A nyugatosodás jelképéből száműzött lett az iráni császárné, Farah Pahlavi

Mohammed Reza Pahlavi sah és Farah Diba esküvőjükön, 1959. december 20. (kép forrása: thetimes.co.uk)

A híres uralkodók önálló gondolataikkal a nyilvánosság előtt is szerepet vállaló feleségei mindig érdeklődést váltanak ki, és gyakorta ellentmondásosak a róluk alkotott vélemények. Nincs ez másként Farah Pahlavi iráni császárné esetében sem, aki egyesek számára a perzsa állam utolsó esélyét jelentette a demokratikus berendezkedésre, míg másoknak ő jelképezi az 1979-ben megbuktatott sah rendszerének legrosszabb tulajdonságait.

Az önállóságra nevelt királyné

Farah Diba 1938-ban született Teheránban a franciaországi St. Cyr akadémiáján végzett katonatiszt Szohrab Diba és felesége, Farideh Ghotbi egyetlen gyermekeként. A Diba-család felmenői között diplomaták és műgyűjtők sokasága volt, és szilárdan az iráni elit részének számítottak.

Farah Teherán francia és olasz iskolájában egyaránt tanult, és viszonylag gondtalan gyermekkora volt. Ennek az idillnek a lány nyolcéves korában édesapja korai halála vetett véget – annál is inkább, mert kettejük kapcsolata rendkívül közeli volt.

Halála előtt Szohrab alaposan elültette a francia nyelv és kultúra iránti szeretetet gyermekében, édesanyjától pedig leginkább önállóságát és előrelátását örökölte. Farideh döntése volt az is, hogy lányának nem kellett az iszlám hagyomány szerint eltakarnia arcát, és a korai kényszerházasság helyett arra biztatta, tanuljon építészetet Párizsban ösztöndíjasként.

Farah Diba (bal szélen) egy csoport iráni cserkésszel Párizsban 1955-ben (kép forrása: All That's Interesting)

Hallgatótársai éltanulóként írták le, aki éjszakába nyúlóan tanult, és sosem lógta el az órákat. A kevés szünet egyike, amelyet megengedett magának Párizsban, egy 1959 tavaszi fogadás volt az iráni nagykövetségen, amelyet az uralkodó, Mohammad Reza Pahlavi sah számára tartottak.

A teheráni elit körében már egy ideje terjengett a szóbeszéd arról, hogy meddő második feleségétől való válása után a sah ismét új hitvest keres.

A nála 19 évvel fiatalabb Farah Diba neve is felröppent már, maga a sah pedig később úgy emlékezett vissza: „Tudtam, amint megismerkedtünk (…) hogy ő az a nő, akire oly régóta vártam, és a királyné is, akire az országomnak szüksége volt.” A pár még az év vége előtt összeházasodott.

A sahnak grandiózus elképzelései voltak Irán számára. Modern államról álmodott, amely az ország hatalmas olajtartalékai által megerősítve a szabadság és a demokrácia bástyája lehet a Közel-Keleten.

Az 1960-as években megindította „fehér forradalom” névre keresztelt átfogó programját, amely a nők jogainak kiterjesztésén (például szavazati jog) és a földreformon kívül nagyobb részesedést ígért a munkásoknak a vállalati bevételekből, az állami gyárakban lehetővé tette a polgárok számára is részvények vásárlását, és növelni kívánta az írni-olvasni tudást az ország elmaradott vidékein.

A királyné hivatalos eljegyzési fotója (kép forrása: Pinterest)

Mohammad Reza Pahlavi 1967-ben már 26 éve uralkodott sah („király”) címen, október 26-án azonban felvette a perzsa uralkodók ősi „sáhánsáh” („királyok királya”) címét, azaz voltaképpen császárra koronáztatta magát.

Állítólag korábban nem gondolta magát méltónak erre a címre, továbbá egyesek szerint olyat is mondott, hogy „nincs abban becsület, ha az ember egy szegény ország császára” – ezzel azt fejezhette ki, hogy ekkor már gazdag országnak tartotta Iránt.

