Már gyermekként hangszereket alkotott a szaxofon balszerencsés feltalálója

Adolphe Sax (kép forrása: puzzups.com)

Egy alkalommal tégla zuhant a fejére, máskor lenyelt egy varrótűt, de előfordult olyan is, hogy tévedésből kénsavat ivott, vagy arccal egy forró tepsire esett. A feltűnően sok életveszélyes balesettel tűzdelt gyermekkor után Adolphe Sax azonban találékonyságával forradalmasította a zene világát, máig tartó hatást gyakorolva a művészetekre – nevéhez kötődik ugyanis a szaxofon feltalálása.

Veszélyes gyermekkor

Sax 1814-ben született Dinantban, amely akkoriban Franciaországhoz tartozott, majd nem sokkal később az egységes Németalföldhöz került csatolásra. Valódi neve Antoine-Joseph Sax volt, azonban egészen kis gyermekkorától Adolphe-nak szólították, így ezt a nevet használta később is.

Családjában sok mesterember volt, édesapja, Charles-Joseph eredetileg asztalos volt, azonban olyan tehetsége volt a fa megmunkálásához, hogy I. Vilmos holland király Brüsszelbe rendelte, hogy serege számára udvari beszállítóként megfelelő minőségű hangszereket gyártson.

Az autodidakta Charles-Joseph nem csupán a fafúvós hangszerekhez, de a rézfúvósokhoz is értett, és sokat kísérletezett tökéletes kialakításukkal műhelyében.

A gyermek Adolphe így a műhelyben nőtt fel, és 14-15 évesen már saját hangszereit gyártotta itt, szintén állandóan kísérletezve. Az ifjú Sax nagy reménységnek tűnt: még kamaszként sikeresen előállított egy klarinétet és két furulyát elefántcsontból, ezt azelőtt képtelenségnek tartották.

1840-ben Sax büszkén nevezett be találmányai közül kilencet az addigra önállóságot nyert Belgium országos technikai kiállítására, azonban fiatal kora miatt nem ő kapta az első helyezettnek járó díjat.

Az aranyérem helyett egy másikat ajánlottak fel neki, ő azonban elutasította, mondván: „ha túl fiatalnak tartanak az aranyéremhez, én magamat túl idősnek gondolom ehhez az aranyozotthoz!”

A fiatal Adolphe Sax (kép forrása: Wikimedia Commons)

A fiatal Sax elhatározta, hogy nem hagyja veszni tehetségét, ha már annyi mindent túlélt élete során: gyermekként olyan sok balesetet szenvedett, hogy a környéken csak „a kis Sax-szellemnek” becézték, és még édesanyja is egyszer azt mondta rá, „balsorsra ítélt gyermek, nem fog életben maradni”.

Sax kisgyermekként egyszer tejnek nézett egy adag hígított kénsavat, és beleivott, de volt, hogy kis híján egy folyóba fulladt, és olyan is, hogy három emeletet zuhant a fejére, és csak nagy nehezen tudott lábra állni. Az őt körülvevő felnőttek számlájára is írható azonban életveszélyes helyzet: élete során háromszor szenvedett mérgezést, miután éjszakára az ő szobájában helyeztek el frissen lelakkozott tárgyakat.

Találmányok sora

Belgiumi elutasítását követően Párizsba költözött, zsebében 30 frankkal és néhány év tapasztalattal a brüsszeli konzervatóriumból.

Victor Hugo klasszikus regényeinek korában Párizsban ott lappangtak még a forradalmak, a napóleoni korszak és a Bourbonok restaurációja keltette feszültségek, Sax előtt azonban tisztán lebegett a cél: pénzt keresni a francia hadseregtől. Nagy piacra szándékozott rátenni a kezét az alakzatok irányítására tökéletesített hangszerekkel.

Sax egy egész sor saját nevét viselő hangszerrel rukkolt elő karrierje során (ilyenek például a szaxkürt, a szaxtrombita vagy a szaxtuba), amelyek mind hasonló elven működtek. Már ezek előtt megalkotta azonban legnagyobb művét, a szaxofont.

Hector Berlioz (kép forrása: npr.org)

A hangszerkészítő 1842-ben ismerkedett meg a romantikus zeneszerző Hector Berliozzal, aki bebocsátást biztosított neki a párizsi zenei körökbe. Hosszasan beszélgettek Sax találmányairól, és már találkozásuk estéjén azt mondta Berlioz: „Holnap már tudni fogod mit gondolok a munkádról.”

