I. Eduárd angol király lányai különleges jogokkal bírtak

Kép forrása: bl.co.uk

Sok tündérmesében előfordul, hogy a hercegnők éveket töltenek tornyokba zárva, várva, hogy egy lovag megmentse őket – nem többek, mint dekoratív sakkfigurák, akikkel édesapjuk rendelkezik. Néhány történelmi hercegnő számára azonban egész másként alakult az élet. I. Eduárd angol király (uralkodott 1272-1307) öt felnőttkort megélt lánya a megszokotthoz képest rendkívüli jogokkal rendelkezett élete során.

A hercegnő, mint várkapitány

1293-ban Eleonóra hercegnő feleségül ment III. Henrikhez, a ma Észak-Franciaországban található Bar grófjához. Négy évvel később Henrik Lille közelében harcolt, amikor ellenséges francia csapatok elfogták, és Párizsba vitték. Bebörtönzött férje helyére lépve Eleonóra feladata volt, hogy biztosítsa a grófság biztonságát. Ahogy a 14. századi olasz–francia írónő, Christine de Pisan is írta, egy hercegnőnek „tudnia kell fegyvert használni (…) hogy parancsolhasson embereinek, ha úgy kívánja a szükség.”

Eleonóra, Bar grófnéja (kép forrása: English Heritage)

Eleonóra összehívta férje maradék csapatait, hogy védjék otthonát, Bar várát, és írt édesapjának és más szövetségeseknek, hogy gyűjtsenek össze pénzt Henrik kiváltására. Tevékenységével sikeresen védte meg gyermekei örökségét.

III. Henrik, Bar grófja

30 évvel korábban egy másik Eleonóra nevű angol hercegnő, Földnélküli János király legkisebb lánya védte egyedül Dover várát saját fivére, III. Henrik király csapatai ellen több hónapig, miközben férje, Simon de Montfort lázadást vezetett az uralkodóval szemben. A döntő eveshami csatát követően, ahol férje és legidősebb fia is elesett, Eleonóra tovább harcolt, még ostromgépet is hozatott a vár védelmére, és kihasználta Dover tengerparti elhelyezkedését, hogy gyermekeit Franciaországba menekítse, a szükségleteiket fedező pénzzel együtt.

A hercegnő, aki szerelemből ment férjhez

Akkói Johanna, Eduárd második lánya első alkalommal 18 évesen ment férjhez – egy jelentősen idősebb férfihoz, a 46 éves Gilbert de Clare hertfordi grófhoz, akivel a király így kívánt kedvező viszonyt kialakítani. Amikor Gilbert öt évvel később meghalt, a továbbra is fiatal özvegy rendkívül kelendő lett: ifjúsága teljében volt, bizonyítottan termékeny (az öt év alatt négy gyermeket szült Gilbertnek), és egyedül rendelkezett Anglia egyik legértékesebb birtokával. Királyi kapcsolataival még Európa uralkodóinak is felkeltette érdeklődését, és könnyen Angliától távol találhatta volna magát egy fényűző királyi udvarban.

Akkói Johanna egy korai ábrázoláson, amelyen még I. Rudolf német király fiával, Hartmannal szerepel – Johanna ötéves volt, amikor eljegyezték, a leendő férj azonban még azelőtt meghalt, hogy találkozhattak volna (kép forrása: Wikimedia Commons)

Johanna azonban szerelmes volt, méghozzá elhunyt férje kíséretének egy tagjába, a saját birtokkal nem rendelkező Ralph de Monthermerbe. Elhatározta, hogy nem fogja hagyni, hogy elszakítsák szerelmétől: egy titkos szertartás keretében feleségül ment Ralph-hoz, megszegve ezzel édesapjának tett hűségfogadalmát (a közvetlenül a királytól földet birtokló gazdag özvegyek csak a király engedélyével házasodhattak újra, mivel a leendő férj jelentős hatalomhoz és befolyáshoz jutott az országban az özvegy birtoka által). Eduárd éktelen haragra gerjedt, azonban végül megbocsátott lányának, aki megtarthatta birtokait és szerelmét is.

Író és olvasó hercegnők

A 14. század elején Woodstocki Mária, Eduárd negyedik lánya elrendelte egy édesapja uralkodását összefoglaló mű elkészítését. A mű a francia nyelv általa is beszélt anglonormand dialektusában íródott, ami arra utal, hogy ő maga kívánta olvasni. Az írás Mária életét érintő részei szinte önéletrajzi hatásúak.

