A szultántól kapott étel volt a janicsárok hűségének jelképe

Janicsárok konyhafelszereléssel (kép forrása: Atlas Obscura)

1806 tavaszán az Oszmán Birodalom központja, Isztambul forrongott. III. Szelim szultán modernizálni akarta hadseregét, korszerű európai egyenruhákat és harceljárásokat bevezetni, ahogyan előtte számos korábbi szultán is – próbálkozásaik mind elbuktak. A haderőreformhoz a sok évszázados múltra visszatekintő és nagy politikai súllyal bíró, ám idejétmúlt janicsárhadtest megszüntetésére lett volna szükség, ez azonban nem volt könnyű feladat: ahogy korábban, a janicsárok III. Szelim tervei hallatán is felborították főzőüstjeiket. A janicsárok számára az étel központi helyet foglalt el hagyományaikban, az üstök felborítása egyet jelentett a lázadás kimondásával.

Rabszolgasorból az elitbe

A janicsárok a középkortól egészen a kora újkorig az oszmán seregek gerincét alkották. Az eleinte főként íjászokból, majd kézi tűzfegyveres katonákból álló hadtestet Európában és a birodalom egyéb harcterein is félelemmel vegyes tisztelet övezte.

A gyermekkoruktól kezdve katonának nevelt janicsárok törték át Konstantinápoly védelmét 1453-ban, és az egész Balkán-félsziget és Magyarország elfoglalásában kulcsszerepet játszottak. A szultán személyes tulajdonát képező hadtest volt az egyik első sereg Európában, amely a 17. század elején elkezdte a kora újkori hadviselésre oly jellemző sortüzes harceljárásokat alkalmazni a csatamezőn.

III. Szelim szultán (kép forrása: Pinterest)

A szultán seregei közül egyedül a janicsárok masíroztak zenére, és nekik voltak a legjellegzetesebb és legdíszesebb egyenruháik, amelyekkel mindenhol felhívták magukra a figyelmet. Válogatásuk és kiképzésük a 14. századtól az I. Murád szultán által bevezetett devsirme („összegyűjtés”) rendszerben történt, azaz a meghódított területek keresztény családjaitól körülbelül 13 évesen elragadott gyermekekből képezték őket.

A leendő janicsárokat igen készséges íjászokká (később lövészekké) képezték, valamint áttérítették őket az iszlám hitre. A meghódított területeken élő keresztények (a devsirme egyéb vallásúakra nem vonatkozott) mindent megtettek annak érdekében, hogy ne az ő gyermeküket vigyék el, azonban ha gyermekük sokra vitte janicsárként, annak igen sok hasznát láthatták a későbbiekben.

A janicsárok legjobbjai igen magas szintű tisztségekre tehettek szert a birodalmi bürokráciában, és idővel egyre többen kezdtek el közülük erre fókuszálni – a hadtest egyre gyakrabban jelentett fenyegetést a szultán hatalmára, és a késői évszázadokban több lázadás is előfordult.

A lázadás egyetemes jelévé hatalmas üstjük, a kazan felrúgása volt (a magyar „kazán” szó ebből a török szóból származik). Habár elsőre nem tűnik túlságosan jelentőségteljes mozdulatnak, a janicsárok számára a kazan és általában az élelem fontos szimbólumok voltak.

Janicsárok a 19. század elején (kép forrása: habsburger.net)

Az étel elfogadása a szultántól nagy mértékben jelképezte az iránta való hűségüket, a kazanból történő közös étkezés pedig a csoport összetartását erősítette.

A nagy üst emellett vallási jelentőséggel is bírt. A legenda szerint Hadzsi Bektasi Veli, a bektasi dervisrend és a bektasi szufizmus (a janicsárok hivatalos irányzata az iszlámon belül) alapítója egy „szent üstből” etette katonáit. A Bektasi tanait követők számára az otthon és annak jelképei, mint a kazan is, a legfontosabb dolgok közé tartoztak.

A bektasi ceremóniákon keresztül a janicsárok számára fontos szimbólummá vált a közös üst, és számos egykorú ábrázoláson láthatók a nagy kazannal büszkén menetelő janicsárok.

