Soha nem árulta el valódi nevét Ishi, az utolsó „vad indián”

Ishi 1915-ben

1911 augusztusában egy éhező indián férfi sétált elő az erdőből, és be a kaliforniai Oroville városkába. A Kaliforniai Egyetem két antropológusa a Deer Creek környékén honos jahi törzs (a jana nép egyik ága) utolsó tagjaként azonosította. Az Oroville körül pusztító erdőtüzektől kormos és láthatóan alultáplált férfi teljességgel elveszett volt – óriási távolságba került az általa ismert és értett világtól.

A vadonból az egyetemre

A két antropológus, Alfred L. Kroeber és Thomas T. Waterman magukkal vitték a férfit az egyetem San Francisco Parnassus Heights negyedében található campusára, leginkább annak érdekében, hogy megvédjék őt a modern és számára teljesen ismeretlen világtól. A férfinak az „Ishi” nevet adták, amely az ő nyelvén egyszerűen férfit jelent. Ishi a négy évvel később bekövetkezett haláláig az egyetem különféle tudományágakat képviselő kutatóival dolgozott, bemutatva nekik, hogyan készített eszközöket és vadászott, továbbá együtt rögzítették a jahi törzs meséit és énekeit.

Alfred Kroeber és Ishi

Ishi nagy felzúdulást keltett a médiában is – az embereket lenyűgözte „az utolsó vad indián”, illetve hogy mit szól a 20. századi vívmányokhoz. A korabeli beszámolók szerint nagyfokú kölcsönös tisztelettel viseltettek egymás iránt megfigyelőivel, és Waterman is utalt írásaiban Ishi „úriember mivoltára, amely túlmutat mindenfajta taníttatáson, és a belső lélek kifejeződése.”

Thomas Waterman

A kölcsönös ismerkedést Ishi világa és a 20. század eleji Kalifornia között azonban megszakította a betegség – a férfinál a korban gyógyíthatatlan tuberkulózis alakult ki, és 1916-ban elhunyt. Két barátja, Kroeber és Waterman kifejezett kérése ellenére testén boncolást végeztek, agyát pedig tartósították, és csak ezután temették el – keresztény módon. Kijelenthető azonban, hogy Ishi már jóval azelőtt elvesztette mindenét, hogy Oroville-nél előjött volna az erdőből 1911-ben.

Arany és népirtás

1848-ban egy James W. Marshall nevű férfi aranyat talált egy vízimalomnál az American folyón, és az amerikai történelem egyik legnagyobb tömeges migrációját idézte elő: a kaliforniai aranylázat, amelynek keretében 300 000 ember özönlötte el a leendő államot, mesés kincsek után kutatva. A mintegy 1000 lakosú San Francisco két év leforgása alatt 25 000 fős várossá nőtte ki magát, ez alatt az idő alatt pedig nagyjából ki is apadtak a könnyen hozzáférhető aranylelőhelyek. Az aranyásóknak egyre távolabbi területekre kellett merészkedniük, és egyre többször léptek be az indiánok élőhelyeire.

A növekvő bányászat felborította a helyi ökoszisztémát, beszennyezte a vizeket, és elűzte az indiánok táplálékául szolgáló vadakat. A távolról érkező bányászok magukkal hurcolták a himlőt és a kanyarót, olyan betegségeket, amelyekkel az indián lakosság korábban sohasem találkozott. A járványok és az egyre csökkenő élelmiszer-mennyiség következtében helyzetük tarthatatlanná vált.

Azok a törzsek, amelyek felvették a harcot a betolakodókkal szemben, magukra vonták a fegyveres új telepesek haragját – az ellentámadások egész falvakat pusztítottak el. Egyes helyeken még jutalmat is felajánlottak a megölt indiánokért – a skalpokért 50 cent, a fejekért öt dollár járt.