Tény, hogy a perzsa állam ekkoriban a világ egyik leggyorsabb gazdasági növekedést produkáló országa volt, és az 1950-es évek közepe óta béke és nagyfokú stabilitás uralkodott. A sah már kapcsolatuk kezdetén nyilvánvalóvá tette Farah Diba számára, hogy szerepe a korábbi uralkodói feleségekkel ellentétben nem csupán jelképes lesz.

A császári pár a trónörökös Rezával (kép forrása: margaridasantoslopes.com)

Pahlavi részben azért is vonzódott annyira Dibához – a nő természetes szépségén és kedvességén kívül –, mert nyugaton tanult, független gondolkodót látott benne.

Diba abban is különlegesnek számított, hogy az iráni elit más tagjaitól eltérően párizsi ösztöndíjasként szembesült az anyagi nélkülözéssel, így másoknál jobban megértette a szegények gondjait. Nyíltan ki is jelentette, hogy az uralkodó feleségeként „az iráni nép szolgálatának” szenteli magát. A pár együtt kívánt egy új aranykort hozni az országra.

Habár Farah már 1960-ban világra hozta a trónörökös Rezát, a sah nem csupán császárnévá („sáhbánu”) koronáztatta őt, de ki is nevezte kormányzóvá saját halála esetére, amíg a leendő II. Reza 21. életévébe nem lép.

A császárné Andy Warhollal Teheránban, 1976. (kép forrása: All That's Interesting)

Farah császárné a maga részéről leginkább a művészetek pártolásával segítette elő férje puha forradalmát. A modern művészetet részesítette előnyben: habár sokak számára fontosabb lett volna a történelem során külföldre került iráni kincsek visszavásárlása, a császárné inkább Renoir, Gauguin, Pollock, Lichtenstein és Warhol műveiből halmozott fel gyűjteményt – jó előrelátásáról tanúskodik az, hogy a gyűjtemény mai értéke körülbelül hárommilliárd dollár.

Ízlése, karizmája és művészetpártolása miatt Farahot egyre többen kezdték „a Közel-Kelet Jackie Kennedyjének” nevezni. 1976-ban maga Andy Warhol is Iránba utazott, hogy a császárnéról is elkészítse híres szitanyomott festményei egyikét. Warhol kíséretének egy tagja, Bob Colacello később úgy emlékezett vissza, „Észak-Teherán engem Beverly Hillsre emlékeztetett.”

A császárné számos külföldi útra elkísérte férjét, Magyarországon kétszer is jártak: 1966-ban, illetve 1978-ban (utóbbi alkalommal mindkettőjüket díszdoktorrá avatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem).

Farah császárné Salvador Dalíval, 1969. (kép forrása: iroon.com)

A Kennedy-házaspáréhoz hasonlóan azonban a Pahlavi-család mesebeli királyságának víziója is egy szempillantás alatt semmivé foszlott: kevesebb mint három évvel Warhol látogatása után az iráni főváros már nemigen emlékeztetett a hollywoodi sztárok lakhelyére.

Egy korszak vége

Habár az olajkitermelésnek köszönhetően Irán növekedési mutatói jók voltak, az 1970-es években az ország még mindig a hidegháború frontvonalában volt. A hatalmas kőolajkincs miatt mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok igyekezett minél több befolyást kifejteni Iránra.

A császári pár a Szovjetunióban, 1972. (kép forrása: Pinterest)

A sah egyértelműen az Egyesült Államokat választotta partnerének a térségben, főleg miután 1953-ban a CIA segítségével távolította el a Szovjetunió felé kacsintgató Moszaddeg miniszterelnököt.

Az iráni társadalom egyes elemei azonban rendkívül dühösek voltak amiatt, hogy szerintük a sah elfordult a hagyományos értékektől – a középkori hódítással meghonosított iszlám hagyományokkal szemben Pahlavi az ókorra, főként a Kr. e. 550-től Kr. e. 330-ig fennállt Óperzsa Birodalomra helyezte az emlékezetpolitikai hangsúlyt.

A meglévő hagyományokhoz ragaszkodó emberek azonban visszautasították a nyugatiasodást, és elfordultak a sah értékeit képviselő elittől.

