A férfiasság fontos jelképe volt a szakáll Shakespeare korában

William Shakespeare (kép forrása: mentalfloss.com)

A reneszánsz kori férfiak egyik tipikus eszményképe nyakfodrot, zekét, harisnyát, és nagy valószínűséggel szakállat visel. Erre a korban igen jó okuk volt a férfiaknak: a 16-17. századi Európában széles körben örvendett nagy népszerűségnek a szakállviselés. Az orvosok is írtak róluk, a protestáns reformátorok egy része is hordta őket, a költők gúnyolódtak rajtuk, és a drámaírók – köztük Shakespeare is – újra és újra a férfiasság demonstrálására használták őket eszközként darabjaikban.

Változások kora

A Sok hűhó semmiértben Benedek lenyírja sajátját Beatrice kedvéért, az Ahogy tetszikben pedig Jacques „a férfi hét koráról” szóló beszédében is feltűnik „a harczos / Fura szitkokkal telve, nagy szakállal”, valamint „a bíró, / Tömött kappantól kerekes hasával, / Zord szemmel s rendesen vágott szakállal”.

Shakespeare 1623-ban kiadott első gyűjteményében, az úgynevezett Első fólióban valójában csupán négy darabban nem kerül említésre senki szakálla. Férfi karaktereinek elképzelésekor a drámaíró nagy hangsúlyt fektetett arcszőrzetükre.

Miért vált azonban ennyire hirtelen fontossá ebben a korban a szakáll? E kérdésre nehéz választ adni, ugyanis a történelem során a férfiak tömeges szakállnövesztésének hullámai látszólag véletlenszerűen fordulnak elő, és más-más férfiasságmodellek, okok, hatások kísérik őket, továbbá egyik sem ugyanannyi ideig tart.

Christopher Oldstone-Moore amerikai történész „négy nagy szakállmozgalmat” azonosít az elmúlt 2000 év európai történelmében: a Kr. u. 2. századi Rómában, az érett középkorban, a reneszánsz korszakban és a 19. század második felében fordultak elő ilyenek.

Lehetséges, hogy egy újabb szakállas korszak kezdetén állunk éppen, ezt azonban csak az idő fogja megmondani – mindazonáltal tény, hogy az elmúlt 20 évben csak népszerűbbé vált a nyugati kultúrában az arcszőrzet, és a „hipszterszakáll” már szinte mindennapos kifejezéssé vált.

Habár nem állapíthatók meg pontos kiváltó okok egyik „nagy szakállmozgalom” esetében sem, kétségtelen, hogy a kora újkor hatalmas változások korszaka volt, vallási, gazdasági, politikai, kulturális és tudományos értelemben egyaránt.

X. Károly Gusztáv svéd király (uralkodott 1654-1660) (kép forrása: Pinterest)

A régi gondolkodásmódok nyomás alá kerültek, miközben a feudalizmus egyre inkább átadta a helyét a kapitalizmus kezdeti formáinak, a katolikus egyház Európa jókora részein pedig az újonnan létrejötteknek, és a politikai rendszerek is változásnak indultak – hol meglehetősen demokratikus irányba, hol pedig az abszolút monarchiák felé.

Ilyen helyzetben nem csoda, ha a nemekről való gondolkodás is alapos felülvizsgálaton esett át. Fontos megemlékezni az „egynemű” modell érvényességéről, amely az ókori orvostudomány, Arisztotelész és Galénosz örökségének tekinthető – műveikben a nőket „tökéletlen” férfiaknak látták, akikben nem volt meg a megfelelő „hő” ahhoz, hogy kinyomják testükből befelé álló péniszüket.

Az arcszőrzet e nézet kontextusában bizonyítékát adta annak, hogy az adott egyén képes az ondótermelésre, a pubertáskor adta meg azt a „hőlöketet”, amelytől a fiú férfivá érik, de egyúttal a „füstöt” is, amely a testben felemelkedve kinyomja a szőrt az arcból. Ahogy a menstruáció kezdete jelezte a lányoknál az utódnemzésre való érettséget, a szakáll ugyanezt jelentette a fiúk esetében.

A szakáll jelentette tehát a határvonalat a fiúk és a férfiak között a kora újkori gondolkodásban, így okunk van feltételezni, hogy amikor a korabeli darabokban a „fiú” megszólítást használják, annak célpontja egy szőrtelen arcú vagy nem teljesen szakállas férfi.

William Cartwright angol drámaíró 1635-ös The Ordinary („A szokványos”) című darabjában a Credulous nevű karakter a következő sorokkal helyezi magát Meanwell fölé: „Te szakálltalan fiú vagy / Én meg gyermekek apja.”

