Moralizáló istenek nélkül is fejlődött a vikingek társadalma

Odin nyolclábú lován, Sleipniren ábrázolva a svédországi Tjängvidében talált rúnakövön (kép forrása: apelasyon.com)

Napjainkban a „Thor” név hallatán az emberek többségének Chris Hemsworth ausztrál színész izmos alakja jut eszébe, amint a skandináv ihletésű képregényhőst játssza a mozivásznon. A viking kori skandinávok számára a leggyakrabban a viharokkal kapcsolatba hozott isten hasonlóan csodálatra méltó lehetett tetteiért – erős erkölcsi tartásáért azonban korántsem.

Skandináv hit és társadalmi összetettség

A legújabb kutatások szerint a kereszténység előtti Skandináviában az istenek nem a morális iránytű szerepét töltötték be, és az emberek nem várták tőlük azt sem, hogy megbüntessék a gonosztevőket. Annak ellenére, hogy nem voltak mindentudó, moralizáló isteneik, a térségben lakók összetett társadalmat hoztak létre. Ez arra utal, hogy még a kisebb istenségekben való hit is együttműködésre sarkallhatja az embereket, jelentették a kutatók 2018 decemberében a „Religion, Brain & Behavior” (Vallás, agy és viselkedés) című tudományos szaklapban.

„A vikingek szemszögéből nézve úgy tűnik, számos természetfeletti lény van, akik az együttműködést könnyítik meg” – mondta a tanulmány szerzője, Ben Raffield, a svédországi Uppsalai Egyetem régésze.

Thor, Odin, Freyja és más északi istenek nevei napjainkban is széles körben ismertek, azonban annak megállapítása, hogy a korabeli skandinávok valójában mit is hittek róluk, nem egyszerű feladat. Azelőtt, hogy keresztény térítők és utazók kezdtek a térségbe érkezni Kr. u. 800 körül, az itt élők nemigen foglalták írásba hitvilágukat. A sagák, versek és balladák, amelyek a skandináv panteon tetteit rögzítik, viszonylag későn, a 12. és 14. századok között kerültek lejegyzésre, ráadásul olyan emberek által, akik vagy maguk is keresztények voltak, vagy legalábbis kapcsolatba kerültek már a kereszténységgel, így nehéz megmondani, a keresztény gondolatok vajon hatással voltak-e a leírtakra.

Mindazonáltal a sagák és költemények rengeteg információval szolgálnak a kereszténység előtti skandináv hitről – mondta el Raffield, főleg, ha összevetjük őket a régészeti leletanyaggal. Kollégáival számos viking kori emléket és szöveget elemeztek, köztük a Verses és Prózai Eddát, számos egyéb sagát, és utazók beszámolóit is. Az általuk készített tanulmány egy jelenleg is folyó antropológiai vita része, amely annak megállapítására törekszik, vajon a természetfeletti tényezőkbe vetett hit-e az, ami az összetett emberi társadalmak vázául szolgál. A történelem és a pszichológia területeiről létezik némi bizonyíték arra, hogy egy vagy több isten segíthet megfegyelmezni az embereket a büntetés elrettentő ereje által, ezzel megnövelve az együttműködési hajlandóságot még idegenek közt is. Ha azonban ez igaz, még mindig kifejtésre vár, hogy ehhez egy nagy, mindentudó istenségre, mint a zsidó, keresztény és iszlám hitek istene van-e szükség, vagy bármiféle nem e világi lények általi megfigyelés elegendő.

A Norvégiában talált osebergi hajó az oslói Viking Hajó Múzeumban (kép forrása: National Geographic)

A viking kori skandinávok azért szolgáltak érdekes esettanulmányként a kutatók számára azt illetően, hogy egy isten vagy istenek megkönnyíthetik-e a komplex társadalommá való fejlődést, mert a térség lakossága hatalmas változásokat élt át Kr. u. 750 és 1050 között. A korszak elején Skandináviát kisebb törzsek lakták, míg a végére már hierarchikus királyságokba rendeződött, politikával és törvényekkel, amelyek képesek voltak egészen Észak-Amerikáig eljutó tengeri expedíciókat megszervezni. Raffield és társai azt szerették volna megtudni, hogy ehhez szükség volt-e moralizáló, magasztos istenekre, avagy „nagy” istenekre, mint a bibliai Isten.