Woodstocki Mária, az apácafátylat öltött testvér (kép forrása: Wikimedia Commons)

Mária nem volt egyedül az olvasás szeretetében. Habár az „írástudás” a korban azt jelentette, hogy valaki folyékonyan tud írni és olvasni latinul – a papságon, kevés apácán, és a világi férfiak és nők elenyésző hányadán kívül ez keveseknek adatott meg –, Máriát és testvéreit mind megtanította olvasni igen tanult édesanyjuk, Kasztíliai Eleonóra. Latin tudásuk elegendő volt ahhoz, hogy a legfőbb imákat el tudják mondani, mivel a betűk kiejtését kimondottan erre a célra készült cambridge-i könyvekből gyakorolták. Jól ismerték azonban az anglonormand románcokat, históriákat, és vallásos műveket, amelyeket gyakorta olvastak együtt más nőkkel kis csoportokban.

Az olvasni tudó hercegnőnél is ritkább volt az, aki vetni is tudta a betűket a középkori írnokok bonyolult és körülményes írásmódjával. Lehetséges, hogy a hercegnők ebben sem voltak képzetlenek – az udvari számadásokban több éven át feltűnik az írótáblák vásárlása, ami arra utal, hogy Mária legidősebb testvére, Eleonóra még késő kamaszkorában is gyakorolta az írást.

Utazó középkori hercegnők

Az intrika és a tragédia arra kényszerítette Eduárd legkisebb lányát, Erzsébetet, hogy 1300 nyarán hazatérjen Hollandiából Angliába, miután 18 évesen megözvegyült. Elkeseredetten látni szerette volna újra édesapját, így Erzsébet Németalföldről Londonba érkezve tovább is indult az északi Carlisle-ba, ahol utolérte Eduárdot. A tengeri és szárazföldi út megtétele két hónapnyi csaknem folyamatos utazást igényelt, Erzsébet azonban nővéreihez hasonlóan hozzá volt szokva az utazó életmódhoz, amellyel a korban elképesztőnek számító távolságokat tettek meg az uralkodók és gyermekeik.

Erzsébet hercegnő (kép forrása: Wikimedia Commons)

1300-ban az angol udvar még nem volt egy helyen „megtelepedve”. Egyáltalán nem hasonlított a későbbi évszázadok versailles-i vagy whitehalli udvaraira, sokkal inkább egy vándorcirkuszra, melynek középpontjában a király állt. Az uralkodó, hitvese, és körülbelül nyolcéves koruktól gyermekeik is fel-alá költözködtek az országban, óriási kíséretükkel – lovagokkal, írnokokkal és különféle rangú szolgákkal – együtt, lóháton és szekéren. Gyakran csak egy vagy két éjszakára álltak meg egy királyi birtokon, egy arisztokratáén, vagy egy kolostorban, mielőtt továbbálltak. A folyamatos mozgás célja a birtokok ellenőrzése volt, valamint az, hogy mutassák magasztosságukat az alattvalók előtt.

Az Erzsébethez hasonló hercegnők rengeteget utaztak szüleikkel, de idővel saját háztartásukkal is. Többnyire kényelmesen, egy puha nyereggel ellátott, kisebb termetű poroszkán utaztak, vagy – ami kevésbé volt kényelmes – a kor fix tengelyes szekerein, amelyeket ugyan nagy számú bársony párnával tömtek ki, ez azonban keveset ért a rossz állapotú földutakon.

A várépítő hercegnő

Nem sokkal azután, hogy csatlakozott férje brüsszeli udvarához az 1290-es évek végén, Eduárd harmadik lányának, Margitnak tervre volt szüksége. Férje, II. János brabanti herceg nyíltan folytatott viszonyt egy sor szeretővel, akik befolyása már-már fenyegette az övét. Kellett egy alternatív udvar – olyan hely, amely távol volt János szeretőitől, azonban eléggé invitáló volt ahhoz, hogy befolyásos udvaroncokat, netán magát Jánost is odacsábítsa. A meglévő hercegi házak közül egyik sem felelt meg e követelményeknek, így Margit saját lakhelyet épített egy régi vadászház helyén Tervurenben.

