Sok szélhámos próbált a halott XVII. Lajos francia király bőrébe bújni

XVII. Lajos fogságban (kép forrása: lefigaro.fr)

A francia forradalmat követően a nyolcéves trónörököst, a későbbi XVII. Lajos királyt börtönbe vetették, ahonnan többé nem jött ki élve. Számtalan szélhámos és mentálisan instabil személy igyekezett bebizonyítani az elkövetkező évek során, hogy azonosak az „eltűnt” ifjú uralkodóval, azonban mind elbuktak.

Szertefoszlott jövő

A Franciaországi Lajos Károly néven született ifjú uralkodó a versailles-i palota arannyal bevont termeiben nőtt fel, XVI. Lajos és Marie Antoinette királyné vidám, szép és megnyerő modorú kisfiaként. Négyévesen ő vált a francia trón örökösévé, miután bátyja, Lajos József tuberkulózisban meghalt – innentől a palota minden alkalmazottja engedelmeskedett minden parancsának.

A gyermek XVII. Lajos (kép forrása: Wikimedia Commons)

A francia forradalom azonban elsöpörte e környezetet, és elpusztította családját: nyolcéves korára árva lett, szülei 1793-as kivégzésével (a család emigrációban lévő tagjai és a királyhű erők ekkor kiáltották ki őt XVII. Lajos néven királlyá). Az egykor gondtalan gyermekkel kegyetlenül bántak, elhanyagolva legalapvetőbb szükségleteit is.

XVI. Lajos (kép forrása: biography.com)

A gyermek a mai párizsi Temple téren ekkoriban még álló, szintén Temple nevű középkori erődítmény egyik cellájában várta sorsa jobbra fordulását, amely sosem jött el. A gonosz monarchia megtestesítőjeként állították be, „farkaskölyöknek”, „zsarnokfinak” és „fattyúnak” nevezve. 1795-re az új rendszer által hivatalosan immár csak Louis-Charles Capet néven ismert gyermek felismerhetetlen volt korábbi önmagához képest: testét sebek borították, hasa felpuffadt az alultápláltságtól.

Marie Antoinette királyné Mária Terézia Saroltával és Lajos József akkori trónörökössel a Trianon-kertben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Őrzői végül behívtak egy neves orvost, Philippe-Jean Pelletant. A szakembert elborzasztotta az ifjú „dauphin”, azaz trónörökös állapota. „Sajnos mindenfajta segítséghez már túl késő volt” – emlékezett vissza később Pelletan. „Semmi reménynek nem volt helye.” 1795. július 8-án Louis-Charles egyik börtönőrének karjaiban elhunyt, bátyjához hasonlóan tuberkulózisban. Mindössze tíz éves volt.

A forradalmi kormány gyorsan lépett: a gyermek felett, akit életében elhanyagoltak, most valósággal nyüzsögtek. Dr. Pelletan részletes boncolást végzett, és fizikai bizonyítékát találta annak a sok kegyetlenségnek, amelyet a gyermekkel szemben elkövettek. A boncolás után a holttestet titokban eltemették a közeli Sainte-Marguerite temető egyik tömegsírjában.

A Temple nagytornyát 1795 körül ábrázoló festmény (kép forrása: Wikimedia Commons)

Volt azonban olyan része a dauphinnek, amely nem került ide: a boncolás során Dr. Pelletant egy zsebkendőbe csavarta a gyermek szívét, és elrejtette a zsebében. Az orvos eltökélte, hogy egy napon visszajuttatja a szívet a Bourbon-család száműzetésben élő rokonaihoz. Legközelebbi élő közvetlen rokona – nővére, Mária Terézia Sarolta hercegnő – a történtekből mit sem sejtve raboskodott egy emelettel feljebb.

