Két tűz közé került, de fejlődésnek indult a megszállt Izland

Amerikai csapatok Izlandon a második világháborúban (kép forrása: ozy.com)

Habár ritkán esik róla szó, még a kietlen, alacsony lakosságszámú Izlandot is elérte a második világháború. Harctérré ugyan nem változott a szigetország, azonban saját történelmében meghatározónak bizonyult a szövetséges megszállás és az ezzel jött változások időszaka.

Stratégiai pozíció

Izland meglehetősen egyedi szépségű ország az Atlanti-óceán északi részén, félúton a Brit-szigetek és Grönland között. A szigeten gleccserek, aktív vulkánok, hegyek és meleg vizű források is találhatók, azonban ez Európa legkisebb népsűrűségű országa. Ez nem volt másként az 1940-es években sem.

Amikor szóba kerül a második világháború, Izland talán az utolsó országok között van, amelyekre az ember gondol. Fontos azonban megemlíteni, hogy a sziget rendkívüli stratégiai jelentőséggel bír földrajzi elhelyezkedésénél fogva, így az európai háborúban részt vevő országok mind kiemelt jelentőséget tulajdonítottak neki. A Szovjetunió északi kikötővárosába, Murmanszkba haladó minden hajókonvoj Izland mellett haladt el, és az Európa és Észak-Amerika közötti légi közlekedési útvonalak is mind érintették.

Az izlandi hadsereg önkéntesei gyakorlatoznak maroklőfegyverekkel 1940-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)

A németek hamar elő is álltak egy inváziós tervvel, amelyet Ikarus-hadműveletnek neveztek. Végül azonban nem a Harmadik Birodalom sértette meg Izland függetlenségét és semlegességét, hanem az Egyesült Királyság. A szövetséges haderők tevékenysége sok évre keserédes szájízt hagyott az izlandi lakosságban.

Lett volna választás?

A Weserübung-hadművelet keretében 1940 tavaszán Németország sikeresen elfoglalta az Izlanddal szoros kapcsolatot ápoló Dániát és az Atlanti-óceánhoz való hozzáférést biztosító Norvégiát is. Németország tengeri lehetőségei ezáltal jelentős mértékben javultak, és úgy tűnt, az első világháborúval ellentétben a német haditengerészet nem fog alárendelt szerepet játszani. A következő lépés Izland elfoglalásának megtervezése volt.

El is készült egy mélyreható tanulmány, amely a tengeri és légi közlekedési csomópontokat vette számba, valamint ezek bevételének legideálisabb módját. Izland megszállásával a Harmadik Birodalom irányítás alá vonta volna a britek és franciák számára legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonalakat, és hajókkal és repülőgépekkel is fenntarthatott volna egy hatékony blokádot a két országgal szemben.

Izlandi partvédelmi lövegállás a második világháborúban (kép forrása: guidetoiceland.is)

A tanulmányt végül Franciaország sikeres lerohanását és megadásra kényszerítését követően, 1940 júniusában nyújtotta át Hitlernek Erich Raeder admirális, a Kriegsmarine vezetője. Kijelentette, hogy a művelethez a teljes haditengerészetre szükség lenne, és megjegyezte azt is, hogy a brit Királyi Haditengerészet összehangolt támadása esetén valószínűleg nem tudnák megtartani a szigetet, és az ott lévő német csapatok el lennének vágva mindennemű utánpótlástól.

1940 nyarán azonban a német vezért igen kevéssé érdekelte a távoli Izland: Franciaország elestét követően minden erejével azon volt, hogy különbékét csikarjon ki Nagy-Britanniával, mivel az angolokat fajelmélete a németekkel egyenrangúaknak tekintette, ezáltal pedig természetes szövetségesnek. A tárgyalási kísérletekbe azonban Winston Churchill brit miniszterelnök nem ment bele, és miután az Anglia feletti légi háborúban sem sikerült megtörnie a britek ellenállását, Hitler keletre fordította figyelmét, és megtámadta a Szovjetuniót. Ezzel gyakorlatilag megszűnt Izland német megszállásának veszélye.

Ebben azonban nem lehettek biztosak a nyugati szövetségesek, Nagy-Britannia pedig eléggé féltette saját tengeri fölényét ahhoz, hogy maga igyekezzen biztosítani Izland biztonságát. A sziget, amely korábban Dánia birtoka volt, 1918 óta független monarchia volt, amely perszonálunióban állt Dániával – ugyanaz a személy, X. Keresztély király volt mindkét ország államfője. Az európai háború 1939-es kitörésekor Izland azonnal kihirdette semlegességét, ez azonban nem óvta meg a brit diplomáciai nyomásgyakorlástól – a nagyobb szigetország különféle kereskedelmi biztosítékokat követelt, valamint haditengerészete számára szabad hozzáférést az északi szigethez. Ezeket az izlandi kormány elutasította, nyomatékosítva semlegességét. Churchill azon az állásponton volt, hogy ezzel Izland aláássa Nagy-Britannia hadviselési képességét.

