A nők korabeli megítélése még segítette is a viktoriánus Nagy-Britannia „betörőhölgyeit”

Kép forrása: historytoday.com

A konzervativizmusáról híres viktoriánus kori Nagy-Britanniában szinte mitikus státust élveztek a 19. század végi sajtó által „betörőhölgyeknek” nevezett bűnözők. A merev felfogású társadalom számára szinte felfoghatatlan volt, hogy nők is követnek el éjszakai rablásokat.

Elegáns tettesek

A nyugat-londoni Shepherd's Bush városrészén lévő Askew Road kényelmes külvárosi házai mellett  járőrözve egy hideg 1896 .februári hajnalon, Knott nyomozó őrmester „szokatlan fényt” vélt látni a 4. számú ház egyik ablakában.

Ösztöneire hallgatva segítségül hívott két másik rendőrt, akik a két szomszédos ház kertjéből figyelték türelmesen, amint Knott kopogtatott a bejárati ajtón. Miután a tulajdonos, Mrs. Hawkins beengedte, a nő meglepetésére a nyomozó elviharzott mellette, és sietett elkapni a betolakodót.

Amit a nyomozó aztán látott, valósággal sokkolta: ahogy a „Lloyd's Weekly Newspaper” című hetilap beszámolt róla:

„Knott nyomozó őrmester általi elfogásakor a nő divatos, tömött ujjú barna zekében, fekete kasmírruhában volt, és egy pár elegáns csizmát viselt, amelyről azóta kiderült, hogy egyik rablása gyümölcse.”

A betörő az ekkor mindössze 20 éves Minnie Pheby volt, akinek elegáns kinézeténél csupán az okozott nagyobb meglepetést, hogy nő volt.

A női betörők – avagy a korabeli sajtó szóhasználatában „betörőhölgyek” – szinte legendákká váltak a kor köztudatában és hivatalos diskurzusában egyaránt.

Az éjszakai betörést ekkoriban ugyanis kimondottan „férfias” bűncselekménytípusnak tartották: a tulajdon elleni bűncselekményekről szóló 1860-as törvény szerint az éjszakai betörés („burglary”) nappali párjával („housebreaking”) ellentétben este kilenc és reggel hat óra között történt, azaz az éjszaka legsötétebb óráiban.

A betörő klasszikus korabeli képe (kép forrása: jack-the-ripper-tour.com)

Szükséges része volt a „törés”, akár ajtón, ablakon vagy a tetőn keresztül, amely a lakásból történő lopással párosult, olyan időpontban, amikor a lakók legnagyobb valószínűséggel aludtak és sebezhetőek voltak, miközben a bűnöző körülöttük ólálkodott.

A fentiek voltak az éjszakai betörés „követelményei” egészen 1968-ig, amikor a nappali és éjszakai betörést egy kategóriában egyesítették. Addig azonban az éjszakai betörést a „követelményei” olyan különösen gonosz tettnek minősítették, amely a nemi erőszakkal volt egy szinten.

Az ingatlantulajdonnal bíró közép- és felső osztályok otthonaiba és rémálmaiba férkőző elkövetőket ugyanolyan veszélyesnek tekintették a közbiztonságra, mint amennyire merészek, agyafúrtak és elszántak voltak.

Az éjszakai betörést elkövetők a köztudatban amennyire nem tisztelték az otthon szentségét, annyira ügyesnek és erősnek is számítottak. John Binny újságíró, aki segített Henry Mayhew szociális felmérőnek 1861-ben összeállítani egy könyvet London bűnöző „alvilágáról”, így írt róluk:

„A házakba, boltokba és raktárakba való betörést számos módon hajtják végre, például a zárak álkulccsal való kinyitásával, vagy úgy, hogy valamilyen vékony eszközt az ablakszárnyak közé csúsztatnak, és kioldják a zárat, ezáltal fel tudják emelni az alsó szárnyat; egy hátsó falon átmászva egy utcáról nem látható ablakot vagy ajtót betörve; a pince fedelét vagy rácsát megemelve; egy szomszédos vagy néhány házra lévő üres házba jutva, és a tetőn átjutva a kirabolni kívánt házhoz; padlásablakon vagy csapóajtón át bejutva, vagy ha nincs sem ablak, sem ajtó a tetőn, úgy néhány cserepet eltávolítva jutnak be.”

