Egy kvéker törpe már a 18. században küzdött a rabszolgatartás ellen

Benjamin Lay nézetei jobban illeszkednének napjaink közbeszédébe, mint a 18. századi Pennsylvaniáéba: a rabszolgaság eltörlését követelő vegetáriánus, környezetvédő férfi alacsony növése és testi fogyatékosságai ellenére nagy feltűnést keltett értékei képviseletében.

Példabeszédek tettekkel

Az 1730-as években egy csendes vasárnapi napon a Pennsylvania állambeli Abington kvéker lakóinak igen különös látványban volt részük. A földet vastag hó borította, amelyben gyülekezetük egyik tagja, Benjamin Lay térdig állt – igen kevés ruha volt rajta, jobb lába pedig teljesen meztelen volt. Miután többen is mondták neki, hogy meg fog betegedni, vagy hogy menjen be és melegedjen fel, így válaszolt: „Ah, úgy tesztek, mintha sajnálnátok engem, de nem éreztek így a mezőiteken dolgozó szegény rabszolgák iránt, akik egész télen csak félig felöltözve járnak.”

Lay szinte mindig feltűnést keltett megjelenésével. Egy 1818-as cikk a következőképpen írt róla: „(…) mindössze négy láb hét hüvelyk [140 centiméter] magas volt, feje aránytalanul nagy volt testéhez képest, arcának vonásai figyelemreméltók voltak (…) Púpos volt, kiálló mellkassal, mely alatt teste igencsak összehúzódott. Lábai oly vékonyak voltak, hogy úgy tűnt, nem is képesek megtartani őt.”

Rabszolgakereskedő hajó William Jackson 18. századi festményén

A hóban előadott tiltakozása olyan dolog, amely napjainkban is belekerülne a hírekbe, akkoriban azonban példátlanul radikális mozzanat volt. Ebben az időben, írja Marcus Rediker nemrég megjelent, „A rettenthetetlen Benjamin Lay” című könyvében, „a rabszolgaság világszerte sok ember számára olyan természetesnek és megváltoztathatatlannak tűnt, mint az égen a nap, a hold és a csillagok.” Ebben az időben Lay abolicionista (a rabszolgaság eltörlését pártoló) volt, emellett vegetáriánus, pacifista, a nemek közötti egyenlőtlenségeket elismerő, környezetvédő kvéker is, aki testi fogyatékosságaiból adódó hátrányai ellenére változtatni akart a világ akkori rendjén.

Korát messze meghaladó nézetei ellenére Layről szinte teljesen megfeledkezett a történetírás. Rediker szerint „a rabszolgaság-ellenesség megközelítéséhez általa választott módszerek vadsága is benne van ebben. Rendkívül harcias volt, és teljességgel meg nem alkuvó.” Ez a szintű militáns abolicionizmus akkoriban hallatlan volt – csaknem egy évszázaddal később, az 1830-as években kezdett szélesebb körben elterjedni az akkori Egyesült Államokban. Lay ráadásul kívül esik a rabszolgaság-ellenes mozgalom általános narratíváján, hátrányos helyzete és alacsony társadalmi státusa miatt pedig még nehezebb egy tisztán átlátható történelmi mintába belehelyezni. „Egyszerűen nem illett a történetbe” – mondja Rediker.

Benjamin Lay egy jóval halála után, 1790-ben készült portrén

A hóban való tiltakozás korántsem az egyetlen drámai, erőszakmentes cselekedete volt. Szintén kvéker szomszédai egy fiatal fekete lányt tartottak házukban rabszolgaként, és különféle indokokkal védték ezt, annak ellenére, hogy Lay szemében nem csupán magát a kegyetlen rabszolgatartást gyakorolták, de még egy gyermek szüleitől való elválasztásában is részt vettek ezáltal. A szomszédok nem hallgattak rá, Lay pedig különleges mutatványt hajtott végre: áthívta magához (ekkoriban már egy barlangban lakott) a család hatéves kisfiát, a szülők tudta nélkül, és ártatlan módon szórakoztatta őt egy napon keresztül. A szomszédok, miután észrevették, hogy fiuk hiányzik, pánikba estek.

New York, New Jersey és Pennsylvania térképe a 18. századból

Egy helyi lap leírása szerint a szülők rettegve elindultak Lay barlangja felé, amikor pedig a férfi meglátta őket, eléjük ment, és barátságosan érdeklődött: „Mi a gond?” A rémült szülők elmondták, hogy fiuk eltűnt. Rövid hallgatás után Lay elmondta nekik: „Gyermeketek biztonságban van otthonomban, nektek pedig most már lehet némi fogalmatok a bánatról, amelyet az általatok tartott néger lány szüleiben keltetek, mivel a kapzsiság szakította el őt tőlük.” Lay kedvelt elfoglaltsága volt bibliai mintára ilyen élő példázatokat rendezni.

