Repülő emberek és egy tragikus indián tánc: 7 történelmi esemény december hónapból

Ugyan a történelem nem válogat dátumaiban, december hónaphoz mégis számos különleges esemény kapcsolódik – a jó és a rossz fajtából egyaránt.

Kr. e. 43 december 7.: Cicero elveszti fejét és kezeit

Cicero szobra (kép forrása: fee.org)

Amikor Kr. e. 44. március idusán a római szenátus tagjai megölték Gaius Julius Caesart, a jogász Marcus Tullius Cicero vált Róma egyik leghatalmasabb emberévé. Mivel azonban ő vezette a szenátus ellenállását Caesar utódjával, Octaviusszal, valamint saját régi barátjával, Marcus Antoniusszal szemben, sorsa hamar rosszra fordult. A következő év decemberére letartóztatása már csak idő kérdése volt.

December 7-én Cicero elhagyta Róma melletti vidéki otthonát, és a tengerpart felé vette az irányt, ahol reményei szerint egy hajóra kívánt szállni, és Makedóniába hajózni. Indulása után azonban perceken belük megjelent otthonánál két tiszt, Herennius és Popilius. Cicero rabszolgái nem voltak hajlandók elárulni gazdájuk úti célját, végül azonban testvére egyik szabad szolgájából kinyerték az információt.

Amikor a két férfi utolérte Cicerót, a híres orátor nem tanúsított ellenállást. Ahogy a későbbi életrajzíró Plutarkhosz írta: „szólt a szolgáknak, tegyék le a hordszéket; majd mint szokása volt, állát bal kezével megtámasztva, szemtől szembe nézett hóhéraival. Arcát por lepte be, hosszúra nőtt haja összekuszálódott, tekintete meggyötört volt.”

A beszámolók szerint Cicero így szólt Herenniushoz: „Semmi helyes nincsen abban, amit most teszel, katona, de próbálj meg helyesen megölni.” Azzal kihajolt a hordszékből, hogy a tiszt jól sújthasson le rá. Herennius kardot rántott, és levágta Cicero fejét. Ezután levágta kezeit is – amelyekkel írta Antoniust kritizáló beszédeit, az úgynevezett filippikákat –, és a testrészeket magával vitte Rómába, ahol Antonius győzelme jeléül a Forum Romanumon tette közszemlére őket. Plutarkhosz szerint azonban „félelmetes látvány volt ez a rómaiaknak, mert nem is annyira Cicero arca tekintett onnan rájuk, mint inkább Antonius lelkének képmása.”

Kr. u. 557 december 14.: Konstantinápolyban megmozdul a föld

A Hagia Szophia napjainkban (kép forrása: Wikimedia Commons)

Éjfél körül érezték meg az első rezgéseket a birodalmi főváros lakói. Nem volt számukra újdonság a földrengés – néhány hónappal korábban volt a legutóbbi –, ez azonban minden korábbinál rosszabbnak tűnt. Ahogy az épületek is remegni kezdtek, ellepték a levegőt a sikolyok és kiáltások. A korabeli történetíró Agathiasz szerint minden rengést követően „mély, morgó hang, mint a mennydörgés jött a föld gyomrából”, miközben az ég „elsötétült az ismeretlen forrásból emelkedő füstös köd párás leheletével, és tompa fénnyel ragyogott.”

A tömegpánik hatására a lakosok az utcára tódultak, és Agathiasz szerint az ég felé fordították tekintetüket, mintha „ki akarnák engesztelni az istenséget.” A pusztítás azonban tovább folytatódott. „A társadalom rendes felépítményét (…) vad zűrzavarba vetették, és lábbal tiporták.” Amikor eljött végre a hajnal, és vége volt a borzalomnak, „az emberek előjöttek, és köszöntötték egymást, boldogsággal nézve közeli szeretteik arcába, csókolva és ölelkezve és sírva az örömtől és a meglepetéstől.”