A leghangosabb szónok mind közül Ruhollah Khomeini volt, akit népszerűsége miatt a sah rendszere 1964-es letartóztatása után csupán száműzni mert, külföldről azonban folytatta az elégedetlenség szítását Iránban.

Khomeini ajatollah visszatérése Iránba, 1979. (kép forrása: rferl.org)

A sah módszerei kapóra jöttek Khomeininek: bármennyire is szerette volna a nyugati demokráciákhoz hasonlóvá tenni országát, Pahlavi továbbra is élet-halál ura volt, titkosrendőrsége pedig nem válogatott az eszközökben, ha az ellenvélemények elfojtásáról volt szó.

A feszültség 1978. szeptember 8-án, a „fekete pénteken” érkezett csúcspontjára, amikor a sah katonái a tüntetők tömegébe lőttek, több mint 80 halálos áldozatot követelve. A tüntetések hamar zavargásokká fajultak, az irányítás pedig egyre jobban csúszott ki az uralkodó kezéből. Decemberben már a hadsereg elemei is kezdtek a sah ellen fordulni, így Pahlavi és családja elhagyta az országot.

Mohammad Reza Pahlavinak és családjának eleinte II. Hasszán marokkói uralkodó nyújtott menedéket, azonban az iráni forradalmárok folyamatosan követelték kiadatásukat, így az uralkodói család sokáig mozgásban volt.

Iráni fegyveresek Khomeini portréjával a forradalom idején (kép forrása: abc.net.au)

Az igencsak beteg, limfómában sah feleségével és gyermekeivel megfordult a Bahamákon, Mexikóban, rövid időre az Egyesült Államokban (ahol Jimmy Carter elnök igyekezett köztük és a forradalmi kormány között egyensúlyozni), majd Panamába készültek távozni, ahol azonban egyre inkább úgy tűnt, hogy a kormányzat eleget kíván tenni a kiadatási kérelemnek.

Végül Anvar Szadat egyiptomi elnök elfogadta kérésüket, és beengedte országába a családot, mivel Farah jó viszonyt ápolt feleségével, Dzsehánnal. A súlyos beteg sah 1980-ban itt hunyt el (mivel a trónörökös ekkor még nem lépett 21. életévébe, Farah ekkor mintegy három hónapra névleg átvette a hatalmat, ennek azonban a pillanatnyi helyzetben nem volt valódi jelentősége).

Miután Szadatot 1981-ben iszlám szélsőségesek meggyilkolták, Farah császárné úgy döntött, gyermekeivel elhagyja Egyiptomot.

Ekkor már Ronald Reagan volt az Egyesült Államok elnöke, aki biztosította arról, hogy szívesen fogadnák őt és gyermekeit. A császárné és gyermekei előbb a Massachusetts állambeli Williamstonban, majd a connecticuti Greenwichben telepedtek le.

A császárné napjainkban fiával, Reza trónörökössel (kép forrása: hollywoodonthepotomac.com)

Farah napjainkban a fővárosban, Washingtonban lakik, ám igen sok időt tölt Párizsban is, valamint évente ellátogat férje sírjához a kairói Al-Rifái mecsetben. Iránba egyszer sem tért vissza, az iszlám köztársaság valószínűleg napjainkban is bíróság elé állítaná, ha így tenne.

Emléke az iráni nép körében felemás: akik nosztalgiával tekintenek vissza a Pahlavik uralmára, pozitív példaképnek és a szabadság egyik jelképének tekintik őt, a sah rendszerének ellenzői azonban egyfajta modern Marie Antoinette-nek tekintik, aki a szegények rovására költekezett, mindig a legújabb divatot követve, miközben mások éheztek.

A császárné egyetlen ajándékot bizonyosan hagyott országában: dollármilliárdokat érő gyűjteményét megőrizte az iszlám fundamentalista forradalmi rendszer is, és időről időre – a meztelenséget, homoszexualitást, és más „istenkáromló” dolgokat ábrázoló alkotások kivételével – ki is állítják azt.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/74478/pics/15603360258745463_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?