Súlyos tévedésekhez vezetett az "arcfelismerés" a kriminalisztika hajnalán

Viasz arclenyomatok és koponyák a torinói Lombroso Múzeumban (kép forrása: wheninturin.com)

Meg lehet-e mondani valakiről csupán az arca alapján, hogy bűnöző? Természetesen nem, ez azonban nem akadályozta meg e nézet széleskörű elterjedését a 19. század végén. Európában és az Egyesült Államokban a kriminalisztika hajnalán komoly viták zajlottak arról, hogy vajon a bűnözők megkülönböztethetők-e egyes arcvonásaik alapján a törvénytisztelő állampolgároktól. Annak ellenére, hogy továbbra sem támasztható alá tudományosan a „született bűnözők” létezése, e fogalom nagy szerepet játszott a kriminalisztika tudományának kialakulásában és fejlődésében.

A kriminalisztika atyja

Az ötletet elsőként a kriminalisztika atyjaként ismert Cesare Lombroso pártolta az 1870-es években. Egy lopásért és gyújtogatásért börtönbüntetésre ítélt férfi, Giuseppe Villella holttestének vizsgálata közben nagy „felfedezést” tett: Villella koponyájának hátulján egy mélyedést talált, amely Lombroso szerint hasonlított az emberszabásúak koponyáján találhatóhoz.

„Ama koponya láttán láttam meg egyszerre (…) a bűnöző természetének problémáját – egy atavisztikus lény, amely személyében újraalkotja a primitív ember és az alsóbbrendű állatok vad ösztöneit” – írta „L'uomo delinquente” („A bűnöző ember”) című 1876-os művében, amelyet később négy kiadásban is bővített.

„Így nyernek anatómiai magyarázatot a hatalmas állkapcsok, magas arccsontok” és más arcvonások, „amelyek a bűnözőkön, vadembereken és emberszabásúakon figyelhetők meg” – folytatta.

Érvelése szerint ezek a vonások összefüggésben állnak „az orgiák imádatával, valamint az öncélú gonoszság iránti ellenállhatatlan vággyal, amely nem csupán az áldozat életének kioltását célozza, de a holttest megcsonkítását, a hús tépését, és a vér megivását is.”

Cesare Lombroso (kép forrása: Wikimedia Commons)

Lombroso nézetei nagy változásokhoz vezettek a nyugati tudomány és hatóságok bűnözéssel kapcsolatos szemléletében. Ezt megelőzően a felvilágosodás gondolkodóinak nézetei nyomán az volt a bevett szemlélet, hogy az ember saját akaratából, tudatosan dönt a törvények megszegése mellett.

Lombroso ezzel szemben azt állította, a bűnelkövetők jó része veleszületett hajlammal bír, amelynek nagyon nehéz ellenállniuk. Az új gondolati iskola követői ezért az ilyen „született bűnözők” társadalomból való eltávolítására helyezték a hangsúlyt a bűnelkövetők életének jobb útra terelése helyett.

Habár magát a gondolatot, miszerint egyes fizikai attribútumok összefüggésben állnak a bűnözéssel, már számtalanszor megcáfolta a tudomány, hatása napjainkban is érzékelhető a természetet és a neveltetést szembeállító pszichológiai vitákban.

Elég arra gondolnunk, mekkora meglepetést okozott az amerikai közvéleményben a sorozatgyilkos Ted Bundy esete azzal, hogy az emberek szerint „nem úgy nézett ki”, mint egy sorozatgyilkos.

Ted Bundy (kép forrása: port.hu)

Lombroso két, mára áltudománynak bizonyult tant ötvözött: a frenológiát és a fiziognómiát, amelyek az emberi koponya mérete és formája, illetve az arcberendezés alapján próbálták magyarázni az illető viselkedését.

E két áltudomány már korábban széleskörű „felhasználást” nyert a különféle rasszista elméletek igazolásában, Lombroso pedig a „kriminálantropológia” tanait igyekezett alátámasztani velük.

