New Yorkban egykor valódi életveszélyt jelentettek a banánhéjak

Szemétszedés és utcaseprés New Yorkban a 20. század elején (kép forrása: collectorsweekly.com)

Habár napjainkban már szinte csak a klasszikus komikusi látványelemek egyikeként látjuk viszont, a banánhéjak által okozott balesetek a 19. század második felében és a 20. század elején meglehetősen gyakoriak voltak az Egyesült Államok nagyvárosaiban, főként New Yorkban. Hogyan lehetséges, hogy az egykor mindennapos veszély mára megszűnt?

Járványszerű balesetek

1907-ben egy Anna H. Sturla nevű amerikai nő felszállt egy New York-i kompra, elcsúszott egy banánhéjon, majd 250 dollár kártérítést követelt a hajó üzemeltetőitől. Állítása szerint három orvos is megvizsgálta, és mind azt állapították meg, hogy a baleset miatt műtétre van szüksége.

Végül 150 dollárt kapott – akkoriban ez sem volt kevés pénz, de elmaradt attól az 500 dollártól, amelyet Sturla első banánhéjas „incidenséért” kapott. Ekkor a 125. utca és a Park Avenue kereszteződésénél lévő vasútállomás lépcsőjén csúszott el egy héjon.

Banánrakodás New Yorkban, 1937. (kép forrása: Atlas Obscura)

„Nem telt el hat hónap” – írta a New York Times riportere a különös eseménysorozatról, „mielőtt Mrs. Sturla ismét bajba keveredett e főellenségeivel, a banánhéjakkal.” Anna Sturla összesen 2950 dollár kártérítésben részesült 17 balesetből négy év leforgása alatt. Ebből 11 alkalommal banánhéjakat tett felelőssé sérüléséért. A Times cikkének írásakor már csalás vádjával állt bíróság előtt.

Több éven keresztül azonban komolyan vették panaszait, mivel sok New York-i lakos szenvedett hasonló balesetet. Habár napjainkban klisés varietépoénnak tűnik a banánhéjon való elcsúszás, eredete a humoros kabaréknál régebbre nyúlik vissza: egykoron évtizedeken át tartották rettegésben az amerikai nagyváros lakóit.

Amikor először érkezett banánszállítmány New Yorkba, az a logisztika és a tervezés diadalának minősült: ekkoriban, az amerikai polgárháborút követő időszakban a banán olyasféle státusznak örvendett az Egyesült Államokban, mint a kaviár – drága és nehezen beszerezhető luxus volt.

Banánárus New Yorkban 1900 körül (kép forrása: Etsy)

A legközelebbi banántermő vidék Jamaica volt, innen az Egyesült Államok északkeleti partjaihoz szállítani három hétbe is telhetett hajón, ennyi ideig pedig nem állt el magától a gyümölcs.

Miután egy vállalkozó felfedezte, hogy az észak felé tartó úton a hűvös, nyílt fedélzeten tárolt banánok nem romlanak meg, valóságos őrület kerekedett a gyümölcsért: gyárak egész hálózata kezdett jeget készíteni a banánszállítmányok hidegen tartására, és az egzotikus gyümölcs egy csapásra olcsó fogyasztási cikké vált.

Súlyos ára volt azonban ennek: az árusok az utcán terítették a banánt, mivel a héj megvédte a gyümölcsöt a szennyeződéstől. New York lakói ezért ugyanúgy eldobálták az utcán a banánhéjakat, mint bármilyen más csomagolást, a századfordulóra pedig valósággal tele volt a város sajtója sokszor igen súlyos, banánhéjhoz köthető balesetekkel.

Rejtőzködő veszély

„Egy jómódú kereskedő, 75 éves (…) elcsúszott egy banánhéjon otthona előtt, és eltörte jobb lábát a csípője közelében” – írta a New York Times 1884-ben. „Nem várható, hogy felépül.” Több mint 30 évvel ezután egy „Halált okozott a banánhéj” című cikk arról számolt be, hogy egy gyári munkás elcsúszott és az úttestre esett, ahol egy teherautó elütötte.

Egy magányos banánhéj a járdán, szinte figyelmeztető jelzéssel felérő sárga színével nem tűnik túl fenyegetőnek. A 19. század végén azonban New York utcáin a szemét bokáig, de akár térdig is érhetett.

A városnak ugyan volt egy 1881-ben létrejött Utcatisztítási Osztálya, ez azonban a korrupció melegágya volt az ekkoriban eleve kirívóan korrupt és nepotista New York-i politikában. A városvezetés a legtöbb állást a párthűség alapján töltötte be, gyakran olyan alkalmazottakkal, akik meg sem jelentek a munkában, fizetésüket azonban felvették.

A korabeli beszámolók és az utcákról készült fotók egészen megdöbbentőek: New York lakói az utcára dobálták szemetüket, ahonnét aztán senki sem szedte össze, így a városvezetés disznókat eresztett szabadon az utcákon, hogy elfogyasszák a rengeteg hulladékot.

Az 1840-es évek divatjának megfelelően öltözött férfiak és egy szabadon kószáló disznó New Yorkban Nicolino Calyo festményén (kép forrása: ephemeralnewyork.wordpress.com)

Az emberi hulladék mellett az elpusztult állatok is az utcán, illetve az árkokban, csatornákban hevertek sokszor napokon át. Ebben a közegben az eldobott banánhéjak hamar csúszós péppé rohadtak, amely ráadásul meglehetősen feltűnésmentes barna színű volt.

