Divatot teremtettek a századfordulón a „kövér férfiak klubjai”

Kép forrása: npr.org

A 19. században az ipari forradalom hatására számos változás kezdődött az emberek mindennapi életében. Ezek egyike volt a kevesebb testmozgással és nagyobb kalóriabevitellel járó életmód, amelynek következtében egyre nagyobb volt a túlsúlyos emberek száma. Ellentmondásos megítélésük – a joviális, életvidám kövér ember képe állt szemben a mohó, önző, egészségtelen ember alakjával a társadalmi gondolkodásban – odáig vezetett, hogy az Egyesült Államokban a század végére a kövér emberek elkezdték egymás társaságát keresni.

Egy napsütéses augusztusi napon 1884-ben férfiak csoportja kezdett gyülekezni a Long Island-szoros északi partján. A hajók, amelyeken jöttek, kis híján felborultak, a kocsin érkezők előtt alig tudtak lihegni az igáslovak, az általuk használt villamosokon pedig nem fértek el a sorok között a kalauzok. Az érkezők mind a Connecticuti Kövér Férfiak Klubja (Connecticut Fat Men's Club) éves kagylósütésére érkeztek.

A „New York Times” tudósítója a legmélyebb tisztelet hangnemével írta a klubelnökről: „Mr. Dorlon hatalmas, masszív, elhízottsága a végtelen határát súrolja, és még a legtöbbet látott vékony ember sem vetheti tekintetét fenséges arányaira anélkül, hogy tudat alatt tisztábbá és szentebbé válna.” Az esemény séfje egy brooklyni „kagylóművész” több mint 2000 liter kagylót sütött hikorifa rönkökön (ez a fajtól függően 6000 és 24000 kagyló között lehetett). Az étlapon volt még ezen kívül „több kocsira való vidám fiatal csirke, több hajónyi boldog homár, valamint tejes kukorica és zöldségek ládaszám”. E sok ennivalót betakarták hínárral, és lassú tűzön sütötték több órán át.

Kép forrása: Huffington Post

A lakoma végeztével mérlegelés következett, majd végül Dorlon beszéde, aki kezében a klub aranypálcájával, melyre fel voltak vésve elődei testtömegei, siránkozott (hozzájuk képest) viszonylagos vékonyságán, és felajánlotta, hogy átruházza elnökségét egy érdemesebb, kövérebb tagra. Ennek ellenére egyhangúlag választották ismét elnökké.

A connecticuti klub nem volt egyedülálló. A kövér férfiak klubjai ekkoriban számos helyen előfordultak az Egyesült Államok keleti partján. Tagjaik egymás társaságában gondosan elkészített fogásokban lelték örömüket. Kerry Segrave „A kövérség Amerikában, 1850-1939” című könyvében rámutat: e klubok a túlsúlyosság körüli egymásnak ellentmondó diskurzusok mellett léteztek. Míg egyesek úgy szót emeltek a szellemi és fizikai degeneráció ellen, amelyet szerintük a kövérség okozott, mások a nagyobb testű emberek jókedvét emelték ki, valamint azt, hogy körükben szinte nem fordult elő bűnözés.

A telt testalkatú emberekhez való hozzáállás két pólus között ingadozott: a kövér férfiakat egyfelől a társadalom példás vezetőinek tekintették, akik kiélvezik gazdagságukat és társadalmi státuszukat, másfelől azonban különös furcsaságoknak, akiket a cirkuszban lehetne mutogatni. A kövér férfiakat erényesnek, jóindulatúnak, és morálisan feddhetetlennek tartották, de ugyanakkor egy 1877-es szerkesztői cikk a „New York Times” hírlapban így írt a klub tagjairól: „A kövér ember rejtély saját maga számára is, és a jó megoldás iránti tanácstalan tapogatózását jól mutatja azon gyakorlata, hogy más kövérekkel gyűlik össze klubokban, és herkulesi túlevő mutatványokat hajt végre nyilvánosan.”

Kép forrása: Huffington Post

A kövér férfiak klubjait azonban nem zavarta e vita, de talán még motiválta is őket. New Yorkban több ilyen szerveződés is létezett, és talán az első is itt alakult: a New York-i Kövér Férfiak Társasága, amely valamikor az 1860-as években alakult. A „Brooklyn Daily Eagle” című lap említést tesz a Coney Island-i Kövér Férfiak Társaságáról, amelynek éves bálja meglehetősen hangos esemény volt. A klubok körében általánosak voltak a testtömeg-versenyek, amelyek legeredményesebb versenyzői disznót kaptak jutalmul. A tudósítások szerint sokan párnákkal tömték ki ruháikat, illetve nehéz aprópénzekkel zsebeiket, hogy több esélyük legyen.

