A mormonok fel akarták számolni a rabszolgatartást Utahban, végül részt vettek benne

Jut indián foglyok 1906 körül

1847-ben Brigham Young, napjaink legnagyobb mormon egyháza, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza akkori vezetője a mai Utah állam területére vezette követőit, a mormon telepesek valódi menedékhelynek tekintették az óriási területet, amely elterült előttük. Az általuk alapított Salt Lake City hamarosan a legnagyobb mormon egyház nyüzsgő központjává vált, azonban ez az eredmény olyan emberek munkájának is volt köszönhető, akik nem mormonok voltak – és nem is önként voltak Salt Lake-ben. Őslakos és fekete rabszolgák voltak, és az ő történetük legtöbbször nem kerül említésre Utah állam történelmében.

A vadonban vándorló mormonok régóta keresték állandó hazájukat. A felekezet konfliktusba keveredett korábban szomszédaival Ohióban, majd nyugatabbra vándorolva Illinois-ban és Missouriben is, és közben külön is váltak egyes ágai. A legnagyobb törés 1844-ben történt, amikor a vallás alapítója, Joseph Smith a feldühödött tömeg áldozatává vált az illinois-i Carthage városában. Követői ezt követően megkezdték útjukat nyugat felé, amely során olyan területekre léptek, amelyek nem az Egyesült Államok, hanem Mexikó fennhatósága alá tartoztak.

Szoborcsoport a utahi Manti városában, mely azt szimbolizálja, az indiánok hogyan hívták be a mormon telepeseket

Mexikó „Alta California” névvel illette az óriási nyugati területet, amelynek Utah is a részét képezte. Habár a mexikói törvények értelmében tilos volt a rabszolgaság, a rabszolga-kereskedelem igen jövedelmező üzlet volt errefelé. A területen élő mexikói telepesek az őslakosokat dolgoztatták rabszolgaként földjeiken és háztartásaikban. Egyes törzsek, mint például a jutok, részt is vettek a kereskedelemben – embereket raboltak el a szomszédos törzsektől, és adták el őket a mexikóiaknak, ezzel egyszerre kivonva magukat a potenciális rabszolgák köréből és erősítve pozíciójukat a szomszédos törzsekkel szemben.

A jutok főnöke, Walkara (akit a mormonok csak Walkernek hívtak) nem volt azonban felkészülve az érkező mormonok állhatatosságára. A mormonok számára az indiánok – akiket „lamanitáknak” hívtak, az amerikai kontinens őslakosairól a Mormon könyvében írottak alapján – lehetőséget jelentettek mind gazdaságuk, mind felekezetük gyarapítására. A felekezet szent könyve eredeti szövegének egyik jövendölése szerint a lamaniták sorsa „fehérré és elbűvölővé” válni azáltal, hogy áttérnek a mormon vallásra.

Jut indiánok megkeresztelése, 1875 körül

Ugyan sok mormon hívő erkölcstelennek tartotta a rabszolgatartást, és ellenezte bárminemű formáját, miután elérték a Salt Lake-völgyet, egy meglehetősen véres incidens megindította őket – szándékuk ellenére – a rabszolgatartás felé. „Egyik reggel korán felriadtunk éles, vérfagyasztó harci sikolyukra” – írta John R. Young telepes a visszemlékezéseiben. Az indiánok, akikkel találkoztak, éppen egy portyáról tértek vissza, amelyen két fiatal lányt raboltak el. „Ezek közül az egyiket már megölték, a másikat éppen kínozták” – írta Young. Az egyik mormon telepes közbelépett – inkább megvásárolta a lányt.

A mormon telepesek ennek nyomán hamarosan rendszeresen vásárolták a rabszolgákat annak érdekében, hogy megmentsék őket a rabságtól – és hogy megtérítsék őket. „Ez lényegét tekintve a szabadságba való bevásárlásuk” – írta a telepesek vezére, Brigham Young. Arra biztatta követőit, „vásárolják fel a lamanita gyermekeket, amilyen gyorsan csak lehet, és oktassák őket és tanítsák nekik az evangéliumot.”

Jut indiánok lovagolnak a délnyugat-utahi Istenek Kertjében 1912-ben

Young ezzel gyakorlatilag zöld utat adott a rabszolga-kereskedelemben való részvételnek. 1852-ben a territóriumként az Egyesült Államok irányítása alá került Utah territóriumi törvényhozása egy olyan rendelkezést léptetett életbe, amely engedélyezte a kereskedelmet, azzal indokolva, hogy máskülönben a gyermekeket „lealacsonyítják” fogva tartóik. Ennek eredményeképpen a mormonok hamarosan élelmiszert, lovakat és más javakat cseréltek indián gyermekekért – a mexikóiak rabszolga-kereskedelmét nem tolerálták, de hajlandóak voltak részt venni az indiánokéban.

