Az angol király, akinek szextanácsadókra volt szüksége

Kép forrása: royal.uk

VI. Henrik (1421-1471, uralkodott 1422-1461, majd 1470-1471) nem tartozik Anglia legsikeresebb uralkodói közé. Csecsemőként örökölte ugyan a trónt, későbbi saját kormányzása azonban jelentős mértékben hozzájárult az úgynevezett rózsák háborújának kitöréséhez, majd végül saját 1471-es meggyilkolásához. Életének számos különös tényezője közrejátszhatott viselkedésében és uralkodói teljesítményében – feleségével, Anjou Margittal való viszonya nem volt éppen hétköznapi, és egy rejtélyes betegség is mintegy másfél éven át hátráltatta.

A „bizalmas kísérők”

VI. Henriket büszke, jámbor és egyszerű emberként tartja számon a történetírás. Ez a kép nagyjából illik is rá: az uralkodó szabadidejében Krisztus szenvedésein merengett, kolostorokban tartózkodott, és a „devotio moderna” (modern jámborság, avagy lelkiség) nevű korabeli reformirányzat híve volt. A Lauren Johnson brit történész által nemrég tett felfedezés, miszerint Henriknek „szextrénerekre” volt szüksége az ágyban, mindezek tudatában talán nem is annyira meglepő.

Anjou Margit (kép forrása: netpix.pw)

A király magánéletét kutató Johnson a brit nemzeti levéltárban és a királyi háztartási feljegyzésekben arra utaló bizonyítékokat talált, hogy Henrikhez és feleségéhez, Anjou Margithoz több alkalommal „bizalmas kísérők” csatlakoztak a hálószobában. Vajon azért lehetett ez, mert a híresen szűzies Henrik nem tudta, mit csinál? „Úgy gondolom, teljes mértékben lehetséges, hogy a helyzet eljutott egy olyan pontra, ahol talán szükségessé vált, hogy tisztázzák vele, mit kellene tennie” – mondta el Johnson. „Ezt egyáltalán nem lehetett nyilvános módon megtenni. A király hálóterme a legzártabb hely, ahol ezt a beszélgetést le lehet folytatni, illetve akár ellenőrizni is, mi történik.”

Halál utáni népszerűség

VI. Henrik nem volt bosszúálló király – inkább ennek ellenkezője volt igaz rá. Egy alkalommal egy kivégzett áruló közszemlére tett „negyedét” is eltávolíttatta, mondván: „nem akarom, hogy egy keresztény férfival ilyen kegyetlenül bánjanak az én nevemben.” 1452 nagypéntekén pedig 144 kegyelmi rendeletet osztott ki, miután levert egy York hercege által vezetett lázadási kísérletet.

Henrik nyilvánvalóan kedves ember volt, királyként azonban nem volt sikeres. „Látványos kudarcot vallott uralkodóként, két királyságot is elveszített” – írta 2014-ben Desmond Seward brit történész. „Nem elég, hogy elvesztette a Lancaster-párti Franciaországot, de jó kormányzásra való képtelensége a rózsák háborúját, valamint saját meggyilkolását eredményezte.”

III. Richárd (kép forrása: futurity.org)

Gyenge vezetői képességei ellenére 1471. május 21-i halálát követően Anglia-szerte szentszerű alakként tisztelték Henriket. Egyre többen zarándokoltak el a chertseyi apátsághoz, ahol eltemették, mígnem a maradványokat III. Richárd át nem helyeztette a windsori Szent György-kápolnába, ahová a köznép nem mehetett be. Henriket nagyon hamar elfogadták halála után szent életű embernek, 1500-ban már olyan könyv is megjelent, mely szerint a király csodatételekre volt képes – még holtában is: állítólag pestises halottakat tudott feltámasztani, és egy főbenjáró bűnnel hamisan megvádolt szolga védelmére is kelt egy alkalommal.

Miért jött létre azonban ez a kultusz, ha Henrik pocsék uralkodó volt? Seward szerint a válasz igazságtalan meggyilkolásában rejlik. „Széles körben sajnálták a királyt, akit hatalmának megdöntése után tolvajként kezeltek, majd kivégezték anélkül, hogy bármiféle bűnt elkövetett volna.

