"Óriáspingvin" tartotta rettegésben Floridát a 20. század derekán

A rejtélyes nyomok egyike (kép forrása: mentalfloss.com)

1948 februárjában az amerikai Florida állambeli Clearwater egy lakosa váratlan rejtéllyel találta szemben magát: egy reggel a tengerparton sétálva rendkívül különös lábnyomokat talált a homokban. A nyomok hatalmasak, körülbelül 35 centiméter hosszúak és 28 centiméter szélesek voltak, három lábujjal, amelyek hosszú karmokban végződtek.

A bizarr lábnyomok a homokos part egyik végén a Mexikói-öböl vízéből látszottak előjönni, majd mintegy két mérföld (körülbelül három kilométer) hosszan folytatódtak a parton, mielőtt ismét a víz felé vették az irányt, és eltűntek. Senki sem tudta elképzelni, miféle élőlény hagyhatta őket, de az 1,2 – 1,8 méteres lépéstávok arra engedtek következtetni, hogy valamilyen nagy testű állat lehetett. A titokzatos lény nyomai ezt követően még két éven át nyugtalanították az állam nyugati partja mentén fekvő települések lakóit Clearwater és a közeli Sarasota között. A környékbeliek végül „Öreg Háromujjúnak” kezdték nevezni, és többen azt állították, meg is pillantották a parton közlekedő szörnyeteget – némelyikőjük hatalmas, madárszerű lényként írták le, míg mások szerint egy disznófejű, szőrös farönkhöz hasonlítható testű állat volt.

A legtöbb ember nem tudta, miként vélekedjen a helyzetről – egyesek rettegni kezdtek, mások értetlenségüknek adtak hangot, míg megint mások szkeptikus álláspontra helyezkedtek. Arra gondoltak, ha valóban valamiféle ismeretlen vízi állat, miféle pusztításra lenne képes, ha ahhoz támadna kedve? Ha pedig emberi csínytevésről van szó, ki az, aki venné a nyomok készítéséhez a fáradságot, és milyen okból?

A besorolhatatlan lábnyomok felkeltették a kor legendás kriptozoológusa, Ivan T. Sanderson figyelmét. A szakértő leutazott New Yorkból Floridába, és több hónapon keresztül vizsgálta a nyomokat, valamint beszélgetett tanúkkal. Gipszöntvényt is készített az egyik nyomról, hogy otthon tovább vizsgálhassa. Sanderson volt magának a „kriptozoológia” kifejezésnek a megalkotója is – a megnevezéssel az állattan (zoológia) azon, általa is képviselt ágát illette, amely a nem bizonyított létezésű, rejtélyes állatfajokat kutatja.

Ivan T. Sanderson az egyik nyomról készített gipszöntvénnyel (kép forrása: floridazone.blogspot.com)

A tudós hosszas vizsgálódást követően azt nyilatkozta, a nyomok nem lehetnek hamisítványok. Szerinte túl mélyen nyomódtak bele a homokba ahhoz, hogy ember vagy gép alkothatta volna őket, és állítása szerint maga is megpillantotta egy alkalommal a lényt, amely hagyta őket. Körülbelül három és fél méter hosszú, szürkéssárga állatként írta le, melynek mellső végtagjai uszonyokra hasonlítottak. Sanderson szerint az állat nagy hullámokat keltett úszás közben, azaz igen nagy erővel hajtotta magát. Arra következtetett, valamiféle óriáspingvin lehetett, bármilyen szórakoztatóan hangozzék is. Sanderson kutatását követően a nyomok egyre ritkábban jelentkeztek, bár néhány alkalommal még felbukkantak az 1950-es években. 1958 után azonban nem látott többé senki se nyomokat, se óriáspingvineket.

30 évvel később, 1988. június 11-én végül megoldódott a rejtély: egy clearwateri lakos, Tony Signorini a St. Petersburg Times című helyi lap hasábjain beismerte, hogy évtizedekkel korábban ő és hasonló humorérzékkel megáldott barátja hagyták a nyomokat a környékbeli tengerpartok homokjában. A leleplező újságcikk írója Signorini autószerelő műhelyében interjúvolta meg a férfit, és ottjártakor meglátott két nagy méretű, öntöttvasból készült háromujjú lábfejet.

Signorini elmondása szerint barátja, egyben akkori főnöke, Al Williams ötlete volt az egyenként csaknem 14 kilogrammot nyomó lábak elkészítése. A férfit valósággal rabul ejtették a National Geographic tudományos magazinban látott, megkövült dinoszaurusz-lábnyomokról készült képek, amelyek mintájára tervezte meg a vaslábakat. Miután elkészítették és egy pár magasszárú teniszcipőhöz erősítették őket, a két férfi egy csónakba szállt a lábakkal, és a parthoz közeli sekély vízbe eveztek ki, ahol Signorini felvette őket, kiszállt a csónakból, és kisétált a partra. A nagy lépéstávok eléréséhez minden egyes lépés után egy lábra állt, jól meglendítette a másik lábát, majd a lendület segítségével nagyot szökkent előre. A vaslábak nem elhanyagolható tömege miatt a mutatvány nem kis időt és állóképességet igényelt.

Tony Signorini bemutatja a vaslábak viselését 1988-ban a St. Petersburg Times hasábjain (kép forrása: orgoneresearch.com)

Ugyan az évek során Signorini több családtagnak és ismerősnek is megmutatta a lábakat és eldicsekedett történetükkel, a rejtély megoldása valamiért nem terjedt el a helyi közösségben, és egészen az újságcikk megjelenéséig nem tudták az emberek, ki vagy mi járkált a tengerparton az évszázad derekán. Williams 1970-ben elhunyt, Sanderson időközben más kriptozoológiai kérdésekbe vetette bele magát (mint például a rejtélyes Nagyláb vagy az ufóészlelések), és 1973-ban maga is távozott az élők sorából. Signorini 2013-ban halt meg, a híres vas alkotásokat pedig fiára, Jeffre hagyta.

Jeff Signorinit az elmúlt években rengeteg gyűjtő és múzeum kereste fel azzal, hogy szívesen kiállítanák a floridai történelem e különös mementóit, a férfi azonban ellenállt az ajánlatoknak, mondván, édesapja is családi örökségnek szánta őket. Időközben az egyik unokahúga bejelentette igényét rájuk, így egy ideig még bizonyosan a Signorini-család tulajdonában maradnak.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/70062/pics/15523207873480834_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?