Természetesen más hasonló állagú szemét – például a narancs- vagy burgonyahéjak – is okoztak csúszásos baleseteket, mindazonáltal a gyalog közlekedők elsősorban a banánhéjaktól rettegtek – napjainkban már tudományos kísérletek is alátámasztják, hogy az oszlásnak indult banánhéj az egyik legcsúszósabb gyümölcshéj a világon, szinte bármilyen föld- vagy padlótípuson.

A különféle lapoknak címzett olvasói levelek számtalan alkalommal követelték a kérdésben a törvényi úton történő fellépést, és a banánhéjakat eldobálók súlyos bírságolását.

Szemétszedés New Yorkban az 1890-es években (kép forrása: Atlas Obscura)

Theodore Roosevelt későbbi elnök, aki 1894 és 1897 között New York város rendőrkapitánya volt, valósággal hadat üzent a banánhéjaknak, és egy rendőreinek tartott beszédében is csúszós mivoltukat említette elsődleges veszélyként.

Nem csak New Yorkban okoztak általános aggodalmat az eldobált banánhéjak. A Missouri állambeli St. Louis vezetése betiltotta közterületen való eldobásukat, és halálos banánhéj-balesetekről szóló hírek érkeztek ekkoriban a banántermesztő Panamából is, ahol nyilvánvalóan igen gyakori jelenség volt az eldobott héj. Ezen esetek gyakorisága azonban messze eltörpült a New Yorkban tapasztalható arányokhoz képest.

Gyökeres változások

Más amerikai nagyvárosokban a szemétszállítók jobbára tisztességesen végezték munkájukat, és rendszeresen eltakarították az utcára dobált szemetet, beleértve a banánhéjakat is. New York azonban továbbra is hírhedt volt a kor mércéje szerint is mocskos utcáiról.

Valószínű, hogy éppen ez – a város már ekkor a szórakoztatóipar egyik fővárosa volt – vezetett oda, hogy a filmszínészek és komikusok kedvelt gegjévé vált a banánhéjon történő elcsúszás. Charlie Chaplin egy alkalommal panaszkodott is közönsége humorérzékére, azt állítva, hogy csak azzal lehet megnevettetni őket, ha a szereplő egy banánhéjat elkerülve egy fedetlen csatornanyílásba esik.

Az 1890-es években korrupciós botrányok egész sorozata tört ki, miután Charles Parkhurst tiszteletes egy magándetektívet felbérelve felfedte a városvezetés és a rendőrség által működtetett illegális bordélyházak és kaszinók hálózatát. Az ezt követően megválasztott új polgármester, William L. Strong megbízta a köztisztaság rendbe hozatalával a Memphisben már bizonyított George Waringot.

Waring ezredesi rendfokozatig vitte az amerikai polgárháborúban, és híres volt a Tennessee állambeli Memphis csatornázásának nagyszabású újratervezéséről, amely véget vetett a rendszeres járványoknak a déli városban.

Rendőri biztosítás mellett dolgozó utcaseprők New Yorkban a századfordulón (kép forrása: Atlas Obscura)

New Yorkban alapjaiban reformálta meg az utcák tisztán tartását: katonai hierarchiát és fegyelmet vezetett be, felszámolta a korrupciót, és hatékony szervezetté kovácsolta az utcaseprőket és szemétszállítókat. Fehér egyenruhát vezetett be a dolgozók körében – az ezeket mosó feleségek nagy bosszúságára –, hogy mindenkinek a tisztaság és az egészség jusson eszébe róluk.

„Gyülevész csőcselékként kapta meg az utcaseprőket, és végül hadseregként hagyta el őket” – írta távozása után a New York Times. Waring intézkedései közé tartozott még, hogy a szegényebb negyedek tisztítását tartotta elsődleges feladatnak.

Embereit korántsem fogadták tárt karokkal: ezeken a helyeken bármiféle egyenruhás ember feltűnése csak rosszat jelenthetett a lakóknak. Eleinte gyakran megpróbálták elkergetni őket, volt, hogy téglákkal hajigálták a munkájukat végezni próbáló köztisztasági alkalmazottakat. Waring azonban újra és újra kiküldte őket a legrosszabb környékekre is, és végül a bizalmatlan lakosok is elismerték, hogy jelenlétük jó dolog.

Manhattan egyik legrosszabb negyede, Dutch Hill 1863-ban (kép forrása: blog.nyhistory.org)

A köztisztaságiak hamarosan előkelő helyen vonultak fel a városi parádékon, és a polgármester is elismerően nyilatkozott „férfias és szükséges” munkájukról. A korrupt hivatal, amely egykoron visszaélt az adófizetők pénzével, immár a közhasznúság mintapéldája volt.

Ahogy fokozatosan eltűnt a szemét – beleértve a banánhéjakat – New York utcáiról, a héjakon elcsúszás a film és a színház világában élt tovább. Mára ott tartunk, hogy az emberek többsége ilyen geget látva eltűnődik, mi is lehetett egykoron a valós alapja, és hogy lehetséges-e egyáltalán elcsúszni egy banánhéjon. E tűnődés azonban Waring és emberei sikerét mutatja, akik megmentették a nagyváros lakóit a banánhéjak veszélyeitől.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/81965/pics/15646721195075253_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?