Több súlyosan környezetszennyező találmányért is egyetlen ember a felelős

Thomas Midgley Jr. (kép forrása: All That's Interesting)

A történelem során az emberiség legtöbb találmánya azért született, hogy könnyebbé tegye a mindennapi teendőket. Más találmányok, mint például a gőzmozdony, a könyvnyomtatás, vagy a számítógépek forradalmasították a mindennapi életet. Megint mások – feltalálójuk minden jó szándéka dacára – balul sültek el, és hosszú távon károsnak bizonyultak. Ez utóbbi kategória legveszélyesebbjei közül többet is egyetlen ember hozott létre: Thomas Midgley Jr., egy ártatlannak tűnő, szemüveges kémikus a Pennsylvania állambeli Beaver Fallsból.

Ismert veszélyek

Midgley agyszüleménye volt az ólmozott benzin és a klorofluorkarbonok (CFC-k) is, amelyek napjainkban a környezetre legveszélyesebb anyagok közé tartoznak. Életében több díjat is kapott előremutató találmányaiért, az utóbbi évtizedek kutatásai azonban már kimutatták, hogy az autókban használt ólmozott benzin és a hűtőszekrényekben, valamint aeroszolok hajtógázaiban használt CFC-k károsak a környezetre, és mérgezik az emberi szervezetet is.

Az 1889. május 18-án született Midgley 1911-ben szerzett gépészmérnöki diplomát a Cornell Egyetemen. 1916-ban csatlakozott a General Motors Delco kutatólaboratóriumához, ahol Charles Kettering vezénylete alatt az automobil-konstrukciók javításán dolgoztak. Midgley területe a motorkopogás leküzdése volt.

A kopogás komoly probléma volt a 20. század eleji autómotorokban. Amikor egy motor megközelítette a terhelhetősége maximumát, koppanó hangokat kezdett hallatni, amelyek akár katasztrofális problémát is jelezhettek.

Hosszas tanulmányozás után Midgley rájött, hogy a tetraetil ólom (TEL) adalékként való alkalmazásával szinte teljesen megszüntethető a jelenség, ráadásul az új adalékanyag a motorteljesítményre és ezáltal az elérhető sebességre is jótékony hatással volt.

A General Motors első Chevrolet márkájú autója (kép forrása: dbusiness.com)

A tetraetil ólom a GM és más autógyártók, valamint az olajvállalatok támogatásával 1923. február 1-jén került piacra Ethyl márkanéven. A GM és a Standard Oil olajvállalat közös vállalkozást alapítottak Ethyl Corporation néven, amely az új üzemanyag gyártását és forgalmazását bonyolította. Midgley ennek az egyik alelnöke lett, és az igazgatótanácsban is helyet kapott.

Az Ethyl Corporation sohasem használta az „ólom” szót a termék forgalmazása során, hiszen az ólom mérgező mivolta ekkor már jól ismert volt. A vállalat állította, a TEL biztonságos, annak ellenére, hogy saját bőrükön is tapasztalták ennek ellenkezőjét.

Már 1924 októberében a cég New Jersey-i kísérleti üzemében életét vesztette öt munkás, további 35 pedig reszketésről, hallucinációról és az ólommérgezés egyéb tüneteiről számolt be. Később maga Midgley is ólommérgezést szenvedett, miután többször úgy „demonstrálta” az üzemanyag biztonságosságát, hogy inhalálta annak gőzét, és kezet mosott benne.

Az eset után kényszerszabadságra kellett mennie, hogy meggyógyuljon, azonban továbbra is támogatta a TEL-t – a mérgezésekre az volt a válasza, hogy a munkások nem tartották be a biztonsági előírásokat.

David Rosner, a Columbia Egyetem történésze és a témában több könyv társszerzője elmondta: „Midgley-nek óriási érdeke volt az önbecsapás egy olyan termék esetében, amelyhez ő is ennyire kötődött. Volt benne persze egy etikai dilemma is. Az, hogy önmagát is átverte, hazudott, vagy csupán figyelmen kívül hagyta, hogy a jövőbeli nemzedékeknek mivel kell majd megbirkóznia, nem tudom.”

„Egek, Papa, ezek mind leelőznek - legközelebb az Ethyl kútnál állj meg!” (kép forrása: All That's Interesting)

A kísérleti üzemen történt baleset és a kapcsolódó botrány több amerikai államot a TEL betiltására sarkallt. A szövetségi Bányairoda (Bureau of Mines) végül előállt egy, a vállalatok befolyásának számos nyomát magán hordozó hivatalos tanulmánnyal, amely azt állította, a TEL biztonságos.

Ez, valamint egy igen agresszív marketingkampány azt eredményezte, hogy az ólmozott benzin lett a kor preferált üzemanyaga. A következő évtizedek során az egyre terjedő autóhasználat következtében az ólomszennyezés egy sor egészségügyi panaszt eredményezett a lakosság körében, főként a gyermekek szervezetében.

Egyes tanulmányok szerint az Egyesült Államok bűnelkövetési rátájában a 20. század közepén mért markáns növekedés is az ólommal való mindennapos kapcsolatnak tudható be, legalábbis részben.