Színház az egész világ

A tudomány előtt ismeretes, hogy ekkoriban a pubertáskor később kezdődött, mint napjaink embereinél, így a férfiakat akár késő kamaszkorukban vagy még a korai húszas éveikben is „fiúknak” láthatta a társadalom.

Ez fontos tényező annak értelmezésében is, hogy a kor színházaiban miért nem játszottak nők – a női szerepeket fiúk játszották, fejlődésüket tekintve pedig a jelek szerint idősebb korukig, mint elsőre gondolnánk. Az is bizonyos, hogy a korabeli drámaírók gyakran alkalmazták karaktereik megalkotásában a szakállat.

Ismeretlen angol személy festménye 1545-ből, Id. John Bettes alkotása (kép forrása: semanticscholar.org / Tate Gallery, London)

A korabeli színdarabok ábrázolásmódjában a kamaszok rendre a hazugságban, átverésben utaznak – a humorosabb hangvételű darabok kiszólogató szolgáitól kezdve a IV. Henrik-drámákban az ifjú Henrik herceg és társai valóságos bűnelkövetéséig. Ez arra enged következtetni, hogy azt a határozatlanságot, amelyet a nem teljesen szőrös arcú, ám már nem is gyermek ifjak megjelenésükkel mutattak, a szélesebb társadalom valamiféle fenyegetésként fogta fel.

A férfiassággal kapcsolatban a szakállra helyezett szokatlanul nagy hangsúly mindazonáltal kiváló eszközzé, szimbólummá tette azt a kor színházaiban. Habár valószínű, hogy a színészek saját, valódi szakállukat viselték a színpadon, bőven áll rendelkezésre bizonyíték mind a helyi amatőr társulatok, mind az egyetemi színjátszó szakkörök, mind az angol Királyi Ruhatár feljegyzéseiből az álszakállak meglehetősen elterjedt használatára.

A madzaggal felkötözött vagy ragasztóval rögzített álszakállak fontos részét képezték a kora újkori dramaturgiának, emellett központi szerepet játszottak számos előadás cselekményében, amikor a szereplők álcát öltenek magukra.

Erre kiváló példa Nathan Field, John Fletcher és Philip Massinger 1613-as An Honest Man's Fortune („Egy becsületes ember vagyona”) című darabja, amelyben a Longaville nevű szereplő kijelenti, „az álcához kötelező a szakáll.” A szakáll fent taglalt jelentőségét figyelembe véve ez rendkívül érdekes kérdéseket vet fel a férfiasság változékonyságával kapcsolatban. Az álszakállak minden stabilitását elveszik a férfiasság eme rendkívül stabil korabeli jelképének.

A kora újkori színpad valósággal hemzsegett a különféle színű szakállaktól – vörös, fekete, barna, ősz, de még kék, lila és sárga is előfordul –, amelyeket különféle fazonokra igazítottak: a széles, telt, hegyesre formált és kettéválasztott szakállaknak mind megvolt a maga jelentősége, amelyet a korabeli közönség értelmezni tudott.

Ismeretlen férfi portréja, olasz iskola, 16. század (kép forrása: Pinterest)

A hegyes szakállak a színpadon jellemzően az udvaroncokat jelképezték, míg a széles, lapos szakáll a katonákat. Az „őszszakállú” kifejezés számtalanszor előfordul, és bármely idős férfit illethették vele.

Paradox módon az ősz arcszőrzet mind a bölcsességet és a helyes tanácsadást, mind a maradiságot és az egyre gyengülő fizikumot jelképezhette. Az „őszszakállúak” sokféle ábrázolása egyöntetűen azt sugallja azonban, hogy a férfiasság olyan előnyei, mint az anyagi stabilitás vagy a társadalmi státusz jobbára csak az erejük teljében lévő férfiakat illették meg, s nem tartottak ki idős korig.

A kora újkori színdarabok azt is jól mutatják, hogy maga a férfiasság eleve egy instabil tulajdonság volt. A férfiakat gyakorta állítják szembe egymással a hatalomért való versengésben, ilyen alkalmakkor pedig előfordult a szakáll meghúzása vagy kitépése a másik megalázása érdekében. Erre gondol Hamlet is, amikor egy, az udvarhoz újonnan érkezett színésztől megkérdi: „tán csak nem velem birkózni hozod azt a barkót Dániába?”

A férfiasság e feltűnő reneszánsz kori jelképének színpadi használata jól mutatja, mennyire instabil, tovatűnő és legfőképpen alaptalan volt a férfiasság kora újkori felfogása, annak ellenére, hogy a színház komplett szimbólumrendszert épített rá. Ahogy más korok, például sajátunk szakálldivatjait megfigyeljük, elgondolkodhatunk, mi minden rejtőzik az általuk konstruált jelképrendszer mögött.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/83578/pics/15683853288303442_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?