A legnagyobb atomkatasztrófákat is meghaladja a Marshall-szigetek sugárzása

Az első ottani atomfegyverteszt, az Able gombafelhője a Bikini-atollnál, 1946. (kép forrása: The Independent)

A csendes-óceáni Marshall-szigetek egyes részein – például a Bikini vagy az Enewetak atollokon, ahol az Egyesült Államok több mint egy évtizeden át atomfegyverteszteket hajtott végre – ma is nagyobb a radioaktív sugárzás, mint a csernobili vagy a fukusimai atomerőműveknél, állítja új tanulmányában egy kutatócsapat.

A kutatók plutónium-239 és -240 izotópok jelenlétét kutatták a szigetek talajában, és azt találták, egyes szigeteken az izotópok jelenléte a tíz-, de akár az ezerszeresét is meghaladta a fukusimai, és tízszeresét a csernobili atomerőművek környékén mérhető szintnek.

A kutatók csupán korlátozott számú talajminta alapján dolgoztak, így további vizsgálatok szükségesek. Mindazonáltal igencsak meglepte őket, amikor fény derült arra a tényre, hogy sem a világ országai, sem nemzetközi szervezetek nem rendelkeztek „semmiféle további útmutatással a talajban megengedhető plutónium-szintekkel kapcsolatban”.

Tesztrobbantások

Miután 1945 nyarán Hirosima és Nagaszaki japán városokra atombombát dobott, ezzel véget vetve a második világháborúnak, az Egyesült Államok igyekezett tovább folytatni e fegyvertípus fejlesztését. A radioaktív fegyverek kipróbálására sokszor a Marshall-szigeteken került sor, amely egy Hawaii és a Fülöp-szigetek között elhelyezkedő szigetlánc. A napjainkban független, de az Egyesült Államokkal társult szigetcsoportot ekkoriban az ENSZ nevében az Egyesült Államok kormányozta.

Az első két itteni bombatesztet, Able és Baker kódnéven, 1946-ban hajtották végre Bikinin. Ezt követően 12 éven át folytak atomtesztek a Bikini- és az Enewetak-atollokon, ennek során összesen 67 nukleáris fegyvert robbantottak fel.

A világ első hidrogénbomba-robbantását, az Ivy Mike kódnevű tesztet is Enewetakon hajtották végre 1951-ben. Az Egyesült Államok valaha kipróbált legpusztítóbb hidrogénbombáját, a Hirosimát leromboló Little Boy bomba erejének ezerszeresét képviselő Castle Bravót Bikinin robbantották fel 1954-ben.

A Castle Bravo hidrogénbomba gombafelhője, 1954. (kép forrása: Wikimedia Commons)

A kutatók elmondása szerint Bikini és Enewetak beszennyezése mellett a robbanásokból származó radioaktív por és csapadék távolabbra is eljutott, megbetegítve Rongelap és Utirik atollok lakóit. 2016-ban a New York-i Columbia egyetem kutatócsoportja a Marshall-szigetek északi részén található három atoll, Rongelap, Enewetak és Bikini gamma-háttérsugárzásáról adott ki tanulmányt.

A tanulmányban azt találták, Bikinin a korábban bejelentettnél magasabb volt ez a háttérsugárzás, így további vizsgálatok végrehajtása mellett döntöttek.

Még több sugárzás

Ez eredményezte a nemrég publikált három tanulmányt, amelyekben immár az Utirik-atollt is bevonták a vizsgált helyszínek közé.

A Bikini-atollon, az Enewetak-atoll részét képező Enjebi-szigeten, valamint a Rongelap-atollhoz tartozó Naen-szigeten mind megnövekedett külső gammasugárzást mértek, ellentétben a Marshall-szigetek egy déli tagjával, amelyet kontrollként alkalmaztak a kutatók.

Bikini lakóinak elköltöztetése, 1946. (kép forrása: rampages.us)

Bikinin és Naenen a mért sugárzás meghaladja azt a legnagyobb megengedhető szintet, amelyben a Marshall-szigetek és az Egyesült Államok az 1990-es években megállapodtak. A kutatók azt is megállapították, hogy Bikini és Naen mellett az Enewetakhoz tartozó Runit- és Enjebi-szigeten is magas koncentrációban voltak jelen a talajban egyes radioaktív izotópok.

E négy szigeten a radioaktív plutónium-izotópok szintje meghaladta a Fukusimánál vagy Csernobilnál mérhetőeket. „Igazán meglepő volt a külső gammasugárzás szintje Naenon, amely a Rongelap-atoll külső szigete” – mondta el Ivana Nikolic-Hughes, a Columbia Egyetem kémiaprofesszora, a kutatás résztvevője. „A Bravo-teszt idején még laktak itt (…) az emberek aztán elköltöztek, majd visszajöttek, és megint elköltöztek. Igen szörnyű része ez a rongelapiak történetének.”

Az atomfegyvertesztekhez emelt bunker Bikinin napjainkban (kép forrása: whc.unesco.org)

Második tanulmányukban a kutatók hivatásos búvárokkal dolgoztak, akik 130 mintát gyűjtöttek be a Castle Bravo-robbantás Bikininél lévő kráterében a tengerfenékről. Egyes radioaktív izotópok szintjei – a plutónium-239-é, a plutónium-240-é, az amerícium-241-é és a bizmut-207-é – egy nagyságrenddel nagyobbak voltak, mint a Marshall-szigeteken bárhol máshol mérhető szintek.

A kutatók szerint azért rendkívül jelentősek ezek az eredmények, mert „a kráter üledékének radioaktív szennyezettségének mérése az első lépés annak felmérésében, milyen hatással voltak általában véve az óceánok ökoszisztémáira az atomfegyvertesztek” – írták a tanulmányban.

A Castle Bravo-robbantás jól kivehető krátere (kép forrása: videoblocks.com)

A harmadik tanulmányban a kutatók több mint 200 gyümölcsöt teszteltek – többnyire kókuszdiókat, illetve a csavarpálma gyümölcsét – a Marshall-szigetek északi atolljainak 11 szigetéről. A Bikinihez és Rongelaphoz tartozó szigetekről gyűjtött gyümölcsök jelentős részében igen aggasztó volt a cézium-137 izotóp jelenléte, amely meghaladta a számos ország és nemzetközi élelmiszerbiztonsági szervezet által megengedhetőnek tekintett szintet.

Sok további munkára van még szükség a Marshall-szigetek lakóinak e veszélyekről való tájékoztatására, és annak megállapítására is, hogy biztonságos-e a helyiek számára visszaköltözni ezekre a szigetekre, illetve élelmiszert termeszteni rajtuk.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/81722/pics/15640631363512611_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?