Nem a mértéktelen ételfogyasztás volt az egyetlen attrakció a klubok eseményein. Egy 1885-ös „New York Times”-cikk arról számol be, Brooklyn és Flushing klubjai baseballmeccset rendeztek egymás között. „A kerek testesség egyéni masszái képezték Brooklyn Kövér Férfiainak baseballkilencesét, és azért utaztak le, hogy minden tőlük telhető sebességgel próbára tegyék Flushing hasonló széltében és hosszában óriásainak gyorsaságát.” Az esemény nagy közönséget vonzott, és a brooklyni csapat egyik tagja beszédet is mondott, mely szerint 25 centet kellett fizetnie egy fiúnak, hogy segítsen felvenni egyenruháját, majd egy újabb negyeddollárost, hogy segítsen levenni.

Előfordult, hogy a klubok konkrét szabályzattal is rendelkeztek a belépést illetően. A brooklyni Bedford-Stuyvesant-i Kövér Férfiak Kerékpárosklubjának első gyűlésén készült dokumentum szerint például minden tagnak legalább 250 fontot (113 kilogramm) kellett nyomnia, nők pedig nem léphettek be. A klub egy másik szabálya azt is lefektette, hogy ha valaki a híresen büdös limburgi sajtot eszik, akkor büntetésből köteles az összes többi tagot is meghívni.

Kép forrása: whaleoil.co.nz

1904-ben a „Lewiston Evening Journal” című lap a Kövér Férfiak és a Profi Férfiak által játszott kosárlabdameccsről számolt be a Maine állambeli Livermore Fallsban. A játékra annyian voltak kíváncsiak, hogy amikor a csapatok felálltak a pályán, „az éljenzés fülsiketítő volt”. Az NPR (az amerikai közszolgálati rádió) gyűjtése a témában arról számol be, a keleti partról egészen Utah és Nevada államokba, de még Franciaországba is eljutott a kövér férfiak klubjainak divatja (Franciaországban „Les Cents Kilos”, azaz „A Százkilósok” volt a nevük).

A klubok menüi betekintést nyújtanak abba, mit tartottak élvezetesnek a kor gazdag ínyencei. A texasi klubok mind kagylósütéseket, mind barbecue-kat rendeztek, az 1903-ban alapított Új-Angliai Kövér Férfiak Klubjának 10 000-nél is több tagja lakmározott kagylókoktélon, csirkekrémlevesen, főtt csattogóhalon, gombás marhafilén, sült csirkén, sült malacon, garnélasalátán, brandyszószos gőzölt gyümölcspudingon, tortákon, sajtokon és fagylalton, majd kávéztak és szivaroztak.

Kép forrása: whaleoil.co.nz

1924-re azonban e klub tagsága 38 alá esett vissza, tükrözve a kövérség iránti hozzáállás változását – az orvosok egyre jobban hangsúlyozták a sovány fizikum egészségügyi előnyeit. Ezzel párhuzamosan megszűntek az úgynevezett „kövér emberek versenyei” is, amelyek az amerikai rendőrségek rendezvényeinek elengedhetetlen elemei voltak már a 19. század közepe óta. Segrave könyvében azt írja, 1908-ra az ország rendőrségei is meghúzták 250 fontnál a testtömeg felső határát. 1910-ben aztán New Yorkban egy kirúgott rendőrszázados pert indított, amiért testtömege miatt küldték el. Újra fel is vették, miután bemutatta egy esküdtszék előtt, hogy ugyanúgy tud szökdécselni, szökkenni és ugrani, mint bárki más. 1916-ra azonban a „túlzott elhízás” kizáró ok lett New Yorkban minden közhivatalt betölteni kívánó ember számára.

Habár a „kövér férfiak klubjai” népszerűek voltak, mindig is egy vékonyságot preferáló közbeszéd mellett léteztek. Az 1870-es években már feltűnnek az orvosi folyóiratokban emberek, akik „bantingizálni” szeretnének – azaz William Banting angol dietetikus és temetkezési vállalkozó alacsony szénhidráttartalmú étrendjét követni a fogyás érdekében. Azonban amíg léteztek, a klubok fittyet hánytak a mértékletességre és a negatív testképre, és inkább jól érezték magukat.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/68038/pics/15483476508440333_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?