hirdetés

Miért érdekelték annyira az ikrek az embereken kísérletező nácikat?

Túlélő gyermekek csoportja a szögesdrót kerítés mögött Auschwitzban, 1945. január 27. Mózes Éva és Miriam a kép jobb szélén láthatók. (kép forrása: history.com)

A Harmadik Birodalom ideológiája által felkarolt eugenika, azaz az emberi társadalom genetikai úton történő tökéletesítésének gondolata már a kezdetektől nagy mértékben az ikrekkel összefüggésben merült fel a 19. században. A tudomány ezen ága – bármennyire kétségesek is voltak eredményei – a 20. század egyik legnagyobb népirtásának központi eleme, valóságos támasza volt.

Különleges rabok

„Ikrek! Ikrek!” – szóltak a kiáltások az Auschwitz-Birkenau haláltábor hírhedt válogatóperonján. A szilágysomlyói gettóból nemrég ideszállított tízéves Mózes Éva édesanyjába kapaszkodott ikertestvérével, Miriammal együtt. Hirtelen közelebb lépett hozzájuk egy SS-tiszt. „Ikrek?” – kérdezte édesanyjuktól. „Az jó?” – kérdezett vissza rémülten a nő.

A tiszt bólintott, Mózes Éva élete pedig örökre megváltozott. Az egyik SS-őr megragadta karjánál fogva őt és Miriamot, és a két síró, kiabáló kislányt elszakította édesanyjuktól. Soha többé nem látták őt.

A két ikerlány nem tudhatta, hogy egy óriási, embertelen orvosi kísérleti program alanyaivá váltak, amely már jó ideje zajlott a haláltáborban. A programhoz kizárólag ikreket, köztük rengeteg gyermeket válogattak ki a rabok közül.

A tábor főorvosa, Josef Mengele által vezetett program keretében körülbelül 3000 ikertestvért tettek ki fertőző betegségeknek, csonkításnak és kínzásnak a „kutatás” nevében, amely a betegséget, az emberi tűrőképességet és genetikai összefüggéseket volt hivatott vizsgálni.

Az ikreket a hatalmas peronon zajló válogatásokkor elkülönítették a többi rabtól, majd egyből egy vizsgálólaborba vitték őket. Mengele legtöbb kísérletében az egyik ikertestvért „kontrollként” használta, míg a másikon végrehajtotta a kísérletet – ez lehetett a vérátömlesztéstől kezdve a mesterséges megtermékenyítésen át amputációkig és egyszerű gyilkosságig szinte bármi.

(b-j) Richard Baer, Auschwitz utolsó parancsnoka, Josef Mengele, és a tábor korábbi parancsnoka, Rudolf Höss (kép forrása: 24.hu)

A halottakat felboncolták és tüzetesen átvizsgálták, a túlélő ikertestvért általában szintén megölték, hogy ugyanezt elvégezhessék rajta is.

Az ikreken végzett kísérletek a háborút megelőző időszakban arra szolgáltak, hogy a náci rezsim orvosai – köztük Mengele mentora, Otmar von Verschuer – az eugenika híveiként alátámaszthassák nézeteiket a „nemkívánatos” genetikai összetételű embereket illetően.

E nézetek része volt a zsidókkal, romákkal, melegekkel, veleszületett betegségekben szenvedőkkel és másokkal szembeni diszkrimináció, amelyet szükségesnek tartottak az „árja faj” tisztaságának védelmében.

A sors fintora, hogy éppen az ikerkísérletek eredménytelensége vezetett a későbbiekben az eugenika túlhaladottá válásához.

Mengele és más eugenika-hívők számára az egypetéjű, teljesen egyforma ikrek, mint a Mózes-lányok voltak a tökéletes kísérleti alanyok. Mivel genomjuk azonos volt – érveltek a tudósok – bármiféle fizikai vagy viselkedésbeli különbség kettejük között kizárólag külső behatások eredménye lehet.

A náci eugenika gyökerei

Az eugenika hívei a genetikában keresték az olyan nemkívánatos tulajdonságok és társadalmi jelenségek okát is, mint a bűnözésre való hajlam vagy a szegénység. Úgy hitték, az emberek szelektív szaporításával, „tenyésztésével” erősíthető az elfogadható viselkedés, és kiiktathatók a káros hajlamok.

Mire az 1940-es években Mengele megkezdte kísérleteit Auschwitz-Birkenauban, az ikrek iránti efféle tudományos érdeklődés már több évtizedes múltra tekintett vissza.

Habár már a kezdetektől fogva arra engedték következtetni a tudósokat e kísérletek, hogy a környezet és a genetikai meghatározottság körülbelül azonos súllyal játszik szerepet a fejlődésben, az eugenikában hívők továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy az ikreken végzett kísérletek mélyebb betekintést nyújthatnak az utóbbiba.

