A baltás asszony, aki a századfordulón fizikailag harcolt az alkohol ellen

Kép forrása: missedinhistory.com

Carry Nation a századforduló női szesztilalompárti mozgalmának egyik leghíresebb alakja volt az Egyesült államokban – demonstrációi keretében sokszor baltával tört-zúzott alkoholt felszolgáló létesítményekben, felhívva a figyelmet saját és társai küzdelmére. Milyen okból ellenezte ennyire a szeszes italokat, és mi vitte rá arra, hogy cselekedjen?

A leghangosabb aktivista

Amikor Carry Nation belépett egy, a Kansas állambeli Kiowában található bárba, senki sem sejtette, mi következik. A termetes, feketébe öltözött nő saját elképzelése szerint Istentől kapott küldetését végezte – miután azonban belépett a vendéglátóhelyre, a poklot szabadította el. „Befutottam a pult mögé, összezúztam a tükröt és az alatta lévő üvegeket, felkaptam a pénztárgépet, földhöz vágtam, majd a hűtőszekrény csapjait is eltörtem, kinyitottam az ajtót, és elvágtam a csöveket, amelyek a sört vezették” – emlékezett vissza. „Feldöntöttem a félkarú rablót (…) és kiszedtem belőle egy jó éles vasdarabot, amellyel felnyitottam a söröshordók dugaszait és csapjait, aztán mindenfelé repültek a sörök, és teljesen eláztattak engem is.”

Nem sokkal később letartóztatták, ez azonban nem zavarta. A kocsma megkapta a „Carry Nation-féle kezelést”, a nő pedig ezzel még több figyelmet irányított a szesztilalomért küzdő mozgalomra. A 19. századi alkoholellenes mozgalom egyik legszélsőségesebb aktivistájaként elhíresült Nation bármeddig hajlandó volt elmenni, hogy megmentse az embereket a részegeskedéstől. A látványos akciókhoz és az imázsalakításhoz különös tehetséggel bírt, és egy reformideológiát valóságos divattá alakított – ő maga pedig hírhedtté vált hajthatatlanságáról. Ugyan kilenc évvel a szesztilalom bevezetése előtt meghalt, az intézkedés az ő küldetésének beteljesedése volt.

Rossz tapasztalatok

Az 1846-ban Kentuckyban született nő gyermekkorát édesapja anyagi gondjai és édesanyja mentális betegsége határozták meg (keresztnevét egyébként felváltva írták „Carry”, illetve „Carrie” alakban). A család gyakran költözött, előbb Kentuckyból Missouriba, majd innen Texasba. A polgárháborút követően szülei egy igen érdekes embert – Charles Gloydot, egy északi katonaorvosból avanzsált tanárt – vettek be bérlőként házukba.

Nation (leánykori nevén Moore) érdeklődését azonnal felkeltette a daliás fiatalember, aki elmesélte neki, hogy inkább kockáztatta a hadbíróság elé állítást, mint hogy kegyetlenül bánjon a gondjaira bízott déli sebesültekkel, és általában véve is műveltnek és világinak tűnt. Szülei hallani sem akartak a kettejük közötti kapcsolatról, és erősen elítélték a férfi italozását. Nationt azonban rabul ejtette Gloyd háttere, és vágyott arra, hogy elhagyja az instabil családi környezetet. Gloyd titokban elkezdett udvarolni Nationnek. „Én mondom neked, Carrie szerelmem” – írta neki levélben, „eljön még az a nap, amikor a szüleid belátják, hogy tévedtek.” Ebben igaza lett: a lány szülei végül 1867-ben áldásukat adták arra, hogy összeházasodjanak.

Nation Gloyddal kötött házassága idején (kép forrása: Wikimedia Commons)

Nation azonnal megbánta e döntését: Gloyd már az esküvői szertartás alatt is részeg volt, az újdonsült menyasszony pedig hamar szembesült azzal, hogy férje szívesebben tölti idejét a helyi szabadkőműves páholyban, mint vele. Idővel visszaköltözött szüleihez, ekkor azonban már terhes volt. „Tudtam, hogy közel az idő” – írta, „amikor magatehetetlen leszek, egy részeg férjjel, és bármiféle támogatás nélkül.” Jóslata igaznak bizonyult: hat hónappal lányuk, Charlien születése után Gloyd már halott volt – a feljegyzések szerint „delirium tremens [súlyos elvonási tünetek], vagy a túlzott ivás által súlyosbított tüdőgyulladás” következtében.

Nation immár özvegy volt, akinek egy kislányról is gondoskodnia kellett. Tanítónőnek ment, ebből az állásából azonban elbocsátották, miután számos szót szokatlan kiejtéssel tanított meg a gyermekeknek. Ekkoriban kezdett el imádkozni a segítségért, egy új férj formájában. Hamar meg is ismerkedett az ügyvéd és lelkész David Nationnel, aki nála 19 évvel idősebb volt. 1874-ben összeházasodtak, azonban személyiségbeli különbségeik hamar kiütköztek, ezeket pedig tetézték az anyagi gondok. Nation új férje mellett szállodák üzemeltetésébe kezdett, ahogy pedig teltek az évek, egyre vallásosabbá vált – több látomása is volt, amelyeket úgy értelmezett, Isten a részegeskedés elleni harcra szólítja fel őt.