Az invázió

1940. május 10-én – éppen azon a napon, amikor Németország megtámadta Franciaországot – Nagy-Britannia megszállta Izlandot. Két cirkáló, az HMS Glasgow és az HMS Berwick, valamint két romboló, az HMS Fortune és az HMS Fearless a főváros, Reykjavík kikötőjébe érkezett. A Skóciából indult hajóút a vártnál sokkal rosszabb volt a brit szárazföldi csapatok számára, mivel nagy részüket nem készítették fel a tengeren való utazásra. Mire Izlandhoz értek, a brit tengerészgyalogosok nagy része rendkívül rossz állapotban volt – az egyik újonc még útközben öngyilkos lett.

Brit katonák Reykjavíkban (kép forrása: Iceland Monitor)

Mindazonáltal az erőfölény úgy tűnt, a britek oldalán van abban az esetben, ha az izlandiak ellenállást kísérelnek meg. 746 brit tengerészgyalogos szállt partra Reykjavíkban, velük szemben 60 izlandi rendőr és 300, minimális kiképzést kapott tartalékos katona állt. Maga a tény, hogy a helyiek a tőlük telhető legnagyobb erővel vonultak fel, rosszat sejtetett – a legrosszabb azonban végül nem következett be.

A rendőrök és tartalékosok mellett nagyszámú kíváncsiskodó civil, valamint az Izlandon szolgáló brit konzul is a kikötőben volt, mire a Fearless elsőként megközelítette a partot. Miután kikötött, Shepherd konzul udvariasan megkérte a rendőröket, hogy mozgassák hátrébb a tömeget, hogy legyen helye a csapatoknak leszállni. A rendőrök ezt nagyrészt teljesítették, azonban az izlandi lakosok helyenkénti igen közel kerültek a brit katonákhoz. Ekkor történt egy különös incidens: egy civil kikapta egy brit katona kezéből annak puskáját, a csövébe tömött egy cigarettát, majd visszadobta a fegyvert azzal, hogy vigyázzon rá jobban. A katonát végül felettesei megbüntették, amiért ezt hagyta megtörténni.

Fejlődés a tiltakozások közepette

A brit csapatok érkezését követően az izlandi kormány azonnal tiltakozott diplomáciai úton Londonban, amiért „vérlázító módon megsértették semlegességét”, és „belegázoltak függetlenségébe”. A britek válaszként kedvező kereskedelmi egyezményeket, kárpótlást, és az izlandi belügyekbe való be nem avatkozásukat ajánlották fel. Mindemellett megígérték azt is, hogy csapataik a háború végén távoznak.

Brit Bren Carrier könnyű harcjárművek Izlandon, 1941. május (kép forrása: dirkdeklein.net)

1941 augusztusában még maga Churchill is Izlandra látogatott. Azzal igyekezett megnyugtatni a továbbra is dühös izlandi kormányt, hogy szerencséjük volt, hogy a britek értek előbb az országba. Magyarázata szerint ha a németek szállták volna meg előbb Izlandot, a szövetségesek ezt semmiképpen sem hagyták volna annyiban, és a kialakuló harcok sok katonai és civil halottal jártak volna.

Ahogy telt az idő, a britek egyre több katonát telepítettek a szigetre, létszámuk csúcsán 25 000-nél is többen voltak, miközben az ország teljes lakossága 1939-ben mintegy 120 000 fő volt. A brit csapatok mellett 1940 nyarától kanadai egységek is érkeztek a szigetországba. A háború előrehaladtával e csapatokra máshol volt szüksége a Brit Birodalomnak, így 1941 nyarán egyezség született az Egyesült Államokkal, hogy átveszi Izland megszállását. Először egy néhány ezer fős amerikai tengerészgyalogos kontingens érkezett a szigetre, majd – miután szükség mutatkozott rájuk a kibontakozó csendes-óceáni hadszíntéren – 1942-ben felváltották őket a szárazföldi haderő katonái.

Élet a megszállt Izlandon

Mindezen idő alatt a helyi lakosság mindenben együttműködött a britekkel és kanadaiakkal, majd az amerikaiakkal, a kormány pedig hivatalosan továbbra is tartotta magát a korábban kihirdetett semlegességéhez. Mindazonáltal a szigetország igen előnyös támaszpontként szolgált számos tengeri, légi és kommunikációs művelethez, mint például a német Bismarck csatahajó elsüllyesztéséhez.