Minnie Pheby a betöréshez szükséges készségek közül többel is bírt, hiába tartották magukat a sztereotípiák a nők passzív viselkedéséről és gyengeségéről (ezeket éppen ekkoriban kezdték kikezdeni a nők szavazati jogát követelő mozgalmak).

A 40 évig tartó rendőri karrierjének emlékeit 1931-ben megíró Frederick Porter Wensley nyomozó a Scotland Yard Bűnügyi Felderítő Osztályán szolgált. Írásában amellett foglalt állást, hogy „a nők ritkán főkolomposok a bűncselekményekben”, azt sugallva, hogy elsősorban férfi betörők bűnsegédeiként tűntek fel, például a kiszemelt ház napi rutinjának kifigyelőiként.

Pheby azonban nem csak, hogy Mrs. Hawkins háza előtt már egy bizonyos Herbert Fryson otthonát is kifosztotta már korábban Shepherd's Bush-ban, de ezt úgy tette, hogy egy mindössze húsz centiméter széles ablakon át préselte be magát.

Női divat 1880-ból - a különféle lopásos bűncselekmények esetében akár előnyös is lehetett a bonyolult, sok rétegű ruha, amely alá feltűnésmentesen lehetett tárgyakat rejteni (kép forrása: oldpolicecellsmuseum.org.uk)

Amikor a 4-es számú ház konyhájában Knott nyomozó tetten érte, ismét a nőktől váratlan ellenállást tanúsított, amikor összegyűjtött zsákmányával együtt kirohant a ház hátsó ajtaján és átugrotta az egyik szomszédos kert kerítését – itt azonban Knott egyik társa már várta.

Pheby szerencséjére az igazságügyi rendszer ugyanolyan kevéssé volt hajlandó elismerni a női bűnözők képességeit, illetve tulajdonképpen létezésüket is, ahogy a rendőrök.

Miután az Old Bailey-ben tartott tárgyaláson bűnösnek vallotta magát, Pheby kilenc hónap börtönt kapott mindkét betörésért, ami jelentősen enyhébb büntetésnek számított, mint amennyit a férfi betörőkre általában kiszabtak, és messze enyhébb volt az éjszakai betörésért kiszabható maximumhoz, az életfogytig tartó kényszermunkához képest.

Ez az eljárás igen jellemzőnek mondható arra az 1184 esetre, amikor nőket állítottak bíróság elé éjszakai betörésért 1860 és 1939 között. A ritka kivételek egyike Lydia Floyd volt, akit – miután négyszer is ugyanezért ítélték el a megelőző évtized során – 1879-ben több mint tíz év fegyházra ítéltek.

A helyzet haszonélvezői

A női betörők ráadásul tökéletesen tisztában voltak a törvény előtti helyzetükkel, és a bíróságon nem egyszer igyekeztek rá is erősíteni arra a feltételezésre, hogy egy erkölcstelen férfi „csalta bele” őket a bűnelkövetésbe.

Sarah Hooper, akit 1882-ben egy, a kelet-londoni Leytonban lévő házba való betörésért állítottak elő férjével együtt, azt mondta a bírónak: „minden, amit tettem, férjem utasítására tettem.” A nőt hat hónap kényszermunkára ítélték, míg férjét, Charlest öt évre.

Kép forrása: The Conversation

E nemi alapon megkülönböztetett ítélkezési gyakorlat jól mutatja azt, hogy a nők változóban lévő társadalmi, politikai és kulturális szerepével kapcsolatos szélesebb körű félelmek miként folytak át még abba is, hogy nem engedték őket a „tolvajok elitjébe” sem emelkedni.

A lakosság irtózott attól, hogy a női betörők semmibe veszik a „házam a váram” gondolatát, és álkulccsal-feszítővassal bárki otthonába behatolnak.

