Valóban annyira jó lehetett papnak lenni a középkorban?

Kép forrása: about-history.com

A középkori viszonyokra mai szemmel visszatekintve talán az elfogadhatóbb „állások” közé sorolná az ember a papi életet – elvégre egy templomot vezetni és az oda járóknak erkölcsi útmutatást adni nem is tűnik annyira megerőltetőnek például a jobbágyi robothoz képest. Akadtak azonban ennek a hivatásnak is hátulütői.

A közönségnek nem biztos, hogy tetszenek a szentbeszédeid

Az újonnan szentelt papok számára összegyűjtött tanácsaiban a világjáró 13. századi francia püspök, Jacques de Vitry felsorol néhány mutatót annak megállapítására, hogy a hallgatóság már nem figyel rád:

-Túl hangosan beszélsz, és ez bántja a fülüket

-Túl halkan beszélsz, és nem hallanak

-Rossz vagy nem szórakoztató történetet, példabeszédet választottál mondandód közlésére

-A templomi hallgatóságot már érkezésed előtt démonok látogatták meg, akik végtelen vagyont ígértek nekik azért, hogy el se menjenek misére (erről viszont szerencsére nem te tehetsz)

Nem biztos, hogy neked tetszenek saját előadásaid

Jacques püspök búsan felidézi saját ifjú éveit, amikor minden egyes beszéd, amelyet megírt vagy előadott, teljességgel lehangolta. Végül Marie d'Oignies nivelles-i világi nővért látta egy látomásban, aki elmagyarázta neki a gondot: túl sok teológiát próbál belevinni beszédeibe, ettől azok csak összezavarják és untatják hallgatóságát.

Ha nő vagy, szóba sem jöhet az, hogy pappá szenteljenek

A lakosság 50%-a legfeljebb apáca vagy világi nővér lehetett.

Férfi létedre nők lelki üdvével is foglalkoznod kell

Kép forrása: medievalists.net

Mivel nők nem lehettek felszentelt papok, az apácák és világi nővérek közösségeinek ugyanúgy férfi papra volt szükségük, akinek gyónhattak, illetve aki misét celebrált számukra. Különösen a 12. századtól egyre gyakoribb, hogy a papok nem hajlandók „kiszolgálni” e közösségeket. A leghírhedtebb példa a ciszterci szerzetesrendé, akik a 13. században minden eszközzel elkezdték akadályozni a nőkből álló új közösségek létrehozását, hogy szerzeteseiknek ne kelljen nőknek lelki iránymutatást adniuk.

Gyermekeid nem követhetnek a pályádon... vagy mégis?

Habár a nyugati egyházban a papi cölibátus mindig is a példaértékű ideál volt, a nőtlenség valódi betartatására csupán a 11. századtól kezdtek valódi erőfeszítéseket tenni. Ez sem akadályozta meg azonban a papokat abban, hogy barátnőt („házvezetőnő” néven) tartsanak, és együtt neveljék gyermekeiket. A kánonjog azonban kategorikusan tiltotta a törvénytelen gyermekek pappá szentelését.

Ez igen negatív hatással kellett, hogy legyen a papok fiaira, hiszen a középkori ideál az volt, ha a gyermekek szüleik mesterségét követik. A papok törvénytelen gyermekeinek így meg volt nehezítve az önálló élethez vezető út. Volt azonban egy kiskapu: a törvénytelen fiúk az illetékes püspöktől kérhettek különleges diszpenzációt, amely által mégis felszentelhették őket – a források alapján ezt a kérést ritkán utasították el.

Valószínű, hogy másodállást kell vállalnod

Az egyházmegyéket kormányzó püspökök, illetve a nagy székesegyházakban miséző papok inkább a kivétel voltak, mint a szabály. A papok többsége, különösen a falvakban és kisebb városokban nem kapott különösebben jelentős anyagi juttatást szolgálataiért. A kora középkorban legtöbbször az a falubéli lakos lett a pap, aki a földesúrtól kapott legkevesebb pénzért elvállalta.

Kép forrása: medievalists.net

Így aztán meglehetősen gyakran olvasni olyan papokról, akik lelkipásztori tevékenységük mellett környezetükhöz hasonlóan földet művelnek, vagy valamilyen mesterséget űznek. Egy 15. századi német paptól például fennmaradt egy kérvény, amelyben felmentését kéri egyházi teendői alól, miután forrasztás közben balesetet szenvedett, és ólom cseppent a szemébe – az illető valószínűleg kovácsként dolgozott.

Lehetséges, hogy élőhalottá változol

A 14. században a párizsi egyetem teológusai igen nyomós kérdésben tartottak vitát: ha a misét celebráló pap megszenteli az ostyát, de meghal, mielőtt a borral ugyanezt tehetné, majd feltámad, és befejezi a szentelést, akkor az továbbra is érvényes-e?

A lényeg természetesen nem az volt, hogy a pap élőhalott-e avagy sem, vagy hogy ilyen helyzet bármikor előfordulhatna. A teológusok arra voltak kíváncsiak, hogy az ostya és a bor együttes megszentelésére van-e szükség ahhoz, hogy azok Krisztus testévé és vérévé váljanak, vagy a kettő megtörténhet-e külön-külön. Mindazonáltal tény, hogy számoltak a halálból feltámadt papokkal.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/81844/pics/15644143116657900_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?