Az 1970-es években végül az Egyesült Államokban fokozatosan kivonták a forgalomból a tetraetil ólmot, ma már csupán néhány helyen állítják elő a világon. Az ólomszennyezés azonban továbbra is erős mindenhol, ahol évtizedeken át ólmozott üzemanyaggal működtek a gépjárművek.

Az ózonréteg pusztítója

Midgley következő problémás agyszüleménye a klorofluorkarbonok (CFC-k) használata volt. A CFC-k a korabeli hűtőszekrények egy régóta fennálló hibáját voltak hivatottak orvosolni – ezek a szerkezetek akkoriban rendkívül veszélyesek voltak.

„A legalkalmasabb korai hűtőanyagok az éter és az ammónia voltak, mindkettő igen gyúlékony” – magyarázta Tom Jackson szakértő. Beszámol egy esetről, amely az 1893-as chicagói Világkiállításon történt: egy ott kiállított ipari méretű hűtőgép kigyulladt, majd felrobbant, 17 tűzoltó halálát okozva. „A körülbelül 30 évvel később elterjedt otthoni hűtőszekrények már kén-dioxidot használtak, amely bár nem gyúlékony, rendkívül mérgező. Ennek az anyagnak a szivárgása egész családokkal végzett álmukban.”

A GM hűtőszekrény-részlege, a Frigidaire már évek óta veszteségeket könyvelt el. Midgley ezért nekilátott egy csoport tudóssal egy olyan hűtőanyag kifejlesztésének, amely se nem mérgező, se nem gyúlékony. 1930-ban megtalálták a diklorodifluormetánt, amelyet „freon-12” néven helyeztek forgalomba. Ez volt a világon elsőként használt CFC. Biztonságosságának bemutatására Midgley belélegezte, majd balesetmentesen elfújt egy gyertyát.

Amerikai hűtőszekrény a század dereka táján (kép forrása: Vintage Everyday)

A freon hamar elterjedt, és a hűtőszekrények és más hűtőberendezések mellett az aeroszolok hajtógázaiban is használták. Midgley azonban nem tudta, hogy a CFC-k károsítják a Föld ózonrétegét, amely védi a földi életet az űrből érkező ultraviola-sugárzástól. Emellett ezek úgynevezett „szuper-üvegházhatású” gázok, amelyek még a szén-dioxidnál is nagyobb mértékben segítik elő a felmelegedést és a klímaváltozást.

Habár a freon és más CFC-k használatát betiltották, illetve nagy mértékben korlátozták az elmúlt évtizedekben (az 1987-es montreali jegyzőkönyvvel kezdődően), a korábban kibocsátott gázok továbbra is a Föld légkörében vannak. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) adatai szerint a CFC-k átlagos légköri élettartama mintegy 140 év.

A maga korában ünnepelt Midgley szakmájának szinte minden neves díját elnyerte. Az Amerikai Vegyészársaságtól megkapta a Willard Gibbs-érmet, a William H. Nichols-érmet, a Priestley-érmet és a Perkin-érmet egyaránt. A TEL és a freon mellett további 170 szabadalmat tudhatott magáénak. Nagy sikerű találmányainak rettentően káros mivolta csupán az utóbbi évtizedekben vált nyilvánvalóvá.

Nem tekinthető azonban a vegyész egyedül felelősnek az általa feltalált anyagok által okozott károkért. A korban – ahogy gyakran napjainkban is – a cégek sokszor semmibe vették a termékeik által gyakorolt környezeti és egészségügyi hatásokat, legtöbbször alábecsülve azokat, vagy elhanyagolható problémának tartva őket. Mindemellett ekkoriban a maihoz fogható törvényi szabályozás sem létezett.

Az ózonréteg károsodása 1979 és 2008 között (kép forrása: earthobservatory.nasa.gov)

A CFC-k esetében Midgley egyáltalán nem tudhatott káros hatásaikról. „Szerintem méltánytalan lenne Midgley-t kritizálni a CFC-kkel kapcsolatban végzett munkájáért” – mondta Jackson. „Praktikus megoldásként szolgáltak egy kereskedelmi problémára, oly módon, amelyről Midgley és mások úgy gondolták, biztonságos.”

Hozzáteszi azonban a szakértő, hogy az ólom káros hatásait ellenben már régóta ismerték az 1920-as években. „Biztosan tudott a lehetséges egészségügyi károkról, mégis tovább folytatta a munkát.”

Midgley 1940-ben elkapta a poliovírust (a népszerű nevén gyermekbénulásnak nevezett betegség kórokozója), ami jelentősen korlátozta mozgásában. Továbbra sem lankadó találékonyságát bizonyítja azonban, hogy kifejlesztett magának egy csörlőkből és szíjakból álló rendszert, amellyel könnyebben kelhetett ki az ágyból. E találmánya lett azonban a veszte is: 1944. november másodikán ennek szíjaiba gabalyodva találták megfulladva.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/84586/pics/15711388525761857_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?