Az első szélhámosok

A titkos temetést követő években több tucat ember állt elő azzal, hogy valójában ő a trónörökös. Többségük a monarchia 1815-ös restaurációját követően Angoulême hercegnéjévé vált Mária Terézia Saroltát zaklatta bizonygatásával. XVII. Lajos nővérét egészen 1795-ös szabadon engedésétől 1851-es haláláig nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy mi történhetett öccsével.

Mária Terézia Sarolta 1796-os Bécsbe érkezése után (kép forrása: Wikimedia Commons)

Végül 100-nál is több „jelentkező” akadt, aki azt állította, ő XVII. Lajos. Számos gyakorlati oka volt annak, miért próbálkoztak ennyien: a Bourbon-család restaurációja sosem volt kizárható lehetőség, és a sikeres imposztor ez esetben könnyen Franciaország trónján találhatta magát. Sokuknak úgy is sikerült némi hírnévre és vagyonra szert tenni, hogy végül bebizonyosodott szemfényvesztésük, ez pedig másokat is bátorított.

A szélhámosokat nagyban segítette, hogy utolsó napjaiban XVII. Lajos már nem is volt hajlandó szólni senkihez, és senki, aki boldog gyermekként még látta, nem találkozott vele börtönbe vetését követően. Dr. Pelletanon és néhány barátján kívül pedig senki sem tudott a tartósított szívről, amely az orvos íróasztali fiókjában volt elzárva.

XVII. Lajos a Temple-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Nincs valódi és jogi bizonyosság afelől, hogy XVI. Lajos fia halott” – írta Johann Amadeus von Thugut báró, osztrák diplomata. „Halálára, egészen mostanáig, nem volt más bizonyíték, mint a „Moniteurben” [a forradalmi kormány lapja] tett bejelentés, valamint egy jelentés, amelyet a Konvent banditái parancsára olyan emberek állítottak össze, akiknek tanúskodása azon alapszik, hogy megmutatták nekik egy gyermek holttestét, akire azt mondták nekik, hogy Louis Capet fia.”

A „toronyba zárt árva” rejtélye a korban több mint 500 könyvet szült, Angliában pedig még egy havonta megjelenő folyóiratot is. Az első könyv „A Madeleine temetője” címmel mindössze néhány évvel XVII. Lajos halála után, 1800-ban jelent meg – ez egy fiktív beszámoló, mely szerint a gyermek Lajos megszökött a Temple-ből. Több szélhámos maga is írt emlékiratokat igaza bizonyítására – ilyen volt a „XVII. Lajos életének történelmi beszámolója” című is, amelyet egy Charles de Navarre nevű írástudatlan, részeges csavargó mondott tollba. Még Mark Twain írásaiban is feltűnik ez a „divat” – a „Huckleberry Finn kalandjai” című regényben egy szereplő, „a kisfiú delfinként” hirdeti magát (a „dauphin” címre utalva).

XVI. Lajos koronázási díszben (kép forrása: historykey.com)

Az első ál-Lajos Károly már három évvel az igazi halála után feltűnt Châlons-sur-Marne-ban. A megnyerő stílusú, jóképű kamaszfiú a közeli vidéken csavargott, amiért a helyi börtönbe vetették. Itt hónapokon keresztül nem volt hajlandó elárulni, kicsoda, amikor pedig igen, egy nem létező hercegi ház tagjának mondta magát. Az izgatott falusiak hamar elkezdték azt hinni, az arisztokratának tűnő fiú az eltűnt trónörökös, ő pedig nem cáfolta e híreszteléseket. Nem telt el sok idő, mire a börtönben elkezdtek vele királyként bánni, és kisebb „udvart” tartott, miközben ajándékokkal és pénzzel halmozták el.

Hamarosan kiderült aztán, hogy a fiút Jean-Marie Hervagault-nak hívják, és egy szabó fia, aki elszökött otthonról. Ennek ellenére jócskán akadtak továbbra is hívei, az általa előadott történetek pedig egyre grandiózusabbá váltak: azt is állította, hogy egy lábába égetett bélyeget – amely a francia pajzsot és liliomokat ábrázolta – maga a pápa készítette. Hervagault egészen 1812-es haláláig azt állította, ő Franciaország jog szerinti királya.

