találta meg szerencséjét egy szélhámos bostoni fényképész, William Mumler is.

Beszélnek-e a holtak?

Amikor az 1860-as években először megjelent a „szellemfotózás”, az ország lakossága 620 000 halottat gyászolt.

Az amerikaiak minden lehetőséget megragadtak, amely azt ígérte, kapcsolatba léphetnek elvesztett szeretteikkel: önjelölt médiumok tartottak szeánszokat, amelyeken állításuk szerint beszélni tudtak a holtakkal, és a fényképezés új keletű technológiájának olyan skrupulusok nélküli felhasználói, mint Mumler, szeretteik szellemével készítettek fotókat vendégeikről.

A Smithsonian Intézethez tartozó Amerikai Történelem Nemzeti Múzeumának vallástörténeti kurátora, Peter Manseau elmondása szerint Mumler nyilvánvalóan csaló volt, azonban pontosan nem sikerült még megállapítani, hogyan készítette különleges fotóit.

William Mumler (kép forrása: Wikimedia Commons)

A történész szerint mindazonáltal nem szabad lebecsülni azt a lelki megnyugvást, amelyet a spiritualizmus sokak számára nyújtott ekkoriban.

„Valódi vallásos mozgalom volt, amely igen sokat jelentett az emberek számára egy olyan időszakban, amikor a nemzet korábban soha nem tapasztalt mértékű gyászon és veszteségeken ment keresztül” – mondta Manseau.

A történész elmondása szerint Mumler egyfajta „konyhai kotyvasztó” volt – amatőr vegyész és gyógyíthatatlan vállalkozó szellem, aki egy időben saját házi „elixírt” próbált forgalmazni a diszpepszia nevű emésztési panasz gyógyítására.

A szakmáját tekintve ezüstvésnök Mumler egyszer úgy döntött, kipróbálja magát a fotográfia világában – az új technológia nem csupán a csodával határosnak számított a korban, de az emberek jelentős összeget is hajlandók voltak fizetni egy-egy képért. Mumler esetében vélhetően ez utóbbi megfontolás nyomott többet a latban.

Kép forrása: hyperallergic.com

Miközben gyakorlásképpen önmagáról készített portréfotókat, az egyik elkészült képen megmagyarázhatatlan furcsaságot tapasztalt: habár egyedül volt a szobában a kép készítésekor, a fotón úgy tűnt, mintha állna mellette egy alak – egy „fényből való leány”. Mumler megmutatta a képet egy spiritualista ismerősének, aki megerősítette, hogy a leány kétségkívül egy halott szelleme volt.

Sikeres vállalkozás

Manseau elmondása szerint Mumlernek különleges tehetsége volt az önpromócióhoz, a rejtélyes „szellemfotó” pedig hamarosan nem csak a különféle spiritualista folyóiratokban, de az országos hírlapokban is megjelent.

Boston lakói kígyózó sorokban kezdtek összegyűlni a férfi apró fotóstúdiója előtt, hogy akár tíz dollárt (egy átlagos fénykép ekkoriban egy dollárba került) is fizessenek egy halott szerettük szellemével való fotóért.

Kép forrása: smithsonianmag.com

„Mumler igyekezett úgy eladni magát, mint aki maga sem tudja megmagyarázni, mi történik, vagy hogy miért pont neki sikerül ilyen képeket készítenie” – mondta el Manseau. „Ugyanannyira letaglózta őt is, mint bárki mást, hogy kamerája egyszer csak képessé vált szellemek megörökítésére is.”

A stúdióba érkező vendéget Mumler elsőként arról tájékoztatta, hogy nem tud garanciát vállalni arra, hogy egy elhunyt szelleme valóban megjelenik majd a fotón – nem „parancsolt a szellemeknek”, azok szerinte „kedvük szerint jöttek és mentek”.

Ha pedig egy fotó nem a kívánt eredményt hozta – egy elesett fivér alakja helyett például egy idős nőé jelent meg –, a férfi segített a vendégnek kutakodni emlékei között, életéből mely elhunyt lehet az, aki leginkább kapcsolatba kívánhat lépni az élőkkel.

Mivel a fényképészet annyira új találmány volt még ekkoriban, keveseknek állt rendelkezésére másik fénykép az állítólagos elhunytakról, amelyet összevethettek volta a Mumler képein megjelenő alakokkal.

Kép forrása: newyorker.com

Az autodidakta „szellemfotós” tevékenysége azonban már a kezdetektől vonzotta a szkeptikusokat is. A képek manipulálása másoknak is eszébe jutott már, egyes fotósok pedig nyíltan kísérleteztek a dupla exponálással, illetve a negatívok egymásra helyezésével – e trükkök Mumleréhez igen hasonló eredményeket tudtak produkálni.