A titokzatos betegség

1453 augusztusában Henriken olyan tehetetlenség lett úrrá, amely 18 hónapon át tartott. Egyes történészek szerint „katatóniás skizofréniában” szenvedett, amelynek tünetei a bódultság, katalepszia (eszméletvesztés) és a némaság. Mások szerint egyszerűen mentális összeomláson ment keresztül, amelyhez minden bizonnyal megvolt benne az örökölt hajlam: apai nagyapja, VI. Károly francia király életének utolsó 30 évében visszatérő mentális problémákkal küzdött.

VI. Károly francia király (kép forrása: Wikimedia Commons)

Kevés korabeli forrás van, amely szót ejt erről az időszakról, azok azonban, amelyek említik, arról számolnak be, Henrik teljes érdektelenséggel viseltetett a külvilág iránt ekkoriban. 1454-ben egy londoni kereskedő, John Stodeley arról írt, Henrik alig reagált valamit, amikor bemutatták neki saját újszülött fiát, Eduárdot. „Ránézett a hercegre, majd ismét lesütötte szemeit” – írta Stodeley. Néhány hónappal később más udvarba látogatók is arról számoltak be, „semmilyen szót vagy jelet nem tudtak kihozni” a királyból, miután beszámoltak neki John Kempe érsek haláláról.

Miután Henrik másfél év elteltével felépült ebből az állapotból, megdöbbenve tapasztalta, hogy felesége időközben fiúgyermeknek adott életet. Eduárd 1453 októberében született, néhány hónappal azután, hogy Henrik ebbe az állapotba került.

Az egyetlen és legfiatalabb

Henrik életének voltak pozitív különlegességei is: ő volt Anglia történelmének legfiatalabban megkoronázott uralkodója, majd ő lett az egyetlen angol uralkodó, akit Franciaország királyává is koronáztak. Mindössze kilenc hónaposan, 1422. szeptember 1-jén lett Anglia királya, miután édesapja, V. Henrik elhunyt. Ezt követően kormányzótanács irányította az országot 1437-ig, amikor úgy döntöttek, elég idős ahhoz, hogy maga kormányozzon.

Henrik francia királlyá koronázása (kép forrása: talkinghumanities.blogs.sas.ac.uk)

Kevesebb mint két hónappal azután, hogy megörökölte Anglia trónját, újabb koronát kapott: nagyapja, VI. Károly francia király október 21-én meghalt, és az 1420-as troyes-i béke értelmében Henriket kiáltották ki Franciaország uralkodójává. Édesapja, V. Henrik katonai sikerei azt eredményezték, hogy Anglia jelentős területeket birtokolt Franciaországban, ezek azonban fokozatosan elvesztek VI. Henrik uralkodása során, és 1453-ra, a százéves háború végére csupán Calais kikötővárosa maradt meg angol kézen.

„Szeretetnap” a háború ellen

Henrik olyannyira elkötelezett volt a béke mellett, hogy egy alkalommal az úgynevezett „szeretetnap” népi szokásjogát próbálta felhasználni arra, hogy a rózsák háborújának hadakozó feleit kibékítse. Egy békés felvonulást szervezett 1458. március 24-ére (Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára), melyen a vezető Lancaster- és York-párti nemesség egymással kézen fogva vonult végig London utcáin. A látványos és vallási szimbólumokkal telített rendezvény semmivel sem hozta közelebb egymáshoz a feleket.

Shakespeare VI. Henrik című drámájának rózsakerti jelenete Henry Arthur Payne festményén (kép forrása: Wikimedia Commons)

Miért kerülte ennyire a konfliktust VI. Henrik? Lauren Johnson szerint a titok nyitja a király gyermekkorában keresendő. „Nagybátyjai nagyravágyó emberek voltak, akik megmérgezték Henrik ifjúságát sokszor erőszakos vitáikkal” – magyarázta. „Újra és újra Henrikre hárult a feladat, fiatal kora és tapasztalatlansága ellenére, hogy feloldja nézeteltéréseiket – elvárták tőle, hogy összetett, felnőtt folyamatok döntőbírája legyen, amelyek még születése előtt kezdődtek. Mivel érzékeny, komoly gyermek volt, nem csoda, hogy későbbi életében ódzkodott a konfliktustól.”

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/69921/pics/15519788004272564_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?