Tervuren vára a kora újkorban (kép forrása: magnoliabox.com)

A várépítést a történelem során többnyire a sikeres hódításokkal szokás összefüggésbe hozni. Anglia első, fa sáncos földvárai Hódító Vilmos 1066-ban kezdődő uralkodása során épültek, Margit édesapja pedig maga is egy sor erődítményt hozott létre Észak-Walesben annak birtokba vétele után. Eduárd építkezései azonban többről is szóltak, mint a katonai erő fitogtatásáról a walesi tájon. Ezekbe a várakba gyönyörű kertek, díszesen faragott arculatok, és mindent átható szimbolizmus is került, fényűző mivoltuk pedig Londontól távol is hirdette a király hatalmát és gazdagságát. Margit, aki gyermekkorában járt ezekben a várakban, tanult apjától, és Tervurennél olyan várat épített, amely megfelelően közvetítette Brabantban elfoglalt pozícióját.

A szerencsejátékos hercegnő

1306 nyarán Woodstocki Mária apja anyagi támogatásával zarándoklatra indult a walsinghami Mária-szentélyhez. Habár a hercegnő apáca volt – szokatlanul fiatalon, már hatévesen magára öltötte a fátylat az amesburyi kolostorban –, ez nem valamiféle aszketikus, elmélkedő zarándokút volt. Az egy hónap során, amit úton töltöttek Amesburyből Walsinghambe és vissza, Máriát és női utastársait trubadúrtársulatok szórakoztatták, és pazar lakomákat ettek számos vadfogással, sülttel és sok hallal. Egy hónap alatt összességében több pénzt költöttek el, mint amennyi egy lovag háztartásának egész éves fenntartására is elég volt.

I. Eduárd (kép forrása: ThoughtCo)

A király bőkezűsége ellenére az egy hónap alatt Máriának háromszor kellett követet küldenie édesapjához, és mindhárom alkalommal nagy összegű készpénzt kért. Az apácaként élő Mária igencsak szerette az aranyat – csillagászati adósságokat halmozott fel a londoni ékszerészeknél –, legnagyobb szenvedélye azonban a szerencsejáték volt, amelyen rendszeresen óriási összegeket veszített. A középkori arisztokrácia körében szokás volt az ügyességi játékokra is fogadni (mint például sakkjátszmákra), de tisztán szerencsealapúakra is, mint a kockajáték. Sokan, hasonlóan Máriához, gondokba ütköztek a nagy tartozások megfizetésében, kevesen mondhatták el azonban, hogy a kincstár előbb vagy utóbb rendezi őket. Máriának nagy szerencséje volt abban, hogy édesapja minden alkalommal örömmel fedezte veszteségeit.

A királlyal szembeszegülő hercegnő

Akkói Johanna sohasem félt édesapjától. Ifjúkorában rendre vitába szállt apja tisztviselőivel, és amikor megtudta, hogy kísérete kisebb, mint testvéreié, nagyobb háztartást követelt magának. Miután saját házassága nagyobb függetlenséget biztosított neki, még egyik nővére esküvőjéről is távol maradt, látszólag csupán azért, mert megtehette. Felnőttként, mint láttuk, apja akarata ellenére és saját fogadalmát megszegve házasodott újra, és ritkán törlesztette a korona felé felhalmozott adósságait.

II. Eduárd (kép forrása: History Extra)

A legnagyobb fricska azonban, amelyet apja hatalma felé elkövetett, kétségtelenül 1305 júliusában történt. Eduárd lefoglalta fia, a későbbi II. Eduárd birtokait és jövedelmeit, hogy ezzel fejezze ki nemtetszését a herceg viselkedése, és egy Piers Gaveston nevű udvaronc iránt tanúsított túlzott kivételezése iránt (Gavestont a király később száműzte is, hogy távol tartsa a hercegtől). Johanna minden további nélkül elküldte saját pecsétnyomóját az ifjú Eduárdnak, azzal az üzenettel, hogy használja nyugodtan bármi kifizetésére, amit csak szeretne. A gesztus egyenes megkérdőjelezése volt a király hatalmának, és a korban kevesen úszhattak volna meg ilyesfajta szembeszegülést. Az öreg király azonban megszokta már lánya önfejűségét, és miután a megzabolázott Eduárd herceg visszaadta Johanna pecsétjét, az esetet nem említik többé semmilyen feljegyzésben.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/71275/pics/15548872274574557_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?