Egy napon Boston egyik legtapasztaltabb fotográfusa, J.W. Black is megjelent Mumlernél, és demonstrációt kért, meglehetősen szkeptikus hozzáállással. Beült a „szellemfotós” fényképezőgépe elé egy portré erejéig, és éles szemmel figyelte Mumler minden mozzanatát, beleértve az előhívás folyamatát is.

Black először saját körvonalát látta megjelenni az üvegnegatívon, majd egy másik emberét is, aki mögötte állt. Lehetséges volt, hogy Black édesapja volt az, akit 13 évesen veszített el? Semmiféle magyarázatot nem talált a jelenségre. Amikor ki akarta fizetni a képet, Mumler visszautasította. A megilletődött Black az elkészült képet szorongatva távozott.

Hézagok a történetben

Ahogy azonban telt az idő, egyre több bizonyíték gyülemlett fel, amely ellentmondott Mumler állításainak. Előfordult például, hogy elkészített egy „szellemfotót” egy nő számára, aki fivérét veszítette el a polgárháborúban – a fivér azonban később élve hazatért.

A hívő spiritualista nő azonban ezután sem vádolta meg a fotóst csalással – egy őt összezavarni akaró „gonosz szellem” tevékenységének tudta be a történteket.

Más esetekben nem volt ilyen egyszerű kibújni a vádak alól: amikor egy férfi vendég az egyik „szellemben” felismerte saját felesége alakját – aki nem csak, hogy életben volt, de nemrég maga is járt Mumler stúdiójában – nyilvánvalóvá vált, hogy a „szellemfotós” korábbi negatívok segítségével helyez „új” alakokat képeire.

Kép forrása: blogs.getty.edu

Mumler egyre forróbbnak érezte lába alatt a talajt, ezért 1869-ben megpróbálta New Yorkba áthelyezni tevékenységét – itt azonban hamar letartóztatták, és csalás vádjával állították bíróság elé. A New York-i ügyészek szakértők egész hadát szólították tanúként, ők pedig kilencféle módszert is felsoroltak, amellyel Mumler „szellemfotói” készülhettek.

A szemfényvesztések és átverések legnagyobb korabeli szakértője, a mutatványos P.T. Barnum bemutatott a tárgyaláson egy saját magáról készült képet, amelyen a meggyilkolt Abraham Lincoln elnök szelleme látható mögötte.

Az esküdtszéket azonban még ez sem győzte meg. Érvelésük szerint bár Mumler számtalan módon hamisíthatta képeit, sohasem kapták rajta ilyesfajta tevékenységen, és nem volt konkrét bizonyíték arra, hogy a felsorolt hamisítási eljárások valamelyikét alkalmazta volna. Emellett a védelem is igyekezett hatni az esküdtekre azzal, hogy a valóságnál jóval tágabbnak állította be a fotográfia lehetőségeit.

„A védelem amellett érvelt, hogy az emberi találékonyság láthatóan olyan dolgokra is képes, amelyek egy emberöltővel korábban még varázslásnak tűntek volna” – mondta Manseau. „Hogyan mondhatjuk tehát, hogy a fotográfia biztosan nem képes erre is?”

A szellemektől az újságokig

Mumlert végül felmentették, és visszaköltözött Bostonba. Nem tért vissza a „szellemfotózáshoz”, ehelyett másra fókuszálta csillapíthatatlan találékonyságát: előállt az úgynevezett Mumler-eljárással, amely a történelem során először lehetővé tette fényképek újságokban való nyomtatását, forradalmasítva az újságírást.

Mielőtt azonban végleg felhagyott volna a rejtélyes szellemalakok fotózásával, nem mást fogadott stúdiójában vendégként, mint a meggyilkolt elnök özvegyét, Mary Todd Lincolnt.

A híres Lincoln-fotó (kép forrása: newyorker.com)

1870-ben, öt évvel az elnök halála után már sorra nyerték a csatákat a szkeptikusok mind a „szellemfotósok”, mind a különféle médiumok ellen, azonban a volt first lady – más elkötelezett spiritualistákhoz hasonlóan – továbbra is hinni akart az élőkkel kommunikáló szellemvilágban.

Mumler kétségtelenül leghíresebb fotóján a feketébe öltözött apró termetű özvegy egy széken ül, miközben mögötte fénylő fehér alakként jelenik meg elhunyt férje, kezét az asszony vállaira téve.

„Ez volt az utolsó fénykép, amely életében készült róla” – mondta Manseau. „Senki sem tántoríthatta el abból a hitéből, hogy Abraham Lincoln továbbra is ott volt az oldalán.”

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/85315/pics/15725216933239319_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?