A középkor legfurább divatja volt a röhejesen hosszú orrú cipő

Kép forrása: jesshurlbut.net

1463-ban Londonban betiltották a legdivatosabb férficipőket. A városban széles körben elterjedtek eddigre a komikusan hosszú orrú cipők, amelyek viselőjük státuszát és gazdagságát voltak hivatottak jelképezni – némelyikük tíz centiméternél is többel túlnyúlt a lábujjon. A cipőket a „crakow” vagy „poulaine” névvel illették, IV. Eduárd udvarában pedig olyan mértékű megbotránkozást keltettek, hogy törvény született a cipőorrok hosszáról: nem nyúlhattak két hüvelyknél (5,08 cm) többel túl az ember lábujján.

Különös divat

A középkori divat egyik legbolondosabbnak tűnő és legkülönösebb fejezete 1340 körül kezdődhetett a lengyelországi Krakkóban – innen a cipők Angliában használt nevei: míg a „crakow” a városra utal, a „poulaine” francia közvetítéssel egész Lengyelországra.

Európában már a 13. században találni nyomokat a hosszú orrú cipők iránti vonzalomra, azonban az extrémebb hosszúságok csak a 14. századtól váltak divatossá. Európa nemesei és egyes nemesasszonyai is szinte kizárólag ilyen cipőket viseltek a 15. század folyamán.

Akinek volt pénze cipőre, „poulaine”-t vett, bár a leghosszabb orrú példányokat leginkább a nemesség hordta – ők megtehették, hogy ilyen egyáltalán nem praktikus, látszólag a hasra esés elősegítésére tervezett lábbeliben járjanak-keljenek.

Kép forrása: Wikimedia Commons

A cipő orrának hossza vált a tehetősség mércéjévé. Mivel a rendkívül hosszú orrú lábbelikben még járni is nehéz volt, eleve kizárt volt, hogy viselőjük fizikai munkát végez – a szabadság és a luxus szimbólumai voltak.

A különös lábbelik kevés megmaradt példánya közül a legtöbb a Museum of Londonban található. Itt olyan jó állapotban megőrződött példányok is akadnak, amelyeknek kézzel festett mintája is látható.

A „poulaine” orra önmagában nem árasztott túlzottan nemes látványt – ide-oda rogyott, idővel pedig kunkorodni is kezdett, főként a víztől. Az orrot a középkori cipészek rendszerint kitömték, többnyire valamilyen puha, szerves anyaggal – mohával, szőrrel vagy gyapjúval.

Egy, a Temze közelében talált példányon egy darab bálnacsontot használtak merevítőként – ez a korban szintén divatos női fűzők egyik bevett alkotóeleme volt.

A „poulaine” nem csupán orrával hódított a vásárlók között, de kialakításával is – a boka körül kivágott cipő többet tett láthatóvá az alatta hordott színes harisnyából, ez pedig igen vonzónak számított. Ekkoriban Európa-szerte megfigyelhető a divatban a tunikák rövidülése, ami által a férfiak többet mutathattak meg lábszárukból – a mélyen kivágott cipő ugyanezt a célt szolgálta.

A napjainkig fennmaradt példányok nagy része bőrből készült, a középkorban azonban minden lehetséges anyagot felhasználtak hozzájuk. A legtehetősebbek hímzett textíliákat, bársonyt és selymet is alkalmaztak cipőikben. Ilyen példányok nagy számban tűnnek fel a középkori festményeken és más ábrázolásokon, fizikai példány azonban nem maradt fenn belőlük.

Az extrém orrú cipők abból a szempontból is különlegesek, hogy szembementek a középkor általános tendenciájával, amely a letisztult vonalakat és a szerény minimalizmust követelte meg az öltözködésben. Emellett olyan ritka pillanatot is jelentenek a divattörténetben, amikor a férfidivat messzebb ment szélsőségességében, mint a női.

Mulandó hóbort

A rikítóan figyelemfelkeltő viselet egyik magyarázata lehet a 14. századi fekete halál, melynek során a bubópestis Európa lakosságának 30-60 százalékával végezhetett. Könnyen lehet, hogy az egyáltalán nem szerény viselet a szűkös idők utáni fellendülésre adott reakció volt.

Egy emberöltőnyi gyászt követően a következő, kisebb létszámú nemzedéknek több pénze maradt az öltözködésre – a tendenciát az 1950-es és 1960-as évek radikálisan újító divatjához lehet hasonlítani, amely a második világháborúra adott válasz volt.

Napjaink folyamatosan változó öltözködési szokásaihoz képest a „poulaine” rendkívül sokáig volt divatban, csaknem egy évszázadon keresztül. Ezt könnyebb megérteni annak figyelembe vételével, hogy a középkorban meglehetősen lassan terjedt a kultúra, városról városra és országról országra, széles körben terjesztett média nélkül.

Kép forrása: Atlas Obscura

Egészen a 18. század végéig megfigyelhető, hogy az új divathullámok a társadalom legfelsőbb osztályainak körében keletkeztek, majd lassan „csordogáltak” lefelé a lakosság többi részéhez – a városokon kívülre gyakran évek múltán értek csak el.

Az angol korona végül azért avatkozott bele ebbe a folyamatba, mert a hosszú cipőorrok igencsak buja értelmezést is magukban hordoztak: az emberek elkezdték úgy tartani, minél férfiasabb valaki, annál hosszabb cipője orra.

Az országgyűlés úgy határozott, hogy a fallikus cipőorrok egyet jelentenek a nyilvános meztelenkedéssel, és számos divattal kapcsolatos törvényt hozott.

„A lordok osztálya alatt semmilyen személy, beleértve a lovagokat, nemeseket és földesurakat, nem hordhat olyan köntöst, zekét vagy kabátot, amely nem takarja el a nemi szervet és a feneket. Nem hordhatnak emellett semmiféle cipőt vagy csizmát, amelynek két hüvelyknél hosszabb pikája van. Semmilyen szabó nem készíthet ilyen rövid ruhadarabot, vagy kitömött mellényt, és semmilyen cipész nem készíthet ilyesfajta pikát” – szól az 1463-as törvény.

Kép forrása: Atlas Obscura

Az egyetlen másik város, amely törvényi erővel lépett fel a hosszú orrú cipők ellen, Párizs volt, ahol már 1368-ban hasonló tiltás lépett életbe.

Hogy a törvények miatt, avagy azoktól függetlenül, a „poulaine” az 1470-es évekre kiment a divatból. VIII. Henrik uralkodása idején a nyugat-európai cipődivat éles fordulatot vett, és a téglaszerű, széles orrú lábbeliket részesítette előnyben.

Ahogy ezek is egyre komikusabbá kezdtek válni, úgy született meg az ezekre vonatkozó törvényi korlátozás is, ami azt is magával vonta, hogy királyi ellenőrök járták a városokat, és mérték a férfiak cipőinek szélességét.

A kimondottan hegyes orrú cipőknek Nagy-Britanniában volt egy rövid feltámadása az 1950-es években, az úgynevezett „winklepicker” („csigaszedő”)  formájában. A korabeli rockzene-rajongók körében bevett lábbelik orrát szintén szokás volt kitömni papírral vagy pamuttal, hogy hegyes orruk magasan maradjon.

E cipőstílus időről időre újra előkerül, azonban a középkorihoz hasonló mértéket ezidáig nem öltött az orrok mérete, és törvényekről sem tudni, amelyek korlátozni igyekeznének viselésüket.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/74043/pics/15598341227136649_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?