A tél hátralevő részében Agathiasz szerint az embereket „szűnni nem akaró kételyek és kitartó félelmek” gyötörték. Sokan isteni büntetésnek látták a katasztrófát, amely saját bűneikre, illetve császárukéra, Justinianuséra érkezett válaszul. A császár megkezdte a számtalan megsérült középület helyreállítását, alig hat hónappal később azonban a Hagia Szophia kupolája beomlott. Az ennek helyére épült kupolát látni napjainkban is.

1903. december 17.: a Wright-fivérek berepülnek a történelembe

A Wright Flyer első repülése (kép forrása: CNN)

Észak-Karolina amerikai állam tengerpartján igen szeles és hideg téli nap volt. Amikor Orville és Wilbur Wright reggel felkeltek, úgy látták, szinte tökéletes. Három nappal korábban több évi tesztelést követően megkísérelték kezdetleges repülőgépüket, a 12 méter szárnyfesztávolságú Wright Flyert saját motorjának erejével a levegőbe emelni. Éppen ahogy elemelkedett a földtől Wilburrel a fedélzeten, a motor lefulladt, és a repülőgép a homokba csapódott. Ezen a napon Orville -on volt a sor.

A két férfi igen valószínűtlen történelmi alaknak tűnhet mai szemmel. Az 1867-ben és 1871-ben született fivéreket először gyermekkorukban kezdte érdekelni a repülés, amikor lelkész édesapjuk egy helikopterszerű játékszerrel ajándékozta meg őket. Miután először nyomdát üzemeltettek közösen, kerékpárüzletet nyitottak, hogy a kor bicikliőrületének hullámát meglovagolják, miközben folyamatosan a repüléssel kapcsolatban terveztek és kísérleteztek.

E napon röviddel 10:30 után Orville bemászott a Flyerbe. Naplója – mivel tudományos pontosságú beszámolót igyekezett adni – nem tükrözi az örömöt és izgatottságot, amelyet érezhetett a sikeres repülés után: „A szél anemométereink szerint egy kevéssel 20 mérföld felett [32 kilométer] fújt, a Kitty Hawknál lévő állami anemométer szerint 27 mérfölddel [43,5 kilométer]” – írta. „A kötél leoldásával a gép elindult növekvő sebességgel, talán hét vagy nyolc mérfölddel. A gép felemelkedett a vagonról, amint az éppen a negyedik sínre lépett. Mr. Daniels fényképet készített éppen amint elhagyta a síneket (…) Egy hirtelen szökelléssel, körülbelül 100 lábra [30,5 méter] a sínek végétől ért véget a repülés. Idő körülbelül 12 másodperc (nem tudni pontosan, mivel az óra nem lett azonnal leállítva)”.

A nap folyamán a fivérek további háromszor repültek, egyre hosszabb ideig. A negyedik alkalommal Wilbur a világ első repülőgépével 852 lábat [260 métert] tett meg 59 másodperc alatt. Az embernek a történelem során először rendelkezésére á repülés képessége. Valóban rendkívüli jelentőségű pillanat volt.

1991. december 25.: a Szovjetunió vége

Borisz Jelcin és Mihail Gorbacsov (kép forrása: BBC)

A Szovjetunió polgárai számára – ahol még két hét volt hátra az ortodox karácsonyig – ez a szerdai nap csupán egy újabb szürke hétköznap kellett volna, hogy legyen. Végül azonban történelmi jelentőségűvé vált: a Szovjetunió utolsó napja volt ez.

A történészek napjainkban is vitáznak arról, pontosan mikor is kezdődött a szovjet állam szétesése. A halálos csapás azonban egyértelműen 1991 augusztusában érkezett, amikor a változások ütemétől megriadt keményvonalas kommunisták államcsínyt kíséreltek meg. Habár ez nem sikerült, végleg meggyengült a kommunista rezsim központi vezetése. December elején az orosz, belarusz és ukrán tagköztársaságok vezetői egy félreeső vadászházban találkoztak a mai Belarusz területén, és aláírtak egy egyezményt a Szovjetunió feloszlatásáról.