Elődeihez hasonlóan Lombrosónál sem maradtak el a rasszista sztereotípiák. „A jellegzetesen mongol ferde szemhéjak”, illetve „az arc alsó fele és az állkapocs négerekre jellemző kiállása (prognatizmus)” csupán néhány példa azokra a vonásokra, amelyeket a bűnözői hajlam jeleinek vélt.

Lombroso még arról is tett megállapításokat, mely jellegzetességek milyen típusú bűnelkövetéshez társíthatók.

Bűnözői arctípusok Lombroso 1876-os könyvéből (kép forrása: history.com)

„Általában a tolvajok kifejező arcukról és kézügyességükről ismerszenek meg, kicsiny szemükről, amelyek gyakran ferde formájúak, vastag és egymáshoz közel elhelyezkedő szemöldökükről, torz vagy összenyomott orrukról, vékony szakállukról és hajukról, és lejtős homlokukról” – írta könyvében. „Ahogy az erőszakolók, gyakran elálló fülekkel rendelkeznek. Az erőszakolóknak azonban szinte mindig csillogó a szemük, vonásaik finomak, ajkaik és szemhéjaik pedig teltek. Legtöbbjük törékeny alkatú, némelyikük púpos.”

„A bűnöző ember” kiadása előtt Lombroso pszichiátriát, idegpatológiát és antropológiát tanított a paviai egyetemen, és a pesarói elmegyógyintézet igazgatója volt 1871 és 1873 között. A könyv megjelenését követően a torinói egyetem törvényszéki orvosprofesszora lett, és rendfenntartói körökben nagy tekintélyű szakértőként ismerték el.

Lombroso forradalma

„Óriási hatással volt” – mondja Diane Bretherick nyugalmazott brit bűnügyi jogász, a kriminalisztika doktora. „Ő volt az első, aki a bűnözést és a bűnözőket önálló kutatási területként értelmezte, így őt tekintik a modern kriminalisztika atyjának.” Hozzáteszi: Lombroso volt emellett az első, aki a női bűnözésről is írt.

Lombroso gyakran adott tanácsot szakértőként egyes bűnügyekben. Egy olyan esetben, amelyben egy férfi megerőszakolt és megfertőzött egy hároméves lányt, Lombroso azzal dicsekedett, hogy hat gyanúsított közül puszta megjelenése alapján választotta ki a tettest.

„Azonnal kiválasztottam közülük azt, amelyiknek obszcén tetoválások voltak a karján, gonosz fiziognómiával bírt, rendellenességek voltak látómezejében, és egy közelmúltbeli szifiliszes kitörés nyomait hordozta” – írta „A bűn, annak okai és ellenszerei” című 1899-es könyvében. „Később ez az egyén beismerte a bűncselekményt.”

Frenológiai eszközök a torinói Cesare Lombroso Múzeumban (kép forrása: history.com)

Lombroso műveinek fordításai elterjesztették nézeteit szerte Európában és az Egyesült Államokban, a szociáldarwinizmus néven ismert gondolatrendszer térnyerésével párhuzamosan. E nézetrendszer Charles Darwin evolúcióelméletét igyekezett az emberek közötti kapcsolatokra alkalmazni, kijelölve a civilizált társadalom számára „nemkívánatos” elemeket.

Az olasz tudós egyik legelkötelezettebb híve Charles A. Ellwood amerikai szociológus volt, aki 1924-ben lett az Amerikai Szociológiai Társaság elnöke.

Charles A. Ellwood (kép forrása: prabook.com)

„Lombroso műveinek angol nyelven történt kiadása új korszakot jelent Amerikában a kriminalisztika tudományának fejlődésében” – írta Ellwood a „Journal of Criminal Law and Criminology” című folyóirat egy 1912-es számában, amely lapnak társszerkesztője volt.