Amikor a janicsárok háromhavonta megkapták fizetésüket, a Topkapi szerájba mentek, ahol levest, rizseshúst és sáfránypudingot kaptak. Ramadánkor az úgynevezett „baklavamenet” keretében masíroztak a palota konyhájára, ahol nagy mennyiségű édességet is kaptak. Az élelem elfogadása iránti bármilyen vonakodás az ilyen eseményeken már a kezdetekkor is annak a jele volt, hogy az adott orta (ezred) lázadást fontolgat.

Az étel és a politika

Olyannyira ételközpontú volt a janicsárélet, hogy még egyes rangjaik is ahhoz kapcsolódtak. Az ortát vezető janicsár rendszerint a csorbadzsi, azaz levesfőző rangot viselte, magát a janicsárhadtestet pedig odzsak, azaz tűzhely néven emlegették.

A janicsárok különleges fejdísze, a börk kanáltartóként is szolgált, a janicsárhadtestet pedig „a kanál testvérisége” néven is emlegették.

Ezek az elnevezések arra is utaltak, hogy a janicsárok mint a szultán fiai, és egy nagy családot alkotnak. Az alacsonyabb rangú janicsárok az ascsi, azaz szakács, illetve a karakullukcsu, azaz konyhalegény elnevezéseket viselték.

Janicsárok az üst körül (kép forrása: Atlas Obscura)

A 16. század elején a janicsárok körülbelül 20 000 főt tettek ki, ami innentől növekedésnek indult – oly mértékben, hogy a devsirme rendszer már nem tudta ellátni elegendő gyermekkel a hadtestet, így megnyílt az út a török és más muszlim családok gyermekei előtt is.

A tűzfegyverek fejlődésével megengedhetővé vált, hogy csak 16 éves vagy még idősebb korban kezdődjön a janicsárok kiképzése, és a devsirme rendszer meg is szűnt 1638-ban. További engedmények következtek, mint például a házasság tilalmának eltörlése, és hamarosan a janicsárok gyermekeiből is lehetett janicsár, ami korábban tilos volt.

E növekedéssel párhuzamosan a janicsárok élete egyre kevésbé szólt a harcról, és egyre jobban az előnyös fizetésről és bürokrata életpályáról. 1800-ra már 400 000-nél is több név szerepelt a janicsárok névsorában, és maga a „janicsár” titulus is szinte kiüresedett – körülbelül tíz százalékukat lehetett bevethető harcosnak tekinteni.

Több szultán is megpróbálkozott a folyamat visszafordításával, ők azonban rendre az életükkel fizettek. 1622-ben már a janicsárok buktatták és gyilkolták meg a kamasz II. Oszmán szultánt, aki megszüntetésükön munkálkodott (összeesküvésük megelőzése érdekében bezáratta a kávéházakat, ahol szabadidejüket töltötték, ez azonban nem bizonyult elegendőnek).

A már említett III. Szelimet szintén megbuktatta a janicsárok lázadása, és később meg is gyilkolták. A janicsárság szerepe hasonlóvá vált, mint a Római Birodalom késői századaiban a praetorianus gárdáé – előjoguk volt a lázadás, az uralkodó feladata pedig az ő kiszolgálásuk volt.

II. Mahmud szultán (kép forrása: Wikimedia Commons)

A janicsárok napjainkban is az Oszmán Birodalom egyik legismertebb jelképe, idővel azonban egyre több csatát vesztettek, és egyre kezelhetetlenebbé váltak Isztambulban.

Az oszmán haderő korszerűsítését II. Mahmud szultán is a fejébe vette, és 1826 júniusában ellene is fellázadtak a janicsárok. Mahmud előre készült: tüzérségi tűz alá vette laktanyájukat, és hű katonákkal gyakorlatilag lemészároltatta őket a főváros utcáin. A túlélőket száműzetéssel, illetve kivégzéssel büntette, és a janicsárhadtest végleg megszűnt.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/73888/pics/15595768348118845_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?