Sax a Journal des Débats hetilapból értesült a zeneszerző véleményéről: Berlioz ünnepelte Sax találmányán (amelyet akkor „basszuskürtnek” nevezett), hosszasan dicsérve:

„Legfőbb erénye az én szememben hangsúlyának változatos szépsége; olykor komoly, máskor nyugodt, olykor szenvedélyes, álmodozó, melankolikus, vagy halovány, mint egy visszhang gyengébb visszhangja, mint a szellő alig hallható panaszos nyögései az erdőben és, ennél is jobban, mint egy harang titokzatos rezgései, jóval azután, hogy megkondították; nem létezik más általam ismert hangszer, amely rendelkezik e különös rezonanciával, amely a csend határán helyezkedik el.”

Később Berlioz volt az első, aki „szaxofonnak” nevezte a hangszert, amelyet Sax azzal a szándékkal alkotott meg, hogy ötvözze a fafúvósok szépségét a vonósok rugalmasságával. A hangszerkészítő végül két új hangszert alkotott: a szopraninót vagy kisszaxofont, illetve a nagyobb szubkontrabasszus szaxofont.

Szaxkürt, szaxtuba és szaxtrombita (kép forrása: All That's Interesting)

Az új hangszerek nádnyelves fafúvós hangszerek, azonban rézcsőbe juttatják a levegőt, a más rezes hangszerekhez képest is különleges kialakításukkal azonban képesek arra is, hogy a vonósok hangjait utánozzák.

„Várok még egy évet, mielőtt bejegyzem e szabadalmat” – mondta az utánzóktól félő Sax. „Addigra meglátjuk, képes-e egy gyártó igazi szaxofont készíteni!”

Forradalom és megosztás

Sax szándéka a zene világának forradalmasítása volt – és ez sikerült is neki, amivel azonban meg is osztotta azt.

Az óvatos Sax joggal félt az utánzóktól: miután 1846-ban szabadalmaztatta találmányát, Franciaország-szerte megjelentek annak másolatai, amelyek eladásaiból nem jutott neki pénz. Saxot és találmányát saját korában nemigen értékelték nagyra, a hangszerkészítő ráadásul nehéz természetéről is ismert volt.

Adolphe Sax (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az ambiciózus és kreatív férfi sok konzervatívabb zenészben keltett megütközést találmányával. Miközben Sax arról álmodozott, hogy hangszere kora zenekaraiba is belekerül, a való életben szaxofonellenes klubok alakultak, a sajtó pedig nem éppen hízelgő anyagokat jelentetett meg róla.

A pörlekedő természetű Sax szinte minden pénzét az ezek miatti bírósági eljárásokra költötte, és 1852-ben, 1873-ban és 1877-ben is csődöt jelentett.

Mindazonáltal akadtak szép számmal támogatói is. 1843 és 1860 között mintegy 20 000 szaxofont adott el műhelyéből, a sajtóban pedig Berlioz állhatatosan védte:

„Újra és újra, Sax a középkort megszégyenítő üldöztetés áldozatává válik (…) Ha ennél arcátlanabbak lennének, már meggyilkolták volna. Ilyen az a fajta gyűlölet, amelyet a feltalálók mindig is ébresztettek azon riválisaik közt, akik nem találnak fel semmit.”

Amerikai katonazenekar szaxofonokkal, 1918-1919 telén (kép forrása: Wikimedia Commons)

Az általunk is ismert hangszer végül egy teljes zenei műfaj képviselőjévé lépett elő évtizedekkel később, azonban feltalálója nincstelenül halt meg 1894. február 7-én. Adolphe Sax sosem nősült meg, azonban volt öt gyermeke élettársával, Louise-Adèle Maorral.

Egyikőjük, Adolphe-Edouard folytatta a szaxofonok készítését apja műhelyében, amelyet végül 1928-ban vásárolt fel a Selmer nevű párizsi hangszergyártó, amely napjainkban is a szaxofonisták közt az egyik legnépszerűbb márka.

A dzsessz és a blues egyik ikonjává vált hangszert feltaláló emberre sokan önbizalma és makacssága miatt emlékeznek, a legtöbben azonban mégis legnevesebb találmányáról, amely örökre megváltoztatta a zene világát, és a későbbiekben – feltalálója álmainak megfelelően – megtalálta helyét a komolyzenében is.

Egyáltalán nem rossz teljesítmény ez attól, akiről gyermekkorában úgy gondolták, korán befejezi földi pályafutását.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/83547/pics/15682866001175427_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?