A mormonok gyakorta azért is tettek így, mert úgy érezték, nincs más választásuk. 1851-ben például megakadályozták, hogy egy Don Pedro León Luján nevű mexikói rabszolga-kereskedő a helyi jutokkal üzleteljen. Walkara főnök fivére, Arrapine éktelen haragra gerjedt, mivel úgy látta, a mormonok beavatkoznak népe gazdaságába. Kárpótlásul arra próbálta kényszeríteni a mormonokat, hogy vásárolják meg a gyermekeket, amelyeket nem engedtek neki eladni. Amikor erre nem voltak hajlandók, az egyik gyermeket a szemük láttára gyilkolta meg.

Jut indián család 1890-ben

Többen jelen voltunk, amikor megfogta az egyik gyermeket a bokájánál, és kiloccsantotta agyvelejét a kemény talajon” – emlékezett vissza az egyik telepes, Daniel W. Jones. Ezután a testet a mormonok felé dobta, és azt mondta nekik, hogy ha lett volna szívük, inkább megvették volna a gyermeket.

Máskor olyan gyermekeket is vásároltak a mormonok, akiken látszott, hogy halálközeli állapotban vannak. Bármi is volt a szándékuk, a helyi gyermekek tömeges felvásárlásával felforgatták a helyi törzseket, akiknek életformáját, élelemforrásait és megélhetését már eleve felborította a telepesek érkezése. Ahogy egyre több gyermek vált rabszolgává, a helyi indián lakosság lassacskán elkezdett kihalni.

Ahogy Brian Q. Cannon történész a témáról szóló tanulmányában megjegyzi, a mormonok számos okból vásároltak gyermekrabszolgákat: mert gyermekeket akartak, mert úgy érezték, civilizálniuk kell az indiánokat, vagy mert meg akarták téríteni őket. A gyermekrabszolgák hamarosan elengedhetetlen munkaerővé váltak a mormonok számára, akik közül egyesek tovább is adták őket más mormonoknak pénzért vagy ajándékként. Sok éhező jut indiánok közül sokan saját gyermekeiket is eladták a mormonoknak, hogy biztosítsák azok túlélését.

Jut indiánok 1915-ben

Mindeközben a mormonok az angol nyelvre és saját kultúrájukra igyekeztek nevelni a gyermekeket. A Utah területére való betelepülésük után tíz évvel mintegy 400 indián gyermek élt mormon háztartásban. Közülük legalább egy, Sally Pidash Young, maga Brigham Young szolgálatában állt. Nem csak az indiánok voltak azonban rabszolgák a mormonoknál: az eredeti telepesekkel legalább három fekete rabszolga is érkezett 1847-ben, 1850-ben pedig a területen élő 100 fekete kétharmada rabszolga volt. Az 1852-es törvény nyomán egyre több rabszolgatartó költözött Utahba, a territórium kormányzata pedig szabályozta mind az afrikaiak, mind az indiánok kereskedelmét. Az őslakosok 20 évi szolgálatra voltak kötelezve, míg a feketék addig, amíg nem tudták „kiegyenlíteni a tartozást”, amelyet megvásárlásuk jelentett tulajdonosuk számára. A rabszolgatartókat arra biztatta az egyház, hogy tanítsák és büntessék rabszolgáikat – a törvények itt is kettős mércét alkalmaztak, a feketékkel durvább bánásmódot javasoltak, mint az indiánokkal.

1862-ben aztán, a polgárháború káoszában az amerikai kongresszus törvényen kívül helyezte a rabszolgaságot az Egyesült Államokhoz tartozó minden területen, így Utahban is. A legtöbb fekete rabszolga, immár szabad emberként, elköltözött az államból. Az indiánok közül azonban a legtöbben annál a családnál maradtak, akiknél rabszolgaként éltek. Egyesek asszimilálódtak – bár kevesen házasodtak mormonokkal, mivel a fajkeveredést tabuként kezelte a vallás –, míg mások visszamentek azon nép maradványaihoz, ahonnan korábban elragadták őket, és megpróbáltak visszaintegrálódni a törzsi társadalomba.

Jut indián zenészek egy rezervátumon a 20. század elején

A történészek között továbbra is vita folyik arról, mennyire hibáztatható az egyház azért, hogy a mormonok részt vettek egy olyan kereskedelemben, amelyet a legtöbb mormon bűnösnek tartott, és igyekezett visszaszorítani. A szándékok azonban nem egyenlők az eredményekkel, és Utahban napjainkban is érezhetők a következményei annak, hogy a mormonok hajlandóak voltak eltűrni a rabszolgaságot. Habár a rabszolgatartás gyakorlatilag véget ért Utahban 1862-ben, a mormon egyház azon törekvése, hogy magához térítse az őslakosokat, már korántsem.

Az 1950-es és 1970-es évek között az egyház tagjai körülbelül 50 000 indián tanulót fogadtak magukhoz, bátorítva áttérésüket és asszimilációjukat. A program 1947 és 2000 között működött. Másfél évszázaddal a rabszolgaság vége után napjainkban is érezni a hatását az őslakosok és az afrikai származásúak életében: azokéban az emberekében, akiknek szolgaságba vetésében a mormon egyház is közreműködött – még akkor is, ha napjainkban kevesen emlékeznek arra, hogy valaha létezett Utahban rabszolga-kereskedelem.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/64600/pics/15428840494101278_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?