Mihail Gorbacsov pártfőtitkár (valamint ekkor már „a Szovjetunió elnöke” is) számára az egyezmény nagy megaláztatást jelentett – ezzel szertefoszlottak azon reményei, hogy egy átalakított, decentralizált szovjet birodalom vezetője maradhat. Az elkövetkező két hét során megjelenésén is látszott a megtörtség, ahogy a Kremlből egy olyan országot próbált irányítani, amelynek ki lett mondva a végzete.

December 25-én végül eljött a vég. Este 7:00-kor egy rövid beszédben, amelyet a televízió élőben közvetített, Gorbacsov bejelentette lemondását, egyben az elnöki hivatal megszűnését. Beszédét az amerikai CNN csatorna stábja filmezte, írásbeli lemondását pedig egy, a CNN jelen lévő elnökétől, Tom Johnsontól kölcsönkapott Mont Blanc tollal írta alá (saját, szovjet filctolla nem működött). Néhány perccel később Gorbacsov átadta a híres aktatáskát a Szovjetunió nukleáris arzenáljának indítási kódjaival egy tisztnek, aki a jelen lenni nem kívánó Borisz Jelcin orosz elnököt képviselte.

Este 7:32-kor következett a legszimbolikusabb pillanat: a Kreml tetejéről utoljára levonták a szovjet zászlót, a helyére pedig felvonták a cári Oroszország fehér-kék-piros trikolórját.

1792. december 26.: A briliáns védekezés sem menti meg XVI. Lajost a guillotine-tól

XVI. Lajos tárgyalása (kép forrása: fineartamerica.com)

9:30 körül járt az idő, amikor XVI. Lajos francia király katonai kísérete Párizs macskaköves utcáin a forradalmi törvényhozás, a Konvent elé vitte tárgyalására. A forradalmi Franciaország hadban állt szomszédaival, a főváros utcáin pedig forró volt a hangulat, így senki sem kételkedett igazán a végső ítéletben. Lajos ennek ellenére a legjobb védelmet akarta, és az ország egyik legjobb jogászának számító Raymond de Sèze-t kérte fel ügyvédjének.

De Sèze két héten át tartó, szinte szünet nélküli munkával állította össze a volt uralkodó védelmét. E napon a Konventhez szólva egészen kimerültnek tűnt: valójában már négy napja nem aludt. Azt azonban még a király legvadabb ellenségei is elismerték később, hogy az ügyvéd páratlan teljesítményt nyújtott védőbeszédében. De Sèze egyesével semmisítette meg a vádpontokat érvelésével, kegyetlenül rámutatva azok csúsztatásaira és torzításaira. A beszéd végén következett az emlékezetes lezárás, amelyben De Sèze a nép örök barátjaként írta le XVI. Lajost. „Polgártársak!” – ért mondandója végére, „nem fejezhetem be... megállítom magam a történelem előtt. Gondoljátok el, hogyan fog ítélkezni ítéletetek felett, és hogy az ő elítélése felett az évszázadok fognak ítélkezni.”

Ezután Lajos következett. Sápadt volt és halk, továbbá amellett volt eltökélt, hogy elkerülje az 1649-ben kivégzett I. Károly angol király sorsát, akin nem segített keményfejűsége. „Hallották védelmemet, nem ismétlem meg a részleteket” – mondta. „Talán utoljára szólva Önökhöz, kijelentem, hogy lelkiismeretem nem vet szememre semmit, és védőim az igazat mondták Önöknek.” A visszaúton Lajos látszólag jobban aggódott az összetört De Sèze-ért, mint saját magáért. Egy hónap múlva a guillotine-hoz vitték.

1890. december 29.: akár háromszáz indiánt is megölhettek az amerikai csapatok Wounded Knee-nél

A halottak tömegsírba temetése Wounded Knee-nél 1891 januárjában (kép forrása: Wikimedia Commons)

1890 telére a lakota sziú indiánok a szakadék szélére kerültek. A fehér telepesek több évtizednyi terjeszkedése után bölénycsordáikat a kihalás közelébe vadászták, legtöbbjüket pedig rezervátumokra szorították vissza Észak- és Dél-Dakota államok területén. Az elszigetelt és rémült őslakosok az új „Szellemtánc” mozgalomhoz vonzódtak, amely azt ígérte, hogy egy ezoterikus körtáncot gyakorolva az indiánok visszahozhatják halott őseiket, elűzhetik a telepeseket, és visszaszerezhetik földjeiket és a rajtuk legelő bölényeket.