XVIII. Lajos (kép forrása: thefamouspeople.com)

1814-ben Napóleon bukása a Bourbonok restaurációjához vezetett. Miután a halott XVII. Lajos nagybátyja XVIII. Lajos néven trónra lépett, ugrásszerűen megnőtt azon férfiak száma, akik bejelentették, hogy ők valójában az eltűnt herceg. Az 1820-as évekre annyi fiatal férfi állította magáról, hogy ő a dauphin, hogy mind a szanatóriumok orvosai, mind a paloták őrei igen gyakorlottá váltak történeteik cáfolásában.

Vadabbnál vadabb történetek

A divat külföldre is eljutott: ál-Lajos Károlyok tűntek fel Angliában, Dániában, Kolumbiában, de még a Seychelle-szigeteken is. A leghíresebb ilyen messzi földről jelentkező „elveszett dauphin” egy mohawk indián származású kanadai lelkész, Eleazer Williams volt, akit „Indián Williamnek” is hívtak. Őt végül egy francia nemes fizette le, aminek nyomán lemondott minden követeléséről a francia trón irányába.

Eleazer Williams (kép forrása: National Portrait Gallery - Smithsonian Institution)

Egy másik férfi, a már említett Charles de Navarre New Orleansból utazott Franciaországba, és az udvarban kijelentette, hogy ő az elveszett dauphin. A több markáns sebhellyel rendelkező Navarre-nak számos foga hiányzott. Több, könyörgő hangvételű levelet írt Mária Terézia Saroltának, valamint férjének, Angoulême hercegének. Ezeket a meglehetősen beszédes „Daufin Bourbon” aláírással látta el.

Az embernek hamisan azt állítani magáról, hogy ő az uralkodó, bűncselekmény volt Franciaországban, azonban a hatóságok a legtöbb esetben nem indítottak eljárást. Ha egy illető követőkre tett szert, vagy fenyegetőzni kezdett, letartóztatták őket, és bírósági tárgyaláson bizonyították be róluk, hogy nem azok, akiknek mondják magukat. Charles de Navarre-t például 1817-ben tartóztatták le, és egy számára igen rosszul alakuló tárgyalást követően börtönbe zárták, ahol 1822-ben elhunyt.

„de Richemont báró” (kép forrása: Wikimedia Commons)

Itáliából is akadt (saját állítása szerint) egy híres jelentkező, a világjártnak tűnő és jól öltözött „de Richemont báró”. Hamarosan egész udvartartást gyűjtött maga köré, emlékiratokat adott ki, és elkezdte Mária Terézia Saroltát és másokat zaklatni elegánsan írt kiáltványokkal. Amikor a zavarba jött nővér nem volt hajlandó válaszolni, a szélhámos fenyegető leveleket kezdett el írni.

De Richemont bárót” 1834-ben állították bíróság elé, az egyik tárgyalási napon azonban valami még rendkívülibb történt: egy férfi felállt, és félbeszakította a tárgyalást a következő mondattal: „Egy levelet hoztam az esküdtszék úriembereinek az igazi Charles-Louis de Bourbontól, XVI. Lajos fiától.” Ezután elővett egy levelet, amelyet állítása szerint az igazi dauphin írt – a férfi azonban hamar ismertté vált Európa-szerte valódi nevén: ő volt Karl Wilhelm Naundorff. A „báró” börtönbe került, azonban egy év elteltével sikeresen megszökött, és Franciaország-szerte suttogták az emberek egymás közt, hogy látni vélték valahol. Azonban riválisa, Naundorff mondhatta el magáról azt, hogy az összes imposztor közül neki hittek a legtöbben.