Otmar von Verschuer (kép forrása: harnackhaus-berlin.mpg.de)

Otmar von Verschuer a Harmadik Birodalom orvostársadalmának egyik meghatározó alakja volt, és rendkívül nagy befolyással bírt a náci állam rasszpolitikájára is. Az általa írt művek terjesztették el azt a nézetet, hogy a biológiailag meghatározott rassz „védelme” érdekében a zsidók, romák és más kisebbségek elleni fellépés szükséges.

Verschuer a kényszer-sterilizálás és a szelektív szaporítás híve volt, és nagyszámú ikerpár adatait gyűjtötte össze, az így nyert statisztikákból pedig arra igyekezett választ kapni, hogy a különféle betegségek, illetve a bűnözésre való hajlam és más tulajdonságok mennyiben lehetnek örökletesek. Kutatásaiban részt vett protezsáltja, Mengele is.

Mentorához hasonlóan Mengele is elkötelezett híve volt a náci ideológiának. A háborút frontvonalbeli orvosként kezdte, 1943-ban került Auschwitzba beosztott orvosként. Itt eleinte a roma tábort felügyelte, ennek felszámolása (azaz több ezer lakójának elgázosítása) után az egész birkenaui táborrész főorvosává léptették elő.

Leghírhedtebb bűneit itt követte el, mint például a marhavagonokban a táborba szállított rabok kíméletlen válogatását – akit nem talált elég egészségesnek, azt azonnal elgázosításra jelölte ki.

Mengele folytatni kívánta a Verschuer szárnyai alatt megkezdett ikerkísérleteket, a táborban pedig már rendelkezésére állt elegendő alany is. Habár a korábban, békeidőben végzett kísérletei tudományosan többé-kevésbé legitimnek mondhatók, itteni tevékenysége egyáltalán nem. Az orvosi elvek és a tudományos módszertan teljes feladásával körülbelül 1500 ikerpáron hajtott végre kísérleteket.

Tudományos tévképzetek

Az úgynevezett „Mengele-ikrek” elvben védettséget élveztek a tábor életének legkegyetlenebb aspektusaitól. Nem küldték őket a gázkamrákba, elkülönítve éltek a többi rabtól, és több élelmet is kaptak az állandó orvosi felügyelet mellett.

Ezen előnyökért cserébe azonban bármikor embertelen kísérleteknek vethették alá őket. Sorsuk Mengele kezében volt, akit csak „a halál angyalának” neveztek a táborban élet és halál feletti hatalma, szeszélyes temperamentuma és kegyetlensége miatt.

Mózes Éva számára „Mengele-ikerként” az élet azt jelentette, hogy sokszor órákon át kellett mozdulatlanul ülnie meztelenül, miközben testét Miriaméhoz méricskélték. Ismeretlen anyagokat fecskendeztek véráramába, ami heves reakciókat váltott ki szervezetében.

Mengele egy kollégájával az 1930-as években (kép forrása: ThoughtCo)

„Tudtam, hogy ikrekként különlegesnek számítunk, mert sosem léphettünk kapcsolatba senkivel a tábor más részeiről” – emlékezett vissza később. „De azt nem tudtam, hogy genetikai kísérletekhez használnak.”

Az eugenika eleve az ikrekkel kapcsolatos kutatásokban gyökerezett. Francis Galton angol polihisztor, aki 1883-ban elsőként használta az „eugenika” szót, legkorábbi kutatásaiban már ikertanulmányokat használt fel.

Galtonra mélyen hatottak unokatestvére, Charles Darwin tudományos eredményei, és érdeklődni kezdett az iránt, hogy az ember miként adja tovább utódainak az olyan tulajdonságokat, mint például az intelligencia, és foglalkoztatta az is, hogyan lehet az emberek közt „kitenyészteni” a kívánatosabb genetikai tulajdonságokat.

Galton és az eugenika többi követője számára az ikrek jelentették a kulcsot annak megértéséhez, mely tulajdonságok voltak genetikailag meghatározottak, és melyekért volt felelős a környezet (ezt nevezi a tudomány természet-nevelés szembenállásnak).

Több tucat ikerpár által kitöltött, önbevallásos kérdőívekből gyűjtött adatok alapján Galton arra jutott, hogy az ikrek közötti hasonlóságokért a genetika, míg különbségeikért a környezet a felelős.

„Az egyetlen elem, amely a különböző egyénekben váltakozó, köztük azonban állandó, a természetes tendencia” – írta. „Ez óhatatlanul érvényesülni akar.”