Ellwood úgy érezte, „Lombroso minden kétséget kizáróan bemutatta, hogy a bűnözésnek biológiai gyökere van”, könyveinek pedig „minden bűnügyekben eljáró bíró, minden bűnügyi jogász, és a kriminalisztika és a pönológia minden tanulójának könyvtárában ott kell lenniük.”

Lombroso emellett számos utánzót is megihletett, akik további kutatásokkal szándékoztak megállapítani, milyen is a „bűnöző jellem”. Earnest A. Hooton, a Harvard Egyetem antropológusa több mint 17 000 embert vizsgált meg az 1930-as évek folyamán, és arra a következtetésre jutott, hogy „a bűnözők alsóbbrendűek a civilekhez képest szinte minden mérhető testi adottságukban.”

Francis Galton (kép forrása: Wikimedia Commons)

Francis Galton, az „eugenika” kifejezést is megalkotó rasszista brit antropológus – aki főként „a zsidó embertípusról” készített összetett ábráival hatott a későbbiekben a náci fajelméletre is – maga is megpróbálkozott (sikertelenül) saját meghatározással szolgálni „a bűnöző embertípusra”.

Nem mindenki értett azonban egyet ekkoriban sem Lombroso nézeteivel. Találkozásukat követően Lev Tolsztoj orosz író például „Feltámadás” című regényében űzött gúnyt Lombroso elméleteiből.

Alphonse Bertillon francia rendőr – aki a bűnügyi nyilvántartó fényképészet és adminisztráció úttörőjeként vált híressé – úgy tartotta, hogy míg egyes külső tulajdonságok előnytelenül hathatnak az ember életére, ezáltal valószínűbbé téve, hogy az illető a bűnözés felé fordul, ezen túl kizárta az összefüggést a megjelenés és a bűnözői hajlam között.

Alphonse Bertillon (kép forrása: Wikimedia Commons)

Mindazonáltal Lombroso elméletei halála (1909) után is nagy hatással voltak nem csak az igazságszolgáltatásban, de a kultúrában is. Amikor az „M” című nagy sikerű 1931-es krimifilm készítéséről nyilatkozott, Fritz Lang német rendező elmondta: „az az ötletem támadt, hogy a gyilkost Lombroso elméleteivel ellentétesen válasszam ki: nagy szemöldökök, széles vállak, tudja, a gyilkos híres lombrosói képe” (Lang választása a magyar születésű Peter Lorréra esett).

Napjainkban az arcfelismerő számítógépes rendszerek terjedése – amelyekről az Egyesült Államokban már kiderült, hogy nagyobb valószínűséggel tesznek téves megállapítást színesbőrű személyek esetében – sokakban Lombroso tanainak képét idézik fel.

Egy „gyilkos” és egy „feleséggyilkos” arca Lombroso múzeumában (kép forrása: Reuters)

2016-ban a kínai Shanghai Jiao Tong Egyetem két kutatója például egy olyan tanulmányt adott ki, amelyben azt állították, arcfelismerő rendszerek segítségével megállapították bizonyos arcvonások összefüggését a bűnözéssel. A tanulmány súlyos hibája azonban – mutatott rá a szakma –, hogy feltételezi, hogy a bűncselekményekért elítélt személyek halmaza objektív módon tükrözi a bűnelkövetők halmazát.

A kriminalisztika korai szakértői nem tudhatták, hogy a jövőben létrejön az arcfelismerő technológia, de már a korábbi évszázadokban voltak, akik látták az erkölcsi problémákat, amelyeket az ilyen nézetek okozhatnak.

Georg Christoph Lichtenberg 18. századi német fizikus óva intett a „fiziognómia” komolyan vételétől: „akasztani fogják a gyermekeket, mielőtt még elkövetnék azt, amivel az akasztófát kiérdemelnék.” Ilyen alapon ráadásul a bizonyítottan bűnös Ted Bundy számításba sem jöhetett volna, hiszen tiszta, szimmetrikus arcvonásaival nem felelt volna meg a „bűnözői embertípusnak”.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/82880/pics/15669095497347382_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?