A legsikeresebb próbálkozó

Naundorff porosz volt, és állítása szerint órásmester. Valójában már megjárta korábban a börtönt pénzhamisításért, és egy esetben gyújtogatással is megvádolták. Hasonlóan egy későbbi szélhámoshoz, a magát Anasztázia orosz nagyhercegnőként hirdető Anna Andersonhoz, nem beszélt folyékonyan állítólagos anyanyelvén, ez esetben franciául. Andersonhoz hasonlóan azonban ennek ellenére hamar meggyőzött több olyan embert is, akik korábban ismerték és szerették a valódi Lajos Károlyt, beleértve annak dajkáját, egy volt versailles-i cselédet, XVI. Lajos személyi titkárát, és egy volt igazságügy-minisztert is. Közülük többen is írtak Mária Terézia Saroltának, hogy szerintük Naundorff igazat mond, és – felettébb gyanút keltő módon – kérték, hogy a hercegné adja neki vagyona egy részét.

Karl Wilhelm Naundorff (kép forrása: Wikimedia Commons)

Ahogy korábban is tette más esetekben, Angoulême hercegnéje egy megbízható barátját küldte találkozni a férfival. A barát azzal jött vissza, hogy Naundorff úgy néz ki, mint egy Bourbon, olyan a kézírása, mint egy Bourboné, és épelméjűnek tűnik. „Biztos vagyok benne, hogy nővérem felismerne tíz perc beszélgetést követően” – írta Naundorff. „Azt indítványozom, találkozzon velem, követelem tőle.” A lelkileg igen meggyötört hercegné azonban nem volt erre hajlandó.

XVIII. Lajos koronázási díszben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Naundorffot végül letartóztatták, és Angliába száműzték. Itt alapított egy vallási szektát, majd egy nagyméretű bomba építésével próbálkozott, amiért itt is letartóztatták. 1845-ben hunyt el Hollandiában, és mind sírköve, mind halotti anyakönyvi kivonata Lajos Károlyként azonosította őt. Amikor 1853-ban „de Richemont báró” is meghalt, ő is a halott trónörökös nevét vésette sírkövére. Naundorff gyermekei és unokái a későbbiekben is próbálkoztak állításai igazolásával, az 1950-es évekbe nyúlóan folytatták pereiket. Az 1990-es években tudósok egy Naundorff hajából vett mintával egyszer s mindenkorra bebizonyították, hogy a férfi nem állt semmiféle rokonságban a Bourbonokkal.

A szív útjai

Az évszázadok során az igazi XVII. Lajos szíve is meglehetősen érdekes utat járt be. 1815-ben Dr. Pelletan megkísérelte XVIII. Lajosnak átadni azt, az új király azonban nem hitte el, hogy az valóban halott unokaöccse szíve lehet. Pelletan ezután Párizs érsekének, Hyacinthe-Louis de Quélennek adományozta a szívet. Az 1830-as forradalmat és az érseki palota feldúlását követően Pelletan fia megtalálta a szívet a romok között, és abba a kristályurnába helyezte, melyben napjainkban is tartják. Az ifjabb Pelletan 1879-es halála után egy bizonyos Eduard Dumont kapta meg a szívet.

XVII. Lajos kristályurnába zárt szíve

Dumonttól később Don Carlos de Bourbon spanyol trónkövetelőhöz került a szív, az ő leszármazottai pedig végül a Saint-Denis-i bazilikának adományozták. Itt a francia uralkodók nekropoliszában helyezték el. 1999 decemberében a szívet elővették, és közjegyzők jelenlétében az aorta szívizmának egy részét eltávolították, egy zárt borítékban laboratóriumba szállították, és összehasonlító DNS-tesztet végeztek rajta. A teszthez XVII. Lajos anyai ági rokonaitól, az ekkor még élő Anna román királynétól és fivérétől, Bourbon-Pármai Andrástól vett mintákat használtak. Az eljárás bebizonyította, hogy a szív valóban a trónörökösé volt.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/65883/pics/15440283092702859_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?