Francis Galton (kép forrása: darwinproject.ac.uk)

Habár Galton ikertanulmányai rendkívül részrehajlóak voltak, és nagy mértékben alá voltak rendelve saját előítéleteinek, valamint mai tudományos szemmel nézve egyéb módokon is megbízhatatlanok voltak, ezek fektették le az eugenika alapjait.

Galton tanulmányai arról is meggyőzték az eugenika híveit, hogy az ikrek a genetikai meghatározottság és környezeti befolyás kutatásának ideális „eszközei”.

Habár legtöbbjük abban hitt, hogy az ikrek segítségével tökéletesebb embereket fognak tudni alkotni, az ikrekkel kapcsolatos kísérletek eredményei mégsem az elvárt eredmények felé vezették őket.

Az 1930-as években például egy csoport amerikai kutató nagy különbségeket talált a külön nevelt ikrek IQ-jában annak ellenére, hogy személyiségük és viselkedésük a külön nevelés ellenére hasonló volt.

Ugyan az ikrek voltak az eugenika-hívők „kedvenc fegyverei” a „sokat vitatott természet-nevelés kérdésben”, a kísérleteik eredményei afelé mutattak, hogy azoknak a „nemkívánatos” tulajdonságoknak, amelyeket a szelektív szaporítással kívántak volna kezelni, vajmi kevés közük van a genetikai meghatározottsághoz.

Auschwitz után

A Harmadik Birodalom veresége véget vetett Mengele auschwitzi kísérleteinek – a tábort 1945. január 12-én szabadította fel a Vörös Hadsereg. A táborkomplexum területén élve talált gyermekek nagy része a „Mengele-ikrek” közé tartozott.

Maga Mengele végül elkerülte a felelősségre vonást – „a halál angyala” a náci szimpatizánsok hálózata segítségével Dél-Amerikába szökött, ahol békében élte le hátralevő életét. 1979-ben halt meg Brazíliában.

A második világháborút követően az orvostudománynak számot kellett vetnie mindazzal, amit a nácik e fogalommal takarózva tettek. Az eugenika a népirtás eszközévé és hivatkozási pontjává vált.

1946-ban egy csoport német orvost, akik eutanáziát és emberkísérleteket végeztek koncentrációs táborokban, egy 140 napig tartó per keretében állították bíróság elé Nürnbergben.

A per hét halálos ítéletet eredményezett, valamint a Nürnbergi Kódexet, amely a mai napig az orvostudomány egyik kutatásetikai alapköve – ennek köszönhetően követelik ma meg például az embereken folytatott bármiféle kísérlet előtt az alany tájékozott beleegyezését.

Mózes Éva a haláltábor felszabadításának 60. évfordulóján, 2005-ben. Kezében egy korabeli fényképet tart, melyen ő és testvére is szerepel. (kép forrása: history.com)

A mintegy 3000 „Mengele-iker” közül mindössze 200-an élték túl a kegyetlen kísérleteket, köztük a Mózes-lányok is. Édesanyjuk nem élte túl a háborút, egy ismerőse segítségével jutottak vissza az immár ismét Romániához tartozó otthonukba. 1950-ig szintén holokauszt-túlélő nagynénjüknél laktak, ekkor azonban megragadták az Izraelbe történő emigrálás lehetőségét.

Éva 1960-ban feleségül ment egy úgyszintén holokauszt-túlélő amerikai turistához, Michael Korhoz, és az Egyesült Államokba költözött. 1984-ben testvérével megalapították a CANDLES nevű nonprofit szervezetet, amelynek keretében a többi „Mengele-ikret” kutatták fel, és felvilágosító tevékenységet folytattak a holokauszttal kapcsolatban.

Mózes-Kor Éva innentől évente vezetett csoportokat Auschwitzba, hogy elmesélje a vele történteket. Idén júliusban, éppen egy ilyen körútján érte a halál 85 éves korában.

Ma már az eugenika nem számít bevettnek a tudomány berkeiben, mivel nem vezetett valódi eredményekre, előzetes megállapításait nem tudta alátámasztani. Napjainkban jóval fejlettebb módszertannal folynak kutatások a genetika világában, amelyek jóval árnyaltabb képet adnak a tulajdonságok öröklődéséről.

Mengele (k) valamikor az 1970-es években Brazíliában, ahol Wolfgang Gerhard álnéven élt (kép forrása: The Toronto Star)

Mindazonáltal az ikerpárokkal folytatott tanulmányok továbbra is fontos információkhoz vezetik a tudósokat olyan kérdésekben, mint az életkorral kapcsolatos betegségek, az evészavarok, vagy a szexuális beállítottság, és még megannyi más területen. Habár az ikrek ma is fontosak a tudomány számára, a kutatóknak  fontos az ikertanulmányok és -kísérletek sötét múltján való túllépés is.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/75812/pics/15628574617610418_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?