hirdetés

Öt meglepően ínycsiklandó középkori fogás

Kép forrása: the-toast.net

A nyárson sült egész disznó és a nagy boros kupák talán az első dolgok között vannak, amelyek eszünkbe jutnak, amikor egy középkori lakomára gondolunk. A kortárs források szerint azonban őseink nem csupán igen változatosan étkeztek, de meglehetősen kísérletező kedvűek is voltak a fogásokat illetően. Az alábbiakban olvasható öt olyan étel, amelyet fogyasztottak a középkori Európában, és korántsem lennének elképzelhetetlenek a modern ember asztalán sem.

Édes-savanyú mártás

Az édes-savanyú nyúl az egyik legérdekesebb fogás, amelyet egy 14. századi kéziratgyűjtemény, a „Curye on Inglysch” (kb. „Főzés angol módra”) tartalmaz. A recept szerint cukorral, vörösborecettel, ribizlivel, vöröshagymával, gyömbérrel és fahéjjal (valamint igen sok „borsporral”) készítendő, ami egy ragacsos szószt eredményez, amely meglehetősen hasonlít a ma ismert kínai édes-savanyú mártásra. A recept vélhetően a normann hódítás idejéből származik, ekkoriban az Anglia lakosságát adó szászok számára a legkülönösebb hozzávaló a nyúl lehetett – a Brit-szigeteken nem őshonos állatot ekkoriban importálták először a kontinensről.

Olasz tészta

Ugyanebben a kéziratgyűjteményben található egy recept, amely szerint finom lisztből kell „sodrófával fóliát készíteni, mely oly vékony, akár a papír, keményre szárítani, majd húslevesben forralni.” E tésztát „losyns” néven ismerték, tálalásának egyik jellemző módja pedig az volt, hogy sajtos szósszal rétegelték egymásra a tésztát, egyfajta lasagnét eredményezve.

Kép forrása: The Getty Iris

Mivel a korban a paradicsomot még nem ismerték Európában, napjaink jellegzetes olasz szószai nem jöhettek szóba, azonban így is igen kedvelt fogás volt, amelyet Angliában általában az étkezések végén szolgáltak fel, hogy felszívja az addigra elfogyasztott nagy mennyiségű alkoholt – ahogy napjainkban egy olajos gyros tenné.

A Thomas Austin brit kutató által összeállított „Két tizenötödik századi szakácskönyv” című forrásgyűjteményben további hasonló tésztareceptek is megtalálhatók, mint például a ravioli, vagy az úgynevezett „lesenge hasáb”, amely egy cukros-sáfrányos péksütemény, és igencsak hasonlít napjaink olasz karneváli édességeire, mint a frappe vagy a castagnole.

Rizsalapú ételek

Kép forrása: brewminate.com

Rizst már a 8. században termesztettek Európában a spanyolországi mórok. A 15. századra széles körben elterjedt Spanyolországban és Itáliában is, és a kontinens minden szegletébe nagy mennyiségben exportálták. Egyik legjellegzetesebb középkori felhasználása egy „blancmanger” nevű fogás volt, amely egy puha rizses keverék, csirke vagy hal mellett cukrot és fűszereket tartalmazott. Keverék mivoltánál fogva könnyen elkészíthető volt, és vélhetően gyakran szolgálták fel a betegeknek felépülést segítő táplálékként. Ismertek voltak emellett édes rizses ételek is, köztük egy, amelyet a középkori angol nyelv „prymerose”, azaz „kankalin” néven ismert – ez egy mézzel, mandulával, kankalinnal és rizsliszttel készült sűrű puding volt.

Pástétomok

Az ételeket gyakran tekerték tésztába a középkorban – ezáltal lehetett a húst a korban bevett kőkemencékben megsütni anélkül, hogy megégett vagy kormos lett volna, és ráadásul a kisülő ízletes, sűrű szaftját is lehetett így élvezni. A különféle piték héját gazdagon díszítették, hogy ezzel is kimutassák a házigazda státusát, a lakoma résztvevői pedig ezt sokszor meg sem ették, csak a tölteléket.

Kép forrása: Forbes

Voltak azonban olyan tésztaételek is, amelyek egészben való fogyasztásra készültek. A „Le Ménagier de Paris”, azaz „A párizsi háztartás” című francia műben például sajtos- gombás pástétomreceptet is találni, amely „egy éjszakát állt gombákat” javasol. A recept szerint a „kicsiny, belül vörös és felül zárt” fajta a legjobb.

Édességek

Kép forrása: Bustle

A „finomság” a szó középkori értelmében magában foglalta az étellel való szórakoztatást is, azaz a látványosan elkészített, vagy esetleg élő állatot (például kirepülő madarakat) tartalmazó fogásokat is, azonban az édességeket is jelentette, legtöbbször a lakomák végén felszolgált cukros-mandulás műalkotásokat. Ezek mellett azonban léteztek más édességek is: a „Curye on Inglysch” egyik receptje például cukorral, mézzel és kenyérmorzsával összekevert fenyőmagvakat ajánl egy rágós desszerthez. Emellett számos forrás megemlékezik a mandulatejről, amelyet szintén széles körben fogyasztottak a középkorban – jóval azelőtt, hogy napjainkban az egészséges táplálkozás részeként reneszánszát kezdte volna élni.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/71542/pics/15555151531415837_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?