Nem annyira nagy istenek

Eredményeik azt sugallják, a válasz „nem”. Az óskandináv sagákból, versekből és tárgyi emlékekből látszik, hogy a viking kori emberek hittek abban, hogy természetfeletti lények figyelik őket. Az istenekre tettek esküket, és előfordult, hogy Ullr istennek szentelt eskükarpereceket is viseltek. Egyes harci sisakokon aranyból és gránátkőből készült szem szerepelt, amely Odin isten szemét jelképezte. A korabeli skandináv szerződések mind említették az isteneket, és a sagákban azok a szereplők, akik nem teljesítették az isteneknek ígért áldozatokat, gyakran esetlen módon haltak meg (gyakori sorsa az ilyen karaktereknek, hogy saját kardjuk szúrja át őket).

Mårten Eskil Winge: Thor küzdelme az óriásokkal, 1872 (kép forrása: pagan-place.blogspot.com)

A skandináv istenek azonban nem tűnnek „nagy” isteneknek, mondta Raffield. Nem bírtak mindenek feletti erővel – sőt, a skandináv mitológia tanúsága szerint még halhatatlanok sem voltak, mivel a Ragnarök nevű világpusztító kataklizmában nekik is az volt a sorsuk, hogy meghaljanak – és mindenhatóak sem voltak. Még csak nem is ők voltak az első lények: a Prózai Edda szerint Odin és testvérei, Vili és Vé az első ember, Borr és egy jégóriás lánya, Bestla gyermekei (Borr eredete nem tisztázott, a világ kezdetén az Auðumbla nevű őstehén nyalogatja őt elő három nap alatt sós sziklák közül). Morálisan pedig Odin és a többi isten nem folytat éppen példás életvitelt.

„Előfordul, hogy megbüntetik a társadalmi normákat megszegőket, de az is, hogy nem, máskor pedig szándékosan idéznek elő helyzeteket, amelyekben az embereknek bajuk esik, egyszerűen azért, mert megtehetik, mert ez teszi őket hatalmassá” – mondta el Raffield. „Tehát úgy tűnik, nem foglalkoztatta őket a morális normák fenntartása, vagy az ezeket megszegő emberek megbüntetése.”

Együttműködés istenek nélkül?

A kutatás eredményei arra utalnak, nem szükségesek nagy, mindenható istenek ahhoz, hogy egy társadalom komplexebbé váljon – mondta Raffield. Ráadásul egy olyan hitrendszer felé mutatnak, amely egészen különbözik napjaink nagy világvallásaitól. A viking kori skandinávok emellett hittek  számos nem istenszerű természetfeletti lényben, mint például a tündék, a törpék, a trollok vagy az óriások, akik mind képesek voltak az emberek életébe beavatkozni. „Az ember bölcsebben tette, ha egyikőjüket sem haragította magára, ha magas kort akart megérni, de ugyanakkor arra sincs bizonyíték, hogy e lények bármelyike valamiféle viselkedési előírások betartására kötelezte volna az embert, vagy hogy maguk követtek volna ilyet” – mondta Raffield.

A félszemű Odin ábrázolása egy kéziratban (kép forrása: gnosticwarrior.com)

Valójában talán nem is az istenek voltak a vikingek számára a legfontosabb tényezők a sikerben vagy kudarcban – mondta. A sors gondolata vélhetően fontosabb volt. Egy külön természetfeletti csoportba, a diszek közé tartoztak a nornák, akik törődésükkel vagy éppen ennek hiányával határozták meg az emberek sorsát. Egyesek közülük kockát vetettek vagy anyagot szőttek, amelyek meghatározták egy ember életének alakulását. „Így talán lehetséges, hogy az istenek kevésbé voltak befolyásosak, mint amennyire mai szemmel annak vélnénk őket” – mondta Raffield.

Az erkölcsösség ugyanezen definíciója mellett a görög és római istenek hasonlóan öncélúak és amorálisak voltak, e társadalmak pedig meglehetősen összetettek és fejlettek voltak. Raffield szerint talán bármiféle istenség előidézhet együttműködést – vagy talán a természetfeletti lények annyira nem is fontosak a komplexitás eléréséhez. „Szeretném azt hinni, hogy az embereknek megvan a képességük ahhoz, hogy együtt éljenek és dolgozzanak anélkül, hogy természetfeletti lények beavatkozására támaszkodjanak” – mondta, „azonban egyáltalán nem vagyok arra feljogosítva, hogy erre választ adjak.”

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/71046/pics/15543010767685633_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?