Az amerikai hatóságok számára a Szellemtánc a szélesebb körű indián lázadás lehetőségét hordozta. A kölcsönös bizalmatlanság lógott a levegőben, amikor 1890. december 28-án az amerikai hadsereg 7. lovasezredétől egy csoport katona feltartóztatott egy körülbelül 350 fős lakota sziú menetet, amely a Pine Ridge-i rezervátumra tartott. A katonák a Wounded Knee nevű patakhoz vezették őket, Dél-Dakota állam területén, ahol letáboroztak.

Másnap reggel a katonák arra utasították a sziúkat, adjanak át minden náluk lévő fegyvert. A növekvő feszültségben az indiánok sámánja, Sárga Madár belekezdett a Szellemtáncba. Amikor azonban egy Fekete Prérifarkas nevű süket sziú nem értette, hogy miért kellene feladnia puskáját, a katonák erővel próbálták meg elvenni tőle. Innentől senki sem tudja pontosan, mi történt – dulakodás bontakozott ki, és eldördült egy lövés. Ekkor elszabadult a pokol.

Csak az utolsó lövések után vált nyilvánvalóvá a mészárlás mértéke. Legalább 25 katona elesett – sokuk baráti tűz áldozata lett –, és akár 300 sziú is holtan heverhetett a véráztatta földön, köztük nők és gyermekek is. Ahogy egy katona visszaemlékezett: „Eme őrült közelharc fehéren izzó dühét képtelen vagyok szavakkal leírni.” Bajtársai, elismerte, „egyszerűen megvesztek.” Az eredmény az amerikai történelem egyik legborzasztóbb mészárlása volt.

1759. december 31.: Megszületik Írország leghíresebb itala

A régi, tukános Guinness-hirdetések egyike (kép forrása: historyextra.com)

1759 utolsó napján egy fiatalember aláírt egy szerződést, mely szerint 9000 éven át bérelni fog egy rossz állapotban lévő főzdét a dublini James Streeten, évi 45 fontért. A fiatalember neve Arthur Guinness volt, és az Ír Köztársaságban ma legendás hírnévnek örvend – annak ellenére, hogy a korabeli Írország angolos, protestáns vallású elitjéhez tartozott. Apja a casheli érsek gazdasági intézője volt, ő maga azonban úgy döntött, sörfőzésből fog megélni.

Mivel ekkoriban már volt a városban mintegy 70 különböző sörfőzde, úgy tűnhetett, hogy a Guinness márka sikerére kevés esély van. Az országban a tömény szeszes italok népszerűbbek voltak a söröknél, amelyek többsége igen gyatra minőségű volt. Guinness vállalkozása azonban virágzásnak indult, és 1767-re a Dublini Sörfőzők Testülete mesterévé választotta.

Guinness csaknem 40 évvel későbbi halálakor a főzde már évente 20 000 hordóval állított elő a híres fekete folyadékból. Az első világháború 1914-es kitörésére a Guinness volt a Brit Birodalom legnagyobb sörgyártója. Sikerének kulcsa a porter típusú sör felkarolása volt – az ital a nevét London utcai és vízi áruszállítóiról kapta, és sokáig csak hozzájuk kapcsolták a fogyasztását. Sötét, nehéz sör volt, amely pirított árpából készült, és sokkal ízesebb volt, mint a Dublin sörfőzdéire korábban jellemző vékony világos sörök. A közhiedelemmel ellentétben a recept Arthur Guinness ideje óta jócskán átalakult – nem feltétlenül biztos, hogy a márka alapítója napjainkban felismerné az aláírásával ellátott üvegekben lévő italt.

https://mult-kor.hu/elofizetes

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/65969/pics/15441929209037441_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?