Tény az is, hogy Pheby esetében elfogása előtt semmiféle jele nem volt annak, hogy e tolvajok közé tartozik. Munkáltatói a „csendes” és „keményen dolgozó” jelzőkkel illették, bűneit pedig hatékonyan rejtette el a világ elől, más sikeres korabeli betörőkhöz hasonlóan.

A viktoriánus kor egyik legsikeresebb bűnözője volt az 1879-ben kivégzett Charles Peace, aki kettős életet élt: a dél-londoni Peckhamben hegedűkkel kereskedett, miközben több tucat betörést (és egy gyilkosságot) követett el több mint tíz évig tartó pályafutása során.

Peace tettei legendák tárgyává váltak, a „penny dreadful” névvel illetett korabeli ponyvaregények, színdarabok, de még filmek népszerű témái is voltak. A kivégzett bűnözőt még Madame Tussaud is megörökítette panoptikumában – a figura olyannyira népszerű volt, hogy miután 1925-ben egy tűz elpusztította, 1928-ban új mását állították ki, amely a kiállítás szövege szerint „számos agyafúrt álcája egyikét” viselte.

Egy Charles Peace-ről szóló „penny dreadful” borítója (kép forrása: Pinterest)

Peace életútjának számos újramesélése romantikus hősként állította be a notórius betörőt, aki az élet élvezetét hajszolta: szegénységbe született, de bűnözői géniuszának köszönhetően az úriemberek életét élhette.

Az ilyesfajta történetek tovább éltették a betörők azon – szintén csak férfiakhoz kapcsolható – imázsát, amelyben a sármos, fiatal bűnöző egyfajta művészetet gyakorolva előbb elorozza a gazdag nők ékszereit, majd őket is meghódítja.

Ezek a mesék párhuzamosan kötötték le a lakosság figyelmét a hatóságok által egészen a 20. század közepéig kiadott, betöréssel kapcsolatos figyelmeztetéseivel.

A betörők hősökként való feltüntetése tetten érhető például A.J. Raffles karakterének sikerében: a Sir Arthur Conan Doyle sógora, E.W. Hornung által Sherlock Holmes ellentétpárjaként létrehozott „úriember” betörő 11 filmben szerepelt 1907-től 1939-ig (utóbbiban David Niven játszotta a főszerepet).

Érdekesség, hogy a gazdaságilag nehezebb időkben nőtt meg az ilyen filmek bevétele a jegyirodáknál – a „jó”, ráadásul elegáns és vonzó betörő képe jól mutatja, mennyire alakítható valójában a társadalom hozzáállása a bűnözéshez.

Mi lett viszont végül Minnie Phebyvel? 1896-os első elítélése és büntetése nem szegte kedvét – csupán hat héttel 1897-es szabadon bocsátását követően ismét Shepherd's Bush-ban kapták el, amint egy ruhakészítő házából vett magához ruhákat és ékszereket. Itt ismét Knott nyomozó őrmester fogta el, aki vélhetően úgy döntött, szemmel tartja Phebyt.

Tárgyalás az Old Bailey-ben 1877-ben (kép forrása: victoriandetectives.wordpress.com)

Újabb tárgyalása során a sajtó ismét a „különös” és „ritka” női betörő képét festette le róla, és 12 hónapos börtönbüntetése ismét csak rövid szünetnek bizonyult.

1900-ban két házba is betört fényes nappal ugyanazon negyedben, bár a tárgyaláson a meglehetősen felbőszült Knott megpróbálta felhívni a figyelmet arra, hogy „a közelmúltban nem kevesebb, mint 15 házba törtek be Shepherd's Bush-ban és Hammersmith-ben, és mind ugyanúgy történt, azon a különös módon, amelyet Phebytől megszokhattunk.”

Úgy tűnik azonban, a bíró továbbra sem volt hajlandó hitelt adni a nő képességeinek, így 18 havi kényszermunkára ítélte, demonstrálva a nőket szelídnek és egyszerűnek tekintő sztereotípia erejét, amely jócskán továbbélt a 20. században is. A feltételezés haszonélvezőjeként Phebyben ez a beszámolók szerint megvetést is ébresztett. Az ítélet hallatán a jelenlévők felé fordulva azt kérdezte: „Ennyi?”

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/81687/pics/15639815804514445_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?