Iszonyú felismerések és ádáz küzdelem

Benjamin Laynek nagy álmai voltak, és szilárd értékei is. Az angliai Colchesterben született 1682-ben egy közrendű, kvéker családba, korlátozott lehetőségekkel. A kesztyűs szakmát 21 éves korában otthagyva felcsapott tengerésznek, annak ellenére, hogy a hajózás egyáltalán nem volt veszélytelen vállalkozás (abban az évben, 1703-ban egyes becslések szerint 10 000 brit vesztette életét a tengereken). Egy évtizedet töltött hajón – függőágyban aludt, és az élet minden területéről, a világ minden tájáról összeverődött társaságban élt. Egész élete hátralevő részében, amikor már évek óta a szárazföldön élt, továbbra is tengerészként gondolt magára. „Élete végén” – írja Rediker, „olyan kéréssel állt elő, amely megdöbbentette barátait és ismerőseit: arra kért meg egy férfit, 'égesse el a testét, és szórja a hamvakat a tengerbe.'”

Lay tengeri utazásai során figyelt fel először a rabszolgaságra. Matróztársai rémtörténeteket meséltek neki az afrikai rabszolga-kereskedelemről, amelyben százezrek vesztek oda a tengeri szállítás közben az évszázadok során. A továbbra is hívő kvéker Lay a biblia faji egyenlőséget hirdető verseivel kezdte összekapcsolni a jelenséget: „És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait” (ApCsel 17:26). Hamarosan arra jutott, a rabszolga-kereskedők gyilkosok, tevékenységük pedig barbárság.

Barbados térképe a 18. századból

Időközben Lay megházasodott – felesége, Sarah hozzá hasonlóan kvéker volt, és hasonló testi fogyatékossággal is rendelkezett, és osztotta meglehetősen haladó nézeteit is. Az ifjú pár 1718-ban a karibi Barbados szigetére költözött, ahol volt egy kisebb kvéker közösség. Elhűlve tapasztalták azonban megérkezésük után, hogy a sziget gazdasága voltaképpen a rabszolgaságon alapult, „barbárságon és ebül szerzett javakon”, a rabszolgákkal pedig rosszabbul bántak, mint az állatokkal. Layék nyilvános gyűléseket tartottak, amelyeken felszólaltak a gyakorlat ellen, továbbá élelmet osztogattak a sziget rabszolgáinak, amivel magukra haragították a fehér lakosságot. A pár már tervezte költözését, amikor a helyiek követelésére hivatalosan is száműzték őket. 1720-ban visszatértek Angliába, Lay pedig tudta, folytatnia kell az agitációt a kvéker közösségekben.

12 évvel később Pennsylvania észak-amerikai gyarmatra költöztek, szintén egy kvéker közösségbe. Lay megdöbbenve látta, hogy a rabszolgatartás itt is a mindennapok része, ellentétben Angliával. Ekkoriban Pennsylvania lakosságának körülbelül egytizedét tették ki a rabszolgák (Barbadoson ugyanez az arány 90 százalékos volt), Lay pedig belekezdett legdrámaibb tiltakozásaiba. Még a kvékerek gyűléseit is gyakran megszakította üzeneteivel: a beszámolók szerint akárhányszor egy rabszolgatartó kívánt szólni, Lay felállt, és azt kiáltotta: „Ott egy újabb néger-gazda!” Pennsylvaniába költözésüket követően három évvel Sarah váratlanul elhunyt, Lay szíve pedig összetört.

Egy kvéker gyűlés ábrázolása egy 18. századi metszeten

Felesége halála után saját, 1759-es haláláig szigorúan saját értékei szerinti életmódot folytatott Philadelphia környékén: kiköltözött egy barlangba, saját maga termesztette növényeket dolgozott fel szövetté, és készített abból ruhát, továbbá mindenhová gyalog járt. Semmit nem vett vagy fogyasztott, amely közvetlen vagy közvetett módon emberek (rabszolgák) vagy állatok kihasználásával készült, így húst sem evett, és ugyanezen meggyőződésből nem is ült lóra. 1737-ben kiadta egyetlen könyvét, „Minden rabszolgatartó, aki béklyókban tartja az ártatlanokat, hitehagyott” címmel. A mű viták, elmélkedések és önéletrajzi elemek különös egyvelege, amely nemlineáris, szinte posztmodern formában került összerendezésre. A kiadó Lay régi barátja, Benjamin Franklin volt: az Egyesült Államok későbbi „alapító atyjainak” egyike óvatosságból inkább lehagyta saját nevét a kiadványról.

Lay könyvének címlapja

Halálát követően Lay kérését, miszerint hamvasszák el – egy kvéker részéről ez a pogánysággal ért volna fel – nem teljesítették. A helyi kvéker temetőben helyezték el egy jelöletlen sírban, felesége sírhelyéhez közel. Életében – és halála után is – a legtöbb ember, aki ismerte vagy hallott róla, egyszerűen őrültnek tartotta Layt. E nézetet a történetírás is átvette, és ezzel hatékonyan marginalizálta alakját az utókor szemében. Testi fogyatékosságai tovább csökkentették az emberek hajlandóságát arra, hogy komolyan vegyék. Az abolicionista mozgalom egyes köreiben azonban fennmaradt a „kvéker üstökös” képe. Egyik legelső életrajzírója, Benjamin Rush szerint szinte mindenki ismerte Philadelphiában, és különös portréja számos otthon falán lógott. Napjainkban kezd átértékelődni alakja és jelentősége – már nem az őrültet, hanem egyre inkább a korai rabszolgaság-ellenes forradalmárt látjuk benne.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/63718/pics/15417627794215814_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?