Az érvényesülési lehetőség keresése

Nation először a politikai szervezkedéssel próbálkozott, azonban végül a látványos akciók mellett tett hitet. Annak ellenére, hogy a nők ekkoriban még nem rendelkeztek szavazójoggal, egyre jobban elkezdték kivenni részüket a politikai életből, és a szesztilalom követelése az egyik olyan irányvonal volt, amely sok nőt is magához vonzott. Mivel ez a házasságot, családot és otthont érintő kérdés volt, a politikai részvétel egyik legbiztonságosabb formája volt a nők számára – Nationnek pedig volt bőven elegendő akarata és ereje hozzá.

Miután férjével a Kansas állambeli Medicine Lodge-ba költöztek 1889-ben, megalapította a Női Keresztény Mértékletességi Egyesület (Woman's Christian Temperance Union, a legnagyobb szesztilalompárti szervezet) helyi ágát. Míg azonban társai többsége beszédekkel, prédikációkkal és írásokkal igyekezett változást elérni, Nation drámaibb megközelítést választott. Egy látomástól hajtva 1900-tól elkezdett szalonokba betérni – ami bármely „tiszteletreméltó” nő számára súlyos tabu volt – és zűrzavart kelteni. A Bibliából olvasott fel, templomi dalokat énekelt, és annyi kárt okozott, amennyit csak tudott.

Nation ábrázolása egy karikatúrán (kép forrása: boweryboyshistory.com)

Nation hamarosan hírhedt „szalonzúzóvá” vált – lelkiismeret-furdalás nélkül pusztította a magántulajdont a lelkek üdvösségéért. Tetteit ugyan a vallásos buzgalom szülte, azonban szándékosan olyan botránykeltők – és figyelemfelkeltők – voltak, amennyire csak lehettek. Idővel elkezdett egy baltát is hordani magával, majd balta alakú kitűzőket árulni költségei fedezésére. Ezeken az állt: „Halál a rumra”. Állítása szerint „a közönség megőrülni látszott értük.”

Annak is megtalálta a módját, hogy az átlagemberek részt vehessenek akcióiban. „Otthonvédők” seregét toborozta, hogy segítsenek neki „baltazálásái” („hatchetations”) alatt, az ital gonoszságáról szóló előadásaira pedig hívei és a járókelők egyaránt odafigyeltek. 1901-ben imázsára építő hírlapot is alapított „Smasher's Mail” („Zúzók postája”) címmel. Ebben írott prédikációk és egyéb alkoholellenes irodalom jelent meg, például versek, valamint saját élettörténete formájában. A lap bevételeiből folytatta tovább „kereszteshadjáratát”.

Veszélyes üzem

Nation kampányának természetesen megvoltak az ellenzői. Nationt 30-nál is többször tartóztatták le a hatóságok, és habár nem ő volt az első szesztilalmi aktivista, aki vendéglátóhelyeken tört-zúzott, a mozgalom fősodrata igyekezett elhatárolódni tőle. Azok körében pedig, akik közröhej tárgyává igyekeztek tenni, magánélete szabad prédának számított – különösen 1901-es válása. 1901-ben előbb egy „Kansasi szalonzúzók” című rövidfilmben parodizálták tevékenységét, majd még ugyanebben az évben a vászonra került a „Miért akar elválni Mr. Nation”, amelyben Nationt olyan nőként ábrázolták, aki elfelejtette, „hol a helye”, ezzel megalázó helyzetbe hozva férjét.

Képeslap 1910-ből (kép forrása: Wiklmedia Commons)

Carry Nation azonban figyelmen kívül hagyta ezeket a hangokat, és folytatta aktivizmusát. Ahogy teltek az évek, egyre szélesebb körben vált híressé, a kocsmák pedig táblákat kezdtek el kihelyezni, amelyeken az állt: „Minden nemzetet szívesen látunk – kivéve Carrie-t” (a „nation” szó nemzetet jelent). Élete késői szakaszában a varietészínházakba vitte el üzenetét – egy alkalommal felrohant a színpadra, és összetört egy színésznő kezében lévő poharat, 1903-ban azonban már főszerepet kapott egy rövid darabban, amelyben saját maga által írt szöveget adott elő, minden előadásban szétzúzott egy bárdíszletet, miniatűr baltákat árult a közönségnek, és visszaszólt a bekiabálóknak.

Elmondható az is, hogy Nation kedvenc tevékenységét végezve halt meg: 1911-ben egy beszéde közben esett össze, amiből nem épült fel: néhány hónap múlva elhunyt. Habár aktivista karrierje során a szegények és hajléktalanok jogaira is igyekezett felhívni a figyelmet, és rengeteget jótékonykodott is, leginkább az alkohol elleni drámai demonstrációi miatt emlékezik meg róla az utókor. „Azt akarom tenni, amit Isten mond nekem” – mondta a bírónak, miután egy „baltazálás” után letartóztatták. „Isten azt parancsolja nekem: 'Emeld meg hangod, akár egy harsonát!' Tudja, arra utasít, hogy hangosan kiabáljak a bűnről, ne pedig suttogjak róla.”

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/67145/pics/15466196983391567_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?