Amerikai katonák gyakorlatoznak Izlandon, 1943. (kép forrása: Pinterest)

Izlandon óriási infrastrukturális fejlesztések történtek a második világháború során. Egy ponton a váltás időszakában a lakosság egynegyedét is kitették a brit, kanadai és amerikai katonák, a megszállók számára rengeteg új út, híd, kórház és repülőtér épült országszerte, ezek pedig rengeteg helyinek adtak munkalehetőséget. Az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a megszállók folyamatosan pénzt költöttek a szigeten. Egyes izlandiak a mai napig az „áldott háborúként” (blessað stríðið) emlékeznek a megszállás korszakára, mivel a pozitív gazdasági hatások sok évvel a háború után is érezhetőek voltak. A megszállás alatti fejlesztés és kereskedelmi fellendülés, majd a háborút követő Marshall-terv együtt egy szegény halásznemzetből a világ egyik leggazdagabb országává tette Izlandot.

A függetlenség ünneplése a Þingvellir Nemzeti Parkban, 1944. június 17. (kép forrása: guidetoiceland.is)

A második világháború során Izland történelmének egyik legfontosabb fejleménye is végbement: 1944 májusában a sziget kormánya népszavazást tartott a Dániával való perszonálunió fenntartásáról – a másik lehetőség egy új, köztársasági alkotmány elfogadása volt, amely a monarchia és ezáltal a perszonálunió megszűnésével járt. Az eredmény szerint 98,4%-os részvétel mellett 98 százalék feletti támogatást élvezett a köztársasági alkotmány elfogadása, így Izland független állammá vált. Dán részről sokan megkérdőjelezték az eljárás legitimitását, mivel a kontinentális ország ekkor még javában német megszállás alatt állt, így tehetetlen volt a helyzetben.

Az állapot”

A számtalan pozitív fejleménynek viszont olyan „ára” is volt, amelynek a legtöbb izlandi nem örült. A több tízezer fiatal külföldi férfi jelenléte nem kerülte el a helyi nők figyelmét, a létrejövő számos rövidebb-hosszabb kapcsolatot a helyiek egyszerűen „a helyzetnek” vagy „az állapotnak” (Ástandið) nevezték – a becslések szerint több mint 300 izlandi nőt vettek el feleségül a katonák, míg a szigeten körülbelül 225 gyermek született külföldi apától. A hatóságok eleinte igyekeztek korlátozni a helyi nők kapcsolatát a külföldiekkel, és még a rendőrség is nyomozott azok után, akik szexuális kapcsolatot létesítettek velük. Miután azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az esetek többségében sem prostitúcióról, sem nemi erőszakról nem volt szó, az „állapot” veszített fontosságából a közbeszédben.

„Hogyan törd meg a jeget Izlandon” – a Coca-Cola amerikai katonáknak szánt hirdetése 1943-ból (kép forrása: adbranch.com)

Mivel Izlandon nem léteznek hagyományos értelemben vett családnevek (a keresztnév után jellemzően az édesapa keresztneve szerepel a „-sson” vagy „-sdóttir” végződéssel, attól függően, hogy férfiról vagy nőről van-e szó), az apa kiléte pedig sok esetben ismeretlen volt, sok gyermek kapta a Hansson vagy Hansdóttir utónevet, amely egyszerűen „az ő fia/lánya” jelentéssel bír.

A második világháború emléke e tekintetben egyáltalán nem múlt el nyomtalanul a szigetországban: habár 1945-ben távoztak a külföldi csapatok, 1951-ben a hidegháborús feszültség közepette ismét amerikai csapatok érkeztek Izlandra, amely nem rendelkezett saját hadsereggel, azonban az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) alapító tagja, és az Egyesült Államok vállalta védelmének biztosítását. Az e program keretében érkező katonákat gyakorlatilag karantén alá helyezték a keflavíki légibázison, ahol egyáltalán nem érintkeztek helyiekkel. A támaszpont 2006-ig üzemelt.

Végső mérleg

Kétségtelen, hogy Izland brit megszállása, majd az ezt folytató amerikai jelenlét teljességgel jogtalan volt, mivel a semleges ország sosem egyezett bele az idegen csapatok jelenlétébe. Az is tagadhatatlan egyúttal, hogy egy önállóan védekezésre képtelen országot, amelynek területe stratégiai jelentőséggel bír, egy háborúban óhatatlanul ki fog használni az az oldal, amely előbb el tudja foglalni. Bizonyára van igazság a Churchill által az izlandi kormánynak mondottakban is, miszerint ha a németektől kellett volna elvenniük a szigetországot, az súlyos veszteségekkel járt volna a lakosság számára is.

Tűzszerész vizsgál egy iszapba ragadt brit tengeri aknát Izland keleti partján 2016 januárjában (kép forrása: icelandmag.is)

Nem kerülték el így sem a halálos veszteségek Izlandot – körülbelül 230 izlandi lakos vesztette életét erőszakos módon a háború során, azonban ők nem a szigeten, hanem annak tengerjáró hajóin voltak – számos izlandi hajót süllyesztettek el német tengeralattjárók vagy a Luftwaffe repülőgépei, és sok hajó futott tengeri aknára is.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/69544/pics/15512882594804801_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?