Elrejtőzés a vadonban

A jahiknál az volt a szokás, hogy az ember sohasem maga mutatkozott be egy idegennek – mindig egy másik ember kellett, hogy kimondja a nevét. Amikor Kroeber és Waterman megkérdezték Ishitől a nevét, azt válaszolta: „Nincs nevem, mert már nem maradt, aki megnevezhetne.” Amikor ő született – valamikor az 1860-as évek elején – a jahi törzs már mindössze 400 főt számlált, és egyre fogyatkozott. Igen közel éltek az aranylelőhelyekhez, így az első indiánok között voltak, akik kapcsolatba kerültek az aranyat kereső telepesekkel.

Ishi 1913-ban

Az élőhelyüket átszelő folyókban és patakokban hamar megritkult a jahik egyik fő eledelét jelentő lazac, és akit nem vitt el az éhínség, könnyen az olyan „indiánvadászok” áldozataivá válhattak, mint a hírhedt Robert Anderson. Ishi és a törzs maradéka az 1866-os „hármasdombi mészárlást” (Three Knolls Massacre) követően a Deer Creek nevű patakhoz költöztek, és új települést hoztak létre. Itt igyekeztek elkerülni a figyelmet, és reménykedtek, hogy nem talál rájuk senki. Az 1870-es évek elejére a jahik már szinte teljesen kihaltak, és csupán Ishi rejtőzött családjával a patak mentén.

1908-ban egy csoport földmérő egy kis táborra bukkant, amelyet két férfi, egy középkorú nő, és egy idős nő lakott – azaz Ishi, nagybátyja, húga és édesanyja. Előbbiek hárman elmenekültek, míg Ishi gyenge és vak édesanyja igyekezett pokrócok alá rejtőzni. A földmérők feldúlták a tábort, majd továbbálltak. Ishi visszatért, édesanyja azonban nem sokkal később elhunyt. Nagybátyját és húgát nem látta többé.

A Deer Creek egy szakasza

A támadást követően Ishi még három éven keresztül egyedül élt a vadonban, 1911-ben azonban az éhségtől gyötörve az 50 év körüli férfi egyre közelebb merészkedett a civilizációhoz. 1911. augusztus 29-én éppen Oroville erdőtűz pusztította környékén kutatott égett állati tetemek után, amikor a helyiek észrevették. A seriff saját biztonsága érdekében őrizetbe vette, és a hatalmas érdeklődés által szerzett róla tudomást Kroeber és Waterman is.

Ishi hagyatéka

Napjainkban Ishi életéről minden kaliforniai iskolában tanulnak a diákok, emlékeztetőül az állam őslakosainak elveszett történelmére, és az indián férfi emlékére, aki két világ között rekedt. Maradványait a San Franciscóhoz közeli Colma temetőjében helyezték el, néhány személyes tárgyával – íjával, öt nyílvesszővel, egy kosár makkliszttel, egy doboz kagylógyönggyel (amelyet a jahik pénzként használtak), egy tasak dohánnyal, három gyűrűvel és néhány obszidiánszilánkkal – együtt. 2000. augusztus 10-én a jahi indiánok legközelebbi rokonaiként számon tartott északabbi jana és Pit-folyó menti törzsek leszármazottai átvették Ishi addig a Smithsonian intézet által őrzött agyát, hogy megfelelő kegyeletben részesíthessék.

Ishi, Pope, és Pope egyik gyermeke íjászkodnak 1914-ben

Ishi gyakran volt beteg, mivel nem rendelkezett a „civilizált világ” betegségeivel szemben immunitással. Az őt kezelő orvos, Saxton Pope igen közeli viszonyba került vele: Ishi gyakran vitte magával vadászni, és a jahi íj- és nyílkészítési technikákra is megtanította. Pope lelkesen tanult, és a későbbiekben ismertté is vált, mint a modern íjas vadászat atyja. A témában írott könyve, a „Vadászat íjjal és nyíllal” napjainkban is alapműnek számít.

https://mult-kor.blogstar.hu/./pages/mult-kor/contents/blog/63098/pics/15408293521313147_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?